Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-30 / 31. szám
I N apjainkban a tudományos-technikai forradalom (a továbbiakban csak TTF) folyamatának fejlődési problémái nemcsak elméleti síkon, hanem hovatovább egyre közvetlenebbül jelentkeznek a társadalmi gyakorlat alapvető szférájában, a társadalmi termelésben is. A marxizmus—leninizmus érdeme, hogy a sajátos világhelyzet, az osztályszem- pontből megosztott világ eltérő érdekei alapján kidolgozta a TTF értelmezésének és megvalósításának konkrét történetiségi szempontját, amely a szocializmus és a kommunizmus építéséből indul ki. Erre az ideológiailag megalapozott tudományos álláspontra elsőként az SZKP XXIV. kongresszusa hívta fel a figyelmünket: „Történelmi jelentőségű jeladat áll előttünk: szervesen egyesíteni kell a tudományos-technikai forradalom vívmányait a szocialista gazdasági rendszerben rejlő előnyökkel, szélesen ki kell bontakoztatni a tudomány és a termelés egyesítésének a szocializmusra jellemző sajátos formáit.“ Azóta ez a cél úgyszólván minmelés működésének biztosítására, valamint továbbfejlesztésére. A TTF megvalósításának módszertani elve számunkra azért fontos, mert az említett társadalmi folyamat fő eleme az alkotó ember, a szocialista dolgozó. Ha tehát a TTF alapvető tézisét, a tudomány termelőerővé válásának folyamatát a szocialista dolgozó szempontjából elemezzük, akkor rögtön a történetiség álláspontjára is helyezkedünk. Ha a TTF folyamata történelmileg adott, akkor a tudomány termelőerővé válásának folyamata is történelmileg meghatározott társadalmi folyamat, amely többé vagy kevésbé, közvetlenül vagy közvetve, de mindig kapcsolatban áll a termeléssel, mert a tudomány a társadalmi munkamegosztás szülöttje, a társadalmi gyakorlat egyik szférája. A tudomány közvetlen termelőerővé válásának folyamatával kapcsolatban szükséges megvizsgálni, hogy az adott társadalmi körülmények között a tudomány a dolgozó ember érdekeit vé- di-e, avagy érdekei ellen fejlődik. Mielőtt erre a kérdésre válaszolunk, A TUDOMÁNY termelőerővé VÁLÁSÁNAK TÁRSADALMI ALAPJAI termelőerővé, és nem külső erőként hatol a termelésbe. A tudomány, habár kezdetleges formában, de már az ipari forradalom előtt is kapcsolatban állt a termeléssel, nagyobb mértékben azonban csak a kapitalizmusban vált termelőerővé. Ez a folyamat azonban a tőke felhalmozásának van alárendelve. A tudomány termelőerővé válásának folyamata igazi társadalmi létjogosultságát, megvalósítási formáit csak a szocializmusban találja meg. A tudomány főleg három vonatkozásban válik termelőerővé: 1. a technika és technológia alkalmazásában; 2. a dolgozók ismereteinek szerves részeként, mint az emberi termelőerő alapja és a termelés tökéletesítésének feltétele; 3. a tudomány eredményei közvetlenül és közvetve egyaránt a termelés részévé válnak. E zek szerint a tudomány mint a társadalmi munkamegosztás szüleménye ugyanúgy történelmileg meghatározott, pártos, mint maga a termelési mód. Csak ennek alapján juthatunk arra a következtetésre, hogy a tudományos ismeretek a kapitalizmusban az árutermelés sajátos formái. Eladhatók, megrendelhetők, raktározhatok, felhasználhatók a dolgozó ember ellen. A kapitalista társadalmi viszonyokban a tudomány a tőke felhalmozásának eszköze, tehát végső soron a dolgozó, a termelőeszközöktől megfosztott termelőszubjektum ellenségei is. A tudományról nem lehet elvontan, „semlegesen“ beszélni. Ha a tudomány fejlődésének szubjektuma az ember, az osztály, a társadalom, akkor a szocializmusban arra kell törekedni, hogy a tudomány célszerű fejlesztésével együtt fejlesszük azt a dolgozó szubjektumot, amely nemcsak felhasználja a tudomány vívmányait a termelésben, hanem megfelelő módon, a saját munkakörnyezetében alkotó módon fejleszteni képes a tudományt is. Ez azonban nagyon hosszú, bonyolult össztársadalmi folyamat, amely nemcsak szakmai, hanem egyben ideológiai, politikai, módszertani és világnézeti értelmezést is igényel. Ha a TTF megvalósításának legfőbb tényezője a szocialista dolgozó, akkor mindenekelőtt tisztáznunk kell egy nagyon fontos társadalmi kérdést: hogyan válik a tudomány közvetlen termelőerővé a dolgozók fejlődésén keresztül? Ezt a folyamatot nem lehet leszűkíteni csak az intézményes iskolai nevelésre, össztársadalmi folyamat olyan értelemben, hogy biztosítani kell e folyamat anyagi feltételeit is, amelyeket egyedül a szocializmus képes megteremteni. Nemhiába hangoztatja Marx a Polgárháború Franciaországban című művéhez írt jegyzeteiben, hogy csakis a munkásosztály valósíthatja meg a tudomány átalakítását igazi népi erővé, és a tudomány csakis a szocializmusban töltheti be igazi funkcióját. den szocialista állam marxista-leninista pártja politikai gyakorlatának homlokterébe került. A TTF elemzésében a történetiség szempontja a fejlődés elvének konkrét kifejezője, valamint annak módszertani alapja lett. Tehát megállapíthatjuk, hogy a szocialista termelőerők napjainkban fejlődésük új szakaszába léptek, és erre a kialakuló, minőségileg magasabb fokra emelkedő marxista ismérvek a következők: a TTF történelmileg törvényszerű folyamat, amely főleg a kapitalista társadalmigazdasági formációból az új, kommunista formációba való átmenettel kapcsolatos. E nnek a társadalmi folyamatnak legfőbb alkotóelemei a következők: — a tudomány közvetlen termelőerővé válása, amelynek következtében megvalósul a termelés tudomá- nyosítása; — a tudomány és a technika összefonódása a társadalmi termelőfolyamattal, a tudomány humanizmusának megvalósítása a kizsákmányolástól mentes termelési viszonyokban; —- a termelési folyamat elemeinek szerves összekapcsolása olyan egységes rendszerben, amelyben a termelés társadalmi irányítása és az önigazgatás általános elvei új típusú dolgozó kialakítását célozzák, aki a termelés tudományos elveinek tökéletesen birtokában van, s képes a tudomány és a technika eredményei alapján a termegvizsgálunk két, a tudománnyal kapcsolatos folyamatot, mégpedig: hogyan értelmezzük magát a tudományt, és hogyan válik a tudomány termelőerővé. H a abból indulunk ki, hogy az anyagi és a szellemi értékek termelője a történelmileg fejlődő konkrét ember, akkor mindjárt megállapíthatjuk azt is, hogy a tudomány a, társadalmi cselekvés olyan formája, amelynek alapja a történelmileg fejlődő munkafolyamat, pontosabban a társadalmi munkamegosztás. Ezek szerint a tudományt nem lehet leegyszerűsíteni csak az ismeretszerzés tiszta formájára. A tudomány alapjait, fejlődését magában a munkamegosztásban kell keresni, mégpedig mint a társadalmi gyakorlat sajátos formáját, mint az ismeretszerzés és ennek alapján az objektív világ megváltoztatásának eszközét, mint a munkaaktus szerves részét. Tehát a tudomány keletkezése és fejlődése társadalmilag meghatározott, tárgyiasult ismeretforma, nem pedig parttalan és határtalan ismeretszerzési folyamat, ahogyan azt a jelenlegi polgári ideológia hirdeti. A tudomány társadalmi kapcsolata — ahogyan azt már jeleztük — magában a munkaaktusban jön létre. Ez a tényező meghatározza a tudomány termelőerővé válásának társadalmi oldalát is. Ahogyan a társadalmi munkamegosztás fokozatosan fejlődik, a tudomány is fokozatosan válik A szocializmus megteremti a tudomány egyetemes érvényét, az egységes, demokratikus társadalmi alapot. Ezen a szocialista alapon fokozatosan humanizálódó tudomány végső soron a szocialista termelés, a szocialista életmód, a szocialista kultúra és művészet olyan szerves része, amely tudatosan fejleszti a szocializmus anyagi és technikai bázisát, a termelőszubjektum tudományos fejlődésével egyetemben. Csakis a szocializmus teremti meg azokat a társadalmi feltételeket, amelyekben a dolgozó elsajátíthatja a tudományt, és felhasználhatja azt a társadalmiasult termelésben. A tudomány termelőerővé válásának folyamata a szó legszorosabb értelmében közkincs. Ahhoz, hogy a tudomány termelőerővé váljon, fejleszteni kell azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek megszüntetik a társadalmi munkamegosztás negatív vonatkozásait: a testi és a szellemi munka, a város és a vidék közötti ellentéteket, és megteremtik a termelés olyan társadalmi alapjait, ahol már az. ember munkája nemcsak a létfenntartás eszköze, hanem belső szükséglet, cél és eszköz egyaránt. E z a történelmi feladat nemcsak megvalósítható, hanem a kommunizmus építésének törvényszerű feltétele is. A fejlett szocializmus megteremti azt az alapot, amelyben a szabad termelő szabadon birtokolja a tudományt, és alárendeli saját céljainak — minden vonatkozásban. PUSZTAY JÁNOS «IIIIIIIIIIIIIIIIBIIIIIIIIIII1IIIIIIIIIII1IIIIIIIM A FELADATOK MEGOSZTÁSA Tökéletesítik az irányítást és a szervezést Fúrtunk évzáró taggyűlései és konferenciái értékelték az elmúlt években elért eredményeket, és igényes határozatokat hoztak. A CSKP KB 11. ülése még kifejezőbben megmutatta, hogy a pártmunka súlypontja a pártalapszer- vezetekre és a pártcsoportokra hárul. Üzemünkben négy pártalapszervezet működik, 1977-ben alakultak. Arra törekszünk. hogy minden pártalapszervezet az üzem gazdasági tevékenysége szerint egymás között elosztva végez ze munkáját. A pártmunkába számos tevékeny és áldozatkész tisztségviselőt sikerült bevonni. A gazdasági feladatok és célok megoldása terén szorosan együttműködik a pártszervezettel a szakszervezeti műhelybizottság és a SZISZ-alap- szervezete. Még csak egy év telt el a négy alapszervezet létrehozása óta, és most arra törekszünk, hogy erősítsük ezt a szervezési elrendezést, a párttagok és a többi dolgozó figyelmét az egyes munkahelyek tervének teljesítésére Összpontosítjuk. Ezenkívül nagy súlyt helyezünk az irányításra és a nevelésre, a jó, elvtársi munkakollektívák létrehozására és más feladatokra. A pártalapszervezetek bizottságai a taggyűlések elé jelentéseket terjesztenek, amelyek azzal foglalkoznak, mit kell tennünk a CSKP KB 11. ülésén és a járási pártkonferencián elfoga- aott határozatokból reánk háruló feladatok teljesítése érdekében. Ennek felméréséhez nagyon igényes munkát kellett végezni. A közös feladatokon kívül a párt- alapszervezeteknek külön-külön feladataik is vannak. Az 1. számú párf- aiapszervezet elsősorban a lebontott tervekkel összhangban a termeléshez szükséges anyagok beszerzésével foglalkozik. Tekintettel az egyes időszakok eltérő anyagszükségletére, az anyagelosztó részlegek kapacitására, a gépesítés igényességére és a munkaerő-vándorlásra, komoly feladatokkal kell megküzdeni. A kommunisták figyelemmel követik a műszakok számának alakulását és az állóeszközök leihasználását. A 2. számú alapszervezet arra összpontosítja figyelmét, hogy a tervben oekövetkezett változások ne folyásol- ják be a műszaki felkészülést, s a termelésben ne jöjjenek létre ellentétek a kapacitások tekintetében. Sikeres munkát végez a 3. számú pártalapszervezet, amely főként a szállítói—megrendelői kapcsolatok és az üzem belső fogyatékosságainak leküzdésével foglalkozik. Politikailag befolyásolja a munkakollektívákat, elsősorban a szocialista munkabrigád cím megszerzéséért versenyző munka- csoportokat. A szocialista munkaversenyben a dolgozók háromnegyede vesz részt. A kommunisták szemmel tartják a műszakok számának alakulását, az állóeszközök és a szerszámgépek hasznosítását. Az alapszervezet bizottsága sokat törődik a pártcsoppr- tok munkájával, s ez eredménnyel jár a politikai és a gazdasági feladatok teljesítése terén. A 4. számú pártalapszervezet műszaki területen végez munkát, a technikusokat a termékek felújítására, a műszaki fejlesztésre, új technológiák bevezetésére ösztönzi. A pártalapszervezet bizottsága a gazdasági vezetőséggel együttműködve kádertartalékokat választ ki, főként azokból a fiatal mérnökökből, akik tevékenyen részt vesznek a SZISZ és a Cseh Tudományos-Műszaki Társaság munkájában. Szükségesnek tartjuk, hogy a jövő Időszakban tovább erősítsük a párt- szervezetek befolyását, főleg a műszaki munkahelyeken. A CSKP KB 11. ülése mindennapos pártmunkánk vezérfonala. Fel akarunk számolni minden fogyatékosságot pártmunkánkban. JAROSLAV CEPELKA, A CKD choceni Szeme Üzemi nórtszervezetének alelnöke 1978. VII. 30. ÚJ SZÚ IB B 1 1
