Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-12 / 87. szám, csütörtök

Három fesztivál tanulságai

I. Szavalok és prózamondók versenye

E

gy hét leforgása alatt összesen több mint 200 vers- és prózamondó, továbbá '312 irodalmi színpad lépett föl Kassán (Košice), Losoncon K Lučenec) és Gután (Kolárovo) a kerületi fesztiválokon. Ezek a számok sokat mondóak: egyértelműen igazolják, hogy a további évekhez képest megnövekedett a magyar nemzetiségű szavalok és prózamondók, valamint hazai magyar irodalmi színpadaink száma. Az előbbre- lépésben kétségtelenül pozitív szerepet játszott a három szlo- vákai kerületi népművelési központ céltudatosabb és rendszeresebb gondoskodása magyarajkú előadóink, valamint irodalmi színpadunk iránt.

A vers- és prózamondók seregszemléin az egyik legjelentősebb fejlődésnek a legkisebbek, tehát az első és a második kategóriába tartozó versenyzők műsorválasztását tartottuk. A fellépők döntő többsége — nyilvánvalóan a pedagógusok és részben talán a szülők és a népművelési dolgozók körültekintő javaslatára — életkoruknak, értelmi és érzelmi világuknak, nem utolsósorban pedig egyéniségüknek megfelelő költeményt vagy prózarészletet választott. Ügy tűnik, már egész Dél-Szlovákiában fölfedezték a világszínvonalú kortárs magyar gyermekirodaimat, méghozzá teljes gazdagságában. Viszonylag sok mai költő, író alkotását hallottuk, s ez a tény nemcsak színvonalassá, hanem sokszínűbbé is tette a legifjabbak versenyét. Egyetlen üröm az örömben, hogy az utóbbi években jelentős fejlődést elért hazai magyar gyermekirodalmunk — úgy tűnik — még nem vívott ki méltó rangot pedagógusaink és népművelési dolgozóink körében. Fél kezünkön összeszámolhatjuk a három fesztiválon elhangzott szlovákiai magyar gyermekversek számát, s ez — kell-e hangsúlyozni — nagyon is elgondolkoztató valamennyiünk számára. A prózában valamivel jobb — de nem jó — a helyzet.

A három rendezvényen mindössze két esetben minősíthet- tíik kimondottan rossznak a választást. A második kategóriában szereplő prózamondók

Urbán Mária

közül az egyik Móricz Zsigmondi Tragédiáját mondta-ha- darta el, nem értelmezte — az ő életkorában még nem is érthette — a mű konfliktusát, írói üzenetét. Ugyanilyen színtelenül mondta el egyik társa azt a sematikus, közhelyekkel teli verset, amely talán csak rímeivel hasonlít a költeményre. Ebben a két esetben nem értettük a versenyzőket fölkészítő pedagógusok, valamint a járási fordulók bíráló bizottságainak kritériumait.

Mint minden esztendőben, az Idén is aránylag sok új arc és új tehetség tűnt föl a legkisebbek között. Közülük hadd említsük meg a buzitai Boda Ferencet, a nagykaposi (Veiké Kapušany) Perhács Mónikát, a kassai Gágyor Bélát, a losonci Tóth Évát, a rimaszombati (Rimavská Sobota) Szabó Andreát, továbbá a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Szabó Ildikót és Váradi Renátát, valamint az alistáli (Hroboüovo) Bock Andreát. Az első két kategóriában a legkiegyensúlyozottabb verseny Kelet-Szlovákiá- ban a szavalok között volt,

ahol például a nagyon tehetséges Sárközy Hajnalka minimális különbséggel maradt el a helyezéstől.

A legtöbb problémát a III. kategóriában észleltük, ahol már jóval több kifogást emelhettünk a választással és az előadással kapcsolatban egyaránt. A serdülő korú fiatalok számára minden bizonnyal komoly fejtörést okoz a megfelelő irodalmi alkotás kiválasztása, mivel gondolkodáskészségben, szellemi és biológiai érettség szempontjából néha elég nagy a különbség ebben a korosztályban. Ezért itt még fontosabb, hogy a fiatalok egyéniségüknek megfelelő verssel, illetve prózarészlettel szerepeljenek. Jó példákat mindhárom fesztiválon találunk. A szepsi (Moldava nad Bodvou) Bartók Kati még inkább a gyermekek világát idéző könnyed hangvételű, humoros verseket szereti. A vele csaknem egészen egykorú gútai Szépe Edit pedig már jóval komorabb,

drámai hangvételű, a felnőttek számára is komoly erőpróbát jelentő részlettel — Móricz Zsigmond Betyárjából — aratott megérdemelt sikert. A kis- tárkányi (Maié Trakany) Szabó Géza eredeti előadásmódjával, a kassai Gyüre Gábor pedig parodizáló hajlamával, légkörteremtő erejével tűnt ki.

S

ajnos ebben a korosztályban helytelen választás következtében sok volt a színtelen, vértelen fellépés. Több esetben úgy éreztük, hogy az előadó érzelmi és értelmi világa tával esik a választott mű és írójának világától, s így a szavalat vagy a prózarészlet előadása egysíkú szövegmondássá szürkült.

A legszínvonalasabb versenyt immár évről évre a gimnazisták, tehát a negyedik kategóriába tartozók fellépése hozza. Az idén sem volt ez másképp. A választás itt is jónak mondható, mert klasszikus és kortárs — hazai magyar, továbbá magyarországi, valamint szlovák, szovjet, és más országbeli — szerzők megfelelő arányban szerepeltek. Örvendetes, hogy mindhárom kerületben márkáns arcélű, érzelmekben, kifejező eszközökben gazdag szavalóink vannak. Közülük is kiemelkedik a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Kobák Márta, a tornaijai (Šafárikovo) Urbán Mária, a komáromi (Komárno) Strecskó Anikó és a somorjai (Šamorín) Benkooics Mária. A prózamondók IV. kategóriában Nyugat-Szlovákiában különösen színvonalas versenynek tapsolhattunk főleg a komáromi Csanda Márta, Dobai Csaba és Szabó Ildikó, valamint a vásárúti (Trhové Mýto) Vont- szemű Henriette jóvoltából.

Az V. kategóriában eddig nagyon kevés versenyző vett részt. A gimnáziumok és a szakközép- iskolák elvégzése után ugyanis többnyire elvesztek a versenyzők. Az idén Közép- és Nyugat-Szlovákiában e téren is sokat javult a helyzet, hiszen Losoncon és Gútán egyaránt hat felnőtt szavaló lépett a dobogóra. Losoncon elsősorban Varga Róbert nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de a többiek is megérdemelt sikert arattak. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a kétkezi munkások között is vannak olyanok,

Drenkó István

(Gyökeres György felvételed)

akik találnak időt, enrgiát a prózamondásra, az irodalom aktív művelésére. Ezért külön elismerés illeti a rozsnyói (Rožňava) Drenkó Istvánt és a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járást képviselő Szabó Annát.

A három fesztivál a sok — már említett — pozitívum mellett néhány nem mellékes szakmai fogyatékosságra is fölhívta a figyelmet. Még mindig sok olyan versenyző volt, aki elharapta a szóvégeket és nem tartotta be a magyaros beszéd szabályait, továbbá rosszul hangsúlyozott. Nem csökkent a pöszén beszélők száma és nem sokat fejlődött számos versenyző légzéstechnikája sem. Mindez arra figyelmeztet, hogy a magyar beszédet és a beszéd- technikát többet kell gyakorolni.

A másik szakmai tanulság az, hogy különösen a nyugat-szlovákiai kerületben érezhetően kettészakadt a mezőny. A du- naszerdahelyiek és a komáromiak élre törtek, úgy is fogalmazhatnánk, hogy — néhány kivételtől eltekintve — messze megelőzték más járásbeli társaikat. Az amatőr művészeti mozgalom jövője érdekében tesszük föl a kérdést, hogy vajon a másik öt vegyeslakta járásban megfelelő szakmai munka folyik-e az iskolákban és a járási népművelési központokban?

Elszomorító az is, hogy a bratislava-vidéki, továbbá a lévai (Levice) járást nagyon kevés, a nitrait pedig mindössze egy versenyző képviselte ...

A három kerületi fesztivál mérlege mindenképpen pozitív, még akkor is, ha problémák, szakmai fogyatékosságok is előfordultak. A színvonalas versenyek a pedagógusok, a népművelők és a szavalok munkáját, teljesítményét dicsérik. Nekik kell elgondolkodni a tanulságokon, az ő feladatuk javítani a hibákon, hogy az előrelépés folyamatos legyen.

SZILVÄSSY JÖZSEF

Még mindig a humán pályák l

A továbbtanulás a számok tükrében

>

Alig egy hete zajlottak le a középiskolai felvételi vizsgák, korai lenne tehát leszűrni a tapasztalatokat, A felvételi kérelmek alapján annyit viszont máris megállapíthatunk: a túljelentkezés — bár egynémely szakközépiskolában többszörös — a korábbi évekhez képest lényegesen mérséklődött. A mintegy 42 150 középiskolai nappali tagozatos helyre „csak“ 49 350-en jelentkeztek.

Nemigen változtak viszont a régi arányok; továbbra is a pedagógiai, a művészeti, az egészségügyi, a közgazdasági és az építészeti szakközépiskolákba a legnagyobb a pályázók száma, s a legnagyobb esélyük a szaktanintézetek iránt érdeklődőknek van. Változatlanul igen sokon jelentkeztek szakközépiskolába: 28 098-an, közülük azonban csak 23025-en tanulhatnak tovább ebben az iskolatípusban. Szinte feltűnően csökkent a gimnáziumokba pályázók száma: csupán 14 510 tanuló (ebből 8810 leány) választotta ezt az iskolát. Egyéhként a gimnáziumok tervszáma 14 300 (ebből 7970 leány). Igen sokan — 6745-en — szeretnének menni új típusú, érettségivel végződő szakmunkásképző iskolába, holott a felvétel csak 4824 tanuló számára válik lehetővé.

Miről tanúskodnak a felvételi jelentkezések adatai? Megfontoltabb pályaválasztásról és céltudatosabb pályairányításról, bár az egyéni szándékok még koránt sincsenek arányban az adott lehetőségekkel. A kelleténél még mindig jóval többen ostromolják a felkapott szak- középiskolákat s lényegesen többen jelentkeznek némely divatos, jól fizető mesterségre is, mint amennyi a férőhely. Biz tató jelenség viszont, hogy az arányok évről évre javulnak, s némi kedvező változás tapasz talhatő a káros beidegződések felszámolásában is. Legalábbis erre következtethetünk az új típusú szakmunkásképzők iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődésből.

Évek óta gondot okoz viszont, hogy a lányok szinte megrohamozzák a gimnáziumokat; az idén a tervezettnél 840- nel többen jelentkeztek. Elgondolkoztató ez azért is, mert a fiúk közül meg 630-caI kevesebben pályázták ebbe az iskolatípusba. A gimnáziumok „elnőiesedése“ bizonyos mértékben káros jelenségnek tekinthető, annál is inkább, mert a lányok többsége az érettségi bizonyítvány megszerzése után főleg humán pályát választ. A tudományos-technikai forradalom korában viszont reális-e, hogy még mindig a humán területek iránt a legnagyobb az érdeklődés? Megfelel-e ez gazdasági, társadalmi fejlettségi szintünknek, feladatainknak?

Nem érdektelen talán, ha

megjegyezzük, hogy Szlovákiában ebben a tanévben több mint 90 000 gyermek hagyja el az alapiskolát (66 220-an a kilencedik, 23 980-an a nyolcadik osztályt). A tervszámok azt mutatják, hogy a legtöbb férőhely (mintegy 50 000) a szaktanintézetekben várja a fiatalokat; az alapiskolát befejező tanulók

55,50 százaléka ugyanis szakmát tanulhat. Bízvást állíthatjuk tehát, hogy minden gyermeknek jut hely valamilyen intézményben, csak élnie kell az adott lehetőségekkel.

Vajon az említett arányok érvényesek-e a nemzetiségi iskolákra is vagy ezekben az oktatási intézményekben másképpen alakul a tanulók érdeklődése? Az adatok feldolgozása még javában folyik, s nem készült el a nemzetiségi iskolák legfrissebb statisztikája, ezért talán célszerű idézni néhány gondolatokat az Oktatási Minisztérium egyik legutóbbi jelentéséből. Megállapítja: a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói az országos átlagnál kisebb érdeklődést tanúsítanak a továbbtanulás iránt. A múlt tanévben 4127 gyermek jelentkezett középiskolába; ez a szlovákiai átlagnak csak 8,51 százaléka. Közülük 3347 tanuló (8,76 százalék) került be valamelyik intézménybe.

Mivel a továbbtanulni szándékozó magyar nemzetiségű fiatalok aránya nem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének, az illetékesek intézkedéseket tettek, hogy a középiskolákban (s a felsőoktatási intézményekben is) emelkedjen a magyar iskolát végzett tanulók száma. Erről tanúskodik az alábbi adat is: míg szlovákiai viszonylatban a pályázóknak csak 78,80 százalékát vették fel középiskolákba, addig a magyar nemzetiségűek esetében ez az arány 81,10 százalék volt. A szlovákiai átlaghoz képest lényegesen több magyar nemzetiségű fiatal jelentkezett gimnáziumokba (1741 tanuló, közülük 1457-et vettek fel), viszont kevesebb szakközépiskolákba (2046, közülük 1642 jutott be) és új típusú szakmunkás- képzőbe (340, a felvettek száma 248).

i Ez azt jelenti, hogy a gimnáziumba felvett magyar nemzetiségű tanulók részaránya (10,77 százalék) megfelel a lakosság nemzetiségi arányának, a szakközépiskolákba pályázók aránya (8,05 százalék) azonban nem. Ennek kapcsán meg kell jegyeznünk: fontos

lenne a jövőben több magyar tanítási nyelvű szakközépiskolát (illetve osztályt), főleg pedig új típusú szakmunkásképzőt nyitni. És szükséges, hogy a pedagógusok, valamint a szülők felkeltsék a fiatalokban a továbbtanulási igényt.

TÖLGYESSY MÄRIA

HOGYAN TOVÁBB?

Április 3-a és 4-e mozgalmas napok voltak a középiskolák életében. Felvételi vizsgák folytak az 1979—80-as iskolai év első évfolyamába. A kötelező iskolalátogatást befejező tanulók, sőt szüleik is félelemmel vegyes érzésekkel érkeztek a középiskolákba. A remény mellett, hogy eleget tesznek a felvételi vizsgák követelményeinek, felvetődött bennük a kérdés: hátha mégsem ...? Közismert, hogy a középiskolákba jelentkezők száma meghaladja a felvehetők számát. Ebből következik, hogy minden jelentkezőt nem vehetnek fel a középiskolába.

Szocialista társadalmunk minden polgárának joga van a tanuláshoz. Figyelembe véve népgazdaságunk érdekeit és harmonikus fejlődését, nincs lehetőség túllépni a „divatos“ foglalkozások tervszámát más, kevésbé divatosnak tartott foglalkozások rovására.

A pályaválasztáskor figyelembe kell venni bizonyos szempontokat és ezeket már a pályaválasztási nevelés folyamatában érvényesíteni kell.

Ezek a következők: serdülő ifjúságunk pályaválasztása legyen összhangban népgazdaságunk követelményeivel; a választott hivatás legyen összhangban a fiatalok testi és szellemi képességeivel; különbséget kell tenni az átmeneti, felületes és a mélyebb érdeklődések között, amelyek megfelelnek a fiatalok adottságainak; a pályaválasztásra döntő hatással van a megfelelő tájékoztatás a különféle foglalkozásokról és iskolákról.

A pályaválasztás során figyelembe kell venni, hogy az érdeklődés változó, de ugyanakkor befolyásolható. A gyermek ugyanis nem jön világra meghatározott képességekkel egy bizonyos pálya iránt (bár bizonyos, különösen művészeti pályákra az egyének szinte hivatva vannak), hanem ezeket a képességeket a nevelés folyamán szerzi meg. Ezért fontos már kiskortól a gyermek érdeklődését több pálya felé irányítani és nemcsak egy meghatározott foglalkozás iránt felkelteni érdeklődését.

Tudomásul kell venni, hogy

bizonyos, ma még kevésbé előnyösnek tartott foglalkozások a tudományos-technikai forradalom hatására a jövőben előnyösekké válhatnak.

Ha ezeket a tényeket tudomásul veszik a tanulók — akik nem tettek eleget a felvételi vizsgák követelményeinek, vagy más okból nem jutottak be a középiskolába — valamint szüleik is, a csalódás nem lesz olyan fájó. További lehetőségek állnak ugyanis előttük a középfokú műveltség meszerzésé- re. Várják őket a szaktanintézetek, ahol hároméves tanulmányi idő után folytathatják tanulmányaikat a dolgozók esti iskolájában, amelyek a szaktanintézetek mellett működnek, és további két év után érettségi vizsgával fejeződnek be.

Fontos tehát, hogy a tanulók és szüleik idejében tájékozódjanak ezekről a lehetőségekről és a lehető legnagyobb mértékben használják ki őket. BARTÖK LÄSZLÔ, a Kelet-szlovákiai Vasmű szaktanintézetének szakoktatója

1979