Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-30 / 76. szám, péntek
BÉCSI HADERÖCSÖKKENTÉSI TÄRGYALÄSOK A Nyugat egyoldalú előnyökre törekszik EMIL KEBLÚŠEK FELSZÓLALÁSA (ČSTK) — A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésére vonatkozó bécsi tárgyalások csütörtöki 199. plenáris ülésén, amelyen E. BOLLAND brit küldött elnökölt, felszólalt EMIL KEBLÚŠEK nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezeto;e. Az RKP Központi Bizottságának A BAGDADI ARAB KONFERENCIA RÉSZTVEVŐI MEGTORLÓ INTÉZKEDÉSEKET SÜRGETNEK AZ USA ÉS EGYIPTOM ELLEN (ČSTK) — Az Arab Liga külügy- és pénzügyminisztereinek bagdadi konferenciáján részt vevő küldöttségeik tegnap délelőtt két- és többoldalú m eg beszé léseke t folytattak. A küldöttségek határozott intézkedések foganatosításál követelték Szadat egyiptomi elnök és a különszerőzdés kezdeményezője, az Egyesült Államok ellen. Hangsúlyozták, hogy feltétlenül szükséges a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Egyiptommal és az Egyesült Államaikkal, és le kell állítani az említett országokba irányuló kőolaj-szállításokat. Bagdadban tegnap Irak és Szíria vezetői találkoztak Jasz- szer Arafallal, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökével. Abdái Malim Khaddam ikülügy- miniszter, a szíriai küldöttség vezetője a találkozón kijelen tette: szükséges, hogy Irak, Szíria és a Palesztinái Felsza- tiadítási Szervezet koordinálja álláspontját a bagdadi konferencián megtárgyalt valameny- nyi kérdésben. Szaúdi és jordániai lépés A szaúd-arábiai kormány úgy döntött, hogy tiltakozásul a Szadat elnök által aláírt kapitu- láns megállapodás ellen leállítja az egyiptomi rezsimnek folyósított anyagi és gazdasági segélyt. A cukorrépa-termelésben, az elmúlt évek eredményeiből kiindulva, a legfőbb feladat a hektárhozamok növelése, továbbá a termelők és a cukorgyárak együttműködése útján növelni kell a répa cukortartalmát, és ezzel az egy hektárra jutó cukortermelést a cukorrépatermelők Prostejovban megtartott konferenciájának eredményeivel összhangban. E téren is fontosabb szerep hárul a tudományos kutatóintézetekre és a szolgáltató üzemekre. Nem szabad lebecsülni a burgonyatermelés fontosságát, ahogy ezt gyakran megteszik. Azoknak a járásoknak kell burgonyatermelésre szakosodniuk, amelyekben adottak a kedvező feltételek, főként a közép- és a kelet- szlovákia kerület járásainak. A nyugat-szlovákiai kerületnek, és a másik két kerület déli járásainak a jövőben fokozottabb mértékl>en kell hozzájárulniuk hazánk zöldségellátásához, elsősorban melegkedvelő zöldségekkel való ellátásához. Ez igen fontos a zöldségbehozatal csökkentése szempontjából is, mert a zöldségimport behozatalunk jelentős részét teszi ki. A szlovákiai állattenyésztésre hárul, fokozottabb mértékben mint más országrészek állat- tenyésztési dolgozóira, az a feladat, hogy gyorsabban fejlődjön a szarvasmarhatenyésztés, különösen az állomány sűrűsége, amely még mindig nem kielégítő, növelni kell továbbá az állatok termelékenységét. Ehhez hozzájárulnak a felvásárlást árak terén tett Intézkedések, amelyek ösztönzik a szarvasmarha-tenyésztés fejlődését. Ezzel összefügg a marhahús termelése, valamint a száz hektárra jutó szarvasmarhák száma. E feladat főként A jordáin kormány hivatalosan közölte, hogy tiltakozásul az egyiptomi—izraeli „békeszerződés“ aláírása ellen hazarendelte kairói nagykövetét. Szadat bonni segítségről tárgyal Anvar Szadat egyiptomi elnök befejezve washingtoni látogatását tegnap Bonnba utazott, hogy ott Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral az Egyiptomnak nyújtandó gazdasági segítségről tárgyaljon. A látogatást felhasználja arra is, hogy politikai támogatást kérjen az egyiptomi—izraeli különszerződés aláírásával kapcsolatban. Anvar Szadat egyiptomi el- nöik amerikai látogatásának utolsó napján Harold Brown amerikai hadügyminiszterrel tárgyalt a fegyverszállítmányok kérdéséről. Ameriikai források szerint Szadat F 16-os vadászgépeket, harckocsikat és nehézfegyvereket szeretne kétmilliárd dollár értékben. Ariel Sáron izraeli mezőgazdasági miniszter és a megszállt területek betelepítésével foglalkozó kormánybizottság elnöke a Knesszetben kijelentette: „Nem számolják fel az izraeli településeket Ciszjordá- n iá ban, ellenkezőleg egész sor további települést létesítenek“. A később megtartott sajtó- értekezleten a csehszlovák küldött hangsúlyozta: a szocialista országok által 1978. június 8-án előterjesztett javaslat igazságos alapul szolgálhat a szovjet és az amerikai fegyveres erőknek és fegyverzeteknek az első szakaszban történő hatékony és kölcsönös csökkentésére vonatkozó megállapodás kidolgozásához. A szocialista országok tekintetbe vették a nyugati partnerek álláspontját, és egyetértésüket nyilvánították azzal, hogy a szovjet csapatok létszámát ebben a szakaszban lényegesen nagyobb mértékben csőik ken tsék, mint az Egyesült Államokét, továbbá hogy mindkét állam nem azonos típusú fegyvereinek számát korlátozza, hanem hogy érvényesüljön a „válogatás“ elve, amely csak azokra a típusú fegyverzetekre vonatkozik, amelyeket a nyugati küldöttségek kívántak. A Nyugat azonban a szocialista országok júniusi kezdeményezésére mindeddig nem adott pozitív választ, sem ellenjavaslatot nem terjesztett elő, amely tekintettel lenne mind a nyugati országok álláspontjára, mind a Varsói Szerződés tagállamai biztonságának jogos érdekeire. Sőt mi több, olyan javaslatokat próbál rákényszeríteni a szocialista SORBAN PJOTR JAROSZEWICZ, a Lengyel Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke, aki hivatalos látogatáson Kubában tartózkodik, ellátogatott Varadero városába. A BÉCSI kommunisták a belügyminiszterhez intézett levélben követelik, hogy azonnal tiltsák be az osztrák újnáci szövetségek és szervezetek tevékenységét. Hangsúlyozzák, hogy az újfasiszták provokatív tevékenysége sérti az ország törvényeit. Közép és Kelet-Szlovákia mezőgazdasági dolgozóira vár. Nem szabad megelégedniük azzal, hogy száz hektár mezőgazdasági földterületre csak 54 szarvasmarha, ebből 21 fejőstehén jut, míg az országos átlag 71 szarvasmarha, ebből 28 tehén. Emiatt, valamint állataik alacsony termelékenysége miatt, jelentős mértékben elmaradnak az országos átlag mögött az egy hektár földterületre jutó termelést tekintve. Az állomány növelését és az állattenyésztés hatékonyságágának fokozását még mindig hátráltatja a haszonállatok nagyarányú elhullása. Például a nyugat-szlovákiai kerületben tavaly csaknem 12 000 borjú és csaknem 24 000 más szarvas- marha hullott el, ami az állomány 3,8 százaléka, a keletszlovákiai kerületben több mint 14 000 szarvasmarha hullott el, ami az állomány 4,2 százaléka. Hasonló a helyzet a sertéstenyésztésben. Az állattenyésztés elsőrendű feladata a takarmányok jobb hasznosítása, a kedvezőtlen takarmányhelyzet következtében e probléma létfontosságúvá válik. Ez megköveteli a mezőgazdaság és az ipar fehérjetermelő programjának határozottabb teljesítését és azon biotényezők előállítását, amelyek nélkül a takarmány nem hasznosítható. Bár a múlt évhez képest a helyzet a legtöbb mezőgazdasági vállalatnál javult, pillanatnyilag még egy szlovákiai kerület sem tartja meg a takarmányfogyasztási normákat, különösen a szarvasmarha-tenyésztés és a sertéshizlalás területén. Jól tudjuk, hogy ez a takarmánykeverékek minőségével függ össze. Ha sikerülne a sertéshizlaldákban 15—16 dkg-mal csökkenteni az egy kilogramm súlygyarapodásra jutó takarmányfogyasztást, 40—50 ezer tonna szemes takarmányt lehetne megtakarítani. Az élelmiszeripar legfontosabb feladata a termékek választékának bővítése, tartósságának növelése és minőségének javítása. A többi ágazat számára nemcsak szlovákiai, hanem országos viszonylatban is példát mutat a szlovákiai baromfifeldolgozó ipar. Ezzel szemben nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a tej- és a húsipar dolgozóinak. Országos szempontból is fontos, hogy javítsák a gyermektápszerek és a cukorbetegek számára készített ételek minőségét és növeljék termelésüket. E feladat teljesítés© során szükségesnek tartjuk az együttműködés fejlesztését, a szlovákiai és a csehországi élelmiszeripar közötti tapasztalatcserét, és a műszaki eljárások cseréjét. A feladatok teljesítése nem várat magára, azonnal meg kell kezdeni. A legközelebbi időszak fő feladata a tavaszi munkák sikeres elvégzése, mert e munkák eredménye a kedvezőtlen tél után jelentős mértékben eldönti, hogyan teljesítjük az idei tervet. Mozgósítanunk kell a mezőgazdasági vállalatok összes erőit, és ahol ez szükségesnek bizonyul, gondoskodni kell a védnökségi üzemek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek támogatásáról azzal a céllal, hogy a tavaszi munkákat idejében és jól elvégezzük. Erre kell összpontosítani a szövetkezetesítés 30. évfordulója tiszteletére széleskörűen kibontakoztatott munkakezdeményezést és szocialista munkaversenyt. országokra, amelyekkel egyoldalú katonai előnyökre tennének szert a NATO^országok a szocialista orSzágok biztonságának a rovására. (ČSTK) — Bukarestben tegnap megkezdődött a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése, amelyen Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára elnökölt. A plénum értékeli az elmúlt évben kifejtett tevékenységet, valamint megvitatja a párt szervezeti felépítésének és tagállományának kérdéseit. EGY SZAVAZATON MÚLOTT ... Megbukott a brit kormány Idő előtti választások: május 3-án (ČSTK) — A brit alsóház 311 szavazattal 310 ellenében a konzervatív ellenzék javaslatára megvonta a bizalmat James Callaghan miniszterelnök kisebbségi munkáspárti kormányától. Ez a döntés a kormány lemondását és idő előtti parlamenti választások kiírását jelenti. A kormány és a miniszterelnök már foglalkozott az alsóház döntésével. Az idő előtti parlamenti választásokat május 3-án tartják meg, közölték tegnap Londonban James Callaghan miniszterelnök és II. Erzsébet királynő tanácskozása után. A FELKELŐK KAMPALA FELÉ NYOMULNAK UGANDA A BT ÖSSZEHÍVÁSÁT KÉRTE (ČSTK) — A Reuter hírügynökség a Kampalában működő ENSZ-szakértőkre hivatkozva közölte, hogy szerda, éjjel bombázták az ugandai fővárost. Az ugandai rádió arról tájékoztatott, hogy a kormányellenes erők a fővárostól 16 kim-re vannak. Uganda kérte az ENSZ Biz tonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását a „tanzániai agresszió“ végett. Az ugandai rádió tegnap reggel jelentette, hogy Idi Ami elnök csapatai elvesztették az ellenőrzést Mityana város fölött, amely 45 kilométerre fekszik Kampalától. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a kormányellenes erők kezükben tartják Mpigit, ezt az en- tebbei nemzetközi repülőtértől 32 kilométerre levő várost. A Reuter ügynökség a Kampalában működő ENSZ-szakér- tőkre hivatkozva közölte, hogy tegnap reggel súlyos harcok folytak Kampala utcáin, s a fővárosban tanzániai felségjelű harckocsik jelentek meg. Ezt a hírt eddig sem ugandai, sem tanzániai hivatalos helyek nem erősítették meg. Megyei választások Franciaországban A BALOLDAL ELŐRETÖRÉSE (ČSTK) — Franciaországban megválasztották a megyei főtanácsok elnökeit. A március 18-i és 25-i járási választásokon kialakult új erőviszonyokat tükrözi, hogy a baloldali pártok hat megye ellenőrzését hódították el a kormánypártoktól, míg azok csak egyet az ellenzéktől. R Ö M A (ČSTK) — Róma központjában tegnap reggel irodája előtt agyonlőtték a Kereszténydemokrata Párt egyik vezető tisztségviselőjét. Italé Schettini, aki tagja volt a római városi tanácsnak is, négy ismeretlen terrorista áldozata lett. GISCARD D’ESTAING A SZOVJET—FRANCIA KAPCSOLATOKRÓL (ČSTK) — A szovjet—francia kapcsolatokról a nemzetközi politikai együttműködés fő irányairól nyilatkozott Valéry Giscard d’Estaing francia köz- társasági elnök a szovjet televíziónak. Giscard d’Estaing mintegy három hét múlva tesz hivatalos munkalátogatást Moszkvában. — Amióta a francia köztársaság elnöke vagyok, már negyedszer lesz alkalmam arra, hogy Leonyid Brezsnyevvel találkozzam — mondotta Giscard d’Estaing. — A csúcstalálkozók mindig igen fontos szerepet töltöttek be a francia—szovjet kapcsolatok alakulásában, minden alkalommal elősegítették sikeres fejlődésüket, új szakaszt jelentettek viszonyunk alakulásában. Meggyőződésem, hogy küszöbönálló látogatásom a Szovjetunióban, amelynek során fontos dokumentumokat is aláírunk, sikeres lesz. — Mindenekelőtt a politikai párbeszédre gondolák. Ez a párbeszéd már állandósult, s kiterjed korunk valamennyi fontos kérdésére. Eszmecserénk mindig nyílt, s ez mindenekelőtt annak a kölcsönös bizalomnak az eredménye, amely közöttem és Leonyid Brezsnyev között alakult ki. Elmondhatom, hogy gyakran váltunk egymással üzeneteket az országaink számára kölcsönös érdeket jelentő kérdéseikről. — Franciaország és a Szovjetunió már számos alkalommal nyilvánította ki együttesen, hogy szívén viseli a nemzetközi enyhülés ügyét —, folytatta Giscard d’Estaing. — Francia- ország számára az enyhülés politikája állandó, rendkívül fontos tényező, amely nem függ a nemzetközi életben végbemenő kisebb-nagyobb változásoktól. — Az elért eredmények alapján meg akarjuk szilárdítani a békét, három irányban is tevékenykedve. — Mindenekelőtt meg kell szilárdítani az európai enyhülést, a helsinki Záróokmány valamennyi fejezetének teljes megvalósításával. A második fő Irány az, hogy az enyhülés és a béke irányvonalát a világ minden térségére ki kell terjeszteni. A harmadik igen fontos irányvonal az. hogy megfa- láljuik az eszközöket a fegyverzetek hatékony csökkentésére Eurónában és a csökken tétekkel fokozatosan eljussunk ahhoz az alacsonyabb szinth°z, amelyet az európai államok biztonságának jogos és valóságos szükségletei követelnek meg. — Franciaország kész arra, hogy mindhárom területet illetően mélyreható eszmecserét folytasson a találkozó során á szovjet vezetőkkel — mondotta a francia elnök. Március 28-án az Egyiptomi Arab Köztársaság és Egyesült Államok prágai nagykövetsége előtt a hazánkban tanuló arab és más külföldi diákok tüntetésen tiltakoztak az egyiptomi—izraeli kü- lönhékeszerződés ellen. Felvételünkön a diákok az Egyesült Államok prágai nagykövetsége előtt tüntetnek. (ČSTK felvétele) Az iráni népszavazás előestéjén A hadsereg erőfeszítései a rend helyreállítására (ČSTK) — Az Iráni ideiglenes kormány katonai erősítést küldött Gonbad-Kábusz északiráni városba. A kormány al- elnökének jelentése szerint ebben a városban már három napja harcok folynak a forradalmi erők és az autonómiát követelő türkmén felkelők között. A kormány néhány egységet és helikoptert vezényelt ebbe a városba. A kormány alelnöke hangsúlyozta, hogy a hadsereg feladata a rend biztosítása az ország államformájáról tartandó mai össznépi népszavazás előtt.