Új Szó, 1979. április (32. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-17 / 90. szám, kedd
ÚJ szó 1979. IV. 17. 3 PARTUNK és népűnk győzelmes útja A CSKP KB áprilisi ülésének 10. évfordulója Ezerkilencszázhatvankilenc április 17-e történelmi jelentőségű nap pártunk és népünk történelmében. A CSKP Központi Bizottsága tíz évvel ezelőtt ösz- szeült, hogy intézkedéseket foganatosítson a párt és a társadalom válságának megoldására, országunk helyzetének konszolidálására. A marxista— leninista erők céltudatos erőfeszítése a pártban megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az áprilisi ülésen alapvető változásokat eszközöljenek a párt vezetőségében és politikájában. Azáltal, hogy Gustáv Husák elvtársat választották a pártvezetőség élére, új szakasz nyílt meg, amelyben a párton belüli erőviszonyok minőségileg megváltoztak. Az áprilisi ülés eredményei döntő feltételei voltak a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők végleges vereségének és egyúttal megnyitották társadalmunk további szocialista fejlődésének távlatait. Ezerkilencszázhatvankilenc április 17-e történelmi jelentőségű nap pártunk és népünk történelmében. A CSKF Központi Bizottsága tíz évvel ezelőtt ösz- szeült, hogy intézkedéseket foganatosítson a párt és a társadalom válságának megoldására, országunk helyzetének konszolidálására. A marxista— leninista erők céltudatos erőfeszítése a pártban megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az áprilisi ülésen alapvető változásokat eszközöljenek a párt vezetőségében és politikájában. Azáltal, hogy Gustáv Husák elvtársat választották a pártvezetőség élére, új szakasz nyílt meg, amelyben a párton belüli erőviszonyok minőségileg megváltoztak. Az áprilisi ülés eredményei döntő feltételei voltak a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők végleges vereségének és egyúttal megnyitották társadalmunk további szocialista fejlődésének távlatait. I. N i előzte meg ezt a történelmi jelentőségű ülést? Említsük meg a legfontosabb tényeket. Elsősorban azt, hogy 1968—1969 válságos évei, amelyek pártunk ás társadalmunk legbonyolultabb és legnehezebb időszaka volt, lényegében nemcsak a marxizmus—leninizmus pozícióiról való meghátrálást jelentették, hanem közvetlenül veszélyeztették a dolgozók létérdekeit, hatalmát, a szocializmus vívmányait, ellenforradalomhoz vezettek és a szocializmus felszámolására irányultak. Ezek az évek a tanulságok állandó forrásául szolgálnak számunkra, amely élő történelemtankönyv, s ehhez szüntelenül visszatérünk, hogy sohase ismétlődhessenek meg ezek a hibák és tévedések, sohase engedjük meg a szocializmus bomlasztását, hogy szilárdan védjük és alkotóan fejlesszük a marxizmus—leninizmus forradalmi tanítását, teljes mértékben érvényesítsük a lenini munkamódszereket, megszilárdítsuk a párt és a nép egységét, szemünk fényeként védjük és elmélyítsük a Szovjetunióhoz és a szocialista közösség többi országához fűződő . barátságunkat és szövetségünket. A válság, amely 1968—1969-ben ellenforradalmi veszélyhez vezetett, az előző években gyökerezett. A válságos helyzetet előidéző okok mély elemzését a CSKP Központi Bizottsága 1979 decemberében végezte el A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című örök érvényű dokumentumban. Rámutatott arra, hogy a feladatok újdonságából és bonyolultságából eredő nehézségeken kívül a szocialista építés során egyes szubjektív hibák is előfordultak. Ezek önelégültségben, a pártmunka és pártélet lenini elveinek következetlen érvényesítésében, a tömegek gyakorlatának és tapasztalatainak nem kielégítő általánosításában, a társadalmi problémák osztályszeon- pontú megközelítésének mellőzésében, a fejlődés megelőzésében, a demokratikus centralizmus és a párton belüli demokrácia elveinek megsértésében nyilvánultak meg. A politikai és ideológiai munka gyengítése csökkentette a burzsoá ideológia, a kispolgári irányzatok és az ideológiai diverzió elleni küzdelmet. Az akkori pártvezetőség, élén Antonín Novotnýval, nem tudta következetesen általánosítani a pártnak az előző fejlődés során szerzett tapasztalatait, és nem tudott olyan politikai és káder- következtetéseket levonni, amelyek lehetővé tették volna a fogyatékosságok kiküszöbölését. A CSKP 1966-ban meg- tartott XIII. kongresszusának határozata általában helyesen szabta meg a párt irányvonalát, de azt a gyakorlatban nem valósították meg. A jobboldali és revizionista erők ezt saját céljaikra használták ki. Fokozatosan erősödő csoportot képeztek, amely már a XIII. kongresszus előtt a kispolgárság és a vereséget szenvedett burzsoázia képviselőiből alakult ki. Ezek a személyek behatoltak a pártba is, elsősorban az ideológia területére és a tömegtájékoztató eszközökbe. Csatlakoztak hozzájuk az ingatag emberek, a különféle „teoretikusok“, akik a szélsőséges dogma- tizmustól a revizionizmusig jutottak el. A további fejlemények megmutatták, hogy a párt nem készült fel a hazai és a külföldi revizionista és jobboldali opportunista erők jól megszervezett, egybehangolt és irányított támadására, így történhetett meg, hogy fokozatosan a jobboldali erők kerültek túlsúlyba. Már a CSKP KB 1968 januári ülésén, amelyen leváltották Antonín No- votnýt, a CSKP KB első titkárát, és helyére Alexander Dubčeket nevezték ki, közvetlenül a pártban kialakult egy jobboldali revizionista csoport, amely a hibák helyrehozásának ürügyén a párt fő irányvonalának revíziójára, a pártépítés ideológiai és szervezési elveinek bomlasztására, a szocialista társadalom politikai struktúrájának felszámolására és a CSSZSZK külpolitikai irányvonalának megváltoztatására törekedett. Amint már idén a CSKP KB januári ülése 10. évfordulója alkalmából rámutattunk, 1966 januárja szükségszerű és lényegében helyes volt. A CSKP XIV. kongresszusán a kongresszusi beszámoló leszögezte: „Alapjában a januári plénum eredményei kifejezték azt a törekvést, hogy megoldják a Csehszlovákia Kommunista Pártjában kialakult válságot, kiküszöböljék a párt tevékenységéből és vezetéséből mindazt, ami akadályozta a pártot abban, hogy fokozott aktivitással szavatolja a társadalom további fejlődését. A januári plénum eredményeit és határozatát a párt és népünk túlnyomó többsége pozitívau fogadta.“ Míg a marxizmus—leninizmushoz hű erők a januári ülésen választ kerestek az időszerű kérdésekre, fel akarták számolni a múlt fogyatékosságait és hibáit, mozgósítani akarták a pártot a megérett problémák megoldására, a jobboldali revizionista csoport a szocializmus teljes bomlasztását tűzte ki céljául. A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum így elemzi az akkori helyzetet: „A jobboldal céltudatos támadást intézett a szocializmus valamennyi alapvető értéke és normája ellen, s rendszeresen bomlasztotta a pártot és az egész politikai szocialista rendszert. Ezt a széles körű támadást még az is segítette, hogy Alexander Dubček, aki kezdetben élvezte a párt és az ország népének bizalmát, fokozatosan letért a marxista—leninista irányvonalról, a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők uszályába került, s végül azok jelképévé vált.“ A politikailag nem egységes, gyenge, határozatlan pártvezetőség, élén Alexander Dubcekkel, nem tudta biztosítani a januári ülés határozatának megvalósítását, és nem tudta visszaverni a jobboldal fellépését. A nyomást gyakorló csoportok, amelyek kezükbe kaparintották a pozíciókat a tájékoztató eszközökben, meghatározták a politikai fejlődés irányvonalát. „A megújhodási folyamat“ egyre inkább a bomlás, a káosz, a zavarok folyamata lett, s kétségbevonta mindazt amit népünk a párt vezetésével 1948 februárja óla elért. A közvélemény félrevezetéséhez hozzájárult az a tény, hogy a szocializmus alapjai elleni támadásokat többnyire olyan emberek vezették, akiknek pártigazolványuk volt, akik önmagukat „igazi“ kommunistáknak nevezték, a tájékoztató eszközök pedig „tiszta kezű“ kommunistáknak nevezték őket. Ebben a helyzetben a néptömegek „a megújhodás“ folyamatát mint „a progresszív“ és „konzervatív“ kommunisták összecsapását értékelték, miközben a szocializmus igazi híveit bírálták. Ebben az időben a nép nem tudott tájékozódni a bonyolult helyzetben, csak kevesett tudott a jobboldali opportunisták igazi terveiről, tetteiről. Az opportunisták kezdettől kétarcú politikát folytattak, több hónap kellett ahhoz, míg leleplezték őket, bebizonyították árulásukat. A jobboldali opportunisták és a szocialistaellenes erők aránylag rövid idő alatt egyedülálló bomlást idéztek elő az élet valamennyi területén. A bomlás érintette a pártot, a szocialista államot és alapját- a gazdaságot, az ideológiát, a kultúrát, a művészetet, a külpolitikát, mindent. „19S8 augusztusában Csehszlovákiában kiéleződött ellenforradalmi helyzet állt elő, és országunk a polgárháború szélére sodródott. Teljes nyerseségében napirendre került a „ki-kiből“ kérdése. Vagy a nemzetközi reakció támogatását élvező ellenforradalom fejezi be pusztító művét, vagy a szocialista erőknek sikerül visszaverni az ellenforradalmat és megvédeni a szocializmus ügyét... Az augusztusi internacionalista akció, mely megmentette a szocializmust Csehszlovákiában, erős hátországot teremtett a csehszlovákiai kommunisták számára, akik — hála ennek a segítségnek — most már teljes mértékben kibontakoztathatták saját politikai harcukat az ellenforradalmi szocialistaellenes és jobboldali opportunista erők ellen, és politikai eszközökkel gyűrhették le a szocializmust veszélyeztető ellenforradalmi fenyegetést Csehszlovákiában.“ (A Tanulságok... c. dokumentumból) II. A CSKP KB 1968. novemberi ülése utáni események megmutatták, hogy az ellenforradalmi és jobboldali opportunista erők veszélyes törekvésükben készen állnak, hogy minden eszközt megragadjanak a párt és a társadalom válsága megoldásának megakadályozására. Mindazoik, akik számára drágák voltak szocialista társadalmunk érdekei, egyre nyilvánvalóbbá vált: végérvényesen meg kell akadályozni, hogy társadalmunk az állandó válság helyzetében legyen, amely katasztrofális következményekhez vezetett. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a radikális változásokat a pártvezetőségben kell megkezdeni. Alexander Dubčeknaik, a jobboldali opportunista erők szószólójának és védelmezőjének távozása szükségszerűség volt, amennyiben meg akartuk akadályozni, hogy a párt és az egész társadalom az állandó válságok állapotában maradjon. A CSKP KB 1968 novemberi ülésének határozata, amely leleplezte a szocialistaellenes erők szerepét augusztus előtt, és a jobboldali opportunizmust nyíltan a fő veszélynek nevezte a pártban, rendkívül jelentős volt a CSKP és az egész társadalom további fejlődése szempontjából. A határozat megvitatása a CSKP szerveiben és szervezeteiben meggyorsította a politikai differenciálódást, lehetővé tette, hogy a hű és becsületes kommunistáik a pártfórumokon védelmezzék és továbbfejlesszék a párt marxista—leninista irányvonalát. A jobboldal félt ettől a differenciálódástól, és ezért fokozta erőfeszítéseit. A kommunisták egyre inkább tudatosították, hogy határozottan fel kell lépni az ellenforradalmi erők ellen, azt, hogy a további konszolidálás és ezáltal a szocialista értékek felújítása, a marxista—leninista párt felújítása csakis Dubček és szövetségesei nélkül, illetve az ellenük való fellépés révén valósítható meg. Ez történelmi jelentőségű feladat volt. A CSKP KB áprilisi ülése éppen ezt a feladatot teljesítette. A párt élére Gustáv Husák elvtársat választotta, és így megteremtette a feltételeket ahhoz, hugy a párt a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján újítsa fel tevékenységét, a konszolidálási folyamat élére álljon, és megteremtse a feltételeket a szocialista társadalom további dinamikus fejlődéséhez. Rendkívül fontos volt, hogy abban a nehéz és bonyolult időben éppen Gustáv Husák elvtársat választották a legmagasabb pártfunkcióba. A pártban és a társadalomban úgy ismerték, mint népünk fasisztaellenes küzdelmének vezetőjét, mint elvhű kommunistát, aki egész életében minden körülmények között hű volt a marxizmus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmushoz, valamint a Szovjetunióhoz. Elsősorban az ő érdeme volt, hogy a marxista—leninista erők egyesültek, hogy a párt felújította a lenini munkamódszereket, újból teljesíthette a munkásosztály forradalmi élcsapatának, a szocialista társadalom vezető erejének küldetését. A konszolidálási folyamat során megvalósított intézkedések, a párt minden döntése magán viseli Gustáv Husák elvtárs lenini munkastílusának, nagy tekintélyének, elvhűségének kézjegyét, azt az elvhűséget, amelyet egyértelműen érvényesített a párt politikájában, a széles néprétegekhez fűződő viszonyában. Munkájában folytatta a párt gazdag forradalmi múltjának pozitív irányvonalát, a mai feladatokat összekapcsolta a jövő feladataival, állandó kapcsolatban állt a néppel, megértette problémáit és védelmezte érdekeit. ISI. A z áprilisi ülés folytatását jelentette a májusi ülés, amelyen a Központi Bizottság jóváhagyta országunk helyzete normalizálásának és stabilizálásának programját. Ezt a programot mint realizációs irányelveket ismerjük, melyek meghatározták a következő időszak feladatait: — ideológiailag és szervezésileg le kellett győzni a jobboldalt, a marxizmus—leninizmus alapján fel kellett újítani a párt egységét és végérvényesen felszámolni a szocialis- taeilenes erők pozícióit a társadalomban; — további feladat volt az Internacionalista szövetség felújítása és megszilárdítása a Szovjetunióval és Az új pártvezetőség, a több százezer kommunista és a szocializmushoz hű állampolgárok milliói előtt rendkívül nehéz és igényes munka állt. Kitartó harcot kellett folytan! a társadalom minden területén a válság következményeivel, küzdelem folyt a széles néprétegek tudatáért. Az embereknek, akik hónapokon át a jobboldali demagógia nyomása alatt álltak, idő kellett ahhoz, hogy megértsék az összefüggéseket és a jobboldal valódi céljait. Ebben az időben a nép egyre jobban felismerte a helyzetet, amihez hozzájárult az elvhű és érzékeny párt- politika, a párt határozottan és következetesen fellépett a jobboldal vezetői és a szocializmus ellenségei ellen, elegendő türelme és bölcsessége volt ahhoz, hogy azok, akiket félrevezettek és becsaptak, fokozatosan rádöbbenjenek annak a veszélynek a nagyságára, amelyet a jobboldali opportunizmus jelentett a szocializmus számára. A differenciálódás politikája, a néppel való egység politikája fokozatosan a szocialistaellenes, ellenforradalmi erők elszigeteléséhez és vereségéhez vezei- tett. Rendkívül jelentős, hogy ezt a küzdelmet politikai eszközökkel folytattuk. Bebizonyosodott, hogy a demagógia, a hazugságok, a rágalmak és csalások ellenére a jobboldalnak nem sikerült elérnie alapvető célját — nem tudta aláásni a csehszlovák nép szocialista öntudatát, nem tudta megfosztani a szocialista vívmányoktól, nem tudta felszámolni a szocializmust, kiragadni Csehszlovákiát a szocialista közösségből és a tőkés rendszerhez csatolni. 1969 áprilisában Csehszlovákia dolgozói a párt vezetésével szilárdan kezükbe vették a szocializmus sorsát. Ez a nép túlnyomó többsége számára szent és sérthetetlen maradt. A konszolidálás nagyon sikeresen folyt, úgyhogy a CSKP XIV. kongresz- szusa 1971 ben megállapíthatta: felújultak a normális feltételek a dolgozók alkotó munkájához és életéhez, a marxista—leninista párt újból egységes és szilárd, újból kivívta a szocialista közösség testvéri kommunista pártjainak és az egész nemzetközi kommunista mozgalomnak a megbecsülését és tekintélyét. Milyen feltételek tették lehetővé az ilyen gyors konszolidálást? Elsősorban az, hogy a párt újból szilárdan a munkásosztályra támaszkodott, vele együtt felújította vezető szerepét, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveivel összhangban következetes hatást gyakorolt, megszilárdította a szocialista rendszert, pártunk és országunk újból a szocialista közösség szilárd láncszem me lett, újból egyesült Lenin országával — a Szovjetunióval. A testvérpártok, elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártja hatékony segítségével leküzdöttük a válság következményeit. Fontos szerepet játszott különösen az a tény, hogy a szocialista eszmék, értékek és vívmányok mély gyökereket eresztettek a csehszlovák dolgozók szívében és gondolkozásában, létérdekük volt ezek védelme és fejlesztése. !¥. K ommunista pártunk egész törté-* nelme, a kommunista és munkáspártok tapasztalatai bizonyítják, hogy csakis a munkásosztály és a dolgozók irányvonalain szilárdan álló marxista—leninista párt, amely politikai gyakorlatában érvényesíti a proletár és szocialista internacionalizmus elveit, tudja betölteni az élcsapat történelmi szerepét, tudja a szocializmushoz és kommunizmushoz vezetni a társadalmat. Amint a párt eltér ettől a pozíciótól, gyengíti lenini jellegét, el-* veszti vezetőképességét, elszakad a tömegektől, hibákat és tévedéseket követ el. Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára a CSKP XIV. kongresszusán kijelentette: „Az 1968. évi csehszlovákiai események megerősítették annak a lenini tanításnak ipaz voltát, hogy a legnagyobb számú forradalmi erő, amennyiben nincs elvhfi, szilárd veze(Folytatás a 4. oldalon) a többi szocialista országgal, kommunista pártunk tekintélyének kivívása a nemzetközi kommunista mozgalomban; — a szocialista államok szerepének fejlesztése, szerveinek megszilárdítása; — a Nemzeti Front politikai rendszerében a párt vezető szerepének szavatolása és a rendszer szocialista jellegének felújítása; — az infláció megállítása és a népgazdaság fokozatos konszolidálása.
