Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-15 / 12. szám, hétfő

A TRIBÚNA TlZ ÉVE Küzdelem o morxisto-leninisto értékekért 1979. I. 15. Ma tíz éve jelent meg a Tri­búna első száma. Ez a tíz év egyúttal kommunista pártunk és egész hazánk életének egyik légjelentősebb időszaka volt. A társadalom súlyos felfordulásá­nak, főként a politikai és gaz­dasági szétziláltságnak idősza­ka után — amelyet szándéko­san készítettek elő és bonta­koztattak ki a pártban levő jobboldali opportunisták és re- vizionisták a társadalomban működő antiszovjet és ellen- forradalmi erőkkel együtt — pártunk és országunk végül megtalálta a válságból kivezető utat. . A CSKP KB 1969 áprilisi ülé­se, amely a párt élére Gustáv Husák elvtársat állította, új szakaszt nyitott, s megterem­tette a hosszan tartó válság le­küzdésének döntő előfeltétele­it. Ennek köszönhetően vált le­hetővé í! párt következetes megtisztítása is azoktól a ta­goktól. akik a válság időszaká­ban nem állták meg helyüket, sőt elárulták a kommunista eszményeket. A párt sorainak megtisstogatása erőt adott a pártnak, hogy újból teljesít­hesse történelmi küldetését mint a szocialista társadalom élcsapata. 1968 őszének elsőrendű poli­tikai feladata volt — amint a Tanulságok hangsúlyozzák — a normalizálás elérése. Minde­nekelőtt a pártban és a párton kívül levő valamennyi marxis­ta—leninista erőt döntő csa­pásra kellett egyesíteni a reak­ció ellen, le kellett leplezni a jobboldali opportunistákat és tényleges szándékaikat, nyílt politikai harcban kellett le­győzni a jobboldalt s kiragadni kezéből a döntő hatalmi pozí­ciókat és eszközöket, főként a tömegtájékoztató eszközöket, és a dolgozók széles rétegeit ki kellett vonni hatásuk alól. A marxista—leninista balol­dal első, szemmel látható si­kere volt a CSKP KB novemberi ülése, amely létrehozta a CSKP KB Irodáját is a pártmunka irá­nyítására a cseh országrészek­ben. Az Iroda sajtószerve a Tri­búna lett, amelynek megalapí­tása — amint a Tanulságok hangsúlyozzák — megtörte a jobboldal monopóliumát a tö­megtájékoztató eszközök felett. Egyesek lelkesen üdvözölték, mások habozva és kissé bizal­matlanul fogadták, de akadtak olyanok is, akik üldözték, gya- lázták és rágalmazták — ilyen körülmények között lépett a Tribúna országunk belpolitikai Színterére. Miért váltott ki ilyen reak­ciót ez a folyóirat? Azért, mert a Tribúna szerkesztősége kez­dettől fogva elhatározta, hogy a pártban és az országban levő tényleges helyzet tisztázásáért harcol, a felgyülemlett sok rossz igazi okai ellen küzd. A kommunistáknak és valameny- nyi lakosnak az igazságot mondta meg arról, mi vezetett a válság keletkezéséhez, ki idézte azt elő. A tájékoztatási eszközök közül akkor egyedül ez a folyóirat bírálta elvhű marxista—leninista és interna­cionalista pozíciókból a negatív jelenségeket. Ma már paradox módon és lehet, hogy tragikomikusan is hangzik, de tény az, hogy kez­dettől fogva tényleges ellen­zékbe került az akkori pártve­zetőség egy részével szemben csupán azért, mert a cseh or­szágrészek egyedüli tájékozta­tási eszközeként őszintén és becsületesen harcolt a CSKP KB 1968 novemberi ülése határo­zatainak megvalósításáért. Egyedül a Tribúna adott han­got az egyszerű emberek néze­teinek, de nem félt közzétenni az ellentétes, sőt néha provo­kációs nézeteket sem. És ak­kor ez helyesnek bizonyult. Seriki sem volt képes annyi ér­vet felsorakoztatni a kommu­nista állásfoglalások védelmé­re, mint akkoriban a Tribúna olvasóinak sok ezer főnyi kol­lektívája. • ' A Tribúna, a szérkesztőség és munkatársai százainak munká­ja magas párt- és' állami meg­becsülésben részesült már egy évvel az első szám megjelenése után, amikor a CSKP KB El­nökségének és a CSSZSZK el­nökének javaslatára a Munka­érdemrendet adományozták ne­ki. Ehhez hasonló példát — azt hiszem — újságírásunk tör­ténetében nem találunk. Ez az általános elismerés és értékelés azonban csak egy év múltán következett pe. A Tri­búna. munkásságának kezdete azonban egyáltalán nem volt könnyű. Az eredeti határozat szerint 1968. október 1-től kel­lett volna megjelennie. A párt vezetőségében levő jobboldali elemek nyomására a folyóirat kiadását három hónappal elha­lasztották. Ugyanakkor azon­ban nem döntöttek arról, ki lesz az új folyóirat kiadója. Hosszas tárgyalások után végül a CSKP KB-nak a pártmunkát a cseh országrészekben irányí­tó Irodája lett az Iroda elnö­kének, Ľubomír Strougal elv­társnak kezdeményezése alap­ján. (1971. január 1-től azután a Tribúna a CSKP KB folyóirata lett.) Igaz, hogy ez csak a nehéz­ségek kezdete volt, amelyek minden oldalról kezdtek fel- gyülemleni. Röviden e szavak­kal jellemezhetők: „Nincs ka­pacitás, nincsenek gépek, nin­csenek emberek“. A nyomda ez­zel az ürüggyel elutasította még a Tribúna kiadásának biztosítá­sát is. Végül ezeket a nehézsé­geket is sikerült leküzdeni, mi­után rekordidő alatt két szedő­gépet szereztek a Szovjetunió­ból. A további akciókba bevonták a Rudé právo nyomdájának szedőit és mettőrjeit. Égy héten át itt szedték a Tribúna kézira­tait. A szerkesztőség és a szer­kesztő bizottság 1968 októbere közepén kezdett megalakulni. Akkor jöttek össze első ízben azok az elvtársak, akik a szer­kesztő bizottság magvát alkot­ták: többek között J. Benda, J. Fojtík, dr. VI. Novák (kiváló biológus), V. Solecký, J. Stano, O. Švestka, K, Vanék, K. Sršeň. A szerkesztő bizottságot később Z. HoFení, M. Vitek, f. Kožešňík (ma a CSTA elnöke), J. Pos- píšil (a Prágai Élelmiszer-ke­reskedelmi Vállalat főigazgató­ja), F. Trávniček mérnök (ak­kor a brnói Zbrojovka főigaz­gatója, ma a CSSZSZK általá­nos gépipari miniszterének he- lyetese), V. Hájek (ma a CSKP Közép-csehországi Kerületi Bi­zottságának vezető Ritkára), A. Hodek, egyetemi tanár és más elvtársak egészítették ki. A Tribúna első szerkesztősé­gét a Rudé právoban dolgozó elvtársak alakították meg. Nem teljesültek tehát a jobboldal azon jóslatai és hő kívánságai, hogy a Tribúna egyáltalán nem jelenik meg, hogy nem si­kerül sem a szerkesztőséget, sem a szerkesztő bizottságot összeállítani. Még sokat lehetne írni a Tri­búna nehéz indulásáról. A mesterségesen és ostobán tá­masztott akadályokról, arról, hogy egyesek ügyesen, mások inkább ügyetlenül akadályokat gördítettek útjába. Ez; termé­szetesen igen szomorú olvas­mány volna. De annál, örömte­libb volt az a visszhang, ame­lyet a Tribúna keltett, amikor végül minden mesterségesen felhalmozott akadály ellenére megjelent. A kommunisták tízezrei tá­mogatták a Tribunát első szá­mának megjelenésétől kezdve. És nemcsak a kommunisták, rengeteg levél érkezett a pár- tonkívüliektől is. Az olvasó fő magvát munkások és parasz­tok alkották. Lelkes híveket és munkatársakat szerzett azon­ban a Tribúna értelmiségünk — a műszaki, tudományos és kulturális értelmiség soraiból is. És habár a cseh országré­szek számára írt folyóirat volt, igen hamar a hű olvasók ezreit nyerte meg Szlovákiában is. Amikor a jobboldaliaknak nem sikerült meggátolniuk a Tribúna megjelenését, durva nyomással kísérelték meg „el­fojtását“. Tudták, hogy csupán néhány szerkesztője van (kez­detben csak négy volt, később pedig hat, a továbbiak csak1 néhány hónap után jöttek). És így egyenesen megtiltották dolgozóiknak és munkatársaik­nak, hogy a 'fribunába írjanak. És ebben a nem könnyű időben a szerkesztőség még intenzí­vebb munkát kezdett az olva­sókkal, sajtó alá rendezte le­veleiket és írásaikat. Az olvasók joggal tekintet­ték saját folyóiratuknak a Tribunát. Értékelték a segítsé­get, amelyet mindennapos po­litikai munkájukban nyújtott nekik. Segítették kialakítani, segítették terjeszteni is, és megvédelmezték a legkülönfé­lébb üldöztetésekkel szemben. Nem volt ritka az olyan eset sem, amikor a Tribunát cso­magszámra találták a vasútvo­nalak mentén, a vonatokból kidobva, sőt a folyók vizében is. Nem csekély szerepet ját­szottak a folyóirat terjesztésé­ben a Tribuna-klubok, amelyek spontánul kezdtek megalakul­ni mindjárt az első szám meg­jelenése után. A Tribúna már harmadik számában közölte a 17 ostra- vai elvtárs levelét: „A Tribúna olvasói körében megvitattuk és elhatároztuk, hogy állandó kört alakítunk, hogy kollektí­ván olvassuk és megvitassuk ennek a mi folyóiratunknak a tartalmát. Arra törekszünk, hogy Ostrava város valameny- nyi körzetében és később ke­rületünk valamennyi járásában is megalapítsuk a Tribúna ol­vasóköreit.“ Az olvasókörök, amelyekből fokozatosan kialakultak a Tri­buna-klubok, nagy politikai szervező szerepet játszottak a jobboldal elleni harcban, meg­szilárdították a szerkesztőség és munkatársaik kapcsolatait az olvasókkal* a pártaktívával. Általuk a szerkesztőség állan­dó kapcsolatban állt a párt- szervezetek életével. . Vasil Biíak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a Munkaérdemrend odaítélésé­hez gratulálva, a folyóirat sze­repéről a következőket írta: „A Tribúna egyéves, de a kom­munista igazság megbecsült, keresett, tiszteletreméltó har­cosa lett, amelyet eszmei el­lenfeleink gyűlölnek, de tisz­teletben tartanak ...“ A Tribúna 10. évfordulója alkalmából a szerkesztőségnek üdvözlő levelet küldött a CSKP KB Titkársága. A levélben töb­bek között rámutat: „A Tribúna nagy szerepet játszott a dol­gozók széles rétegeinek meg­nyerése során a párt új veze­tősége politikájának támogatá­sára és a politika megvalósítá­sában való aktív részvételre. Teljes mértékben kivette és ki­veszi részét a XIV. és a XV. pártkongresszus határozatai következetes megvalósítására irányuló erőfeszítésekből is. Nagyra becsüljük azok mun­káját, akiknek részük volt a Tribúna létrehozásában és kül­detésének teljesítésében az el­múlt évtized folyamán. Meg­győződésünk, hogy a Tribúna az elkövetkező években is a párt harcos folyóirata lesz, el­mélyíti szervező szerepét, eme­li eszmei színvonalát, fokozza munkájának hatékonyságát és szakmai színvonalát.“ Ezek vi­lágos szavak. A bennük foglalt nagy elismerés és az újonnan kitűzött feladatok további áldo­zatkész és becsületes munkára köteleznek a kommunista párt és népünk javára. KAREL SRŠEN Ä német proletariátus vezetői voltak Havan évvel ezelőtt, 1919. ja-, nuár 15-én az ellenforradalmi német tisztek kegyetlenül meg gyilkolták a német proletariá­tus és a nemzetközi munkás- mozgalom tántoríthatatlan ve zetőit, KARL LlEBKNECHTET és ROSA LUXEMBURGOT. Mindketten a párizsi kom műn évében, 1871-ben szülötteik. Kora ifjúságukban bekapcsolód tak a munkásmozgalomba, a ké­sőbbi években a Német Szociál­demokrata Párt balszárnyát képviselték, majd részt vetlek a nemzetközi munkásmozgalom legfőbb szerve, a 11. Internacio- nálé tevékenységében, s Német ország Kommunista Pártja ala­pítói közé tartoztak, Kari Liebknecht édesapja, Wilihelm Liebknecht az I. és a II. Internacionálé szervezője, a Német Szociáldemokrata Párt vezéralakja, Marx és Engels ^ közvetlen munkatársa volt. E családi légkörben érlelődött Kari Liebknecht hivatásos for­radalmárrá. Az első világhábo­rú előtti években mint a biro­dalmi parlament szociáldemok- rata képviselője bátran szem- beszállt a német militarizmus­Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg mártírhalálának, 60. évfordulójára sál és imperializmussal. 1914. december 2-án a német birodal­mi parlamentben pártja képvi­selői közül egyedül szavazott a hadihitelek ellen, az orosz bol­sevikok forradalmi szellemében küzdött az imperialista háború polgárháborúvá változtatásáért. 1916. május l ére a Német Szociáldemokrata Párt baloldali frakciója élén Berlinben hatal­mas háborúellepes tiltakozó tüntetést szervezett, amiért le­tartóztatták és bebörtönözték. Börtönéből 1918 októberében szabadult, amelynek kapuit a forradalom hulláma tárta ki. Liebknecht harcostársa, Rosa Luxemburg is már ifjú éveiben tevékenyen részt vett a Lengyel Királyság és Litvánia Szociál­demokrata Pártja mozgalmai­ban. 1916-ban „A szociáldemok­rácia válsága“ címen megjelent egy brosúrája, melyben lelep­lezte a Német Szociáldemokra­ta Párt jobbszárnyának a né­met imperializmust támogató áruló politikáját. Liebknecht, miután a börtönből kiszabadult, Rosa Luxemburggal együttmű­ködve megszervezte Németor­szág Kommunista Pártja előd­jét, a Spartacus Szövetséget. 1918. november 9-én a Sparta­cus Szövetség és a forradalmi munkástanácsok meghirdették A világ 65 országába exportálja nyoijidai vágógépeit az Adamovi Gépgyár btanskói üzeme, amelyek segítségével egyetlen mozdulat* tál vastag papírköteg vágható el. Az AD AST típusú gép lilűanyag és bőr vágására is alkalmas. A képén: Antonín Zezüla, a vágógé­pet szereli össze (Felvétel: F. Nesvadba — ČTK) az általános sztrájkot és a. fegyveres felkelést, E forradal­mi megmozdulás hatására //. Vilmos császár lemondott. A berlini Lutsgartenben a forradalmi tömegek óriási lel­kesedéstől kísérve Kari Lieb- kneieht 1918. november 14-én kikiáltotta a Szocialista Köztár­saságot. Közben a reformista szociáldemokrata Scheideman a Szabad Német Köztársaság el­nevezés mellett foglalt állást. Mivel azonban a Scheideman vezette jobboldali szociálde­mokraták túlsúlyban voltak, el-, vetették a Szocialista Köztátsa-v ság kikiáltására tett ja,vasla* tót. A további napokban a for­radalom ügyét egyedül a Spar­tacus Szövetség képviselte, melynek élén Kari Liebknecht> Rosa Luxemburg, Wilhelm Piecky Clara Zetkin és Franz Mehring állottak, A Spartacus vezetői ö forradalmi napokban emberfö­lötti munkát végeztek, hogy célt és irányt adjanak a forra­dalomnak. 1918. november 18- tól rendszeresen megjelent a Rote Fahne (Vörös Zászló) c. napilap, Rosa Luxemburg szer­kesztésében. A lap első számár ban nagy politikai jelentőségű cikket közölt, melyben megfo­galmazta a forradalom prog­ramját. E nagy hatású történel­mi eseményektől forrongó idő­ben, 1918. december 30-án ala­kult meg Németország Kommu­nista Pártja. Programját 14 pontban közölte a Rote Fahne. 1919. január elsején egyre, magasabbra csaptak az uszítás hullámai. A jobboldali szociál­demokratáktól támogatott el­lenforradalmi erők felkészültek a kommunistákkal való végső leszámolásra. Ottó Wels, Berlin szociáldemokrata városparancs­noka 15 000 főnyi Köztársasági Őrséget alakított, amelyek tő1*1 kés pénzből tartottak fenn és amely megbízható csapata volt' az ellenforradalomnak. Vad uszítás kezdődött a Spartacus Szövetség ellen, és vezéreinek meggyilkolására. Amint később a bíróság megállapította, a Szo­ciáldemokrata Párt Segédszol­gálata, a 14. ügyosztály nevű kémközpont 100 000 márka vér- díjat tűzött ki Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg fejére. 1919. január 11-én Liebknecht és Luxemburgot Neukölnben, t egy munkásnegyedben helyez­ték biztonságba. Közben egyre magasabbra csaptak a gyilko­lásra uszítás hullámai. 1919. ja­nuár 15-én Kari Liebknecht és Rosa Luxemburgot Wilhelm Pieckkel együtt letartóztatták. Kari Liebknecht és Rosa Lu­xemburgot még a letartóztatá­suk napján meggyilkolták, a holttestüket pedig a Landwer- csatornába dobták. W. Pieck- nek a gyilkosok ügyes kijátszá­sával sikerült elkerülnie ezt a sorsot. Kari Liebknechtet har­minckét agyonlőtt munkással együtt 1919. január 25-én te­mették el. Rosa Luxemburg holttestét csak hosszú kutatás után találták meg, végül is 1919. június 13-án helyezték örök nyugalomra, Liebknecht mellé, a fridrichsfeldi temető­ben. Amikor 1951-ben Kari Lieb-' knecht és Rosa Luxemburg küzdőtársa, Wilhelm Pieck fel­avatta a munkásosztály két nagy mártírjának új em­lékművét, szombolikusan an­nak a hagyományőrző tíšz-* teletnek adott kifejezést, hogy forradalmi szellemük a Német Szocialista Egységpártban s az általa vezetett tömegekben ét tovább, ROJÄK DEZSŐ Iiosa Luxemburg Kari Liebknecht

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom