Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-06 / 55. szám, kedd

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖL J£!EK| SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 9979. március 6. KEDD BRATISLAVA m XXXII. ÉVFOLYAM 55. szám Ára 59 fillér Következetesen a bekéért Leonyid Brezsnyev választási beszéde méltán keltett rendkí­vül nagy visszhangot nemcsak a szovjet nép körében, hanem szerte az egész világon. Ismét világosan és egyértelműen tanú­bizonyságát adta: a Szovjetunió minden erejét latba veti annak érdekében, hogy csökkenjen a nemzetközi feszültség, hogy megállítsák a fegyverkezési versenyt, hogy szilárdabbá és tar­tósa bbá váljék a béke. Az enyhülés ellenségeinek minden próbálkozása ellenére sem sikerült meggátolniuk azokat a pozitív változásokat, ame­lyeket a szovjet békepolitika eredményezett a nemzetközi kap­csolatokban. Az enyhülés irányzata a nemzetközi élet fő vonása maradt. Ennek ellenére a világ eseményeinek sok vo­natkozása mélységesen aggasztja a békeszerető erőket. Első­sorban az a szégyenletes bűntett, amelyet a kínai vezetés követett el a béke és a haladás ellen. „A pekingi vezetők a szocialista Vietnam elleni példátlan {rablótámadásukkal véglegesen leleplezték az egész világ előtt nagyhatalmi politikájuk alattomos, agresszív lényegét“, — mondotta Leonyid Brezsnyev, s leszögezte: a szovjet nép az egész világ békeszerető népeivel együtt követeli a Vietnam elleni kínai agresszió azonnali megszüntetését, valamennyi in­tervenciós csapat teljes és feltétel nélküli kivonását Vietnam területéről. Világosan és egyértelműen kijelentette, hogy a Szovjetunió teljes mértékben a vietnami nép oldalán áll, s kész teljesíteni a két ország barátsági és együttműködési szerző­désében vállalt kötelezettségeit. Ez komoly figyelmeztetés az agrcsszornak, és mindazoknak akik politikáját támogatják, sőt ösztönzik. Figyelmeztetés arra, hogy bármilyen engedmény ezzel a politikával szemben vég­zetesen veszélyes, egyet jelent az erőszaknak, a hegemonisz- tikus politikának tett engedménnyel, a kínai vezetés ama kí­sérleteinek közvetett vagy közvetlen támogatásával, amelyek­kel háborúba akarja dönteni a világot. Az SZKP főtitkárának szavai azonban egyértelműen megerősítették azt is, hogy Viet­nam ügye legyőzhetetlen és az agresszor szándékai kudarcra vannak ítélve. A vietnami nép, amely már nem egyszer állt szemtől szembe az agresszorral, ezúttal sem fog meghátrálni. Nem marad magára a bajban, maga mögött tudhatja a Szov­jetunió, a szocialista országok testvéri szolidaritását és tá­mogatását, az egész békeszerető emberiség rokonszenvét. A kínai vezetés agresszív politikája nyilvánvalóan ösztönzi az imperialista reakció tevékenységét, amely fellép a békés egymás mellett élés és az enyhülés ellen. A béke ellenségei mind Nyugaton, mind a Távol-Keleten minden eszközzel arra törekeditek, hogy a nemzetközi kapcsolatokban visszafordítsák az enyhülési folyamatot, meggátolják a fegyverkezési hajsza lefékezésének feltételeit. Ezért a béke és a haladás szem­pontjából felbecsülhetetlen jelentősége van a Szovjetunió, a szocialista közösség országai következetes, egyeztetett békés erőfeszítéseinek. í.eonyid Brezsnyev most újból sürgetően rámutatott: az em­beriség legégetőbb feladata nta a fegyverkezési verseny meg­állítása és az atomháború veszélyének elhárítása. Nem szük­séges újból felsorolni azt a számtalan kezdeményezést és in­dítványt, a Szovjetunió és más szocialista országok javaslatai­nak sokaságát, amelyek a különböző szintű leszerelési tárgya­lásokon és egyéb fórumokon e cél elérése érdekében elhang­zottak. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi, moszkvai ülésén elfogadott nyilatkozat világosan Összegezte és megfogalmazta a teendőket. Az emberiség sorskérdésének eldöntése — a világháború ve­szélyének elhárítása — szempontjából elsőrendűen fontos, ho­gyan alakulnak a világ két legerősebb hatalmának, a Szov­jetuniónak és az Egyesült Államoknak a kapcsolatai. Ezért keltett megkülönböztetett figyelmet és reményt valamennyi békeszerető erő körében a szovjet vezetőnek az a kijelentése, hogy befejezéséhez közeledik az új szovjet—amerikai megál­lapodás kidolgozása a stratégiai támadófegyverek korlátozá­sáról, s hamarosan sor kerülhet a SALT—II egyezmény alá­írására. Nem szorul bizonyításra az, hogy ez újabb mérföldkő lesz a teljes és általános leszereléshez vezető úton, amelyet a Szovjetunió kezdettől fogva szorgalmaz. Nemcsak a két or­szág számára lesz előnyös, hanem kihat az egész nemzetközi légkör javulására is, megkönnyíti az előbbre lépést a többi le­szerelési tárgyaláson, kiidönösen a bécsi közép-európai had­erőcsökkentési megbeszéléseken. Leonyid Brezsnyev ezzel összefüggésben ismételten hangsú­lyozta, hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell ki­egészíteni, s ennek érdekében újabb nagy jelentőségű konk­rét javaslatot tett. Mint ismeretes, a Varsói Szerződés tagálla­mai már 1976 ban indítványozták, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet résztvevői vállaljanak kötelezett­séget arra, hogy nem alkalmaznak elsőként egymás ellen atomfegyvert. A Nyugat ez ellen azzal a kifogással élt, hogy ilymódon megnövekedne a hagyományos fegyverekkel vívott háború veszélye. „Egyezzünk meg tehát — mondotta Brezsnyev elvtárs — hogy nem alkalmazunk egymás ellen elsőként sem atom- sem hagyományos fegyvert.“ Vagyis azt javasolta — Helsinki szellemével teljes összhangban — az összeurópai kon­ferencia résztvevői kössenek egymással egy általános meg nem támadási szerződést. A kölcsönös bizalom elmélyítését szolgálja az a javaslat is, hogy a résztvevő államok előre tá­jékoztassák egymást ne csak a hadgyakorlatokról, hanem minden csapatáthelyezésről és a nagy tengeri hadgyakor­latokról is. Leonyid Brezsnyev higgadt, világos szavait, amelyek felölel­ték a jelenlegi világhelyzet valamennyi fontos kérdését s egy­ben választ adtak rájuk, a szovjet párt és kormány, az égisz szovjet nép mélységes békevágyát, és a béke megőrzésére ás megszilárdítására irányuló törhetetlen akaratát fejezik ki. Egy­ben felhívást jelentenek minden néphez és államhoz, minden felelős államférfihoz: járuljanak hozzá, hogy a nemzetközi enyhülés folyamata tartóssá és visszafordíthatatlanná válj ;k. Ez az egyedüli útja a béke megőrzésének és megszilárdításá­nak. PROTICS JOLÁN A Hydroslav vállalat 04 számú, üzemének dolgozói a környezetvé­delem szempontjából rendkívül jelentős épületet, a Slovnaft pet rolkémiat kombinát szennyvíztisztítóját építik. Az új vízderítő befejezése után olyan tökéletesen megtisztítja a szennyvizet, hogy tisztább lesz még annál is, amit a Slovnaft a Dunából nyer. Felvé telünkön. Augustín Včelka ácsoló csoportja a víztartály falának deszkázását végzi (Felvétel: S, PetráS — ČSTK! Óriási politikai erő a neisizeiiz! kmnenista mozgalom Tudományos értekezletet rendeztek Prágában a Kommunista Internacionále megalakulásának 60. évfordulója alkalmából (ČSTK) — A Kommunista In­ter nac io ná lé mega kik u Iá sá nak '60. évfordulója alkalmából Prágában tegnap tudományos értekezletet rendezett' a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya a CSK£J KB Marxiz­mus —Leninizmus Intézetével. A Kommunista Intemacionálé, a kommunista és munkáspártok forradalmi szövetsége a világ proletariátusának a kapitaliz­mus elleni, a szocialista forra­dalom győzelméért vívott kíiz delme élére állt. A Jan Fojtíknak, a CSKP KB titkárának részvételével meg­tartott tanácskozáson jelen vol­tak a CSKP KB osztályvezetői, előadói, tudományos dolgozók, a párt intézményeinek képvi­selői, veterán párttagok, Az ér tekezletet Zdenék Snítil, a CSKP KB Marxizmus—Leninizmus In­tézetének igazgatója nyitotta meg. Beszédében rámutatott ar ra, milyen rendkívüli jotenfősé ge volt a Kommunista Interna cionálénak a nemzetközi kom munista mozgalom alakulása ban, az egyes kommunista pár tok megalakulásában és fejlő désében, köztük Csehszlovákia Kommunista Pártja fejlődésé ben is. Hangsúlyozta, liogy a Kommunista In terna c ion álé Imi (Folytatás a i. oldaton/ A jövő feladatairól tárgyaltak fCSTKj — Miloš Jakéinak, a CSKP KB Elnöksége póttagján nak, a KB titkárának vezetésé-; vei Prágában tegnap ülést tar­tott a CSKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Megvitatta a CSKP KB mező- gazdasági és élelmiszeripari ta n á eskozá sa e 1 oké sz í té séve l kapcsolatos kérdéseket. A továbbiakban a mezőgaz* daságban a 7. ötéves tervidő­szakban bevezetésre kerülő, a gazdasági eszközök tökéletesí­tett rendszere tervezetéről volt szó A művészet tartós értékeinek otthona (CSTKj — Jozef Lenári, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Ľu­dovít Pezlár, az SZLKP KB Eh nöikségének tagja, a KB titká­ra és Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyu« gat-szlovák iái kerületi pártbi­zottság vezető titkára, Szlovák kia politikai és kulturális éle­tének más képviselői, a nyu­gat-szlovákiai kerület és a tnenőfnl járás vezetői részvé­telével Trenčínben tegnap meg* nyitottak újonnan átépített Mi* loí Alexander Bazovský képtá­rát. A galéria, amely az idén ün^ nepli létesítésének 10. évfordu­lóját, s 1400 négyzetméternyi kiállítási területtel rendelke­zik, jelentős kulturális létes- sítmény, népünk művészeti örökségének és a mai szocia­lista művészet tartós értékei* nek otthona. Tegnap nyitották meg Tren- cínben a közönség számára a prágai Képzőművészeti Akadé­mia és Iparművészeti Főiskola, valamint a bratislavai Képző­művészeti Főiskola tanárai al* kutasainak első kiállításai, ez-* zel Ls dokumentálva a csehek és a szlovákok testvéri egvüU* működését a művészet terén. Altalanos mozgósít As Vietnamban Az agresszor legyőzése nemzeti feladatunk és internacionalista kötelességünk (ČSTK) — A Vietnami Szo­cialista Köztársaságban az or­szág függetlensége, szuvereni­tása és területi egysége védel­mében elrendelték az általános mozgósítást. Amint a hanoi rá­dió bejelentette, erről a Nem­zeti Gyűlés állandó bizottságá­nak ülésén döntöttek. Az ülés­ről kiadott nyilatkozat megál­lapítja: „A jelenlegi helyzetben, amikor a kínai expanzionista és hegemonista célokat követő klikk agresszív háborút indí­tott országunk ellen, a Nemze­ti Gyűlés a kormány javaslatát jóváhagyva döntött az általá­nos mozgósítás elrendeléséről az egész ország területén.“ Folytatódtak a súlyos har­cok a stratégiai jelentőségű Lang Son város környékén, ahol a kínai agresszor ér­zékeny veszteségeket szenve­dett annak ellenére, hogy friss csapatokat is bevetett. A viet­nami hírügynökség jelentése szerint az ellenség egyszerre három irányból támadott, de a vietnami hadsereg csapatai és a helyi erők sikeres ellenakciót indítottak, és több száz kínai katonát tettek harcképtelenné. A 18, * számú főútvonalon. Dong Dang és Lang Son között, a Khan Khe hid mellett a kínai agresszorok tízszer indítottak támadási; a Lung Cjuat fennsík ellen. A vietnami hazafiak két zászlóaljukat teljesen megsem­misítették, kilőttek három tan­kot és rengeteg fegyvert zsák­mányoltak Ooc Xam térségéből (40 kilométerre Láng Sontó!) lg harcokat jelentettek, ahol az ellenség közel 300 katonát vesztett. (Folytatás a 2. oldalon) A béke erői győznek Hazánkban is nagy visszhangra laíált Leonyid üljies Brezsnyev elvtárs beszéde (ČSTKj — Hazánkban t.s nagy visszhangra talált Leó* ny id 11 j i c s tír e zsn y e v n e k, az SZKP KB főtitkárá­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a moszkvai választókhoz intézett beszéde. Az alábbiakban dolgozóink nézeteit, vélemény mi közöljük e fontos beszéddel kapcsolatban. Vlasta Ge/.ová, a ružniiiberu ki V. I. Lenin Pamutgyár ifjú sági szocialista munka brigádja nak vezetője: Rendkívüli ér deklődéssel figyelte 22 tagú kollektívánk Brezsnyev elvtárs pénteki beszédét a moszkvai választási nagygyűlésen. Ben nünket főleg a beszédének az része érdekelt, amelyben éle sen elítélte Kína fegyveres ag resszióját Vietnam ellen. Ez a szégyenletes támadás a világ békét veszélyezteti. Štefan Zuskin. a Liptovsky Hrädok-i Erdőgazdasági Üzem igazgatója „A kiváló munká ért* kitüntetés birtokosa; Brezs oyev elvtárs beszédében első-sorban <rz kapott meg, hogy az SZKP KB milyen rendkívüli erőfeszítéseiket tesz a világbéke biztosítására. Zdenka Jirkü, a Lí bércéi Kór­ház szülészeti osztálya szocia­lista munkabrigádjának vezető­je: Osztályunkon évente több mint 2000 gyermek jön a világ­ra. Munkakollektívánk a nők­ről és a gyermekekről körülte­kintően gondoskodik. A nem­zetközi gyermekév a Lka Imából munkánk további javítására tö­rekszünk. Rendkívül örülök an­nak, hogy Brezsnyev elv társ olyan világosan fejezte ki a szovjet kormány szilárd állás­foglalását a kínai agresszió el­len.

Next

/
Oldalképek
Tartalom