Új Szó, 1979. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-24 / 20. szám, szerda

V I L Ä G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! gljl ^ J^ gj* SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1979. január 24. SZERDA BRATISLAVA t XXXII ÉVFOLYAM 20. szám Ára 50 fillér J Kétfél e reá litás Élelmiszerboltokban bevásárlás közben, a magam ás vásár- ló társaim tömött kosara láttán gyakorta eszembe jut agy gye- rekkori élményem. A harmincas évek második (elében történt az eset, nyolcadik évemben jártam akkor. Apám a vasátnál pályamunkás volt, egy - hónapban sokszor csak tíz napot dol­gozhatott, vagyis részleges munkanélkülinek számított. Fize­tési természetesen csak is a ledolgozott napokra kapott, ami lényegében azt jelentette, hogy négytagú családunk a szűkös létminimumnak mintegy a harmadából élt. Vagyis a hónap vé­ge felé a család kasszájában nemhogy koronák, de fillérek is aiig akadtak. Ilyen idő tájt történt, hogy a vacsnrakészités gondjai meg­oldásán fáradozó anyám a kezembe nyomta összes készpén­zünket és megbízott, hozzak érte a fűszerestől húsz deka cukrot, hogy megédesíthesse vele a mákostésztát. A közeli boltban gyorsan lebonyolítottam a vásárlást (akkoriban nem álltak sorban a vásárlók az üzletekben), mezítlábammal szapo­rán verve az utca porát, igyekeztem hazafelé, hogy mielőbb elkövetkezhessen a vacsora elfogyasztásának várva vári pilla­nata. S ekkor esett meg a baj. Futás közben egyik kezemből a másikba akartain áttenni az apró csomagot, s afféle szeles gyerekmódra a leragasztott végénél fogtam meg a zacskót. Tartalma a zacskó másik végén szempillantás alatt kiszabadult a papír fogságából, a fehér cukorkristályuk Összekeveredtek az utca porával. Mai szemmel nézve hagatell eset — büsz deka cukor —, az áráért, ha a földön heverne, sok gyerek le sem hajolna. An­nak idején kis falunkban sok olyan háztartást ismertem, amelyben kincsként bántak a cukorral, sóval, rizzsel, fűszer­rel Lehet, hogy gyerekkorában az a bácsi is ilyen háztartás­ban nőtt fel, aki előttem állt az önkiszolgáló bolt pénztáránál, s két kosarában — sok egyéb áru között — négy-öt kiló cuk­rot láttam. Megvásárolhatja, van miből. Szocialista társadal­munk mindenki számára biztosítja a munkát, a tisztess ges keresetet, az idősebb korúaknak a nyugdíjat, valamennyi ál­lampolgárnak a szociális és létbiztonságot. A statisztikai adatok szemléltetően mutatják a tényeket. A személyi fogyasztás jelenleg háromszor nagyabb, mint a hábo­rút megelőző időszakban. Az életszínvonal sokféle mutatói­nak tömkelegéből vegyük például a cukorfogyasztás alakulá­sát. 1936-ban egy lakosra számítva átlagosan 23,2 kg volt ha­zánkban a cukorfogyasztás, 1975 óta 38 kg az átlag. 1936-ban átlagosan 34 kg l»ust fogyasztott egy-egy állampolgár, 1977- ben pedig 81,3 kilót. 1937-ben egy lakosra számítva átlagosan 26 meter textilanyagot vásároltak, 1977-ben pedig 49,2 métert. Cipőből 1937-ben 2,4 pár volt az egy személyre jutó fogyasz­tás, 1977-ben pedig 4,7 pár. Köztársaságunkban 1922 és 1937 között 892 0011 lakást építettek; lakásépítésre általában csak a lakosság tehetősebb rétegeinek nyílt lehetősége. A felszaba­dulás után 1977 végéig két és negyed millió lakás épiilt fel, az utóbbi nyolc év folyamán évente több mint százezer új lukasba költöznek be a lakók. A reális szocializmus világában természetes dolog, hogy min­den állampolgár dolgozhat, elvégzett munkájáért igazságos ju­talmazásban részesül, megvan szociális és létbiztonsága. A kapitalista társadalom realitása ezzel szemben a tartós mun­kanélküliség, a dolgozók létbizonytalansága, az ifjúság nagy részének kilátástalan jövője. Amikor Párizs közelében 1975-ben találkozott hét legjelentősebb kapitalista állam kormányfő­je, az Európai Gazdasági Közösség országaiban ötmillió két­százezer, az Amerikai Egyesült Államokban hétmillió nyolcr százezer, Japánban egymillió volt a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma. A kormányfők akkor azt ígérték, hogy minden erejükkel a munkanélküliség megszüntetésére törek­szenek. Hasonló ígérgetések később is elhangzottak. Azonban az említett államok miniszterelnökeinek tavaly júliusi * bonni találkozója idején az Európai Gazdasági Közösség országai­ban ötmillió kilencszázezer, az Egyesült Államokban hatmillió kilencszázezer, Japánban egymillió négyszázezer embernek nem volt munkája. Az elmúlt napokban Luxemburgban kia­dott jelentés szerint az Európai Gazdasági Közösség államai­ban 1978-ban hatmillió százezer munkanélküli volt, számuk uz előző évihez viszonyítva százezerrel növekedett. Az ENSZ adatai szerint a fejlett kapitalista államok több mint tizenöt- millió munkanélkülijének negyven százaléka huszonöt éven aluli, az Európai Gazdasági Közösség országaiban a munka­nélküliek többsége fiatal. A múlt év nyarán Angliában a mun­kaképes lakosság 6,7 százaléka, Franciaországban pedig mintegy hét százaléka nem dolgozhatott. A szocialista társadalomban felnövő fiatalok legfeljebb könyvekből, filmekből ismerik azt a jelenséget, amikor hajna­lonként tömegek ácsorogtak az üzemek kapui előtt vagy más olyan helyeken, ahol munkát, keresetet remélhettek, Az idő­sebb nemzedék tagjai azonban még nálunk is eml keznek azokra az időkre, amikor szerencsés embernek tarthatta ma­gát az, aki rendszeresen dolgozhatott, amikor az iskolából ki­kerülő fiatalok jelentős részének nem sok reménye volt arra, hogy egyhamar munkába léphet. A tőkés világban ez a jelen­ség ma is realitás, a kapitalista társadalmi rendszer velejárója. Az idei esztendő első napján mondott beszédében Gustáv Husák elvtárs újból kiemelte, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja és szocialista államunk törekvésének írtelme és célja az ember jóléte, a dolgozók anyagi és szellemi szükségleteinek minél jobb kielégítése, a dolgozók boldog, szabad élete. Erről meggyőződtek dolgozóink az elmúlt években, ez a meggyőző­dés élteti, táplálja nagyfokú munka- és politikai aktivitásukat, a kitűzött feladatok teljesítésére, a felmerülő akadályok, ne- hézsé«?”k lekii?dé«ére, a fogyatékosságok orvoslására Irá­nyuló igyekezetüket. _ , GÄL LÁSZLÓ Naponta több mint 75 000 kilogramm kenyeret és csaknem 35 000 kilogramm péksüteményt süt a bratislavai Sütőipari Üzem. Képűn kön fan Mňačko a frissen sült kenyeret ellenőrzi, [Felvétel: B. Palkovié — ČSTKI Peter Colotka fogadta a Nikkelkohó dolgozóinak küldöttségét (ŰSTK) — Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap fogadta a Seredi Nikkelkohó dolgozóinak küldöttségét, amely beszámolt a tervteljesí-* tésben elért eredményekről, a dolgozók munkakezdeményezé« séről, a gyár fejlesztésével ösz- szefüggő problémákról és a környezet védő Imi intézkedé­sekről. Peter Colotka elvtárs köszönetét mondott a kohóipa­ri vállalat dolgozóinak eddigi munkájukért és az ötéves terv feladatainak áldozatkész telje-* biteséért, s kifejezte azt a meg­győződését, hogy a jövőben is mindent megtesznek a felada­tok megvalósításáért és a gyár fejlesztési problémáit is sikere* ^eu megoldják SZOCIALISTA MUNKAVERSENY A KGST JUBILEUMA TISZTELETÉRE a mm n sbvomü mumust Kötelezettségvállalás — nagyobb célokkal # A figyelem középpontjában a haté­konyság és a minőség $ A gazdasági feladatok teljesítésével szilárdítsuk a szo­cialista közösség tekintélyét A Volga menti egyesített gépkocsigyár dolgo­zóit nem szükséges részletesebben bemutatnunk, hiszen közismert termékeik, a Zsiguli és a Lada gépkocsik révén nemcsak hazánkban, hanem a világ számos országában ismertek. Az a tény. hogy gyorsan betörtek a világ élenjáró gépko~ csigyártöinak sorába, hogy népszerű termékeiket nagy tömegben és magas színvonalon gyártják, meghozta számukra a jogos elismerést és a tekintélyt. A Volga menti gépkocsigyár dolgozói a múlt év vége előtt — az évi munkájukat értékelve — örömmel jelenthették, hogy a folyó ötéves tervidőszak bar módik évére előirányzott fela dalaikat határidő előtt teljesí­tették. Ez új szocialista válla lásra ösztönözte a gyár dolga zóit, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország dol­gozói elé terjesztettek. A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa megalakulása 30. évfordulójának tiszteletére kez­deményezték, hogy valamennyi baráti országban indítsanak meg hasonló szocialista rnunka- versenyt. ök a következő fela­datokat tűzték maguk elé: • a munkatermelékenység nö­velése terén 10 százalékkal teljesítik túl tervezett fela­dataikat; ® a tervezett árakhoz viszo­nyítva 4 százalékkal csőik ikentik a termelési iköitsege- két és a gépkocsi termelési árát; # a tervezetthez viszonyítva i milliárd rubellal több nyere séget érnek el, x'i új technika, a haladó technológia kihasználásával és .i műszaki-szervezési in­tézkedések segítségével 14 ezer tonna hengerelt anya­got, 50 millió kilowattóra (Folytatás a 2. oldalor} A bányászok kaidé íme e szénfeiiSsi terv leieillisirt (ČSTK) — A szén terme lés és szállítás, a villanyáram és hőtermelés, valamint a föld gázs^állítás helyzete továbbra is az érdeklődés középpontjá­ban van. Ezzel kapcsolatban a Fűtőanyag és Energiaipari Mi nisztérium tegnap jelentést adott ki. A széntermelés hétfői tervét Még a jót is lehet javítani A kohászok pártgyűlése $ Készülnek a tag könyvcserére Kint sűrűn havazott. Abban a helyiségben, ahol a podbre­zová! Sverma Vasmű acélüzeme pártalapszervezetének 120 kom­munistája gyűlt egybe, félhomály derengett. A lámpákat azonban csak akkor kapcsolták be. ami­kor már csaknem teljesen be- sötétedett. A bentiek, akik fi­gyelmesen hallgatták az elnök, Milan Kochan szavait, egysze­rű székeken, padokon ültek,. A közeli szeletelőcsarnokból rend­szeres időközökben dübörgés hallatszott. A klsvasűton- acél- öntecseket szállítottak ki a gyárudvarra. Ez is bizonyítót ta, hogy a podbrezovái Š verni a Vasmű acélüzemében nem sza­kadt félbe a munka. A bent ülők közül is sokan munkaru hában és a gyáriakra annyira jellemző fehér védősisakokban egyenesen a műszakról jöttek. Komplex értékelés Az elnök éppen a januári taggyűlés legfontosabb napi­rendi pontját, a tagsági igazol vány ok cseréjét taglalta: — Mint tudjátok elvtársak, a CSKP KB 12. ülésén jóvá­hagyták az idei év gazdasági tervfeladatait és a tagsági iga' zolványok cseréjével kapcsoló tos szervezésbpolitikai intézke déseket. Ez a fontos akció a párt sorainak minőségi javítá sára, a kommunisták akcióké pességének növelésére irányul Az idén mi is komplexen érté­keljük minden tagunk elköte lezettségét, munkáját, megvizs gáljuk, hogy vajon mindig jó példát mutat-e a pártonkívüli eknek, megér demli-e, hogy megkapja a CSKP új tagsági igazolványát. Mindenkivel elbe szélgetünk majd. Beleértve a tagjelölteket és ajánlóikat is. Azoktól pedig, akik passzívak, akik a gyakori figyelmezteté­sek ellenére Is megsértik a párt alapszabályzatát, azoktól meg válunk majd, számukra nem Sí (Folytatás a 2. oldalonJ teljesítették a kladnói kőszén- ipari konszern és a sokolovi barnaszénbányák dolgozói. A Július Fučík Bánya termelést kiesése miatt kissé lemaradtak a tervteljesítésben az ostravai bányászok. Az észak-csehorszá­gi baranaszénmedence bányá­szai is csaknem teljes egészé-* ben teljesítették a tervet. Hát­rányosan befolyásolták a mun­kát a Lenin és a Nástup Bá-i nyában tapasztalható nehézsé­gek. A prievidzai szén- és lig­nitipari konszern dolgozói kedden 99,9 százalékra teljesí­tették tervüket. Hazánk energiarendszere normálisan üzemel. A vízi erő­művek zavartalanul működnek. A csehországi energiaügyi központ ianuár első felében 236 ellenőrzést hajtott ’ égre a gázfogyasztást szabályozó rendelkezések megtartásával kapcsolatban Tizennyolc eset­ben állapította meg, hogy a fo­gyasztók megszegik a rendel­kezéseket. A fűtőanyag és az energia­megtakarításhoz munkájukkal jelentős mértékben hozzájárul­nak a nemzeti bizottságok energiaügyi bizottságai. Több mint 2 százalékkal, csaknem 10 220 tonnával túltel­jesítik az év eleje óta tervüket a Prievidzai Szén- és Lignit- ipari Konszern vállalatainak dolgozói. A Cigel Bánya vala­mint a nagykürtösi ľ Veľký Krtíš), a hodoníni, a handlovái és a novákyi szénbányákban összesen 404 555 tonna szenet termeltek, ? \ -v

Next

/
Oldalképek
Tartalom