Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1979-02-06 / 31. szám, kedd

Berlinben fontos dokumentumokat hagytok jóvá A világ közvéleménye a fegyverkezés megállítását követeli Meg kell szüntetni o lojüldözés minden formáját (ČSTK) — Tegnap, a Békc-világtanáca rendkívüli berlini ülésszakának utolsó napján 97 ország békemoxgalmának és 32 nemzetközi szervezetnek képviselői nyilatkozatot fogadtak el a Dél-Afrika népeinek felszabadító harcával való szolidárisá­ról. Leslie Harriman, az ENSZ apartheidellenes különbizott­ságának elnöke a vitában úgy értékelte a Béke-világtanácsol, mint a nemzeti felszabadítási mozgalmaik rendkívül jelentős szövetségesét. Határozottan sífc- -aszállt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés valamennyi formájával szemben. Zimbabwe és Namíbia békeszervezeteinok képviselői elítélték az imperia­lista köröknek és hazai kiszol­gálóiknak a bennszülött lakos­sággal szemben alkalmazott terrorját. A plenáris ülés résztvevői magnószalagról meghallgatták Ben Chavis börtönbe vetett amerikai polgárjogi harcosnak ez üzenetét, aki köszönetét mondott a békeerők támogatá­sáért és szolidaritásáért, ame­lyet a „wilmingtoni tízek“ tag jainaik nyújt. Lennox Hinds, a Nemzetközi Demokratikus jo­gász Szervezetnek az ENSZ-hez delegált állandó k pviselője zel kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államokban az összes haladó erők üldözé­sével lábbal tapossák az alap vető emberi jogokat. A fegyverkeaési verseny ellp- ni gyakorlati akcióik kérdései­vel foglalkozó bizottság zá ró je­lentése megállapítja, hogy a vi­lág közvéleményének növefk-/ szik az eltökéltségé, hogy szem­beszáll ezzel a veszélyes fejlő­déssel. A jelentés határozottan tiltakozik n neutron bomba gyár­tása ellen. A többi öt bizottság doku­mentumaiban rámutat az impe­rialista államok katonai-ipari komplexumának arra az igye­kezetéin, hogy elejét vegye a fegyverkezés korlátozásának, és megzavarja a feszültség enyhí­tésének folyamatát. A dokumen­tumok a lehető legsürgősebben az olyan leszerelési intézkedé­sekhez való áttérést követelik, amelyek következményeikben lehetővé tennék jelentős pénz­összegek kiadását békés és hu- mánus célokra, valamint a fej­lődő országoknak nyújtandó gazdasági segítségre. A bizott­ságok ugyancsak elítélték a nyugati tömegtájékoztatási esz­közök béikeellen*s és uszító kampányának felerősödését és az egyes tőkésországokban fo­lyó háborús propagandát. A BVT rendkívüli ülésszaká­nak plénuma a bizottságok ál­tal beterjesztett jelenségeket rígyliangúlag jóváhagyta. Tovább szilárdulnak a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek kapcsolatai Hozónkba érkezett az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának hivatalos küldöttsége (ČSTK) — A Szocialista II júsági Szövetség Központi Bi zottságánaik meghívására teg­nap Prágába érkezett az Össz- szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bi­zottságának hivatalos küldött­sége Borisz Pasztuhovuak, az SZKP KB póttagjának, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége tagjának, a Komszo snol KB első titkárának vezeté­sével. A Ruzynöi repülőtéren a szov jet vendégeket Miloslav Dorkái, a SZISZ Központi Bizottságának elnöke, továbbá a SZISZ KB El­nökségének tagjai és a SZISZ KB titkárai, valamint a Nemzet­közi Diákszövetség képviselői fogadták. Jelen volt Vlagyimir Mackevics, a Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövete. A SZISZ Központi Bizottsá­gának székhazában ezután Mi­loslav Do Cical, a SZISZ KB elnö­ke találkozott Borisz Pasztuhov- val, a Komszomol KB küldöttsé­gének vezetőjével. A találko­zón Dočkal elvtárs méltatta a Komszomol tapasztalatainak je­lentőségét ifjúsági szervezetünk számára és tájékoztatta őt a SZISZ jelenlegi feladatairól. Válaszában Borisz Pasztuhov az ifjúság marxista—leninista szellemű nevelésével és osztály- öntudatának formálásával fog­lalkozott. Leszögezte, hogy to­vább kell szilárdítani a szocia­lista országok ifjúsági szerve­zeteinek kapcsolatait a nemzet­közi demokratikus ifjúsági moz­galom minden szervezetével. JELENTŐSEN NÖVEKSZIK AZ IPARI TERMELÉS Baráti találkozó /Folytatás az 1. oldalról) jó alkalom arra, hogy rámutas­sunk, mit tesz szocialista társa­dalmunk az anyákért és a gyer­mekek egészséges fejlődéséért. Az SZNT továbbá megvitatja a tavalyi zárszámadást, foglal­kozik a szocialista törvényes­ség helyzetével és az életkörr- nyezet védelmével. — Egész te­vékenységünkkel — hangoztat ta Viliam Šalgovič ráakti- runk mutatni a .szocialista rendszer előnyeire, az emberi Jogok szavatolásában, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés hagyaté kának teljesítésében elért ered­ményekre. Befejezésül köszönetét moa- datt az újságíróknak eddigi munkájukért, és kifejtette meg­győződését, hogy a jövőben is Jól és rugalmasan tájékoztatják az olvasókat az SZNT Cs veinek munkájáról, / — r^­Peter Colotka elvtárs az SZLKP KB és a szlovák kor­mány nevében köszönetét mon­dott a járás dolgozóinak mun­kaeredményeikért. Colotka elvtárs ezután virág­csokrot helyezett el a losonci Lenin emlékművön, majd a kas­sai (Košice) Kerámiaipari Vál­lalat új losonci üzemébe lá­togatott, amelyet tavaly augusz­tusban adtak át. üzem vezető gazdasági dolgo­zóival, valamint párt-, szakszer­vezeti és Ifjúsági szervezetének tisztségviselőivel. Nagyra érté­kelte, hogy az üzem dolgozói a termelés hatékonyabbá téte­lére törekszenek. Gejza Langer, a kassai Kerám iái pari Vállalat igazgatója rámutatott a fűtő­anyag és az energiafogyasztás terén fellelhető tartalékok fel­be sináIásanak lehetőségeire. Is­mertette a vállalat dolgozóinak e téren tett kezdeményezéseit. Peter Colotka elvtárs köszö­netét mondott a vállalat dol­gozóinak aktivitásáért és hang­súlyozta, hogy ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban, minden szemért, az energiaellátás te­rén is miaden kilowattóráért harcot kell vívni. Ezt követően a vendegek Szlovákia legrégebbi pamutgyá- lába, az opatovái Pofana Ölem­be látogattak. Bázel az üzemlá­togatással Peter Colotka elv* tár* befejezte látogatását a te­stűid járásban. Mikuláš Benő szovjet vendéget fogadott (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának meghívására teg­nap munkalátogatásra hazánk­ba érkezett Genn»gyij Andre­yev, az SZKP KB szakosztályve­zetője. A délutáni órákban a vendéget Mikaláí Benő, a CSKP KB firkára fogadta. Magas kitüntetés f ČSTK) — Dr. Zdenék Češ- kának, a Károly Egyetem rek­torának, a prágai városi párt- bizottság elnöksége tagjának 50. születésnapja alkalmából áldozatos politikai és közéleti tevékenységéért a köztársasági elnök a Munkaérdemrendet adományozta. A magas kitüntetést tegnap Prágában Anfpnfn Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára adta át a jubi­lánsnak. Jelen volt Milan Vond- riiska cseh oktatási miniszter. Alois lndra, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta az 50. születésnapját ünneplő Zdenék ČeSkát, a Károly Egye­lem rektorát, a Szövetségi Gyű­lés képviselőjét, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája alkot­mányjogi bizottságának elnö­két. Jókívánságait fejezte ki a jubilánsnak születésnapja és a Munkaérdemrenddel való ki­tüntetése alkalmából és átnyúj­totta a Szövetségi Gyűlés üd­vözlő levelét. A fogadáson részt vettek a Szövetségi Gyűlés további ve­zető tisztségviselői: Ján Marko, Dalibor Hanes, Bohuslav Knfte- ra és Richard Nejezchleb. WEHmM — BOHUSLAV C1INOUPEK kül­ügyminiszter táviratban fejezte* ki jókívánságait Brian Kdivarrf Tal- boysnak, Üj-Zéland kfilügyminisz­terének és tengerentúli kereske­delmi miniszterének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. — RUDOLF ROHLICKK, szövetsé­gi miniszterelnök-helyettes teg­nap Moszkvába utazott, hogy részt tegyen a Szojuz gázvezeték épí­tése terén kifejtett együttműkö­déssel foglalkozó kormányközi bi­zottság 5. ülésén. — VLADIMIR REMEK őrnagy, az elsó csehszlovák ttrliajós tegnap Prágában találkozott a bolgár nagykövetség dolgozóival. Jelen volt Hriszto Sanov, Bulgária cseh­szlovákiai nagykövete. — VIKTOR GREKOVOT, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának igazgatóját prágai megbízatásának befejezése alkalmából a Küllőid­del Baráti Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság „A Cseh­szlovákiával való barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemekért“ ezüstérmével tüntették ki. A kitüntetést tegnap Prágában |osef Svagera, a társa­ság elnökségének tagja. cseh kulturális miniszterhelyettes adta át Grekov elvtársnak. — MEGÉRKEZETT TEGNAP HA­ZÁNKBA Aszeni Eliy, az Uganriai Köztársaság rendkívüli és meg­hatalmazott csehszlovákiai nagy­követe, akinek állandó állomáshe­lye Moszkva, és Fűti Agbenozan Tettekpoe, a Togói Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete, moszk­vai állandó állomáshellyel. A repülőtéren a két új nagykövetet lindrich Tucek, a Külügyminisz­térium diplomáciai protokollfőnö­ke fogadta. — BOHUSLAV CHNOUPKK kül­ügyminiszter tegnap a prágai Cer- nin-palotában fogadta dr. Ludwig Steiner követet, az általános csehszlovák—osztrák vegyes bi­zottság osztrák tagozatának elnö­két, s eszmecserét folytatott vele néhány fontos' kérdésről. Khomeini kinevezte az ideiglenes kormány elnökét Baktiar még nem nyilatkozott f ČSTK) — Khomeini ajatollah, az iráni vallási ellenzék vezére tegnap délután Teheránban sajtókonferencián beje­lentette, hogy tanácsadóját, Mehdi Bazargant kinevezte az ideiglenes kormány elnökévé. E kormány feladata Iránban az „iszlám köztársaság“ megvalósítása. Khomeini ismételten felszólította Sapur Baktiart, akit még távozása előtt a sah nevezett ki miniszterelnökké, hogy mondjon le. Amint a Reuter iroda jelenti, Baktiar az ellen­zéki ideiglenes kormány elnökének kinevezésével kapcsolat­ban egyelőre nem nyilatkozott, s lapzártáig nem is kaptunk bővebb hírt erről az eseményről. A Reuter hírügynökség az egyik legutóbbi helyzetelemzé­sében megállapítja, hogy nem lett kisebb Khorneini és Bak­tiar közölt az eddigi alapvető elleniét. A sahellenes ellenzék köreiben úgy vélik, a jelenlegi helyzetben Baktiar számára a legjobb megoldás a lemondás lenne, különben a viszonylagos nyugalom után újabb súlyos összecsapásokra kerülhet sor. Khomeini közeli munkatársai ennek ellenére optimisták és úgy vélik', vér nélkül is meg­oldhatják a jelenlegi válságot. Nem tartják kizártnak, hogy az ideiglenes ellenzéki kor­mány összetételét Khomeini egy bélen, de legkésőbb tíz napon belül közzéteszi. Továbbra is feszült a helyzet az iráni fegyveres erőkön be­lül. A légierő az ajatollahot támogatja. Khomeini hívei fel­tételezik, hogy idővel a fegy­veres erők 80 százaléka a sah ellenzőinek oldalára áll. Az iráni sajtó vasárnap kö­zölte, hogy két volt miniszter letartóztatása után, akiket kor­rupcióval vádolnak, őrizetbe vették Gholam Reza Dzsijan­pur volt tájékoztatásügyi mi­nisztert is. Az AP amerikai hírügynök­ség tegnap megerősítette, hogy Irán felmondta 12 milliárd dol­lár értékű amerikai íegyver- niegrendelését, és felszólította az amerikai kormányt, hogy csökkentse Iránban az amerikai katonai tanácsadók számát. A Reuter jelentése szerint az amerikai hadügyminisztérium képviselői és iráni kormány- tisztviselők között vasárnap es­te létrejött megállapodás értel­mében az eddigi ezer amerikai katonai tanácsadó helyett csak 250 marad Iránban. Az Egye­sült Államok .úgyszintén leállít­ja az Ománi-öbölben a Csah Bahar haditengerészeti támasz­pont építését. Stansfield Turner, a CIA igaz­gatója elismerte, hogy az Egyesült Államok továbbra is igyekszik befolyásolni Irán bel- iigyeit. Televíziós nyilatkozatá­ban elmondotta, hogy az ame­rikai kémszervezetek Iránban aktivan tevékenykednek, és az Egyesült Államok most „na­gyon jó hírt" kapott tőlük az ország helyzetéről, „amely rendkívül szükséges a politikai döntés szempontjából“. A kapcsolatok sokoldalú fejlesztésére törekszünk ! Folytatás az 1. oldalról) Ezt megelőzően a csehszlo­vák miniszterelnök a repülőtér szalonjában rövid interjút adott a Líbiai Sajtóiroda képvi­selőjének. Mint mondotta, vé­leménye szerint, mindkét or­szág politikája azonos, vagy (CSTK) — A kelet-szlovákiai folyókon az elmúlt három nap­ban tovább tartott a lassú apa­dás. Megszüntették a harmad­fokú árvízvédelmi készültséget a Latorcán és a Tiszán. A Bod­rog szombat óta naponta átla­gosan 20 cm-t apad, de még mindig érvényben van a har­madfokú árvízvédelmi készült­ség. Az árvízvédelmi központ jelentése szerint \rárliató, hogy ma már csak másodfokú árvíz- védelmi készültség lesz érvény­ben. A többi szlovákiai folyón ár­vízveszély nem fenyeget. fontos kérdéseik megoldása te­kintetében igen közeli. Látoga­tásának és Dzsallud őrnagy- gyal folytatandó megbeszélé­seinek célja véleményt cserélni arról, hogyan lehet hozzájárul­ni több kérdés megoldásához, elsősorban a komoly közel ke­leti probléma rendezéséhez az arab és a palesztin nép érde­ké-ben. Ľubomír Štrougal a to­vábbiakban hangsúlyozta, hogy az utóbbi években szépen fej­lődik a csehszlovák—líbiai együttműködés. „Igen hasznosak voltak a Moammer Kadhafi líbiai állam­fő tavaly csehszlovákiai láto­gatása alkalmából folytatott (megbeszélések. Az akkor elfo­gadott nyilatkozat több olyan feladatot tartalmaz, amelyek­nek teljesítéséről most tárgyal­ni fogok barátommal, Dzsallud ezredessel“, mondotta interjú­jának végén a csehszlovák mi­niszterelnök. Helyi idő szerint délután öt órakor megkezdőd­tek a hivatalos csehszlovák— líbiad tárgyalások. Berlinguer a nemzeti egységkormány megalakítását sürgeti ICSTK) — Az olasz kormány- válságot csak nemzeti egység­kormány létrehozásával lehet megoldani, amelyben részt ven­ne valamennyi olasz demokra­tikus párt a kommunistákat is beleértve, jelentette ki Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára vasárnap a Cagliari olasz vá­rosban rendezett nagygyűlésen. ,,A demokratikus és a népi szervezetekkel való együttmű­ködés pártunk tartós célja, és a parlamenti többségből való kilépés, amelv támogatta a ke* resztény demokrat a kisebbségi kormányt, nincs ellentétben az OKP stratégiájával. A válság­megoldás áthidalása szempont­jából azonban szükséges, hogy a kereszténydemokraták változ­tassanak álláspontjukon, amely* Ível akadályozzák a széles de­mokratikus rétegek közti együttműködést“ — mondotta az OKP főtitkára. Enrico Berlinguer elítélte egyes nyugati országok próbál­kozásait, hogy beavatkozzanak Olaszország belügyeibe. „Elfo­gadhatatlan, hogy egy idegen kormány döntsön arról, melyik párt alakítja meg az olasz ka­binetet“, hangsúlyozta Enrico Berlinguer. A Portugál KP bírálja a kormány politikáját (ČSTKj — Mota Pinto kor­mányfő pártonkívüli portugál kormánya a napokban a poli­tikai pártok növekvő nyomása alá került. A kormány politi­káját ismét bírálta a Portugál Szovjet—lengyel külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) — Andrej Groniko szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában találkozott Emil Vojtasxek lengyel külügyminisz­terrel, aki hivatalos látogatá­son tartózkodik a Szovjetunió­ban. A szívélyes baráti légkörű eszmecserén elemezték a két ország barátsága és minden ol­dalú együttműködése elmélyí­tésének lehetőségeit, valamint sort kerítettek azokra az idő­szerű nemzetközi problémákra is, melyek megoldásában mind­két fél érdekelt. Kommunista Párt, és taktikai okokból a jobboldali pártok is bírálják. A portugál sajtó a kormány szempontjából kulcs­fontosságú momentumnak tart­ja a tervről és a költségvetés­ről szóló vitát. A PKP sajtóban közzétett jegyzéke emlékeztet arra, hogy a nép elégedetlen a kormány legutóbbi intézkedéseivel: azzal 'hogy 18 százalékra korlátozta a béremelést, (tavaly 25 száza­lékos volt az áremelkedés) új adót írt elő, emelte a viteldí­jat, és korlátozta az állam ák lal szubvencionált termékeket. 1979 11. 6. 2 Apadnak a folyók /Folytatás az 1. oldalról) szusának előkészületeiről, a mezőgazdaság legfontosabb lei­adatairól és a járás iparának fejlődéséről is beszámoltak. El­mondották, hogyan érvényesül­nek a losonci járásban a nem­zetiségi kérdés rendezésének lenini elvei, ugyanis a járás lakosságának 24 százaléka ma gyár nemzetiségű. Colotka elvtárs találkozott az

Next

/
Oldalképek
Tartalom