Új Szó, 1979. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-22 / 45. szám, csütörtök
4 MÉG TÖBBET ÖNM A G_U M K R ÓL finísiieretre nevelés az iskolában Szocialista pedagógiánk egyik fő feladata a hazafiasságra, nemzeti öntudatra és internacionalizmusra nevelés. Nemzetiségi iskoláinkra, intézményeink pedagógusaira ezen a téren talán még komolyabb munka, még nagyobb felelősség hárul. A fenti három fogalom szó rosan összefügg egymással, sok mindennek előfeltétele lehet. Számtalanszor hangsúlyoztuk már például az önismeretre nevelés fontosságát, egymás szellemi, kulturális értékeinek tiszteletben tartását, megbecsülését. E tekintetben nyilvánvalóan születtek már sikereik, szép eredmények. Úgy gondolom azonban, vannak még hiányosságaink, mulasztásaink is. Elsősorban a néprajzi-honismereti munka és az oktatás-nevelés szorosabb kapcsolatára gondolok. Mindössze néhány éves pedagógiai tevékenységem alatt arra a következtetésre jutottam, hogy gyermekeink még mindig keveset tudnak saját községük, vidékük múltjáról, történelméről. Nem ismerik például a ikörnyék jeles szülötteit, nevezetesebb emlékhelyeit, régi épületeit. Még megdöbbentőbb, hogy keveset tudnak a régi faluról szüleik, nagyszülőik hajdani életéről is. Rohanó világunkban a felnőtteknek egyre kevesebb idejük jut arra. hogy gyermekeinknek meséljenek a múltról; felelevenítsék a régi szokásokat, hagyományokat. így nem csoda, tia a felnövekvő nemzedékek ismereteiben sok-sok űr tátong. Ma már az iskolára, a tanítóra hárul az a feladat is, hogy az említett fogyatékosságokat pótolhassa; felikeftse a fiatalok érdeklődését saját elődeik életének megismerése iránt. S most foglaljuk össze, mit tehetnénk ezen a téren. Nemrégiben olvastam az Élet és Irodalom című hetilapban két pedagógiai kiadványról. Az egyik az erdélyi Faragó József: Gyönyörű Bán Kata című balladagyűjteménye, a rnásiik az újvidéki Panavin Olga: Szélördög című mesegyűjteménye. Nem a szokásos tankönyvekről van szó, mégis mindkettőt az iskolások számára adták ki. Azért, hogy a tanulók megismerjék saját népünk foliklór kincsét; közelebb kerüljenek önmagukhoz, őseikhez, hozzánk és mindenkihez. Mert a népköltészet mindig képes erre a közelítő szerepre. A cikkíró megjegyzi, hogy ezeket a kiadványokat sikeresen felhasználhatják az oktatásban is. A kisebb gyermekeknek házi olvasmányként szolgálhatnak például a vidékükön gyűjtött, ikönyvalakban megjelent népmesék is. Nos, az ilyen jellegű kiadványokra talán nálunk is szükség lenne. Annál is inkább, mivel hasonlóikkal tankönyvkiadónk nem nagyon bővelkedhet. De nehéz az iskolatáska Szülők, egészségügyi dolgozók egyaránt sokat emlegetik, hogy a gyerekek ma túlságosan nehéz táskával járnak iskolába. Még egy ismert sláger szövegében is elhangzik a címadó mondat, persze más összefüggésben. Annyi bizonyos, hogy meg- lehetősen sok a helytelen testtartású tanuló, s ezt többek között a táska súlyának a számlájára írják. Két cseh orvosnő több mint 1000 alapiskolás tanulót vizsgált meg, hogy jeltárja, mi a helyzet. Kiderült, hogy a legsúlyosabb táskát a 6. osztályosok hordják (5,83 kg). Ez igen fontos megállapítás, ugyanis pontosan az ebben a karban levő gyermekeknél a legnagyobb a veszély a helytelen testtartás kialakulására, illetve fixációjára. Az összes vizsgált tanuló (5—9 osztályos) iskolatáskájának átlagsúlya 5,29 kg volt. Egybehangzó orvosi vélemény szerint 5 kilónál nehezebb táskát nem szabadna egyetlen iskolásnak sem hordania, jóllehet a tízéveseknek 58 százaléka, a tizenegy éveseknek 69,5 százaléka és a tizenkét éveseknek 75,9 százaléka ennél nehezebb táskát hord. A felsőbb osztályosok esetében ez a százalék ismét csökken. A kutatók az iskolatáskák súlya mellett figyelembe vették a vizsgált gyermekek ortopédiai sajátosságait is. A gyermekek 20,7 százaléka ortopédiai szempontból tünetmentes, 64,2 százaléka kisebb ortopédiai rendellenességgel jellemezhető, 15 százaléka pedig komoly ortopédiai problémákkal küzd. Az ortopédiai hibák az életkorral nőnek, illetve épp abban a korcsoportban a legmagasabb a számuk a 12 éveseknél), amely a legsúlyosabb táskát cipeli. Nem kevésbé érdekes eredményeket hozott az ortopédiai jellegzetességek és az iskolába vezető út ideje közti összefüggések vizsgálata. Abban a gyermekcsoportban, amelynek az útja 15 percig tart, a tanulók 13,1 százaléka ortopédiai nehézséggel küzd, azoknak, akiknek 16—40 percig tart, 13,0 százaléka, a 41 percnél hosszabb időt igénybe vevő úton az iskolába járóknak már 18,9 százaléka küzd ortopédiai problémákkal. A hibák súlyosságát vizsgálva kiderült, minél nagyobb fogyatékosságról van szó, annál nagyobb a távolság az iskola és az otthon között. Ugyancsak nagy eltérés mutatkozott azoknak a tanulóknak a testtartásában, akik tantermet cserélnek, illetve akik minden tantárgyat egy teremben ülnek végig, tehát nem „cipeked nek". Vitathatatlan, hogy a gyermekek ortopédiai leleteit számos egyéb tényező (például a rossz iskolapadban való ülés. a testnevelési és sport szokások stb.) is befolyásolja. Az iskolatáskák súlyának kedvezőtlen következményeit a kutatások egyértelműen igazolják, s arra kényszerítik a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, hogy minél gyorsabban találják meg a táska súlya csökkentésének a módját. Ezzel megelőznék az iskolások testi deformálódását, a testtartási hibákat, hiszen célszerűbb megelőzni, mintsem évek hosszú során a gyógyításukkal próbálkozni. A vizsgálat eredményeihez többen hozzászóltak. A tankönyvkiadó hangsúlyozta, hogy a tankönyveket nemcsak a tartalom, hanem a súly szempontjából is igyekeznek javítani. Több iskolában azt is lehetővé tették, hogy ne csak cipőt váltsanak a tanulók, hanem a nehezebb iskolai kellékeket, eszközöket is otthagyhassák. Állandóan figyelmeztetik a gyerekeket, hogy csak a szükséges dolgokat hordják magukkal. Különösen az első és az utolsó iskolaév kritikus ilyen szempontból (a pubertásj. Az is fontos, hogy a kicsik a hátukon hordják a táskát, a nagyobbak pedig felváltva, jobb és bal kézben. A szülő is ellenőrizze időnként, vajon nem hord-e könyvet, bélyegalbumot, játékszert, ez t-azt a gyermek, ami felesleges súlytöbbletet jelent. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT Nem ártana továbbá, ha a pedagógusok népünk szellemi és lárgyi néprajzának gyűjtésébe valamilyen módon a tanulókat is bekapcsolnák. Egyik volt kolléganőm néhány éve javasolta, hogy időnként írassunk néprajzi jellegű dolgozatokat is a gyerekekkel. Azóta készíttettem néhány ilyen munkát. A dolgozatok jól sikerültek, közösen örültünk az eredménynek. Igaz, sokan (a felnőttek közül) még ma is gyanakvóan néznek ikez doményezésem re; törekvésemet elmarasztalják, nem értékelik megfelelően. Sőt olyanok is vannak, akik egyenesen támadnak, lehurrognak ezért. Pedig csak arról van szó, hogy saját népünk múltját akarom fölfedeztetni, megismertetni a tanulókkal. Gondolom, semmiképp sem káros, ha fiataljaink néha-néha elbeszélgetnek szüleikkel, nagyszülőikkel; meg- imerik azt, amit néhány év múlva már aligha ismerhetnének meg. És azt hiszem, ezáltal nyelvünk, szókincsünk, látókörük és lelkiviláguk is gazdagodik. Nagyobb súlyt helyezhetnénk a honismereti szakkörök és a honismereti kirándulások szervezésére is. A szakköri tevékenység során a tanulók nemcsak néprajzi anyagot gyűjthetnek. Feldolgozhatják például a környékbeli sztrájkok, munkás- megmozdulások, vagy a helyi szövetkezetek történetét is. Hisz ezeket tankönyveink nem részletezik. S néha úgy tűnik fel, hogy éppen arról tudunk a legkevesebbet, ami legközelebb áll, kellene hogy álljon hozzánk. A jól szervezett honismereti kirándulások által ugyancsak gazdagodhat önismeretünk. A strandok, vásárok mellett nem árt tehát ha felkeressük például Balassi, Mikszáth, Madách szülőházát is. A felsoroltak csak töredékei annak, amit megtehetnénk, meg kellene tennünk. Amit viszont nem tartalmaznak mindig az előírások s a tankönyvek sem. De így is lehet gazdagod’ ni, jellemet formálni; hazaszeretetre, nemzetiségi öntudatra, emberségre nevelni nemzedékeinket. CSÄKY KAROLY Télutó (Gyökeres György felvétele] Ezüsíszéí Fráfta Šrámek regénye az ifjúságról Több mint két évtizeddel ezelőtt került először kezembe Fráňa Šrámek Ezüstszél című regénye Havas Márta kitűnő fordításában. Lírai ihletésű szenzibilitása akkor erősen megfogott, és igazat adtam Marié Pujmanovának, aki közel hetven esztendővel ezelőtt, Srá- mek ifjúsági könyve megjelenése idején ezeket írta: „Az Ezüstszél egy serdülő fiú élettörténete. Šrámek ebben a regényben, mint fiatal éveiben általában, végtelenül gyöngéd, érzékeny, befelé forduló. Itt még a valóság és illúzió összeütközésével találkozunk. A valóság nyers élményei átalakulnak és kikristályosodnak a tavaszi szelekben fürdő fiatal szív lírai becsületességében. Nem kevesebb van itt, mint: lázadás az apa ellen, az istenhit elvesztése, röviden a ka• maszkor problémái és sérelmei, de világfájdalom nélkül, ezüstös érintéssel, mintegy hímporból szőve, amely felcsapódik, szétröppen, és lassan leülepszik“ Most, hogy a regény nemrég megjelent új kiadását olvasom, keresem ezt a világfájdalom nélküli ezüstös érintést, a tiszta, költői érzelmességet és csalódással konstatálom, hogy az érzelmesség helyébe oldalakon át érzelgősség lépett. Keresem az ifjúság lázadó hangját, amely akkor annyira megkapott: Apuka, te nem vagy jó, és én már soha többé nem csókolok neked kezet." Nem kétséges, hogy kell az Népművelés — magos fokon Szovjet unióbeli tapasztalatok A leningrádi Krupszkaja Állami Kulturális Főiskola vendégeként a Szovjetunióban jártunk. Egyik állomásunk a Moszkvai Népművelési intézet volt. Osztályai: a kulturális elméleti, az intézményi és a népművelő munka szociális kapcsolatainak osztálya. Ezeken belül múzeumi, műemléki, amatőr művészeti és parkosztály található. Az intézet az OSZSZK művelődési házainak, klubjainak irányítója. A legnagyobb figyelmet napjainkban az amatőr művészetnek szentelik. A parkosztály a kultúra és pihenés parkjainak tevékenységét segíti. Moszkvában egy este meglátogattuk a Gorkijról elnevezett Központi Kulijára és Pihenés Parkját, Leningrádban a Kirov-parkot. Ez utóbbi a Néva szigetén fekszik. Széles körű tevékenységét jól jellemzi, hogy a júliusi szatíra és humor ünnepének rendezvényeit 40—60 ezer, a téli sport- rendezvényeket 100 ezer ember látogatta 1978-ban. Nyelvi szakkört éppúgy találunk itt, mint ifjú tűzoltók körét vagy színházbarátokét. A programokat egy évre előre megtervezik. Szoros kapcsolatot tartanak az iskolákkal és az üzemekkel. Évente ötezer rendezvényük van. Magát a főiskolát 1918-ban alapították, s akkoriban az iskolán kívüli oktatás főiskolájának nevezték. Az 50-es évektől hívják mai nevén. 1000 dolgozója és 8000 hallgatója van, fakultásai közül kettő kiemelkedő jelentőségű: a könyvtári és a népművelési. A tanulmányi idő a nappali tagozaton négy év, az estin és a levelezőn' öt. A népművelési karon nappali és levelező tagozat működik. A oél: vezetőket nevelni az amatőr művészeti ágaknak. Képeznek amatőr színházi rendezőiket, tömegrendezvény-szervezőket, ba lettmestereket, koreográfusokat, karmestereket, kórusvezetőket, módszertani előadókat. Külön említést érdemel a tömegrendezvények rendezőinek képzése. Nagy az érdeklődés az itt végzettek iránt. A szervezők és módszertani előadók művelődési házakban, a tanácsoknál, a kulturális igazgatóságokon és iskolai kollégiumokban helyezkednek el. Középfokú szakemberek képzésével is foglalkoznak. Szerződést kötnek gyárakkal, üzemekkel, melyek anyagi támogatást nyújtanak, cserébe kulturális igényeik kielégíté- téséért. A főiskolán végzettek pályázattal helyezkednek el. A különböző intézmények igényeit, az üres álláshelyeket a minisztérium osztja el, végleges döntést pedig állami bizottság hoz. A hallgató már a főiskola befejezése előtt hónapokat tölt el leendő munkahelyén, gyakorlatát is ott végzi. Ha később nem biztosítják a pályázatban ígért feltételeket, nem beosztásának megfelelően foglalkoztatják, panaszával a minisztériumhoz fordulhat. A főiskola az igényeknek csak körülbelül 60 százalékát tudja kielégíteni. Az elhelyezkedőik egy része kulturális szakemberképző szakközépiskolába megy tanítani, egyharmaduk pedig falun kezdi pályafutását. RÓZSAVÖLGYÍ GÁBOR apai szigor, ám fonákjára fordul, ha kíméletlenségbe csap át. A regény gyermekhősében, érthetően és indokoltan, az apa túlságos szigora gyűlöletet fogan. A lélektan ismerője előtt nem idegen a fiatal ébredő léleknek ez a dacba való fordulása, amint az is köztudott, hogy a fiúgyermek jobban vonzódik az anyjához, és apja előtt félelemmel vegyes ellenszenvvel hajol meg, amit Šrámek Jeník Ratkin esetében elítélő szavak nélkül jól éreztet. Mi lehet az oka, hogy a történet további pergése folyamán ez a lázadó hamis alig csap fel újra, végül teljesen elsikkad? Dickens fiatal hőseinek lázadó magatartása változatlanul leköt, Šrámek érzelmessége hovatovább érdektelenné válik. Nem áll szándékomban itt párhuzamot vonni a nagy angol prózaköltő és évtizedekkel fiatalabb — tehát korban hozzánk közelebb álló — cseh írótársa között, ám a kérdés felvetése jogos. Ratkin bíró Jeník nevű fia történetében Šrámek valóban, ahogy Pujmanová írta, a valóságnak az illúziókkal való összeütközését akarta ábrázolni, s a regény néhány epizódjában ez a szándéka sikerült, egészében azonban ez eléggé érdektelenül pereg le. Dickens érzelmessége ma is lenyűgöző, Šrámeké oldalakon át untat. Az Ezüstszél első megjelenése óta világunk két világháborút élt át. Még az az olvasó is, aki csak az utóbbit szenvedte meg, nem talál kapcsolatot Šrámek tébláboló, világfájdalmas fiatal hősével. De a sokat sportoló, keményen dolgozó, helyét meglevő mai fiatalságunk sem érez rokonságot a regény hősével, s unottan teszi le a könyvet. Vadidegen előtt ezt a sportot, tornát nem űző, örökké „lelkiző“ költői természet, s bármilyen vonzó és reális a cseh kisvárosok ábrázolása, ez nem elégíti ki, a mű főhősével nem tud együtt érezni. Nem a rokonszenv hiányáról van itt szó, hanem arról, hogy gondolat- és érzésvilágától távol áll Šrámek könyvének eltúlzott romantikája. A korosabb olvasó elnézőbb és ennek is van elfogadható magyarázata. Abban a kisvárosi világban, amelyet Šrámek- nek sikerült máig érő hitellel helyenként vonzóan ábrázolnia, akad nem egy jól körüljárt, érdekesen jellemzett mellékfigura. Köztünk a legrokonszenvesebb a világlátott és önkéntes halálba menekülő — a regény lapjairól ezért hamar eltűnő — Jirí bácsi, akinek van mersze a fiához túlságosan szigorú, kíméletlenül fegyelmező fivére, Ratkin bíró szemébe vágni; „Pályát tévesztettél, inkább kutyákat kellene idomítanod, ahhoz jobban értenél, mint a gyermekneveléshez.“ írói telitalálat a katekétá- nak az ifjú Jeníket megfélemlítő sötét alakja is, lánypajtásai között pedig Anička, a pubertás gyötrelmeiben vergődő ifjú első szerelme. Találkozásuk lírai ihletésű rajza a regény befejező lapjain arra vall, hogy az S. K. Neumann irodalmi kö- |JJ;, ' réhez tartozó, 1946-ben nemzeti művésszé kinevezett Šrámek elsősorban költő volt, de mint drámaíró is maradandóbb műveket alkotott regényénél. M-i- dách, 1978. 1379 II. 22. EGRI VIKTOR 6
