Új Szó, 1979. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1979-05-19 / 116. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI, E©YB SÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1179. május 19. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXII ÉVFOLYAM 116. szám Ára 50 fillér A szép szó ünnepnapjai Jókai szülővárosa még fiata. flabh és zajosabb lesz az elkö­vetkező napokban. Legjobb ha­sai magyar amatőr színjátszó­ink. ki.sszínpadjaink tagjai, va. flamiut vers- és prózamondóink sereglenek ide Dél-Szlovákia Mik falujából és városából, hogy számot adjanak művésze tűkről, egész évi munkájukról. Tiszteletei és megkülönbözte­tett figyelmet érdemlő emberek ők, valamennyien. Van közöt­tük olyan nyugdíjas munkás- ember és löbb gyermeket föl­nevelt nagymama Is, aki nem elégedett meg csupán az önmű. velés lehetőségeivel, nemcsak önmagát igyekezett gazdagíta­ni, hanem másokat is: kereste és megtalálta azt az alkotó kö Kősséget, ahol a nemes gondo­latok és szándékok termékeny talajra lelnek. Ugyanígy az el ismerés hangján szólhatunk azokról, akik a hét végén — a városból hazatérve szülőfalu­jukba — az arasznyi időből lecsípnek legalább egy keveset •a közös munkára, a próbákra «s a fellépésekre. Ok már a szocialista ember­típus egyik fontos tulajdonsá­gát testesítik meg. Szabad ide­jüket — Marxszal szólva — tudatosan termékeny idővé ala­kítják át. Tudva tudják, hogy fejlett szocialista társadal­miunknak politikai és szakmai ttzempoutból felkészült, erköl. csileg szilárd, müveit s rend- xseresen művelődő emberekre van szüksége. Nagyszabású tár- «adalomépítő és emberformáló céljainkat csak ilyen dolgozók­kal valósíthatjuk meg. Amatőr művészeti mozgalmunknak — miként azt a CSKP XV. kong­resszusán is hangsúlyozták — j«slentÖK és pótolhatatlan s&b- fep»‘ van a dolgozók szocialis­ta tudatának, erkölcsének megszilárdításában. A cseh és a szlovák amatőr művészeti mozgalomhoz hason, föan, hazai magyar öntevékeny színjátszóink, előadóink színvo­nala, társadalmi súlya is meg­növök edett. A szervezési válto­zások már éreztetik jótékony hatásukat. A Népművelési In­tézetnek, valamint a kerületi népművelési központoknak C'jb idejük, lehetőségük adódik a csoportok módszertani megsegí­tésére. Fontosnak tartjuk, hogy aa elkövetkező években a járá­si népművelési központok is hasonló, céltudatos és rendsze­res munkát végezzenek a szlo­vákiai magyar csoportok eseté­ben is. Az átgondolt irányító és mkmai munka elsősorban a műsurválasztásban, de már egyre inkább az előadásokban is megmutatkozik. Egyre több az olyan előadás, amely rólunk és nekünk, a mi életünkről, társadalmi eseményeinkről, egyéni boldogulásunkról és problémáinkról szól, eszmei és szakmai szempontból egyaránt éreti előadásban. Bizonyosra vesszük, hogy az idei, XVI. Jókai-napokon ezek az erények kellőképpen kidom. borodnak. Bízunk abban is, hogy ez a seregszemle jól szol­gálja majd a rendezők és a szereplők szakmai fejlődéséi is. Néni lesznek formálisak és ér­dektelenek az értékelések, ha­nem olyan szókimondó és konst­ruktív viták részesei lehe­tünk, amelyek előbbre viszik hazai magyar amatőr művésze­ti életünket, s hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a mozgalom az elkövetkező hónapokban még eredményesebben valósítsa meg Igényes társadalmi feladatait. SZILVASSV JÓZSEF 1M A kulim Friyera vállalni dolgozói pótoltak a. januári termelési kiesést. Az első negyedév exporttervét 4 millió koronával túltelje­sítették A képen. Václav Holub hűtőberendezéseket szerel és ellenőriz. (Felvétel: P. Berger — ČSTK) ELFOGADTA AZ OKTÓBERI FORRADALOM ESZMÉIT Befejeződött Prešovban u Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ideológiai értekezlet (ČSTK) — Befejeződött teg­nap Presovban az a kétnapos ideológiai értekezlet, amelyet a CSKP KB és a SZLKP KB pro­paganda- és agitációs osztálya, a CSKP KB és az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intéze­te, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság, a presovi járási pártbizottság és a presovi Szlo­vák Tanácsköztársaság Múzeum rendezett a Szlovák Tanácsköz­társaság kikiáltásának 60. év­fordulója alkalmából. A tanácskozás tegnapi részén Jelen volt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Bevezetőként La* dislav Fajiak, a kassai (Koši­ce) Pavol fozef Šafárik Egye­tem Prešovi Bölcsészettudomá­nyi Kanénak tanára tartott be­számolót. Hangsúlyozta: a Szlo­vák Tanácsköztársaság hatásá­ra a proletárforradalom céljait az emberek nemcsak nemzeti vagy országos, hanem széles nemzetközi viszonylatban kezd­ték értelmezni. Sztyepan Pru* nyica, az Ukrán KP Kárpát-uk­rajnai Területi Bizottságának előadója a szlovákiai és a kár­pát—ukrajnai dolgozók forra­dalmi kapcsolatairól beszélt. Kiemelte, hogy a Szlovák Ta­nácsköztársaság demonstrálta a szlovák dolgozók szolidaritását Oroszország munkásaival és az Októberi Forradalom országá­val. Pravoslav Janoušek alezre­des apjára, Antonín Janoušekre, a Szlovák Tanácsköztársaság Forradalmi Tanácsának elnöké­re emlékezett. Kiss József, az SZLKP KB előadója arról bő­széit, hogyan járultak hozzá a Magyar és a Szlovák Tanács- köztársaság harcosai az egysé­ges és internacionalista CSKP létrehozásához. Pavol Kanís, az SZLKP KB Marxizmus—Lemniz- mus Intézetének munkatársa Kijelölte a Szlovák Tanácsköz­társaság helyét Csehszlovákia népi demokratikus és szocialis­ta hagyományaiban. A tanácskozást zárszavában Viliam Plevxa, az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intéze­tének igazgatója értékelte. Hangsúlyozta, hogy az ideoló­giai értekezlet teljesítette cél­ját és optimális feltételeket te­remtett az álláspontok kifejté­séhez. Leszögezte, hogy a be­számolók visszautasították a jobboldal torzított nézeteit a Szlovák Tanácsköztársasággal kapcsolatban, s hangsúlyozta: a Szlovák Tanácsköztársaság je­lentősége főként abban rejlik, hogy magáévá tette az Októbe- ri Forradalom eszméit, s mély* reható társadalmi változások­kal hazánk területén elsőként kezdte meg a szocializmus esz méinek valóra váltását. Üdvözlő távirat (ČSTK) —• Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök táv­iratban fejezte ki jókívánságait Kriangszak Csamananda tábor­noknak, Thaiföld miniszterel­nökének újraválasztása alkal­mából. Eivhií kommunista és internacionalista Gustáv Husák táviratban üdvözölte Pedro Antonio Saadot 70 születésnapja alkalmából (ČSTK) - GUSTÁV HUSAK, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánságait PEDRO ANTONIO SAAIJNAK, ax fícua- dóri Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának 70. *zü letésnapja alkalmából, A távirat szövege a következő: Hetvenedik születésnapja a! ikaImából forró elvtársi üdvöz letemet és jókívánságaimat iktii döm Önnek, kedves elvtárs, a CSKP KB nevében és saját me vemben is. A csehszlovákiai kommunis ták olyan példás kommunista ként és fáradhatatlan forradal mánként ismerik Önt, aki egész életét a munkásosztály jogaiért és érdekeiért, a ikizsákmányo lás ellen, a szociális és a nem zeti szabadságért, a társadalmi haladásért és a világ békéért vívott harcnak szentelte. Nagyra becsüljük Önben az elvhű kommunistát, hazafit es internacionalistát. Faradba tat lan harcával a latin-amerikai és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiváló sze mélyiségei egyikévé váit. Nagy­ra értékeljük személyes hozzá járulását a testvérpártjaink kö­zötti hogyománvos elvtársi együttm űködés tejlesztéséhez jó egészséget és további sike- retket kívánok Önnek, kedves Saad elvtárs a testvéri Ecuado­ri Kommunista Párt élén vívott harcához, valamint az Ecuadori dolgozók jólétéért és boldog jövőjéért végzett áldozatkész munkájához. Hazánkba látogat a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke (ČSTKJ — A CSKP KB El­nökségének és a Szövetségi kormánynak meghívására a kö­zeljövőben baráti látogatást tesz hazánkban Alekszej Nyik« lajevics Koszigin, a« SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov jetunió Mini szterta n áctwt­nak elnöke Hasznos munkát végeznek Megkezdődött a Csehszlovák Vöröskereszt csehországi kongresszusa (CSTK j — Brnóban tegnap megkezdődött a Csehszlovák Vöröskereszt csehországi kong­resszusa. Részt vesz rajta a CSKP KB, a cseh kormány és a Cseh Nemzeti Front KB küldött­sége Ľubomír Procházkának, a CSKP KB osztályvezetőjének ve­zetésével. A csaknem 400 kül­dött szívélyesen üdvözölte Im­rich Hatiart, o Csehszlovák Vö rösikereszt Szövetségi Bizottsá­gának elnökét és a többi ven déget, A man dá t uanv izsg á ló , a ja­vasló- és a váiasztóbizottság megválasztása után dr, Emil Smíd, a Csehszlováik Vöröske reszt Cseh Központi Bizottsága nak alelnöke jelentést terjesz­tett elő, Hangsúlyozta: a Cseh­szlovák Vöröskereszt 60 óve alakult meg, s az elmúlt három évtizedben a Nemzeti Front je­lentős szervezetévé vált. Cseh országban minden 12. ember tagja a vöröskeresztnek ÚJ ÜZEMET ADTAK AT Jón Janik elvtárs Liptovský Mikulásba látogatott (ČSTK) — Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára tegnap fo­gadta Szonoiuin Odval asz- szonyt, a mongol Népi Forra­dalmi Párt KB tagját, a Mon­gol Nők Bizottságának elnökét. A szívélyes és baráti légkör­ben lezajlott fogadáson részt vett Marié Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség KB el­nöke és Ölzíu Dorzs, a Mongol Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete, (ČSTK) — Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlétében Liptovský Mikulásban tegnap új tejfeldolgozó üzemet adtak át. A 87 millió korona ráfordí­tással épült új (izem naponta több mint 150 000 liter tejet fog feldolgozni. Korszerű berende­zései segítségével évente 1200 tonna liptói túrót és ugyaneny- nyi sajtot gyárt majd. Vajat, joghurtot és tejszínt is ad a piacra. Később kezdi meg finn berendezések segítségével az igelitzacskókba csomagolt tar­tós tej piacra hozatalát, amely két héten át megőrzi eredeti tulajdonságéit. Az ünnepség végén az építő és a kivitelező szervezetek leg­jobb dolgozóinak vállalati ki­tüntetéseket adtak át. ján Janik elvtárs tegnap a Liptovský Mikuláš-l Állami Gazdaságba is ellátogatott, ahol tájékozódott a hegyvidé­keken folytatott szocialista nagyüzemi mezőgazdasági ter­melés eredményeinek terjeszté­sét célzó szlovákiai mezőgazda- sági napok előkészületeiről A .’leszámoló a továbbiakéin kiemelte, hogy 1974 óta, de kii lönösen a CSKP XV. kongresz- szusa óta nagymértékben fel­lendült az önkéntes véradók mozgalma, s a Vöröskereszt to kozott mértékben járult hozzá a balesetek számának csökken tóséhez és a szociális ellátás hoz. Tavaly Csehországivan 292 ezer 324 személy adományozott önkéntesen vért, A jelentés a legfontosabb fela­datok egyikének nevezte a lakos­ság elsősegélynyújtásra való ne vetését A képzett vöröskeresz öesek tavaly több mint félmillió embernek nyújtottak segítséget BARÁTI TALÁLKOZÓ (ČSTK) — Alois lódra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke teg­nap Prágában fogadta a len* gyei szejm egészségügyi és testnevelési bizottságának ta* nulraányi küldöttségét, amelyet Heuryk Rafalski, a bizottság el" nöke vezet. Jelen volt Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés ál- elnöke, parlamentünk több más képviselője és Jan Mitrega, Lengyelország csehszlovákiai nagykövete. Indra elvtárs tájé­koztatta a vendégeket a szó cialista társadalom építésének I eg újabb e red menye iről. Kína epidalüan leisiaüitoiia a tiniifisÉü Vietnam határozottan visszautasította a maoista vezetés állításait (ČSTK) — Az a kínai kor­mányküldöttség, amely Hanoi­ban részt vett a Vietnam és Kína közötti kapcsolatok nor­malizálásáról folyt tárgyaláso­kon, tegnap délután egyolda­lúan megszakította a tárgyú Pástokat, kijelentve, hogy ezek első fordulóját befejezettnek' tekinti. A küldöttség közölte, hogy izomnál visszarepül Pekingije, — tájékoztatott tegnapi sajtó­értekezletén Phau Hieu, a viet“ (Folytatás a 2. oldalonf Szívéivé? és baráti léptben

Next

/
Oldalképek
Tartalom