Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-07 / 56. szám, szerda
Jozef Lenárt látogatása a cíferi szövetkezetben (ČSTK) — Jozef Lenári, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának és Németh Jenőnek, a szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettesének társaságában tegnap látogatást tett a cíferi Béke Egységes Földművesszövetkezetben. Miloslav Belanský, a szövetkezet elnöke tájékoztatta a vendégeiket arról, hogy az efsz-ben / tavaly az átlagos tejhozam 4190 liter volt. Az 1977. évhez viszonyítva a tejhozam 360 li- ierrel megnövekedett. Az eredmény a jó minőségi takarmány biztosításának . könyvelhető el. Lenárt elvtárs nagyra értékelte u szövetkezeti dolgozók kezdeményezését, alkifc az állat- tenyésztés hatékonysága érdekében alkalmazzák a legújabb ismereteket, csökkentik a szemes takarmány és a villanyenergia fogyasztását. Kiállítás a KGST évfordulója alkalmából (ČSTK) — A KGST 30 éves eredményes tevékenységét és az egyes tagállamok hozzájárulását az eredményeikhez dokumentálja az a kiállítás, amelyet Bratislavában, a Csehszlovák- Szovjet Barátság Házában tegnap nyitottak meg. A (kiállítást a KGST fennállásán*'30. évfordulója alkalmából a bratislavai bolgár, NDK és lengyel kulturális központok és a Novosz tyi hírügynökség rendezte. A megnyitóünnepségen részt vettek az SZLKP KB ElnökségéKitüntetés (ČSTK) — Tornái Trávnífcek, a CSSZSZK NF KB alelnöke tegnap átnyújtotta a Munkaérdemrendet Antonín Ši&kának, a CSSZSZK NF KB Központi Revíziós Bizottsága elnökének. Az állami kitüntetést a köz-- társasági elnök adományozta a 70. születésnapját ünneplő Šiška eivtársnak sokéves politikai és közéleti munkásságáért. nek tagjai — Viliam Šalgovift, az SZNT elnöke, Eudovít Pezlár, és Gejza Šlapka. valamint az SZSZK párt- és állami szerveinek más vezető képviselői. Jelen voltaik a bratislavai konzuli hivatalok képviselői is. Ahijy. Kusalík szlovák iparügyi miniszter beszédében a KGST megalakulásáról, munkájáról és eredményeiről, a szocialista országok közösségének munkájáról szólt. Elmondotta, hogy a KGST olyan nemes elvekből indul ki, mint amilyen a szocialista internacionalizmus, ft kölcsönös elvtársi segítség, a szuverenitás, az egyenjogúság tiszteletben tartása. Megemlítette még, hogy a tagországok szocialista gazdasági integrációja fejlesztéséhez, az együttműködés további elmélyítésének és tökéletesítésének komplex programjához méltóiképpen hozzájárul a Szlovák Szocialista Köztársaság népgazdasága Is. A kiállítás március végéig tart. FELKÉSZÜLTEK A KONGRESSZUSRA Tanácskozott a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága A szénfejtés tervezett feladatainak teljesítéséért /Folytatás az 1. oldalról) veľ csökkenteni lehet a meghibásodások számát, a gépleállásokat. Tartalékok vannak még a munkaszervezésben is. A találkozó befejező részé-> ben nyilatkozatot fogadtak el, amely leszögezi, hogy minden bányászkollektíva kezdeményezése elsősorban a napi szén-’ fejtési feladatok egyenletes teljesítésére irányuljon, hogy a lehető legtöbb brigád bekap-* csolódjék a maximális teljesít* ményért indított versenybe. Széleskörűen alkalmazni kell a külszíni bányákban dolgozó élenjáró kollektívák tapasztalatait. A szénfejtésben ki kell használni a lehetőségeket az osztályozott szén jövesztésének fokozására, a lakosság ellátása céljából. Az észak-csehországi szénmedence versenyprogramjainak célja — áll a nyilatkozatban >— elsősorban az, hogy a második negyedévben behozzák a Januári és februári lemaradást. „A 6. ötéves tervben mindenki terven felül dolgozzék" című, az ostrava-karvinái szénmedencében kibontakozott ez évi mozgalom példája szerint meg kell teremteni a feltételeket a szénfejtési feladatok túlteljesf- teséliéz, ezzel kell biztosítani a jobb felkészülést a következő téli Időszakra, hogy hazánknak mind az 1777 szövetkezetében lezajlott már a kongresszus előtti vita. A megjegyzések túlnyomó többsége helyi jellegű problémákat érintett. A központi szervek elmére szóló megjegyzések a gépszállítás, a pótalkatrészek, géprészek szállítására, a hiánycikknek számító szállító és raj kodógépek kérdésére vonatko-’ zott. Josef Nágr miniszter értékelte a szövetkezeti dolgozóknak a kongresszus előtti kampányban kifejtett kezdeményezését. Kiemelte, hogy a kongresszus előtti vitában elhangzott megjegyzések főleg a saját tartalékok feltárását tartják szem előtt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lehető legnagyobb figyelmet kell szentelni a mostani legfontosabb feladatnak, a tavaszi munkáknak. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának plénuma megvitatta még a IX. országos efsz-kong- resszus elé terjesztendő alapszabályzat-módosítást. A kohászat és a nehézgépipar feladatairól tanácskoztak (Folytatás az 1. oldalról) egymilliárd koronával túlteljesítették termelési feladataikat. Hruákovlő elvtárs rámutatott azokra a jelenségekre is, amelyek lerontják az eredményeket, megemlítette, hogy nem mindenütt tartják meg a termelés összetételét, nem egyenletes a fejlesztés, az öj kapacitásokat megkésve helyezik üzembe. Hangsúlyozta, bogy meg kell tartani a XIV. pártkongresszuson kitűzött és a XV. pártkongresszuson megerősített stratégiai inényvonalat — szüntelenül fokozni a népgazdaság valamennyi ágazatában a hatékonyságot, főleg a jobb minőségű termeléssel. A vitában az ágazat jelentős vállalásainak képviselői szól* tak arról a törekvésről, amely a termelésben keletkezett lemaradás mielőbbi pótlására irányul. (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap fogadta Bratislavában dr. Burgert Róbertet, a Bábolnai Mnzőgazdasági Vállalat vezérigazgatóját. A fogadáson részt vett Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB tiktára, Rudolf Vanfco, az SZLKP KB osztályvezetője és Ján Jano- vie, szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A magyar vendég ismertette a Bábolnai Mezőgazdasági Vállalat növénytermesztési és állat- tenyésztési terveit, a hagyományos és az új takarmány fa j táik nemesítésében szerzett tapasztalatait. A találkozón áttekintették a csehszlovák és magyar szakemberek együttműködésének lehetőségeit. A Magyar Népközlársaság az Agrokomplex ’79 nitrai országos mezőgazdasági kiállításon vegyestakarmányok és keverékek ásványi adalékanyagait, iku- koricatermesztési és feldolgozási gyártásvonalaikat, a takarmányozás problematikájára vonatkozó anyagokat állít ki. Találkozó (ČSTK) — Karel Hoffmann, a a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke és a tanács elnökségének más tagjai a nemzetközi nőnap alkalmából Prágában tegnap fogadták a Szak- szervezetek Központi Tanácsa bizottságainak nőtagjait, tisztségviselőit, a szocialista munkabrigádok vezetőit népgazdaságunk különböző szakágazataiból. Jelen volt Marie Kabrhelo- vé, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség elnöke, a központi, cseh és szlovák szakszervezeti tanácsok titkárai, a szakszervezeti szövetségek elnökei, politikai és közéletünk más személyiségei. František Brabenec, az SZKT titkára a Szakszervezetek Központi Tanácsa Elnökségének nevében köszönetét mondott a nőiknek a XV. pártkongresszuson kitűzött gazdasági és szociális program teljesítésében tanúsított áldozatkészségükért. Brzezinski Kairóban (ČSTK) — Zbigniew Brze- zinski, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója tegnap Kairóba repült, hogy előkészítse Carter elnök csütörtökön kezdődő látogatását. Az amerikai elnök személyes tárgyalásokkal próbálja meg a legújabb amerikai javaslatok alapján áthidalni a holtpontot, melyre az egyiptomi-izraeli különtárgyalások jutottak Izrael hajthatatlansá- ga miatt. Zbigniew Brzezinski kíséretét Alfred Atherton, az amerikai elnök közel-keleti kérdésekkel foglalkozó teljhatalmú személyes megbízottja, Asraf Ghur- bal, Egyiptom egyesült államokbeli nagykövete és egy 65 tagú biztonsági csoport alkot) ia. Bírósági eljárás a sah ellen (ČSTK) — Az iráni ideiglenes kormány tegnap bejelentette, hogy a legközelebbi napokban távollétükben megkezdődik a bírósági eljárás Mohammed Reza Pahlavi sah, volt iráni uralkodó és családjának tagjai ellen. A kormány lépéseket tesz a sah és családja által svájci bankokban lehelyezett pénzösz- szegek visszaszolgáltatása érdekében. A kormány ezt az összeget csaknem 15 milliárd dollárra becsüli. Változatlan hevességgel folytatódnak a harcok (Folytatás az 1. oldalról) A kínai inváziós csapatok hétfőn több támadást hajtottak végre Cao Bang, Lang Son és Hoang Lien Son észak-vietna-? mi tartományokban. Ezzel tel-* jes mértékben lelepleződött: Peking hivatalos közleményé-- nek hazug volta, amely azt állította, hogy március 5-től „visszavonja csapatait“ Vietnamból. A hanoi rádió közlése szerint a vietnami honvédők az ellenség támadásait visszaverték. Cao Bang tartományban egy egész ellenséges hadosztályt semmisítettek meg, Hoang Lien Son tartományban pedig körülbelül 600 kínai katonát tettek harcképtelenné. A Folytatódnak a heves harcok Cao Bang és Lang Son északvietnami tartományokban, ahol az agresszor súlyos vesztesége- két szenvedett. Felvételünkön egy vietnami katona látható, aki Iloang Lien Son tartományban megsebesült bajtársát igyekszik biztonságba helyezni (ČSTK-felvétel) vietnamiak határozott ellentámadásba mentek át Lang Son tartomány hasonló nevű fővárosa térségében. A Kyodo japán hírügynökség megerősíti, hogy hétfőn az esti órákban az észak-vietnami front több pontján heves harcok folytak. A kínai egységek megkíséreltek betörni Láng Sonba, de a vietnami csapatok a várostól 3 kilométerre megállították a betolakodókat. A vietnami rádió szerint az általános mozgósítás kihirdetését Vietnamban teljes egyetértéssel fogadták. A Vietnam ellen indított kínai agresszió kezdetétől senki sem hitt a kínai vezetők állításának, hogy csupán „korlátozott konfliktusról“ van szó. Peking ismételt állítása, hogy „rövid időn belül ki akarja vonni csapatait Vietnamból“, továbbra is ellentétben áll a harctereken kialakult helyzettel. Kína ugyanis az utóbbi napokban újabb fegyveres erőket vezényelt Vietnamba, s az ország északi határ menti területeiről az ag■< resszor és a vietnami honvédők között folyó heves harcokról naponta érkeznek jelentések. Az egész országból érkeznek a hírek, hogy a fiatalok jelentkeznek a fegyveres erőkbe, hogy hozzájárulhassanak a maoista betolakodók legyőzéséhez, akik a világ közvéleméj nyét figyelmen kívül hagyva megsértik Vietnam függetlenségét és szuverenitását. A vietnami rádió közölte, hogy az országban nyugalom és elszántság uralkodik, hogy megakadályozzák a kínai vezetést nagyhatalmi céljainak elérésében. A fővárosban tegnap néhány rendkívüli biztonNemzetközi szolidaritási konferencia Vietnammal (Folytatás az 1. oldalról) rendező szervezeteknek élenjáró képviselői foglaltak helyet. Romes Csandrával, a BVT főtitkárával, Freda Brown asz-. szonnyal, a BVT alelnökével, Enrique Pastorinóval, a Szak- szervezeti Világszövetség főtitkárával, Ros Samayval, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront KB főtitkárával együtt az értekezlet küldöttei és vendégei hosszan tartó tapssal üdvözölték Phan Anhot, a vietnami küldöttség vezetőjét, a Vietnami Békebizottság elnökét és Luis Corvalant. Mirjam Vire- Tnominen asszony, a Finn Békebizottság főtitkára megnyitó beszédében bejelentette, hogy a nemzetközi szolidaritási konferencia fölött Urho Kekkonen finn államelnök vállalt védnökségét. Ezután Romes Csandra, a BVT főtitkára emelkedett szólásra, majd a konferencia küldöttel és vendégei nagy érdeklődéssel hallgatták meg Pban Antinak, a vietnami küldöttség vezetőjének felszólalását. sági intézkedést foganatosítottak az általános mozgósítással kapcsolatban. Aj Űj Kína hírügynökség nyilatkozata Az üj Kína hírügynökség hétfőn „a kínai kormányfelhatalmazásával“ nyilatkozatot tett közzé, melyben azt állítja, hogy „a kínai határőregységek elérték az eléjük tűzött célt“, s ezért „1979. március 5-től kezdve az összes kínai határegységek visszavonulnak kínai területre.“ A nyilatkozat szerint „Kína egyetlen óhaja a békés és biztonságos határ“, egyben azonban újabb ultimátumszerű figyelmeztetéseket intéz a vietnami hatóságokhoz arról, hogy „a kínai fél fenntartja magának a jogot az önvédelmi visz- szacsapásra abban az esetben, ha a vietnami tevékenység megismétlődik.“ A kínai állásfoglalás megismétli a tárgyalások sürgős megkezdésére vonatkozó javaslatot, melyet a vietnami fél, mint ismeretes, kénytelen volt elutasítani, minthogy nyilvánvaló volt, hogy az agresszor a* erő pozíciójából szeretne feltételeket diktáJni a VSZK-nak. A TAS2SZ közleménye A TASZSZ közleménye megállapítja: Az Űj Kína hírügynökség hétfőn nyilatkozatot adott ki arról, hogy március 5-vel megkezdik a Vietnam elleni agresszióban részt vevő kínai határőralakulatok visszavonását az ország területére. Mint ismeretes, Kína február 17-én rablótámadást intézett Vietnam ellen. E napon a kínai reguláris hadsereg több mint tíz hadosztálya (nem határőregységek, mint az Üj Kína nyilatkozatában áll) behatolt .Vietnam földjére. A vietnami nép hősiesen ellenáll az ag- resszornak. Vietnam szakadatlanul visszaveri a hódítók szüntelen rohamait, akik súlyos ember- és hadianyag-veszteségeikkel nem számolvu, megkísérlik, hogy mélyen behatoljanak vietnami területre. Pekingnek a szocialista Vietnam ellen indított hitszegő agressziója világszerte felháborodást és tiltakozást váltott ki. Lényegében senki sem határozta el magát a pekingi kalandorok nyílt támogatására. Minden nép, és mindenekelőtt a testvéri szocialista országok népei teljes rokonszenvükről, szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a szabadságáért harcoló vietnami népet. Az elkövetkező napok megmutatják, hogy gyakorlatilag mit jelent az Űj Kína nyilatkozata, amely sok kikötést, különféle feltételt tartalmaz. Figyelmet érdemel, hogy a kínai kormány ebben a nyilatkozatban újból és példátlan arcátlansággal arra támaszt Igényt, hogy „önvédelemből“ a jövőben is joga legyen „ellen- támadásra,“ akkor és úgy, ahogyan az neki tetszik. Nehéz volna figyelmen kívül hagyni, hogy Kína éppen az utóbbi időben fokozottan hangoztatja területi igényeit Vietnammal szemben. Az 0) Kína hétfői nyilatkozatából is tulajdonképpen az bizonyosodik be, hogy Kína továbbra is vietnami területre tör. Végezetül pedig az Űj Kína nyilatkozatából egyáltalában nem derül ki, hogyan lehet összeegyeztetni a csapatkivonások megkezdése szándékának bejelentését azzal a ény- nyel, hogy T'ína még a legutóbbi napokban is erőltette a reguláris hadsereg újabb egységeinek és alakulatainak átdobását a harcok térségébe, valamint a Vietnammal és Laosszal közvetlenül határos térségekbe. Egyelőre nincs semmiféle információ arról, hogy pekingi kormány nevében tett Üj Kína- nyilatkozatnak megfelelően Kína valójában megkezdte-e csapatai kivonását Vietnam területéről — fejeződik be a TASZSZ nyilatkozata. Kiagyar vendég fogadása (ČSTK) — foséi Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter részvéte-1 lével Prágában tegnap plenáris ülést tartott a Csehszlovák Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága. Pavel Jonáš, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elnöke beszédében értékelte az 1972-ben megtartott VIII. országos efsz- kongresszus óta eltelt időszakot. Többek között elmondotta, hogy a mezőgazdasági termelésben lezajló progresszív áralakulások kedvezően befolyás solták a szövetkezeti földművesek munka- és életfeltételeit. A továbbiakban elmondotta,