Új Szó, 1979. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-01 / 51. szám, csütörtök

VII AG PROLETÁRJAI, EGYEŠOLJETSKt JBT SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 9919. március 1. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA & XXXII ÉVFOLYAM 51. szám 9 Ára 50 fillér Irányítás és kezdeményezés Ak elmúlt hetekben — a pártalapszervczetek évzáró tag­gyűlései kapcsán — gyakran vetődött fel a kérdés: mennyi­ben szerves része a gazdasági vezetők munkáiénak a kezde­ményezés felkarolása, a legfontosabb feladatuk megoldására való irányítása? Hallottunk elismerő szavakat és elmarasztaló véleményeket is. Örvendetes, hogy a kötelezettségvállalások teljesítése, a szocialista munkaverseny, az újitómozgalom évente milliós értékekkel gazdagítja társadalmunkat. Viszont nem egyedi eset, hogy csupán „kimutatják“ a vállalások tel­jesítését, de az értéket „felmutatni“ már nem tudják. Gyakori példa: munkacsoportok, egész részlegek dolgozói kötelezettségeket vállalnak a terv túlteljesítésére. Nyilván szabadidő feláldozása, többletmunka árán teljesítik vállalá­sukat. S mégis, tavaly az első félévben több üzem nem tett eleget félévi tervfeladatainak, ugyanakkor kimutatták: túltel­jesítették kötelezettségvállalásukat. A, vállalások értékeket hoztak létre. Hová tűntek ezek az értékek? Az említett időszakban Szlovákiában a gépipari dolgozók kötelezettségvállalásainak közel 50 százaléka a termékfelúji- táshoz kapcsolódott. Hogyan segítette a vállalások teljesítése a termékfeliijttás meggyorsítását? Vállalatonként különböző eredménnyel, de az összkép ma sem kedvező. Lassú a termék- felújítás üteme, az új technológiák bevezetése, és kicsi az új, valóban korszerű termékek részaránya. Ide kívánkozik a kérdés: valóban azt végezték a kezdeményezők, ami a leg­fontosabb volt? Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Felmérések bizonyítják, az elmúlt évben a szocialista mun­kabrigádoknak a fele maga kutatta, kereste, „mit is vállal­jon?“, gazdasági vezetőjük nem adott „tippet“ a vállaláshoz. A szocialista munkaversenyben résztvevők 47 százaléka szin­tén „maga ötlötte ki vállalását“. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a benyújtott ‘újítási javaslatoknak 42,3 százalékát azért utasították el, mert az üzemnek nem volt szüksége a meg­oldásra! Kérdés: miért nem tudta a mester, a vezető, hogy „min töprengett“ a beosztott, vagy a munkatárs? Hogyan segítik az ilyen helyen a gépnél dolgozó munkás jó ötleteinek megvalósítását, kivitelezését a műszakiak? Nem sorolom to­vább a kérdéseket. A dolgozók kezdeményezésének értékelését — a CSSZSZK kormányának és a Szakszervezetek Központi Tanácsának meg­egyezése alapján — 1976 óta egységes alapelvek szerint kel­lene végezni. Nem minden üzemben tartják szem előtt ezeket az alapelveket. Az irányítás és értékelés során fogyatékossá­gok tapasztalhatók. Például, egyes vállalatokban a mesterek versenyében követelményként szerepel: megismertetni a dol­gozókat a munkavédelmi előírásokkal, a techoológiai folya­mattal ... Hiszen ez a munkaköréből eredő kötelessége! Az Ilyen követelmények alapján szervezett verseny csak arra jó, hogy jelenthessék: nálunk a mesterek is versenyeznek. Az üzemen belüli versenyben egyes üzemekben igen sok az alapvető ás kiegészítő mutató, s szinte árad belőlük a mennyiségi szemlélet. Hogyan várnak ott minőségi javulást, ahol az első osztályba sorolt termékek részaránya csupán kiegészítő mutató a versenyben éppúgy, mint az állóalapok kihasználása vagy a munkatermelékenység növelése? Ma már nem lehet a verseny kizárólagos célja a több termék gyár­tása! Nem lehet erény többet termelni a harmadik minőségi osztályba sorolt termékekből, mivel ezek iránt nincsen keres­let. Csak a jó minőségű termékekből érdemes terven felül gyártani. A CSKP Központi Bizottságának 11. ülésén elhangzott be> számoló megállapította: „A társadalom mai fejlettségi fokán a vezető dolgozókat az jellemzi, hogy ismereteiket össze tud­ják kapcsolni a kollektíva tudásával és tapasztalataival. Az ilyen dolgozó tudatosítja döntéseinek politikai és erkölcsi következményeit, így ezek nem válnak merev paranccsá, ha­nem mozgósítják a kollektívák alkotóerejét, bevonják őket a munkahelyi feladatok megoldásába, megszilárdítják felelős­ségérzetüket, és kezdeményezésre ösztönözik őket.“ A fogya­tékosságok és a negatív jelenségek arra figyelmeztetnek, hogy még nem minden gazdasági vezető munkájában érvényesül­nek az említett elvek. Ezért szükséges, hogy az alapszervezeti pártbizottságok nagyobb figyelmet szenteljenek a gazdasági vezetők munkájának és következetesebben érvényesítsék — az alapszabályzat szerint — a párt ellenőrzési jogát. Mert a dol­gozók kezdeményezésének irányítása nem csupán egy kérdés a sok közül, hanem egyik alapvető feltétele és formája a minőségi követelmények érvényesítésének. CSETÖ JÄNOS Metszik a iákat a bősi (Gaböikovo) Csehszlovák—Szovjet Barátság Állami Gazdaság több mint száz hektáron gyümölcsösében | B. Palkovie — ČSTK fel vétóiéi Ľubomír Štrougal fogadta Vlagyimir Mackevicset (ČSTK) — Ľubomír Štrougal* 'i CSKP KB Elnöségének tagja, szövetségi miniszterelnök tegs nap Prágában fogadta Vlagyi­mir Mackevicset, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. Megvitatták a kétoldalú kap­csolatok fejlesztésének néhány időszerű kérdését, valamint azokat a célokat, amelyeket a két ország a következő Idő­szakban követ a politikai ós a gazdasági együttműködés to­vábbi sokoldalú elmélyítése ér dekében. A szovjet nagykövetet tegnap Alois Indra, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke ts fogadta. Ba­ráti légkörben a két testvéri ország legfelsőbb képviselő és törvényhozó testülete kapcso­latai további fejlesztésének kérdéseivel foglalkoztak. FOLYTATÓDNAK A HEVES HARCOK A VIETNAMI HADERŐ MEGÁLLÍTOTTA A TÄMADÔK ELÖREN YOMüLASAT # KÉPMUTATÓ KÍNAI JAVASLAT (ČSTK) — A kínai—vietnami határ mentén kedd délután és tegnapra virradóra folytatód­tak a heves harcok. A vietnami határvédelmi egységek, vala­mint a honvédelmi alakulatok megállították a kínai agresz- szorok előrenyomulását. A VNA hírügynökség jelen­tése szerint a leghevesebb har­cokra két kulcsfontosságú te­rületen került sor. A vietnami egységek a stratégiailag fontos Lang Son várostól 20 kilomé­terre levő Loc Binh járásban hajtottak végre ellentámadást. Súlyos harcok folynak a Vörös- folyótól nyugatra 400 kilomé teres körzetben Lao Cai tartó nnány központjának közelében A Nhan Dán, a Vietnami Kommunista Párt sajtószerve közölte, hogy eddig csaknem 20 000 kínai katonát tettek harcképtelenén, valamint 30B ellenséges tankot és páncélko csit semmisítettek meg. Csu pán a keddi vietnami ellen* támadás során Lao Caitól dél re 800 kínai katonát tettek harcképtelenné. A kínai ag- resszor az elmúlt három nap A Biztonsági Tanács vitája (CSTK) — Az ENSZ Bizton­sági Tanácsa kedd este folytat­ta a vitát a „délkelet-ázsiai helyzetről“. A BT 15 tagján ki vül a tanács munkájában 22 ENSZ-tagállam is részt vesz szavazati jog nélkül. Andrew Young amerikai kép­viselő ismételten kifejtette kormányának álláspontját. Megpróbálta bebizonyítani, hogy az Egyesült Államok Teng Hsziao-ping kínai minisz­terelnök-helyettes washingtoni látogatása során nem ösztönöz­te Kínát a Vietnam elleni tá­madásra. Egyébként semmi újat nem mondott: az Egyesült Államok a Vietnam elleni kí­nai agressziót továbbra is a kambodzsai eseményekkel hoz­za összefüggésbe. A jugoszláv felszólaló „komplex délkelet-ázsiai vál ságról“ beszélt. A nigériai kép­viselő jugoszláv kollégájához hasonlóan követelte a térség­ben a „konfliktusok“ leállítá­sát. A kínai képviselő felszólulá sat a megszokott szovjétellenes frázisokkal tarkította. Vietna mot a kínai agresszió „kipro vokálásával“ vádolta. Ezt az agressziót azonban a Biztonsági Tanácsban több or­szág képviselője élesen elítélte (Folytatás a 2. oldalon/ alatt legkevesebb 2500 katonát vesztett. A vietnami kormány vissza­utasította a kínai sajtóban megjelent pekingi ajánlatot, hogy kezdjék meg a tárgyalá­sokat a „konfliktus befejezésié­nek formájáról“. Ezt az állás­pontot tartalmazza a Uuan Dől Nhan Uan, a vietnami hadse­reg napilapjának tegnapi cik­ke. A lap azt írja, hogy a kí­nai—vietnami háború egyedüli megoldása a kínai csapatok azonnali és feltétel nélküli ki­vonása Vietnamból. Ez az egye­düli módja annak, hogy meg­őrizzék a békét nemcsak a je­lenlegi harcok térségében, ha­nem az egész világon, hogy biztosítsák a világ biztonságát és Délkelet-Azsia stabilitását. A Nhan Dán rámutat: a kí­nai javaslat képmutató gesztus, mert a pekingi vezetők az em­lített kijelentéssel egyidöban újabb két hadosztályt vezé­nyeltek a kínai—vietnami ha­tárra. A lap ezzel összefüggés­ben hangsúlyozza, hogy a fia­tal vietnamiak milliói önként jelentkeznek a frontra, hogy meg védhessék szocialista hazá­jukat. Az 50 milliós vietnami nép győzni akar az agresszor fölött, írja a napilap. Országos aktivaértekezlet Prostéjovbon A cukorrépaiermesztés jobb eredményeiért BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSÁT AZ SZKT 6. PLENÁRIS ÜLÉSE Kitűzték a szakszervezetek időszerű feladatait Támogatjuk a vietnami nép igazságos harcát (ČSTK) — Folytatta munkáját tegnap Prágában a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának 6. plenáris ülése. Bevezetőül Vasil Birak, a. CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára időszerű nemzetközi politikai kérdésekről beszélt, majd vála­szolt a plenáris ülés résztve­vőinek számos kérdésére. Az ezt köveiő vitában a résztvevők az emberi és a munkakörnyezet javításával, az üzemi étkeztetés és az orvosi gondozás fejlesztésével, a szakszervezeti üdülések kérdé­seivel, a munkavédelem prob­lémáival, valamint a dolgozók­ból való gondoskodás átfogó programjainak megvalósításá­val foglalkoztak. Michal Štancef szövetségi munkaügyi és szociális minisz­ter nagyra értékelte a szak- szervezetek hozzájárulását a munkaerő-gazdálkodás kérdé­seinek megoldásához, a dolgo­zókról való átfogó gondosko­dás fejlesztéséhez, valamint az emberek lét- és szociális biz­tonságának megszilárdításához. A plenáris ülés résztvevői ezután határozatot fogadtak el, amely a szakszervezeteknek a népgazdaságié |lesztési terv tel­jesítésével és a dolgozókról való gondoskodás fejlesztésével kapcsolatos feladatait tartal­mazza. Hangsúlyozza, hogy nö­velni kell a szakszervezeti szervek és szervezetek hozzá­járulását a fűtőanyag- és az energiaellátás javításához és a vasúti szállítások folyamatos­ságának biztosításához. A to­vábbiakban a határozat megál­lapítja, hogy minden dolgozót meg keli nyerni a jelenlegi legfontosabb társadalmi fel­adat teljesítésére: az év elején keletkezett termelési k<esés pótlására, ezenkívül határidőn belül kell telje­síteni a hazai és az ex­portszállítások tervét, a beru­házások tervét, s teljes mér- (F oly tatás a 2. oldalon) (ČSTK) — Országos aktívaér tekezletet tartottak tegnap Prostőjovban a cukorrépa terme lök és a cukorgyáraik dolgozói Jelen volt a CSKP Központi Bi zottságának küldöttsége MiloS Jakeinek, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, a KB titkárának vezetésével. Olt volt a szövet ségi, a cseh, és a szlovák me zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az Ukrán SZSZK jampoli járásának kül­döttsége Pavel Lukjamcsikov nak, az Ukrán KP jampoli (á rási Bizottsága első titkárának vezetésével. A résztvevők értékelték a cu korrépa termesztésében sa cu korgyártásban a CSKP XV kongresszusa óta elért eredmé nyékét, és kitűzték feladatai kát a 6. ötéves tervidőszak hát ralevő részére. A tanácskozást a Szövetségi a Cseh és a Szlo­vák Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium, valamint a Mezőgazdasági és Élelmiszer ipari Dolgozók Szakszervezeté­nek központi bizottságai ren­dezték. Beszámolót foséi Nágr szö­vetségi mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter mondott. Bevezetőben nagyra értékelte a mezőgazdasági dolgozók fára­dozásait, azt, hogy az elmúlt három évben a nehéz időjárási teltételek ellenére évente átla­gosan öt százalékkal növeke­dett a növénytermelés volume­ne. A cukorrépatermesztésben azonban lemaradás mutatkozik. A vetésterületet sikerült ugyan Ü20 ezer hektárban stabilizálni, azonban egyre csökkent a hek­tárhozam, a répa cukortartal­ma, s növekednek a begyűjtés, a raktározás és a feldolgozás során keletkező veszteségek Az elmúlt három évben az átlagos hektárhozam 31,8 tonna volt, ami kevesebb a tervezett meny- nyiségnél. Nágr elvtárs a továbbiakban (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom