Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1979-05-24 / 120. szám, csütörtök
KÉPEK ÉS UTAK Résrt vewnek m lói ai-napokon Mindegyik utazásnak megvan a maga hangulata, úgy is mondhatnám, a lebegése. De «em jó mindig utazni. Az örök, L a végtelen utazás nem engedélyezi a megállókat, kizárja az összegezés, a számadás lehetőségét. S mivel ezt ők is tudják, a galántai Vág irodalmi színpad tagjai, néha meg-megállnak, s a nem jó mindig utazni helyett ekképp fogalmaznak: nem mindig jó utazni. Ez a megállapítás egyik darabjuk részered- mónye. Nem jó utazni akkor sem, ha olyan utat kell bejárni, amilyen a Képek című ösz- szeállításukban kiszabatott. Kegyetlen út, szenvedélyekből épült. Reménnyel biztató és pusztulással fenyegető kövekből. Amolyan végzetes életút ez. Aki nem vigyázza az erkölcsöt, a magatartást, az eszmét. könnyen rátévedhet. S még könnyebben eltévedhet rajta. A Vág irodalmi színpad tagjai, a jelenleg katonáskodó Pék László, Szabó Frigyes, valamint Csanaky Nóra, Tóth Károly és a többiek figyelmeztetnek. Intelmüket bizonyára ki-ki másként fogadja majd a Jókai-napokon ma este, de egyben biztos vagyok: a többség őszintének fogja érezni a színpadról érkező jelzéseket. Mert darabjuk, merész vállalkozású pantomimjáték, jelzésekből áll, apró mozaikkockákból, amelyek így vagy úgy. de egymásba illeszkednek. Többször láttam a Képek című műsorukat, mint ahogy többször nyílt alkalmam együtt lenni, utazni, énekelni a színpad tagjaival. Nemegyszer hallgatóztam köztük — drukkerként. Vitáztak és vitáznak. Velünk, a nézővel, s önmagukkal is. Vitáztak a tulajdonviszonyokban rejlő különbségekről, egyetemről, tanulásról, szerelemről, könyvekről, de amiről a legszenvedélyesebb hanghordozással szóltak: a színház volt. Az ő színpaduk. Színpadukon is azok a lehetőségek, amelyekkel önmagunkat, egy nemzetiség szocialista társadalomban betöltött helyét kimondhatják, megfogalmazhatják — művészi szinten. A színpad nyelve bűvös nyelv. Kiváltképp az, ha mozdulatokból, mimikából tevődik össze. A néző, aki nem összpontosít, nem ért meg semmit. Igen — hogy megértessenek, fegyelmet és izgalmat árasztanak, ami a nézőt is kötelezi. Nevelnek és nevelődnek. Valamennyien utaznak. Néhá- nyan egyetemisták a fővárosban, a gimnazisták vidékről járnak be, s vannak, akik távolabbi helyekről. Hetente találkoznak, vasárnap délelőtt. A próba délutánig is eltart, és megint az utazás. Létfeltételük, kölcsönös önállóság-biztosítékuk az őszinteség és a szókimondás. És ez olyan valami, amit nem lehet csak úgy, vasárnap délelőttre kölcsönbe venni. Tisztítóba sem lehet vinni, épp ezért, magukkal hordják, belül, mélyen. Utaznak. Sokat utaznak. A lélek útjain, és a könnyebben járható utakon is. Legutóbbi nagy sikerükkel például Trna- vából tértek haza, ahol, mint vendégek, elnyerték a szlovák irodalmi színpadok kerületi fesztiváljának fődíját. Igen, a Képekkel. A napokban majd Jókai Mór városában találkozhatunk velük, s ha valaki a közeljövőben Poprádon jár, a kis- színpadok országos seregszemléjének városában, meghívathatja magát velük egy kávéra, néhány kedves szóra. Érdeklődéssel fordulnak mindenkihez és mindenhez. A meséhez is. Népmeséinkhez kiváltképp. Néhány héttel ezelőtt jártam náluk, a Mátyus- földön. Kis Kolozs és Nagy Ko- lozs című kiváló előadásukkal örömkönnyeket fakasztottak — mások szeméből is. Már akkor mondtam, szívből sajnálom, hogy nem ezzel a piaci komédiákhoz hasonlatos előadásukkal szállnak a versenybe, de nyomban hozzátettem, ha már így esett, sebaj, de ezt a darabot is be kell mutatni az Egy rovat és vidéke Hol ütöm én föl, a szellemi éhség izgalmával, folyóiratunk, az Irodalmi Szemle egy-egy friss számát? Hátid. Hosszú idő óta mindig az utolsó oldalakon. Mi késztette erre a napilapok esetében többnyire általánosnak mondható, folyóiratok esetében azonban kissé rendhagyó olvasásra? Mi vonzza tekintetemet a lap élén díszelgő tartalomjegyzékről, e sfok jóval kecsegtető „szellemi étlapról“ a szerényebb hátsó oldalakra? Nem más, mint a Holmi, ez a hónapról-hónapra jelentkező iro- dalmi-müvészeti-kulturális krónika, ez az erről is arról is tudósító apróhíranyag-rovat amely — jutott-e eszébe valakinek? — mostanában ünnepelte születésének ötödik évfordulóját, s amely e röpke fél évtized alatt a hazai magyar sajtó nélkülözhetetlen rovatává izmosodott. Nem állítom én, hogy a Holmi rovat csodagyereknek bizonyult, s törlesztette azt a sok-sok adósságot, amely kultúránk egésze számára is roppant súlyosnak találtatott és találtatik, annyi azonban tény és való, hogy a Holmi nélkül a hetvenes évek irodalmi-művészeti életének és a nemzetiségi kultúra eseménysorozatának a krónikáját nehéz (ha nem lehetetlen/ volna akár csak vázlatosan is megírni. Könyvespolcainkról ugyanis hiányzanak — önismereti igényeink mélyülésével egyenes arányban érezzük, hogy mennyire hiányzanak — a tájékozódást elősegítő, tényrögzítő, ese- ményelraktározó biblioqráfiák, repertóriumok, krónikák, az irodalmi művek kritikai visszhangját felfogó jegyzékek — azok a látszólag szerény, valójában azonban nélkülözhetetlen segédanyagok, melyek nélkül napjaink nemzetiségi kultúráját úizsgáló tudományosság is nehezen boldogul. Aki próbálta, tudhatja: irodalmunk, irodalomkritikánk, könyvkiadásunk, sajtónk bibliográfiai feldolgozása nélkül nehéz, szinte lehetetlen a biztos kutatói tájékozódás. A sötétben tapogatózást az is nehezíti, hogy az ötvenes évek lappéldányai, könyvkiadványai ma már sokszor beszerezhetetlenek, illetőleg nehezen hozzáférhetők. Harminc évi kultúraépítés után némi szomorúsággal azt állapíthatjuk meg, hogy nem' tudjuk dokumentálni, nem tudjuk felmutatni önmagunkat, általadva szellemi életünk munkás hétköznapjainak eredményeit a jövőnek, a holnapi nemzetiségtörténészek, szociológusok, kultúrakutatók és irodalomtörténészek tudós vizsgálódásának is. Gazdag híranyagával, tényrögzítéseivel a Holmi megírandó bibliográfiáink ügyét szolgálja. Mit kívánjak a hatodik életévébe lépő rovatnak? Azt, hogy minden esetben teljesítse a bibliográfust pontosság és szabatosság követelményeit. Meg azt, hogy ne legyen szűkszavú. Ne csak a pozitivista adatrögzítést vállalja {bár — láttuk — ez sem lebecsülendő ); idézzen is a külhoni kritikai visszhangból. Párosítsa a tényszerűséget tudatformálással, ízléscsiszolással, véleményalakítással. Tudassa olvasóival, hogyan látják irodalmunk újabb műveit, színházunk bemutatóit a magyarországi lapok, a szlovák kritikák. A magánlakás nem szerkesztősé}g; abból a több tucatnyi napi-, heti- és havi lapból, melynek alapján a Holmi híranyaga készül, legföljebb egy- kettő jut el oda. Ettől azonban az olvasó még lehet kíváncsi. Sőt. (zalabai) országos szemle közönségének. Hadd teljék örömük belőle azoknak is, akik a Csallóköztől a Bodrogközig évente egyszer találkoznak, hogy megismerjék egymást, hogy tanuljanak, hogy örüljenek, hogy látva lássanak. Versenyen kívül, amolyan ráadásként kell színre vinni. Vagy piacra. Akár a városi piacra, reggel fél hatkor, ahogy azt egy régebbi darabjukkal tették Veresegyházán, osztatlan sikert aratva vele. Veresegyházán is velük voltam, oda is együtt utaztunk. Mindezek után mondhatná bárki: jól ismerem őket. Persze, tévedne. Tulajdonképpen nem ismerem alapvető személyi gondjaikat, bajaikat, csak ragaszkodom hozzájuk. S nem én, ők ragaszkodásom meghatározói. Sosem elégedettek önmagukkal. Egyre távlatosabban és mélyebben vizsgálják önmaguk helyét és jövőjét hazai magyar amatőr művészeti életünkben, szocialista kultúránk fejlődésében. Keresve utaznak, akár a Képek című darabjukban. Forgatják a kereket, a sorsot, az életet. És megsejtetik a velük utazókkal, hogy minden művészi megnyilatkozás szellemi állásfoglalás is, ha úgy tetszik, politizáló magatartás. S a velük utazó közönség nyilván megsejti, a katarzis lényege: hogy áttételesen bár, de kifejezze a konfliktusokat, amelyek bennünket érintenek. Akár a szocialista társadalomban élő kisebb közösségek vagy az egyén válságai, akár a földte- kénken végbemenő, vajúdó, nemegyszer drámai válságok ezek. Szüntelenül forog a föld. Nem lehet félrevonulni — tisztességes utakon kell vándorolni. A színpad az egyik leggyöt- relmesebben járható út. Fegyelmet, magatartást, biztos erkölcsöt követel. A Vág Irodalmi színpad tagjai által Is becsült, tisztelt és elsajátított Fábry Zoltán és Fábry Zoltánok szívósságát és hitét: változni és változtatni, s nem csupán a szemmel látható, de a lélek föltérképezetlen, útta- lan útjain is. SZIGETI LÁSZLÓ Akit szorít az idő PORTRÉVÁZLAT EGY IGAZGATÓRÓL — Tudja, minek örülök a legjobban? Ha az üzemben vagy a gyárban, ahová ellátogatok, utánam jön egykori tanítványunk és azt mondja: „Nem volt nehéz munkahelyet szereznem. Csak azt kellett mondanom, hogy a komáromi gépipariban végeztem.“ Ugye, elhiszi, hogy ennél nagyobb öröm ritkán éri a pedagógust. A kitüntetés? Elismerés. Nem ezért dolgozok. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy iskolánk tanulói az életben is megállják a helyüket. Kanyicska Teodor 1957-től 1972-ig igazgatóhelyettese volt a Komáromi (Komárnof Gépipari Szakközépiskolának. Hetedik éve az igazgatói tisztséget tölti be. — Jóleső érzés iskolát irányítani, mégsem tanácsolnám senkinek, mert a családja látná hátrányát. Nekem például arra sincs időm, hogy meglátogassam az unokámat, mert annyi a tennivalóm. A párt- alapszervezetben alelnok, a járásiban oktató, a kerületiben pedig aktivista vagyok. Ezek után azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom, hogy minden percem foglalt, s néha azt sem tudom eldönteni, mihez kezdjek hamarabb. Főleg szeptembertől érzem, hogy szorít az idő. A gépészet mellett ugyanis építészeti szakot is nyitottunk, amely újabb és újabb nehézségek elé állítja az igazgatóságot és a tanári kart. Egyelőre az iskola szerves részét alkotja az új irányzat, de ha elválunk, szeretném, ha partneriskolák lennénk, nem pedig versenytársak. S ami a jelentkezők számát Illeti, idén is sokkal többen vannak, mint ahányat felvehetünk. Fáj a szívem, amikor helyszűke miatt más irányba kell terelnünk a kitüntetett alapiskolásokat. Az iskola épülete tizenöt éves. A diákotthon kettővel fiatalabb. 1973-ban pedig műhelyeket, laboratóriumokat és korszerű segédeszközökkel felszerelt speciális tanműhelyeket adtak át a tanulóknak. — Emlékszem, amikor ide kerültem, olyan rossz táblák voltak a falon, hogy írni is alig tudtunk rájuk, nem még rajzolni. Télen a csapokban befagyott a víz. Gondolhatja, milyen körülmények között tanítottunk. Persze, terveink, elképzeléseink most is vannak. Újabb szaktantermekkel szeretnénk bővíteni az iskolát, s ha nem lenne ilyen kollektívánk, hozzá sem kezdenénk a tízmillió koronás építkezéshez. De ne higgye, hogy véletlenül alakult ki ez az egészséges légkör. Tantestületünk becsületes szakemberekből áll, akik szívügyüknek tartják munkahelyük jó hírnevét, s bármihez kezdünk, érezzük pártszervezetünk támogatását. A járási és a kerületi pártbizottság pedig az iskola SZISZ-tevékenységét értékeli, így aztán minden oldalról segítőkész kezekre számíthatunk. A Komáromi Gépipari Szak- középiskola tanulói nemcsak munkahelyükön, főiskolákon és egyetemeken öregbítik iskolájuk hírnevét. — Ebben az évben az érettségizők negyvenhét százaléka jelentkezett továbbtanulásra. Jóleső érzés, hogy a magyar osztályokban is csaknem any- nyian döntöttek tanulmányaik folytatása mellett, mint a szlovák diákok. Igaz, magyar nemzetiségű tanítványaink bizonyos fokig előnyös helyzetben vannak, hiszen a diákotthonban szlovák nyelvtudásukat is csiszolhatják, s ráadásul ifjúsági szervezetünk is közös. Sosem tapasztaltuk, hogy valakinél hátrányt jelentett volna, hogy magyarul szerzett szakismereteket. Ha megszakította főiskolai tanulmányait, biztosra veszem, hogy nem nyelvi nehézségek miatt. Hogy milyen a közérzete Kanyicska Teodornak, amióta Érdemes pedagógus? — Tartalmasabbnak kellene lennie az emberi szótárnak, hogy szavakba önthessem, mit érzek. De említettem már, hogy nem a kitüntetésen a hangsúly. G. SZABÓ LÁSZLÓ A MODERN SZLOVÁK FESTÉSZET MEGALAPOZÓM Száz éve született Gustáv Mallý Szlovákiának 1928-ig a Bratislava! Iparművészeti Középiskola megalakulásáig — nem volt olyan állami iskolája, amelyben a fiatalok képzőművészetet tanulhattak volna. Néhány magániskola — mim például Kassán (Košice) Krón fenő, vagy Komáromban (Komárno Harmos Károly rajz- illetve festőiskolája — létezett ugyan, ezekben azonban kevesen tanultak s az intézetek csak rövid ideig álltak fenn. Az első komolyabb intézmény, amely állami támogatást is élvezett, és a modern szlovák festészet megalapozását tűzte ki céljául, Gustáv Maily fest ő m ű vé s z m a gáin is kólá j a volt. MaLlý az iskolát 1911-ben alapította meg BraitisLavában, s az első világháború időszakáétól eltekintve, több mint két évtizeden át maga vezette. Ez lett a modern szlovákiai festőművészet kiemelkedő alakjainak „műhelye“. Tanítványai közt volit Ján Mudroch, Cyprián Majerník, Koloman Sokolt Ján Želibský, Lőrincz Gyula, Štefan Polkoráb, Ester Šime- rová-Martinčeková stb. Mallý alkotó munkássága kezdetétől a szlovák festészet felvirágoztatásán fáradozott. E térem a Skalicán működő fóža Uprka festő volt a példaképe. Később a drezdai főiskolai tanulmányai idején Bantzer professzor személyében talált szellemi támogatójára. Tanulmányai befejeztével egy évig az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol festészete visszhangra talált. Hazatérte után — 1902-ben — Skalinán, majd Pezinokban és végül Bra- tislavában telepedett le. A szlovák nemzeti tudatosodás akkoriban megélénkülő mozgalmába intenzíven kapcsolódott be. E mozgalom első sikeres megnyilvánulása a Magyarországi szlovák festők csoportjának megalakulása volt 1903-ban. A csoport ugyanabban az évben Žilinám megtartotta első közös kiállítását. Mallý részt vett a csoportkiállításokon (a továbbiakra már csak Morva- és Csehországban kerülhetett sor), s több egyéni kiállítással is jelentkezett Csehországban. Értékükhöz csak a harmincas évek festő- triójának — Ján Alexy, Zoltán Palugyai, Miloš Bazovský — vándorkiá 11 í tás-sorozatta mérhe- tő. Első gyűjteményes tárlatát 1911-ben, Bratislavában rendezte. Az addigi ún. népi zsánerkép néprajzi, leíró jellege helyett új, lírai hangot ütött meg. A realisztikus ábrázolásmódoí azonban — mely mindvégig jellemzője — az impresszionisták folt- és fényhatásaival vegyítette. Képeinek többsége — életrajzírójának, Marian Barossnak szavaival élve — „nemcsak határozott konstruktivizmusával, plasztikus modellál ásával, hanem szociális hangvételével is túllép az impresszionizmus eszmei-esztétikai elvein ... Minden zsánerkompo- zíciója falvaink jellem- és típustarkaságának gazdag tükrözője.“ Az első világháború idején képein a társadalombírálat egyre erősödött (Szegényes ebéd, Betegségűzés című olajképei stb.). E téren a későbbi, ún. 1909-es generáció, Koloman Sokol s mások szociális tárgyú alkotásainak előhírnöke volt. Alakjai többnyire egyenértékű háttérbe épülnek, de vauinak kimondottan csak tájképei is. Míg hasonló kérdésekkel foglalkozó kortársai (Martin Ben- ka, Miloš Bazovský, Ján Alexy stb.) főleg a közép-szlovákiai vidéket örökítették meg, ő elsősorban a nyugat-szlovákiai táj festője volt. Az arcképfestészetet is forradalmasította, annyiban, hogy arcképei „nemcsak jellemet fejeznek ki, hanem elsősorban festői élményt.“ Csendes elméi yültséget sugárzó képei a harmincas évek második feléből (például Pásztorlány, Tehénvásár Helpánf Martin Benka monumentalizmu- sávai rokonok. A művész lelki alkatát jobban kifejezik, mint a valamivel korábbi, harsogóan örömteli, színpompás tömegjelenetek (Pezinoki vásár, Bra- tislavai piac). Gustáv Mallý, František Fol- týn és fán Alexy közös bratislavai kiállítása 1921-ben az avantgarde első bemutatkozása volt. 1940-től Mallý a bratisla- vai Műegyetem festő- és rajzszakának, egy év múlva pedig a Komenský Egyetem Pedagógiai Karának tanára volt 1949- ig, nyugdíjazásáig. Emellett szervezői munkát is vállalt. Többek között a Braíislaváiban 1923-ban létrejött Szlovák Művészegyesület alapító tagja, s évekig vezető tisztségviselője volt; rendszeresen részt vett az egyesület csoportkiállításain is. A szlovák képzőművészet fejlesztésében szerzett érdemeiért 1936-ban Kupecký-díjjal, három év múlva állami díjjal tüntették ki, majd 1946-ban a Szlovák Mű vészegyesület tiszteletbeli tagjává nevezték ki. 1952- ben Bratislavában halt meg. „A valóságábrázolás s a modern festői érzékelés lehetőségeinek okos szintetikusaként“ Gustáv Mallý a haladó szlovák festészetet megalapozó új nemzedékek példaképe és cselekvő formálója volt. L. GÄLY TAMARA
