Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-29 / 75. szám, csütörtök

Az SZLKP KB Elnökségének jelentése az SZSZK mezőgazdaságában és élelmiszeriparában a XV. pártkongresszus és az SZLKP kongresszusa határozatának teljesítéséről és a további feladatokról /Folytatás o 6. ohiuiról) Elvtársak! A CSKP XV. kongresszusán és az SZÍ,KP kongresszusán jóváhagyott fel­adatokkal párhuzamosan nagýobb igé­nyeket támasztunk a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban kifejtett párt- munkával szemben. A mezőgazdasági és élelmiszeripari komplexumban a pártszervek és -szer­vezetek teljes mértékben tudatosítják ezt a feladatukat, politikai és szervező- munkájukat következetesen a gazda­ságpolitika feladatainak teljesítésére irányítják. A párt vezető szerepének következetesebb érvényesítésével a dolgozók kezdeményezésének széles körű kibontakoztatásával nagymérték­ben sikerült leküzdenünk a rossz ter­mésű évek következményeit, és sike­rült felújítanunk a termelés növeke­désének dinamikáját. A párt vezetésével az eredmények eléréséhez jelentős mértékben hozzá­járultak a társadalmi szervezetek, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Dol­gozók Szakszervezeti Szövetsége, főleg a Szövetkezeti Földművesek Szövetsé­ge, a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Szlovákiai Nőszövetség. A pártszervek és -szervezetek tevé­kenysége tükrözte azokat a változáso­kat, amelyeket a tudományos-műszaki haladás idézett elő a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Ezért tevé­kenységük nagyobb mértékben irá­nyult a koncepciós kérdések megoldá­sára, minden munka hatékonyságának' növelésére, minőségének javítására, a szervezés és az irányítás javítására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a CSKP KB 11. plénuma és az SZLKP KB márciusi plénuma után a pártszerveze­tekben alkotó hozzáállás érvényesült, fejlődik a kezdeményezés, egyre töb­ben szereznek értékes tapasztalatokat a gazdasági és a szociális programok teljesítésében. A párt akcióképessége növelésével és a párt vezető szerepe elmélyítésével összhangban a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a mezőgazdasági szolgáltatásokban a pártszervek és ,-szervezetek a tagság megerősítésére és javítására, a párt szervezeti felépí­tésének tökéletesítésére törekedtek. A CSKP XV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa óta Szlovákiában megerősödött a tagság, javult a kom­munisták nevelése, emelkedett a tagok és a tagjelöltek politikai és szakmai színvonala. Általában teljesítjük azt a feladatot, miszerint évente a mezőgaz­daságban mintegy 3000 tagjelöltet kell felvennünk, ebből 2000—2200 jelöltet a szövetkezeti tágok köziil. Az utóbbi három év alatt a szövet­kezeti tagok részaránya az SZLKP tag­ságában 7,8 százalékról H százalékra növekedett. Nőtt az efsz-ek tagjainak és alkalmazottainak szervezettsége az 1976. évi 10,2 százalékról 1978-ban 11,2 százalékra. A kedvező eredmények el­lenére 1978-ban az efsz ékben és a falvakon 933 olyan alapszervezet, illet­ve falusi szervezet volt, amely nem vett fel egy tagjelöltet sem, és 228 olyan szervezet, amely egy szövetkezeti lagot sem vett fel soraiba. Komoly fogyatékosság, hogy az ál­lattenyésztésben nem sikerül bővíteni a tagságot. Az állattenyésztésben dol­gozó kommunisták részaránya csak 15 százalék, és ennek következtében a párt befolyása nem kielégítő. 1976 óta az élelmiszeripar pártszer­vezeteiben 1*889 tagjelöltet vettek fel, ebből 1626 a munkás. Ebben az ága­zatban fokozatosan nő a szervezettség, amely 1979. január elsején 15,1 száza­lékos volt. A CSKP KB és az SZLKP KB 1975 ok­tóberi ülése kiemelte azt a feladatot, hogy a mezőgazdaságban és a falva­kon az új követelményeknek megfe­lelően kell módosítani a pártépítés struktúráját és szervezését. Hangsú­lyozták, hogy az efsz-ekben az alap­szervezetek szervezésében a területi elvtől át kell térni a termelési elvre, ami azonban nem lehet egyszeri, ha­nem hosszabb távlati feladat, illetve folyamat. Egyes járásokban a kérdés bizonyos tisztázatlansága és az egysé­ges eljárás hiánya ellenére sikerült módosítanunk a párt szervezeti felépí­tését, amelyet lényegében összhangba hoztunk a párthatározatokkal. Altalá- ban megtartják azt az elvet, hogy az efsz-ekben az alapszervezet megalapí­tása után megőrizzék a párt befolyá­sát a nemzeti bizottság tevékenységé­ben a falu politikai, társadalmi és kulturális életének fejlesztésében. Meggyőzően bebizonyosodott, hogy az efsz-ekben a pártszervezetek haté­konyan érvényesítik a párt vezető sze­repét az efsz-ek gazdasági vezetősé­gével szemben, fokozzák a kommunis­ták akcióképességét, megszervezik egységes eljárásukat, aktívan biztosít­ják a párttagok és a pártonkívüliek politikai és szakmai képzését. Az efsz-ekben mindenütt létjogosult az alapszervezet tevékenysége, ahol megteremtik ehhez a feltételeket a lag- ságot illetően. A partszervezetek tevé­kenységének tökéletesítése azonban azt feltételezi, hogy tovább növeljük a tagok számát az efsz-ek alapszerveze­teiben és a falusi pártalapszervezetek- ben is. A pártalapszabályzat értelmé­ben tevékenységükbe be kell vonni a regisztrált párttagokat is. Tekintettel az irányítás ágazati rend­szerére a pártépítést is a termelési ágazatok szerint kell módosítani. Ott, nhol az üzemi pártbizottságok állanak a szervezetek élén, a járási pártbi­zottságok nem gyengíthetik közvetlen kapcsolatukat a pártalapszervezetek- kel. El kelt érni, hogy az üzemi párt- bizottságok segítsenek a járási párlbi­zottságoknak a pártmunka, a tagok és a pártonkívüliek ideológiai nevelésé­nek jobb irányításában, és következe­tesebben érvényesítsék a párt befolyá­sát az efsz politikai, gazdasági, társa­dalmi és kulturális életének valameny- nyi szakaszán. Az eddigi gyakorlatban nem érté­kelték kellőképpen a részlegszerveze­tek jelentőségét. Következetesebben Jíelt kihasználni a pártcsoportok meg­alapításának lehetőségét a termelés egyes ágazataiban, az egyes munkahe­lyeken, elsősorban az állattenyésztés­ben, és aktivizálni kell tevékenységü­ket. Az ideiglenes pártcsoportuknak az idénymunkák során kifejteit munkája alapján szerzett jó tapasztalatok — elsősorban a nyugat-szlovákiai kerület­ben — szükségessé teszik, hogy eze­ket további vállalatokban és járásokban is érvényesítsék. A mezőgazdaság igényes feladatai nem engedik meg, hogy megeléged­jünk a tagság bővítésében és javításá­ban elért eddigi eredményekkel. A já­rási pártbizottságok figyelmét elsősor­ban arra kell összpontosítani, hogy bő­vítsék a tagságot a kis létszámú szer­vezetekben és azokban a szervezetek­ben, ahol az utóbbi években a tagság száma nem változott. Meg keli erősí­teni a a tagságot az állattenyésztésben, a nagy kapacitású részlegekben és a közös mezőgazdasági vállalatokban. A tagjelöltségre elsősorban a fiatalokat, a nőket, a technikusokat és a meste­reket kell felkészíteni. Ezen a téren a céltudatosság meg­követeli, hogy mindén járásban és pártszervezetben kidolgozzák 1985-ig a párt szervezeti felépítésének és a tagállomány javításának távlati terveit. A pártmunka minőségének javításá­val és hatékonyságának növelésével szemben támasztott követelmények szo­rosan összefüggnek a komunisták ma­gas fokú politikai, ideológiai és szak­mai fejlettségével. Ezért állandó fi­gyelmet kelt szentelni a pártoktatás­nak, a pártszervezetek részéről a töb­bi dolgozó nevelésére gyakorolt hatá­sa elmélyítésének. A nevelésben jelentős szerepe van a hazafiság és az internacionalizmus elmélyítésének, a haladó hagyományok tiszteletének, a szocialista építésben elért eredmények feletti büszkeség ér­zésének, a szocialista életmód és a munka iránti szocialista viszony kiala­kításának. Ugyanakkor harcolni kell a kispolgári gondolkodásmód, az indivi­dualizmus és az egoizmus ellen. A pártszervek és -szervezetek figyel­mének előterében áll a mezőgazdaság­ban és az élelmiszeriparban a munka- kollektívákban kifejtett tömegpoliti­kai munka fejlesztése. El kell mélyíte­ni a kommunisták, elsősorban a veze­tő dolgozók felelősségét az emberek politikai neveléséért. Ideológiai és tö­megpolitikai hatásunkban az eddiginél jobban kell érvényesíteni a termelési és gazdasági feladatok megoldásának osztály- és társadalmi szempontból tör­ténő megítélését. Az egész mezőgazdasági-élelmiszer- ipari komplexumban, különösen pedig a kádermunka területén f. párt vezető szerepének elmélyítésére kell töreked­nünk. A gazdasági feladatok igényessége megköveteli, hogy határozottabban, konkrétabban és színvonalasabban ér­vényesítsük az ellenőrzési jogot a gaz-^ dasági vezetőkkel szemben. A mező­gazdaságban és az élelmiszeriparban a pártalapszervezetek figyelmét a gaz­dasági feladatok teljesítésére, a terme­lés intenzitásának további fokozására, minden munka minőségének javítására és hatékonyságának növelésére kell irányítanunk. Természetesen eközben nem vállalaható át a gazdasági dolgo­zók felelőssége, hanem meg kell tő­lük követelni a feladatok igényes tel­jesítését, a társadalmi érdekek érvé­nyesítését, és hatékony politikai támo­gatásban kell őket részesíteni. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megköveteli a ke­rületi és járási pártbizottságoktól, hogy állandóan tökéletesítsék munkamód­szereiket és -formáikat úgy, hogy ér­vényesüljön a lenini munkastílus. Cél­tudatos és differenciált irányító mun­kát kell kifejteniük, segítséget kell nyújtaniuk a mezőgazdaságban, az élel­miszeriparban és a szolgáltatásokban a pártszervezeteknek politikai szerve­ző, ideológiai és tömegpolitikai mun­kájukban, akcióképességük növelésé­ben. Különösen fontos, hogy fokozott figyelmet szenteljenek a pártbizottsá­gok munkájának, a taggyűlések előké­szítésének, a felsőbb pártszervek ha­tározatai lebontásának, a felsőbb párt­szervek és saját határozataik teljesí­tése ellenőrzésének. Állandó figyelmet kell szentelni a pártdemokrácia tökéletesítésének, a bí­rálat és önbírálat fejlesztésének. Az összes kommunistától határozottabban kell megkövetelni a párt alapszabály­zatából eredő kötelességek fegyelme­zett teljesítését. Szükséges, hogy a kerületi és járási partbizottságok elsősorban azoknak a pártszervezeteknek nyújtsanak segítsé­get, amelyek döntő mértékben befo­lyásolják a kerület és a járás mező­gazdasági es élelmiszeripari eredmé­nyeit, valamint a íervfeladatokat nem teljesítő vállalatok pártszervezeteinek. A pártmunka rendszerében tovább kell javítani a feltételeket a munkakollek­tívák és egyének alkotókezdeményezé- sének és aktivitásának fejlesztéséhez. Ehhez kell vezetni a társadalmi szer­vezetekben, elsősorban a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban, a Szö­vetkezeti Földművesek Szövetségében, a Szocialista Ifjúsági Szövetségben, a Szlovákiai Nőszövetségben tevékeny­kedő kommunistákat, tökéletesíteni kell e szervezetek munkáját úgy, hogy az a döntő fontosságú feladatok telje­sítésére irányuljon. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének tevékeny­ségében a tevékenység súlypontját köz­vetlenül a szövetkezetekbe, a munka­helyekre kell áthelyezni, és jobban ki kell használni a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom tapasztalatait. A tömegtájékoztató eszközök és a propaganda kedvezően befolyásolta a Földművesszövetkezetünk, a Munka- érdemrenddel kitüntetett suchdoli Ba­rátság Efsz, amely Kutná Hora kör­nyékén található, 1974-ben egyesülés utján jött létre. Jelenleg 4100 hektár földterületen gazdálkodunk. Gabona-, cukorrépa- és takarmánvtermelésre sza kosítottuk magunkat. Gabonaneműeket a szántóföld 57 százalékán termelünk, A gabonatermelésben már a múltban is szép eredményeket értünk el. Pél­dául két évvel az egyesülés előtt a suchdoli földművesszövetkezet 5 tonnás hektárhozamot ért el. és mind a há­rom szövetkezet, amelyekből vállala­tunk létrejött, egy évvel az egyesülés előtt elérte a 4,5 tonnás hektáronkénti átlageredményt. Az egyesülést megelőző átlagos hek- tárhozamokhoz képest már tavaly is sikerült további 0,4 tonnával növelni a hektárhozamot. A gabonával bevetett területről összesen 800 tonnával taka­rítottunk be többet. De még ezzel az eredménnyel sem vagyunk elégedettek. Azt reméltük, hogy a hozamok még gyorsabban növekednek. Elgondolkod­tunk a kérdésről és arra a véleményre jutottunk, hogy nem elegenr’ők a volt suchdoli földmtivesszövetkezet tapasz­talatai az intenzitás növeléséhez, ezen a korábbinál jóval nagyobb területen, eltérő talajviszonyok között. Az egyesülés előtt az egyik társuló szövetkezet nem ért el jó eredménye­ket a szerves trágya előállítása terén. Amint ez a gyakorlatban megmutatko­zott, a trágya mindennapos kihordása nem pótolta a rendszeres szerves trá­gyázást. Ezért nagy területen meg kel­lett változtatni a termelési programot, mert itt már több éve egymás után csak gabonát termesztettek. A termé­nyek célszerű váltása a földdel való hatékony gazdálkodás első előfeltétele. Ugyanígy az intenzív fajták felhaszná­lása terméstöbbletet eredményez azo­nos intenzitású trágyázás és agrotech­nika esetén. Tavaly szövetkezetünkben a gabonát folyamatos módszerrel takarítottuk be. Nem álltuk volna meg a helyünket a hodoníni járás mezőgazdasági vállala­taival folytatott kölcsönösen előnyös kooperáció nélkül. A folyamatos mód­szer problémáit három ideiglenes párt­csoport is segítette megoldani, s ez­zel meggyorsult az aratás. Az állattenyésztésben figyelmünket a dolgozók munkaaktivitását és kezde< menvezéset, a haladó munkamódszerek és -formák terjesztését. Az eddigi jó tapasztalatokból kiindulva elvárjuk a tájékoztató eszközökben dolgozó kom­munistáktól, hogy fokozott erőfeszítést tegyenek a CSKP KB 13. ülésének hatá­rozataiból eredő igényes feladatok tel­jesítéséért. A CSKP KB 13. ülése és az SZLKP mai ülése határozatainak teljesítése céljából politikailag és szervezetileg ki kell használni a párttagkönyvcsere előkészítését és elsősorban a pártta­gokkal folytatott beszélgetéseket. Min* dent meg kell tenni azért, hogy a párt-* élet e jeles eseménye hozzájáruljon a párt sorainak javításához, a párt vezető szerepének a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a falvakon való érvényesítése tökéletesítéséhez, lokozza a kommunisták és az összes dolgozó aktivitását a CSKP XV. kong-* resszusa és az SZLKP kongresszusa ha-* tározaiainak teljesítéséért. Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 13. ülése kitűz-! te a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, további fejlesztésének igényes felada­tait az ötéves tervidőszak utolsó két évére, és meghatározta a 7. ötéves terv íő irányvonalát. Pártunk az utóbbi tíz év alatt solt tapasztalatot szerzett a mezőgazdaság irányításában, tervezésében és fejlesz* lésében a szocialista termelési viszo* nyok megszilárdításának, a gyorsan fejlődő termelőerők, a szakosítás és koncentrálás elmélyülésének, a koope* ráció és integráció kibővítésének vi-* szonyai között. Ezek kihasználása és lovábbíejlesztése elősegíti, hogy a ki-* tűzött célokat sikeresen megvalósítsuk, és így Szlovákiában is hozzájáruljunk a fejlett szocialista társadalom szűk* végleteinek egyre teljesebb kielégítésé­hez az élelmiszer-önellátás elérésében. Meggyőződésünk, hogy Szlovákiában a kommunisták és a többi dolgozó be­csülettel hozzájárul Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsá* ga 13. ülésén hozott határozatok tel-* jjesítéséhez. tejtermelésre és a szarvasmarha-te* nyésztésre összpontosítjuk. Az üszőtar- tás problémáit a kooperációs körze* tünkben működő vállalatokkal együtt-- működve oldjuk meg. Szakosításunk­nak a beruházások struktúrája is meg-* felel. Tehénistállót létesítünk 190 fejős-! tehén számára, hogy még az első fél-* évben teljesítsük a tehénállomány tér* vét, ami az idei tejfelvásárlási fel-3 adatok megvalósításának előfeltétele. Nagy gondot fordítunk a vágóbika* istállók rekonstruálására is. Más egy­séges íöldmuvesszövetkezetekkel együtt használjuk a VS-18 meleglevegős ta­karmányszárítót. A szemestakarmány- íogyasztás további növelését teszi le-! hetővé a szemcsézett-takarmány-gyár* tő gépsorunk, amelyet rövidesen át­adunk és meleglevegős szárítóberen­dezésünk. jó gazdasági eredmények nem éghe­tők el a termelésben a dolgozók igye­kezete nélkül. Van kire támaszkod-1 nunk. Egységes földművesszövetkeze-- tünkben 12 szocialista muhkabngád működik, amelyek 180 tagot tömöríte­nék. Munkánk főként azért sikeres, mert az üzemi pártbizottság és a szö­vetkezet vezetősége operatívan oldja meg a feladatokat és tekintetbe veszi a szövetkezet távlati fejlesztésének követelményeit. Bár tavaly az egy te­hénre számított tejhozam 3224 liter volt, a tejtermelés évi tervét csak 99,2 százalékra teljesítettük, s 28 000 liter tejjel adósak maradtunk. Az üzemi pártbizottság a szövetke* zet vezetősége, továbbá az állatgon­dozók és a fejönők arra törekszenek, hogy ez a lemaradás ne ismétlődjön meg.A komplex racionalizációs brigá­dok is ugyanezt tűzték ki célul. Az állattenyésztésben dolgozom, és vezetője vagyok a Februári Győzelem nevű szocialista munkabrigádnak, amelynek tagjai elnyerték az arany­érmet. Bár egységes földművesszövet-' kezetünk a járásban a legjobbak közé tartozik, ludatában vagyunk fogyaté­kosságainknak és kihasználatlan lehe­tőségeinknek, különösen azoknak, ame­lyek az irányításban és az új termelé­si ismeretek érvényesítésében, s mind­annyiunk munkájában rejlenek. Intéz­kedéseket tettünk azzal a céllal, hogy az idei tervet és az egész ötéves ter­vet becsülettel valóra váltsuk. Marié Nováková elvtársnő felszólalása a CSKP KB 13* ülésének vitájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom