Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-21 / 94. szám, szombat

ÚJ szó 1979. IV. 21. 3 A LENINIZMUS KIAPADHATATLAN ERŐFORRÁS Jón Fojtíknok, a CSKP KB titkárának beszéde a Vlagyimir lljics Lenin születésének 109. évfordulóján rendezett prágai ünnepségen Tisztelt el v tá rsaik I Szeretettel és tisztelettel emlékeznek meg világszerte a haladó emberek min­den évben Vlagyimir lljics Lenin, a Szovjetunió Kommunista Pártja meg­alapítója, a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom stratégája és szervező­je, az első szocialista álilam létrehozó­ja, a nemzetközi munkásosztály veze­tője születésének évfordulójáról. Az idén április 22-én 109 éve lesz annaik, hogy született. És az idén ja­nuárban már 55 év telt el halála óta. Az idő múltával Lenin eszméi és nem egy esetben útmutatásai is még nagyol>b jelentőségre és fontosságra tesznek szert, mint a múltban. Mivel magyarázható ez? Vitathatatlanul Lenin zsenialitásával, amelyet egyébként ellenfelei is elis­mernek. Nem szabad azonban megfe­ledkeznünk arról, mi jellemezte és ha­tározta meg gondolkodásának rendkí­vüli mélységét és átütőerejét. Ez pedig elsősorban az volt, hogy el­sajátította az emberi megismerés és kultúra egész korábbi fejlődésének fő eredményeit, és elméleti munkássága során a dialektikus és a történelmi materializmusra támaszkodott, hogy az összes társadalmi jelenség értéke­lése során a forradalmárok osztály- helyzetéből és a párt által képviselt álláspontjából indult ki, odaadó volt a munkásosztály, a dolgozók ügye iránt, küzdött a kizsákmányolás és az elnyomás alól való felszabadulásuk­ért. És ehhez hozzájárul még egy továb­bi, nem kevésbé fontos körülmény: ne­véhez, eszméihez, az imperializmus, a szocialista forradalom és a szocialis­ta országépítés pontosan kidolgozott elméletéhez fűződik a történelem leg­jelentősebb fordulata, a kiptaliamusból a szocializmusba való átmenet. Az emberiség jövőjére nézve megha­tározó jelentősége van annak, hogy a szocialista világrendszer létrejöttével, a tőkés rendszer mély és általános válságával az imperializmus elvesztet­te a történelmi kezdeményezést. Ezt a kezdeményezést a szocializmus és vele együtt az imperial izmus és a kapita­lista kizsákmányolás ellen, a demokrá­ciáért és a békéért küzdő forradalmi és haladó erők vették a kezükbe. A tanácsok IX. összoroszországi kongresszusán 1921 decemberében Le­nin kijelentette: „Az a feladat, amelyet ina egyelőre csak egyedül oldunk meg, kizárólag orosz feladatnak tűnik, valójában ez azonban olyan feladat, amellyel minden szocialista szembe fog kerülni. A kapitalizmus pusztulóban van, megszűnéséig még az emberek tízmillióinak és százmillióinak okozhat hihetetlen szenvedéseket, de semmi­lyen erő sem mentheti meg a pusztu­lástól.“ Figyelemre méltó szavak ezek, érde­mes elgondolkodni rajtuk. Különféle teoretikusok és publicisták, akik külö­nös érdeklődéssel figyelik mozgalmunk problémáit, ma nagyon törekednek ar­ra, hogy minél jobban elködösítsék a kapitalizmus fokozatos felbomlásának és megszűnésének valódi feltételeit, különösen azt a szerepet, amelyet az új társadalomért vívott küzdelemben az imperialistaellenes front egyes áramlatai töltenek be, főként a reális szocializmus. A történelmi tapasztalat­tal, valamint a fejlődés objektív ten­denciájával és szükségleteivel szöges ellentétben azt emelik ki és abszolu­tizálják, amiben Lenin átmenetileg fo­gyatékosságot látott az oroszországi forradalom helyzete és a forradalom Közép- és Nyugat-Európában elszen­vedett veresége következtében. Nem törődnek azonban azzal, hogy helye­sen értékeljék azoknak a feladatoknak nemzetközi jellegét, amelyek minden forradalmi és haladó erő előtt fel­merülnek: az emberiség pusztulásának veszélyével szembenézve internacioná- lis összefogással harcot kell vívnunk a kapitalizmussal, mégpedig jelenlegi formájával. A hitleri fasizmus formájában már megismertük, mire képes az imperia­lizmus, ha szabad utat adnak legreak- ciósabb erőinek. Micsoda nagy szenve­déseket és vérfürdőt okozott az embe­riségnek! A fasizmust csak akkor si­került megsemmisíteni, amikor az ösz- szes veszélyben forgó erő fellépett el­lene. A szovjet nép hozta meg a leg­nagyobb áldozatokat ebben az emberi­ség megmentéséért, az emberi kultú­ra és az igazi civilizáció értékeinek megmentéséért vívott hatalmas hábo­rúban. Azok a népek, amelyek megis­merték a fasizmus könyörtelenségét, levonták ebből a tanulságot. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság e közösség országai közé tartozik. Ez egyúttal helyet biztosít számunkra a nemzetközi haladásért küzdők első so­raiban. A reális szocializmus — főiként a Szovjetunió békeszerető és interna­cionalista politikájának köszönhetően -— szilárdan az imperializmus ellen ví­vott harc élére került, e nemzetközi front élcsapata. Ezeket a pozícióit, ezt az élcsapat­szerepét évről évre szilárdítja. Azzal, hogy fejleszti társadalmi rend­szerét, biztosítja a nép hatalmát, a széles körű szocialista demokráciát, amely az emberek szabadságát és jo­gait nemcsak szóban, hanem a gya­korlatban is érvényesíti, minden em­bernek és az egész társadalomnak az érdekeit, a nép, a nemzetek és a nem­zetiségek egységét szolgálja. Azzal, hogy új, szocialista embert, olyan embert formál, aki humánus er­kölcsökkel és ideológiával, alkotó és felelős magatartással van felvértezve. Végül pedig azzal, hogy űj testvéri kapcsolatokat létesít a nemzetközi kö­zösség minden tagállamával. így egé­szében véve a reális szocializmus, ahogy ezt Lenin zseniális módon elő­re látta, bizonyítja történelmi fölényét, óriási előnyeit a kapitalizmussal szem­ben. Másrészt azonban a kapitalizmus is vitathatatlanul nem kis mértékben fej­leszti a termelőerőket, a tudományt és a technikát. A nyereséghajhászás és a könyörtelen érdekharc miatt azon­ban nem képes leküzdeni azokat a mély és élesen kirajzolódó ellentéte­ket, amelyek gyakran válságokat szül­nek. Ezért nem csoda, hogy a kapita­lizmus követőit és ideológusait nagyon aggasztja, hogy rendszerüket egyre gyakrabban éri minden oldalról éles bírálat, aggasztja őket az, hogy foko­zódik a rendszerrel szemben az elége­detlenség, az a félelem, hogy mit hoz a jövő a széles néptömegek számára. Valóban így van, a szocializmus és a haladás ellenségei ma semmitől sem félnek annyira, mint a reális szocia­lizmus ösztönző erejétől. Különösen veszélyesnek tartják azt, hogy a reá­lis szocializmus bizonyítja: mihelyt a nép megszabadul a kizsákmányolástól, a tőkésektől és a nagybirtokosoktól, hatalmas lendülettel képes fejleszteni alkotó erőit és marxista—leninista pártjának vezetésével biztosítani annak a társadalomnak sokoldalú fejlődését, amelynek szuverén urává válik. Azt, hogy mekkora lehetőségeket biz­tosít a fejlett szocialista társadalom a dolgozóknak, különösen meggyőzően bizonyítja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának évében jóváhagyott új szovjet alkotmány. Ezt a haladó emberek világszerte olyan társadalom ma n i fesz tu maként fogadták, amely az emberiség történelmében el­sőként a kommunizmus küszöbére lé­pett. A reális szocializmus sikeres fejlődé­sével, befolyásának növekedésével, él­csapatszerepének megszilárdulásával, a szocialista közösség népei internacio­nalista egységének elmélyülésével pár­huzamosan azonban növekszik és fo­kozódik a reakciós erőknek az a tö­rekvése, amely a reális szocializmus lejáratására, gyengítésére, bomlasztásá- ra irányul. Elmondhatjuk, hogy ma az amtikommunizmus gyakorlatilag min­den fontos propagandaeszközét és esz­mei felforgatását a reális szocializmus befeketítésére és bomlasztására össz­pontosítja. És ha elgondolkodunk azon, mi a közös nevezője ezeknek a támadások­nak, megállapíthatjuk — alátámasztja ezt a megtámadottak tapasztalata —, hogy Ide tartozik a nacionalizmus ösz­tönzése és terjesztése a legkülönfélébb formákban, főként legvisszataszítóbb változatában, a szovjetellenességben. Érvelésűik lényege — ha egyáltalán valamit bizonyítani akarnak, ha az ér­velés nem csap át hisztériába, mint a hatvanas évek végén nálunk — a le­ninizmus tanítása általános érvényes­ségének tagadása és minden szocialis­ta ország ösztönzése arra, hogy hozza létre a szocializmus „sajátos modell­jét“ és különösen az, hogy e modell­ben mondjon le a szocialista interna­cionalizmus elvéről, amely állítólag teljesen elavult. Hogy mit akarnak ezzel, mi rejtőzik emögött, jól megismerhettük — fájdal­mas tapasztalatok árán — a társadal­mi válság idején. Azoknak az éveknek a tapasztalatait a párt fontos doku­mentumban: A CSKP XIII. kongresszu­sa után a pártban és a társadalomban bekövetkezett válság tanulságaiban foglalta össze. A dokumentum rámu­tat arra, hogyan alakultak ki fokoza­tosan pártunkban a jobboldali oppor­tunista erők, amelyek képviselői elfo­gadták az antikommunizus megrende­léseit, és nagy lendülettel fogtak ebbe a rendkívül „alkotó és újító munká­ba“, a szocializmus „saját csehszlovák modelljének“ kidolgozásába. Hogy fél­revezessék a pártot és a közvéleményt, amelyet joggal nyugtalanítottak a párt és a társadalom életében fellelhető ko­moly fogyatékosságok — ezek főként a lenini módszerek és normák elégte len vagy hibás érvényesítéséből, a párt vezető szerepének elferdített ér­telmezéséből adódtak — a szocializ­mus „újítóinak“ nevezték magukat, ma pedig a szocializmus „reformátorainak“ nevezik őket. „Az alkotó, progresszív“ goldokodás- ról, „az antidogmatizmusról“ elmon­dott nagy szavak ellenére semmi más­ra nem voltak képesek, mint arra, hogy letörüljék a port az utópista nyárspolgári szocializmusról és szociál- d emok ra t izm u s r ó l, amelyet mozgal­munk már rég leküzdött. Helytelen lenne azonban lebecsülni ezt a munkát, megvolt a maga politi­kai szerepe, mert összhangban állott a „szocializmus erózióját“ hirdető ideológusok céljaival. Nem véletlen, hogy nagyra értékelték az antikom mun ista táborban és az 1948 február­jában megbuktatott hazai reakció ma­radványainak soraiban. Ezek nagyon gyorsan csatlakoztak az opportunis­tákhoz és a revizionistákhoz. Mihelyt a helyzet lehetővé tette, azonnal ro konszenvükről biztosították őket. Ma­ga Brzezinski úr, „a szocializmus eró ziója“ elméletének megalkotója, a je lenlegi amerikai elnök nemzet biz ton sá gi tanácsadója, az okleveles antikom munista is 1968 tavaszán Csehszlová­kiába étkezett — nem első ízben és nem egyedül —, hogy öröme teljen a látványban és kissé felügyeljen „a kommunizmus felújítóira“, akikre ak­kor még számíthatott abban a tervé­ben, hogy Csehszlovákiát kiszakítják a szocialista közösségből. Lenin mindig hangsúlyozta annak szükségességét, hogy minden társadal­mi jelenséget konkrét történelmi ösz- szefüggéseiben kell megítélni, nem szabad illúziókban ringatni magunkat, hinni a „tiszta“ demokráciát, az abszt­rakt humanizmust és hasonlókat hir­dető frázisoknak, mert ezek csak ki­élezik a töke és a munka ellentétét, az imperializmus és a forradalom, a ha­ladás és béke erőinek ellentétét. Meg­követelte, hogy mindig minden jelen­ségben keressük az osztályhátteret, a valódi, a reális erőiket és eszerint ér­tékeljük a jelenségeket. Az, hogy a szocializmus „megjavítói“ a szocializ­mus ellenségeinek csináltak reklámot, és' örültek annak az elismerésnek, amellyel munkájukat a Szabad Európa rádió, a CIA-mak már a hidegháború idején közismert szócsöve illette, és éppen ott — az antikommunista köz pontokban — részesültek a leghatha- tósabb támogatásban (mégpedig sokan, ma már biztosan tudjuk, pénzügyi tá­mogatásban is), nagyon jól fényt de­rített valódi kilétükre, arra, hogy nem reformátorai, hanem közönséges megsemmisítői voltak a szocializmus­nak. Akkor is leleplezték magukat, ami­kor még augusztus után is folytatni akarták az ellenforradalmat, és min­dent egy lapra tettek, a teljes felfor­dulás és káosz előidézésére, a válság fokozására, új feszültségek és hisz­tériák keltésére. Éppen akkor bizonyosodott be meny­nyire fontos és szükséges volt az az internacionalista segítség, amelyet ké­résünkre kötelezettségeikkel összhang­ban a Varsói Szerződés testvéri tagál­lamai nyújtottak hazánknak. Ezekben a napokban emlékezünk meg pártunk Központi Bizottsága tör­ténelmi jelentőségű ülésének, a köz­ismert áprilisi plénumnak 10. évfor­dulójáról, amely tanácskozáson Cseh­szlovákia Kommunista Pártja és vele együtt Csehszlovákia egész népe nagy győzelmet aratott. Gustáv Husák elv­társnak a párt legfelelősebb tisztésgé- be való megválasztása azt jelentette, hogy megtört a helyzet, határozott ne­met mondtunk a jobboldalnak és a szocializmus ellenségei segítőinek, hogy eltorlaszoltuk azoknak az útját, akik be akarták fejezni nemkívánatos művüket, az országot katasztrófába akarták sodorni. Világosan és szilár­dan hangzott el Husák elvtárs szava az áprilisi plénum emelvényéről, s visszhangzott az egész pártban és köz­véleményben: „Egyetlen centimétert sem adunk fel marxista pozíciónk­ból egyetlenegyet sem a nemzeteink életében döntő fontosságú kérdések­ből. Nem engedünk semilyen ellensé­ges erőnek, a szocialistaellenes erők­nek, a jobboldali elemeknek!“ A párt és a társadalom legjobb erői, a párt magva, amely a nehéz percek­ben megállta a helyét, megkezdte a konszolidálásnak, a mély válság le­küzdésének sikeres folyamatát. Nehéz küzdelem volt ez. Ma már egyszerű­nek és simának tűnhet amiatt a dina­mikus fejlődés miatt, amely a párt és az állam irányításának megszilárdulá­sa után nyomban bekövetkezett. Vi­szont mindazok, akik ebben tevéke­nyen részt vettünk, jól tudjuk, hogy a folyamat felgyorsulásának és sike­rének alapja az a körülmény volt, amelyre továbbra is gondolnunk kell: az hogy a párt visszatért a lenini munkastílushoz. A konszolidálás folyamata viszony­lag rövid idő alatt befejeződött, meg­kezdtük a fejlett szocialista társada­lom építésének útját, a CSKP XIV. és XV. kongresszusán kitűzött utat. Elv társa ki A szocialista állam, amely Lenin ha­gyatékát követi, mindent megtesz az ember jólétéért. Politikája nagyon hu­mánus. A dolgozó ember iránti tiszte­let rendszerünkben — és ennek a gyakorlatban mindenütt így kellene lennie — a legmagasabb norma. A fel­szabadított munka természetesen kap­csolatban áll a békével. Az imperia­lizmus nem adja fel elvesztett pozí­cióinak visszaszerzésére irányuló ter­veit Az imperializmus reakciós körei, tőként az Egyesült Államok hadiipari komplexumára és az agresszív Észak­atlanti Szövetségre támaszkodva, el­keseredetten törekednek az enyhülés megszüntetésére, a fegyverkezési haj­sza további fokozására, amely hatal­mas nyereségeket ígér számukra. Lenin találóan írta le, hogy az im­perializmus korszakában a kapitaliz­mus egyre jobban előtérbe hozza az egyesült nemzetközi tőke és a nemzet­közi munkásmozgalom megbékíthetet- len ellentétét. Az imperializmus reakciós köret mindent megtesznek azért, hogy fel- bomlasszák az Imperialistaellenes frontot, passzívvá és erőtlenné tegyék az el nem kötelezettek mozgalmát, gyengítsék a kommunista mozgalmat, lés elszigeteljék a reális szocializ­must, különösen a Szovjetuniót. E céljuk elérésére már a kínai kár­tyával is játszani kezdtek. Jól jön ne­kik a kíani uralkodó körök soviniszta terjeszkedő politikája. Tudatosan ösz­tönözték Kínát, a legszégyenletesébb cselekedetre, a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni agresszióra. Ezt a támadást valóban kínai módon Indo­kolták meg. Állítólag „meg kellett leckéztetni“ azt, aki nem vetette alá magát parancsuknak. Ez a gaztett, amely a kínai vezetők hitszegése miatt — sanos — könnyen megismétlődhet, tökéletesen megmutatta, hová jutott el a maóizmus a szocializmus eszméi elárulásának útján, és mekkora ve­szélyt jelent nemcsak Ázsia népei, ha­nem az egész világ békéje számára. A kínai agresszort joggal ítélte el élesen a haladó világ közvéleménye. Csehszlovákia népe is határozottan fel­szólította, hogy hagyja abba az ag­ressziót. Elvtársak! A haladás és a reakció erőinek nemzetközi küzdelme még távolról sem ért véget. Nagy reményt és lelkesítést adott nekünk Lenin országának, a Szovjet­uniónak békeszerető politkiája. Mély hatást gyakorolt a világ köz­véleményére és Csehszlovákia népére Leonyid Brezsnyevnek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába nemrég meg­tartott választásokat megelőzően el­mondott megfontolt és bölcs beszéde. „Célunk a tartós béke és biztonság“, jelentette ki Brezsnyev elvtárs, „a vi­lág minden országának tartós békéje és békés együttműködése. E cél eléré­séért fáradhatatlanul küzdeni fogunk, nem fogjuk sajnálni sem erőnket, sem energiánkat.“ Alátámasztotta ezt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén elmon­dott tegnapi beszédében, amikor újra megválasztották őt a Szovjetunió leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöké­vé. Engedjék meg, elvtársak, hogy ne­vükben is, ünnepi gyűlésünk résztve­vőinek nevében gratuláljunk Brezs­nyev elvtársnak e magas állami tiszt­ségbe való újraválasztása alkalmából, és kifejezzük őszinte örömünket azzal kapcsolatban, hogy ezt a tisztséget olyan ember tölti be, akit minden csehszlovákiai kommunista, egész né­pünk nagyra becsül. Csehszlovákia Kommunista Pártja és népünk Is határozottan követi azt az utat, amely biztosítja a szocializmus további építésének békés feltételeit, országunk sokoldalú fejlődését, a le­ninizmus útjának követését. Éljen a leninizmus, korunk marxiz­musa! Előre az újabb sikerek és győzel-< mek felé a leninizmus halhatatlan zászlaja alatti

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom