Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-04 / 3. szám, csütörtök

Némileg javu! az időjárás Folyik a vihar okozta károk felszámolása (ČSTK I — VARSÚ — Len­gyelországban tegnap folytató­dott a hóvihar és az erős fagy következményeinek fokozatos kiküszöbölése. Valamennyi vá­rosban megindult a városi for­galom. amelyet a lakosság ön­feláldozó munkája segített. A hó eltakarításában részt vett a hadsereg is. Megjavult a vasúti közlekedés. A személy­vonatok még ugyan késnek, de az erőművekbe a szénszállít­mányok szünet és késés nél­kül érkeznek. Tegnap a varsói nemzetközi repülőtéren is meg­indult a közlekedés. BELGRAD — Jugoszláviában a tavaszias időjárást az év el­ső napjaiban kemény tél vál­totta fel. A fagyhullám nagyon hirtelen jött. Néhány helyen egy nap alatt 30 fokot süllyedt a hőmérséklet. A sutomorei tengerparton, ahol újévkor 25 fok meleg volt, néhányan a tengerben füröd- tek, január 2-án azonban a ki­virágzón mandulafákat és a környéket hó borította el. A napsütötte és mindig meleg tengerpartokat is 20 centimé­teres hótakaró borítja. A me­teorológusok néhány helyen —5 C-fokot Is mértek. Rieká- ban —8, Dubrovnikban —3 fok hideg volt. Az északi tenger­parton végigsöprő szélvihar megzavarta az Adria vasútvo­nalon a közlekedést. A Rieká- ban horgonyzó hajók is segít­séget kértek. A szélvihar elér­te az óránkénti 130 kilométer rés sebességet. lMOSZKVA — A hideg arkti- kus levegő, amely az elmúlt év utolsó napjaiban és az új év első napjaiban a szovjet fő­várost 40 fokos hideggel „lep­te meg“, most az Ural felé vo­nul. Moszkvában tegnap —18 fok körüli hőmérséklet volt. SZÓFIA — Bulgáriában erős hideg szél fújt, s a hőmérő —11 Celsius-fokot mutatott. A hirtelen lehűlés kisebb problé­mákat okozott a vasutasoknak az áru be- és kirakásában, tegnap azonban már minden munka normális ütemben folyt. BERLIN — A Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bi­zottságának Politikai Bizottsá­ga és az NDK Minisztertanácsa újabb intézkedéseket hagyott jóvá. amelyek a rendkívül ke­mény fagyok következményei­nek felszámolását célozzák. Az NSZEP kerületi és járási vezetőségét, valamint alapszer­vezeteit és a központi és helyi szerveket azzal bízták meg, hogy a helyi viszonyok szerint a polgárok segítségével tovább­ra is megkülönböztetett figyel­met fordítsanak az ipari és a mezőgazdasági termeléssel, valamint a dolgozók munka- és létfeltételeivel összefüggő kérdésekre. Az NSZEP KB Politikai Bi­zottsága és az NDK kormánya köszönetéi fejezte ki a népgaz­daság muukakollektiváinak, a fegyveres erőknek és azoknak az önkénteseknek, akik már néhány napja önfeláldozóén küzdenek az időjárás viszon­tagságai ellen Újabb plakáthuliám Pék ingben Lázadoznak a vidékre telepített fiatalok (ÖSTKJ — Pekingben a na pokban újabb plakátok jelen­tek meg, melyek leírják a több millió, erőszakkal vidékre köb töztetett fiatal áldatlan helyze­tét. ,,A vidékre telepített fia- falukat senki sem veszi észre, társadalmi helyzetünk tartha­tatlan. durvák hozzánk éx senki sem törődik velünk, se' hová sem fordulhatunk panasz- szal“ — írják a plakátokon « Jün-nan dél-kínai liatármen- ti tartomány fiataljai, akiknek a helyi szervek ellenállását le-! küzdve sikerült egészen Pe kingbe eljutniuk „Nehéz és kimerítő a fizi­kai munka, nagyon rossz a koszt. Ügy dobtak bennünket erre a vidékre, mint a szeme­tet, amelyre a társadalomnak már nincs szüksége. Azok, akik hatalmon vannak, a saját gye­rekeiknek jó helyet találtak*’ •— panaszolják a tacepaok szerzői. S nemcsak ebben a tartományban lázadoznak a fia­talok az erőszakos vidékre te­lepítés ellen. Decemberben Sanghajban szintén többnapos tüntetést rendeztek a fiatalok, és elárasztották Pekinget a sérelmeiket felsoroló plakátok kai. NEMZETKÖZI GYERMEKÉV Nemzeti bizottság alakult 121 országban (CSTKI — Az ENSZ Közgyű lésének felhívására, amely az 1979-es évet nemzetközi gyer­mekévnek nyilvánította, eddig 151 ország válaszolt, s közülük 121 létrehozta nemzeti bizott­ságait ezzel az évvel kapcsolat ban. Habár a tervezett programok és rendezvények a különböző országokban eltérőek, számos probléma az élelmezéstől ét> a művelődéstől kezdve a lakás- viszonyokig és a gyermekek or­vosi ellátásáig sok országban azonos. Számos országban fő­leg az előnytelen körülmények között élő gyermekekre irá­nyul a figyelem, mint pl. a vendégmunkások vagy mene kültek gyermekeire, az elha gyott gyerekekre, a kábítósze rek és a bűnözés veszélyének kitett gyerekekre, vagy az el­vált szülők gyerekeire. Az ENSZ közgyűlés határoza­ta ugyan minden országot arra hív fel, hogy mindenekelőtt sa­ját gyermekeikre összpontosít­sák a figyelmet, de ezzel egy- időben kéri a gazdagabb nem­zeteket, hogy a bilaterális és a nemzetközi programokhoz való nagyobb hozzájárulásaik kai fokozottabban gondoskodja­nak a fejlődő országok gyer­mekeiről. Terjed a nyugatnémet kohóipari munkások sztrájkja (ČSTK) — A nyugatnémet kohóipari munkások sztrájkja hoz tegnap reggel további 20 ezren csatlakoztak. A sztrájko- lók száma ezzel 100 000-re emelkedett, amely az Észak Rajna-Vesz.tfália, Osnabrück és Bréma kohóipari munkásainak csaknem a felét jelenti. Teg­nap reggel Krefeld és Bréma néhány üzemének munkásai és alkalmazottai is sztrájkba lép­tek A nyugatnémet kohóípari munkások a munkaidő csök­kentését és béremelést követel­nek. A kohóipari munkások sztrájkja az elmúlt év novem­ber 28-án kezdődött. Kezdet­ben körülbelül 40 000-en sztráj­koltak. Az acélipari konszer­nek annak érdekében, hogy a sztrájkot még a karácsonyi ün nepek előtt megtörjék, több tízezer munkást elbocsátottak. Tekintettel arra, hogy a mun­kaadók a bérekről és a mun­kaidőről folytatott tárgyalások során hajthatatlanok maradtak, a szakszervezetek tegnap to­vábbi 20 000 munkást szólítot tak sztrájkba. Annak ellenére, hogy a sztrájkolok és az elbocsátottak helyzete nagyon aggasztó, a szakszervezeti képviselők fel­szólították őket, hogy a vállal­kozókkal folytatott tárgyalá­sok során maradjanak követ­kezetesek. krónika Csütörtök, 1979.1.4. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 7.43, nyugszik: lö.0Ö Közép-Szlovákia: 7.35, nyugszik: 1-6.00 Kelet-Szlovákla: 7.27, nyugszik: 15.52 órakor. A HOLD kel — 10.57, nyugszik: 23.23 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük TITUSZ és DRAHOSLAV nevű kedves olvasóinkat • 1803 ben született Louis BRAILLE francia tanár, a vakok számára való írási és olvasási rendszer megalkotója (+1852) # 1634-ben született Vaszilij Grlgor jevii:s PEROV orosz festő és gra­fikus, az orosz kritikai realizmus egyik legjelentősebb mestere (+1882) 0 1864 ben született DOKTOR Sándor kommunista or­vos, a magyar és a jugoszláviai munkásmozgalom kiváló harcosa ( + 19451. IDÖJARAS Változóan felhős idő, helyen­ként hózápor lehetséges. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet mínusz 4. mínusz H fok között. Mérsékelt északnyugat! szél. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1979, január 4-ire; Bratislava: - 255, apad. Medveďov: 210. apad. Komárno: 220, apad, átúrovo: 220, árad. RENDŐRSÉGI HÍREK — Súlyos sérülést okozott a házilag készített kisöbű pisz­toly. Tibor K. W éves Bellova Ves-i (duriaszerdaheiyi — Du najská Streda — járási lakos udvarán sertésvágásban segí­tett sógora, Stefan N. 29 éve?* strakovi lakos. A sógor házi lag készített kisöbű pisztolyá­val akarta lelőni a sertést, A lövedék azonban véletlenül a házigazda gyomrát érte, Az esetet vizsgálják. — A közbiztonsági szervek dolgozói őrizetbe vették T,adi Slav P. 30 éves uaszvadi (Ne< svady) lakost, aki december 2ö-án este behatolt egy garázs ba, ahonnan vadászpuskát és 50 töltényt elvitt. Ladislav P. az utcán lövöldözni kezdett a fegyverrel. Szerencsére senki sem sérült meg. Mi Hol Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA 0 HVIEZDA: Egy asszony a vo lánnál (olasz) 15.30, 18, 20.30 # SLOVAN: A Maxím-foár portása (francia) 15.30, lö. 20.30 # PRA HA: A javíthatatlan (franciái 11, 13.30, 16, 20.30 $ DUKLA Óriás busz (amerikai) 15.30, 1B, 20.30 # METROPOL: Szökés (NUK | 15.30, 16 , 20.30 $ POH RANICNÍK: Oroszlánok szalonja (cseh) 14.30, 17, 19.30 # MlfiR Tríinszszibériat expressz (szovjet J 16. 20.30 * PALACE: A pénztár nál állt (cseh) 1.7.30, 20 KOSIŰE |D SLOVAN: A Maxím-bár portás* (francia J í!| DRUŽBA: Ortás busz (amerikai j ® ÖSMEV: Bugyimir Tr-ajkovics szerelmi élete (jugosz láv I # TATRA: Egy asszony a volánnál (Olasz) # PARTIZÁN A kegyetlen Róma (olasz). SZÍNHAZAK MŰSORA # SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ A bahesiszeráji szökőkút (19) «# HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Új élet (19) # KIS SZÍNPAD: Rómeó, Jú Üa és a sötétség 119) ÍK ŰJ SZÍN PAD: Luuipacius Vagabunclus (19) # STÚDIÓ SZÍNPAD: Távollevő barátok (19) ® IRODALMI SZÍN PAD. Nyári lak a folyóparton (Í9| ® KOSICE1 ÁLLAMI SZÍN HÁZ A Küld ás a Nap nevében (lil), Fazekasbál (19) ® MATESZ. Felsőpatony (Horná Potôn) Ge deonház |19| TV-MUS0R jj.45: « 00: 9.45; 10.40: ti.10: 16.0(1 16.30: 17.00: 17.20: 1« 00 BRATISLAVA l’v-hiradó Jtipan hagyományai és ami élete. Riportfilm (sz.) Sandra. - Angol tévéfilm Az ember 6s a törvény Tv híradó Ifjú szemmel Magazin Tv-híradó Pionirhíradó fecske-. Pionírok műsora Kerekasztal beszélgetés a* energia helyzetről [sz ) FELHÍVÁS A OS RM ADOK KB. a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága és a bratislavai Népművelési Intézel meghirdeti a csehszlo­vákiai magyar amatőr táncdal- énekesek II. országos verse­nyét. Jelentkezni 1979. január 15 ig lehet a CSEMADOK járási bizottságain Milyen lesz az időjárás járatta? A uietenrulogiisok januárt a tél közepének tartják. Valóban ez az év leghidegebb hónapja. Az átla­gos hőmérséklet Szlovákia dél­nyugati részén ebben a hónapban mínusz 1, mínusz 2 fok, a többi sík vidéken mínusz 3 fnk körül mozog. A legtöbb esetben januárban az Eszaki-sark irányából hideg légtö­megek hatolnak be az európai szárazföld fölé. Ezek a légtöme­gek messzire délre eljutnak, * hatásukra jelentősen csökken ax éjszakai es a nappali hőmérsék let. A Kárpát-medencében gyakori ilyenkor a hózápor, vagy a tar- tósabb havazás és az erős szél. Azonban nemcsak sarki légtö uiegek jutnak el Küzép-Kuiópa fölé, hanem az Atlanti-óneán irá­nyából időnként melegebb ttuige ri légtömegek is. Ebben az eset ben a hőmérséklet az átlagosnál magasabb. A síkságokon és álta Iában az alacsonyabban fekvő be lyeken a csapadék nem hó, ha nem eső formájában hull le. Januárban viszonylag kevés a csapadék. Havi átlagértéke Szlo­vákia sík vidékein 35—45 mm Gyakoriak azonban a káros idő­járási jelunsegek. A hegyekben lavinaveszély fenyeget, az alacso­nyabban fekvő helyekeu pedig hótorlaszok keletkeznek és elje geseduek az utak, ami megbénít ja a közúti közlekedést. Előrejelzés januárra: egészében véve a hónap az átlagosnál me legebh lesz, csapadék szempont jából pedig átlagos. A hónap ei hír mozaik 18 40: Esti mese (sz.) 18.50: Időjárásjelentés, müsoris- mertíités 19.00: Tv-híradó 19.30: Kilenc lépcsőfok az arany­hoz. Vetélkedő (sz.) 20.20: V. Körner: Kései esó. Tévé­játék (sz | 21.15: A rendőrség naplójából 21.20: Dalok 21.30: Tv-híradó II. műsor 17,55: Tv-hiradó 18.10: Gyertek velünk, fiatalok 18.40: Dokumeutumfilm 19.05: Academia Istropolltana. Do­kumentumműsor (sz.) 19.30: Síugró Négysáncverseny közvelítése (sz.) 21.30: Eduard Manet. Portréftlm 22.15: Kamerával katonák között 22.30: Tv-híradó (sz.) BUDAPEST 16.lö: Hírek 16.25: Síugró Négysáncverseny. Közvetítés Innsbruckból, felvételről (sz.) 17.40: Forradalmak nemzedéke 18.35: A Pécsi Körzeti Stúdió mű* sora 19.05: Reklám 19.10: Esti mese (sz.) 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-híradó 20.(10: Caligula helytartója Szín­házi közvetítés, felvételről 21.50: Cseres Tibor. Portréftlm 22.35: Tv-híradó 3 II. műsor 18.28: francia nyelvtanfolyam 19.05: Orosz nyelv 19.30: Tv híradó 20.00: Kisíi lmok a nagyvilágból. A világ nagy hegyei, A« At­lasz. Olasz filmsorozat (sz.) 20.45: Öjfoundlandtől — Vancou­verig. Művészeti körkép Ka­nadából (sz.j 21.30: Tv híradó 2 21.30: Velencei Biennálé Dóká­mén tűm film (sz.) RÁDIÓMŰSOR sd harmadéban i«lliáatvnaultoik ra. helyenként szórványos hava /ásra számíthatunk. Az idő hideg lesz. Később tovább növekszik a felhőzet, az ejszukai hőmérséklet nulla, mínusz 6 fok lesz, a nap­pali hőmérséklet pedig atilla, plusz 6 fokra emelkedik. január 11 -e és 211-a között kez­detben felszakadozik a felhőzet, majd ismét megnövekszik és csa­padék lesz. Az éjszakai hőmér séklet mínusz 2, mínusz 8. a nap pali hőmérséklet mínusz 2, plus* 4 fok között alakul. Ezt felme­legedés követi, fagypont körüli éjszakai és plusz 1, plusz 7 fok közötti nappali hőmérséklettel. A hónap utolsó harmadában felhős időre es helyenként szórványos csapadékra számíthatunk. Az éj­szakai hőmérséklet mínusz 5, plusz l, a nappali hőmérséklet nulla, plusz 8 fok között alakul. Később a felhőzet ismét felsza­kadozik es csökken a hőmérsék­let P F Új panelgyár A maga nemében Szlovák iá bein egyedülálló panelgyár kezdte meg próba üzemelését a losonci (Lučenec) járásban Brazniftkán. Az üzemben éven te csaknem 15 ezer köbméter panelt gyártanaik, amely 350 Likas felé pite síéhez elegendő Kanizsa István BRATISLAVA (magyar adás * 295,3 méteres hullámon): 7.00; Hírek, időjárás, műsorismertetés. 7,lfl; Figyelő. gazdaságpolitikai műsor. 7.30: Reggeli zene. 7.50: Hírek, sport. ÍO.UO: Pionír híradó. L2.Ü0 Hírek. 12.10 Figyelő (isin.), 1,2.30: Szórakoztató 7.ene. 12.5'i; Szemelvények a napi sajtóból. 14 00 Tánczene. 14.30: Pionír hír­adó ílsm ). 15.00: Napi krónika. (Műsorváltozás lehetséges! 1 ■ A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség több mint Ö0ÜÜ tagja vesz részt az idén társasutazásokon a Szovjetunió­ban a CSS7.BSZ szlovákiai Köz­ponti Bizottságának szervezésé­ben. A legtöbb kirándulóéi*^ port Kijev, Tula, Szaratov kör­nyékére és Kárpát-Ukrajnába Indul, ezenkívül a Barátság repülőgéppel szervezett tár­sasutazás résztvevői Leningrad- ba látogatnak. Kijevbe, Lenin- grádba és Moszkvába négy ba- rá t sá g v o na tót indítanak, ■ Ünnepeltek tegnap a kas­sai (Košice) Állami Filharmó­nia tagjai: Ke lel-Szlovákia első hivatásos, csaknem HÜ tagú szimfonikus zenekara tíz évvel ezelőtt alakult meg. A Kassai Állami Filharmónia az elmúlt évtizedben mintegy 700 hang­versenyt adott, ebből 44-et külföldön. Sikeresen turnézott Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Spanyolor­szágban, Olaszországban és a Szovjetunióba n. ■ A nemzetközi gyermekév* ben a SZISZ Ifjúsági Utazást Irodája társasutazásokat szer­vez kisgyermekes családok szá­mára. Az érdeklődők az NDK- ban, Lengyelországban, Ma­gyarországon, Bulgáriában és Romániában üdülhetnek. ■ Szovjet tengerészek csaik- nem minden utasát meginen- tettéik annak a spanyol hajó­nak, amely a napokban Marina di Carrara olasz kikötőváros közelében elsüllyedt. A spanyol hajó a kikötő közelében vára­kozott, miközben hirtelen vihar keletkezett'. A hajón levő sze­mélyeket a Veli'kij Pocsin nevű szovjet kereskedelmi hajó le­génysége mentette meg rend­kívül nehéz körülmények kö­zött. Kiadja Szlováklo Kommunista Pártja Közporítj Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő. Or. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők Szarka István é» .j. , mg «—» „hl Csető János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 3312 52, főszerkesztő 532-20. titkárság: 550 18 sportrovot: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: W w Ü M 092308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislava Volgogradská 8. Nyomjo a Pravda, az SZLKP nyomduwíllalata — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava, Štúrovo 4 Hirdetőiroda: Vajon ÍÖP wLBiHÍ W»áSja*&& ukého nábrežie 15.. II. emelet, telefon: 551-83, 544 51. Az Oj Szó előfizetési dija havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Üj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postoi Hí: npszo gálot Előfizetéseket elfogad minden postai X4íi>e»ítö, Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedícia. Index: 48 011 a dovoz tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6 A sClTI regisztrációs száma 5/2, ♦ ———

Next

/
Oldalképek
Tartalom