Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-12 / 46. szám
1978. U. 12. TIZENHETEN KEZDTÉK R égen volt, ezerkilencszázhar- minckettöt írtak,' amikor a kanyargós Garant partján elterülő kistőrei majorban hét zsellér — kommunista — szabad óráiban arról beszélgetett, mit tennének Heller báró ottani földjeivel, ha a munkás- osztály átvenné a hatalmat. Szétosztanák a földeket, és mindenki gazdálkodhatna a maga szakállára? Nem lenne az jó, vélekedtek, hiszen a legszükségesebb és legegyszerűbb gépekből sem jutna mindenkinek. Ügy kellene csinálni, ahogy az a Szovjetunióban, a kolhozokban van: közös erővel művelni a földet. Hitték, biztosak voltak benne, hogy egyszer így lesz, többüknek ’ mégis álomnak tűnt az egész. Hosszú évek, és háború hozta forradalmi változások kellettek ahhoz, hogy 1948 együk szeptember estéjén — kukoricafosztás közben — megreformálják a közös gazdálkodás mikéntjét. Tizenheten voltak — név szerint Furinda Rudolf, Simkó Lajos, Hrasko András, Benyó József, Bálint Mária, Valkovicsné Dudás Lenke, Gyurgyano- vies Margit, Hrasko Mária, Simkó Margit, Hrasko Rozália, Boros Eszter, Hrasko László, Boros János, Pompos István, Bálint István, Dudás József és Szobonya József — akik vállalni merték az úttörő szerepet, és 1948. szeptember 17-én Tőrén Crtirá) megalapították az ország első egységes jöld- művesszövetkezetét. Hónapokkal a CSKP IX. kongresszusa előtt, amely kitűzte a falu szocialista átépítésének követelményét. Nehezebb volt mint gondoltuk Az első földművesszövetkezet első elnökévé a ma 77 éves Furinda Rudolfot választották, akit otthonában kerestünk fel, hogy segítségével felidézzük az indulás nehéz hónapjait. — Nem volt könnyű, sőt nehezebb, mint gondolni mertük volna. A többieknek már utat mutatott a CSKP IX. kongresszusa, és hathatós segítséget is kaptak. De mi? Elmondja, mennyi utánjárásba került, amíg megkapták a kért földet, de az igazán neheze csak azután következett. — Szeptemberben kaptuk meg a hivatalos értesítést, hogy miénk az egykori Taubinger-birtok. Ez nagyon sok volt ahhoz, hogy a nincstelen cselédek és zsellérek életükben először és igazán boldognak érezzék magukat, de nagyon kevés ahhoz, hogy megkezdhessük ä vetést. Hiszen a földön kívül nem volt semmink. Se 16, se traktor, amivel szánthattunk volna. Elmentem a gépszövetkezetbe, hajlandók voltak felszántani ötven hektárt, de előbb le kellett tenni a munka árát. Tízezer korona. Boros János és Dudás József adta kölcsön az összeget. Szavait most is áthatja a mély érzelem, az, amely harminc évvel ezelőtt azon a ködös novemberi délutánon, amikor befejezték a vetést, örömköny- nvpket varázsolt a szemekbe. Az alapítók, többen közel ötvenévesen először mondhatták: ezt a miénken, magunknak vetettük. — Most az jelenti a fő gondot, hogy milyen fajta búzát vessenek. Nekünk az volt a problémánk, hogy egyáltalán legyen mit és mivel vetni. Pénzünk már nem volt, a lévai bankban vettünk fel 49 500 korona váltököl- csönt, négy tagunk házára. Az év végéig kellett visszafizetni, de mit törődtünk mi akkor azzal, hogy mi lesz két hónap múlva. Az volt a fontos, hogy vehettünk műtrágyát, vetőmagot és bérelhettünk vetőgépet. Megkezdték a vetést, az egyénileg gazdálkodók gúnyolódó megjegyzései mellett. „No, lesz ezeknek termésük, még feketét, pirosat és fehéret is vetnek,“ mondogatták, amikor a műtrágyát szórták. Bezzeg elhallgattak 1949 nyarán, amikor a magángazdák 14 mázsás átlagos hektárhozamával szemben a szövetkezet tagjai 24 mázsa búzát és 23 mázsa árpát csépeltek ki hektáronként. Addig, persze, sok víz lefolyt a Ga- ramon, dolgos hónapok múltak el. — Tennünk kellett valamit, ha azt akartuk, hogy a négy tagunk a házában tölthesse a szilvesztert. Volt a területünkön egy akácos, kivágtuk, oszlopokat, karókat csináltunk belőle, s eladtuk. A hiányzó pénzt a helybeli lakosaktól és a környező falvakból kéregettük össze. December 31-én délután, percekkel zárás előtt visszafizettük a 49 500 koronát. Az új év új gondokat hozott, de sikerült azokon úrrá lenni. Januárban már 27-en voltak, és 110 hektárral, két pár lóval, és két tehénnel gazdagodott a közös. Tavasztól már fizetni is tudtak a munkáért, vettek vetőgépet és traktort. Időközben 44 tagra bővült a család. Miután pedig sikeresen learattak — kévekötő gáAz ország első egységes földművesszövetkezete húszéves fennállása alkalmából Ján Jamovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere gratulál Furinda Rudolfnak pekikel —, betakarították az őszieket, 1950 februárjában az évzárón kifizették a részesedéseket, az eddig egyénileg gazdálkodók egymás után kérték felvételüket a szövetkezetbe, és szeptember végén az utolsó gazda is belépett a közösbe. A cselédember napszámoskenyéren felnőtt fia elégedetten mondta önmagának: „Nem vesztek kárba az elnöki munkával átvirrasztott éjszakák.“ Öten az alapítók közül A 26-os számú ház kapuján kopogunk. — A kertben voltam, szedegettem a leveleket, hogy gyorsabban érjen a szőlő — mondja az ajtót nyitó inkább a volt elnöknek, majd a kölcsönös bemutatkozás után a nappalinak berendezett szobában telepszünk le. Politúrozott bútor, heverő, a sarokban tévé és rádió, a falon oklevelek, a pártban és a szövetkezeti mozgalomban kifejtett sokéves munkáért. — Itt tartottuk a gyűléseket — mondja a ma 71 éves Boros Eszter. — Leggyakrabban éjfél is elmúlt, amikorra megbeszéltük a problémákat. De megérte, értelme volt a harcnak, most látja az ember. És jó érzés, hogy amit vállaltunk, az mindenkiért volt. Így utólag még az ellenlábasaink koholmányain is mosolyogni tudok. — Most igen, de akkor össze kellett szedni a logikát, hogy okosan feleljen az ember — veszi át a szót a volt elnök. — Furinda, állít meg egyszer az egyik tagunk. Igaz, hogy mi megint közös tálból fogunk enni, mint a majorban? Igaz, mondom, közösből, de késsel és villával, Persze, azt megmagyarázni, hogy mit jelent arányosan részesedni, már nem volt ilyen egyszerű. XXX Emeletes ház, a 25-ös számot viseli. A földszinten három szoba, valamennyi új, tetszetős bútorral berendezve, fürdőszoba villanybojlerral, központi fűtés. Valkovicsné Dudás Lenke a nappaliban kínál helyet. Amikor az elsők között aláírta a belépést, mindössze 17 éves volt, s decemberben, miután megvették az első teheneket, ő lett a szövetkezet fejője. — Nagyon' örültem, már nem kellett messze vidékre eljárni munka után, és a kereset is több volt. Nem fogyott el mind élelemre, azelőtt pedig még arra sem volt nagyon elég. Már megtudtam takarítani annyi pénzt, hogy csináltathattam egy szobabútort. Persze, darabonként két év alatt. Amikor meghozták az első darabot, a szekrényt, örömömben sírtam. Kiderül, ez az egyetlen, ami még megvan a garnitúrából. A régi ház kamrának hagyott részében áll. „Kedves volt. sző sincs róla, de már más a divat.“ Annak idején a 17 alapító tag közül például csak egynek volt rádiója, és csak kevesen laktak akkor rangot jelentő szalmafedeles szoba- konyhás kunyhóban, amelyből már hírmondó sem maradt. A cselédházakban ugyanis csak a szoba volt külön, a konyhát három-négy család közösen használta. XXX Simkó Lajos a kapuban fogad, az unokáját várja az óvodából. Bemegyünk a házba, a szövetkezet első évei kerülnek szóba. Harminckét évesen lett a közös alelnöke. Reggel és este. Napközben kapált, szántott, a többiekkel egy sorban. De mi volt ez ahhoz képest, amikor kilencévesen, iskolásként naponta hat ökröt kellett ellátnia a majorban! — Vajon megértené azt a hatéves unoka, hogy mit jelentett három évvel idősebben felnőttnek lenni? — Az unokám? — neveti el magát. — A lányom se akarja elhinni, hogy az úgy volt hajdanán. XXX — Hosszú hetek után bizony szilveszter éjszakáján aludtam először nyugodtan — mondja Bálint Mária, amikor otthonában a bank kerül szóba. — Emlékszem, hatodikos fiam jött haza a hírrel, a gazdák gyerekei mondták neki, hogy az apja sóik pénzt vett fel a bankból, év végén elveszik a házunkat. „Ne legyetek megijedve, a miénken és magunknak dolgozunk, lesz miből visszafizetni a pénzt, társaink nem hagynak cserben,“ mondta a férjem, de én nem tudtam megnyugodni. Bele is őszültem a félelembe — mutat tréfásan fehér hajára, tudva persze, hogy az bizony elsősorban a leélt 72 év műve. Megmutatja a konyha falát, helyenként még mindig átüt a festésen az ott tárolt és a vakolatba beszívódott műtrágya, amit raktár hiányában náluk tartottak. Elmondja, hogyan mosolyogtak, milyen megjegyzéseket tettek reggelemként a magángazdák, amikor munkába mentek. — Aratás után viszont már mi mosolyogtunk. Nemegyszer énekszóval jöttünk haza a határból. Ha valaki munka közben megállt, hogy kifújja magát, az uraSág kedvelt szavaival buzdítottuk: aki sokat lát, az keveset dolgozik! De ez akkor már egyáltalán nem hatott sértően. XXX Benyó József traktoros, hónapokon belül készül nyugdíjba. A határban találkoztunk, takarmányt vitt az állatoknak. 1949-ben ő hozta meg az első traktort. — Ha valaki, akkor ön igazán illetékes, hogy összehasonlítsa az akkori gépet a mostani traktorjával. — Ez kérem taxi ahhoz képest. S persze, nemcsak ezen mérhetem le a változást. Most van Szociális épület, ahol átöltözhetünk, munka után lezuhanyozhatunk. Akkor? Még a gépet is az udvaron kellett megjavítani. — Mi jelentene most a faluban olyan csodát, mint 30 évvel ezelőtt az új traktor? Helikopter? — Az aligha! Talán az utcán landoló űrhajó. Múlt és jelen Tágas emlékszoba, hatalmas táblákkal, sok-sak képpel és számmal. Ezeket nézegetjük a volt elnökkel. Az első tabló a harmincegynéhány év előtti helyzetet mutatja, a mellette levő az alakulás évét. A következőkön sorban felelevenedik a szövetkezet életének egy-egy jelentősebb állomása, ami mindig egy magasabb szintet képviselt. A lépcsők közül mindenképpen meg kell említeni az 1975-ös évet, amikor a tőrei szövetkezet társult a szomszédos sárói földművesszövetkezettel, és azóta tagjai már e nagyobb közösségben törekednek még magasabb célok elérésére. Hogy az elmúlt 31 év alatt milyen magasra sikerült emelni a mércét, azt akkor látja az ember, ha az utolsóról visszanéz az első tablóra. A múlt és jelen különbsége a földművesszövetkezeti gazdálkodás sikerét hirdeti. EGRI FERENC A megalakulás 30. évfordulóján. Benyó József traktorosnak gratulál a sárói Béke Efsz elnöke, balról Hraskó László és Bálint Mária, jobbról Boros Eszter és Gyurgyanowics Margit (Felvételek: CSTK és Benyák Józsieif) A SZOCIALISTA MEZŰGAZDASAG UTJÁN
