Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-23 / 30. szám
ÚJ szú 19 78. VII. 23. Kubában a táncos-dalos találkozók megrendezésére nagy figyelmet szentelnek a párt- és állami szervek. Egyik legnevezetesebb a Tornádó ifjúsági találkozó, ahol amatőr együttesek, táncosok és énekesek vizsgáznak felkészültségből, a másik a Festival de la Nueva Tvoya, amelyen az ország legjobb' szólistái és zenekarai találkoznak, függetlenül attól, amatőrök-e avagy hivatásosak — Hogy Kubában melyik a legnépszerűbb zene, azt nehéz meghatározni — mondta Jorge Gomez. — Egy azonban bizonyos: az a zene, amit ml csinálunk, tehát a népi ihletésű, nagyon szeretett. Utcán, kávéházakban, művelődési otthonokban egyaránt visszahallani. Tudnod kell, hogy mi egy mozgalomhoz tartozunk, amelynek jő ismérve, hogy politikai dalokat ad elő, hogy hatni kíván a szocializmust építő kubai nép tudatára. Politikai dolgozók s énekesek egyszerre vagyunk. Nálunk ez szinte elválaszthatatlan. Ha bárkit megkérdezel, hallott-e a kubai Trubadúrokról, vagy a Moncada együttesről, nem találsz kubait, aki nemet mondana. Az ország legjobb szerzőivel dolgozunk együtt. Silvio Rodriquez és Milanez Pablo kiválóan képzett szerzők, nemcsak hazánk, s Dél-Amerika népzenéjében, hanem az úgynevezett nemzetközi zenében is otthonosak. Neves szólistákat kísérünk, rádióban, tévében gyakori vendégek vagyunk. Nagy példány számban jelennek meg a lemezeink. A forradalom előtt Kubában a K UBA a sitim egyik legnépszerűbb együttesébe invitált. Kora tavasszal jártak Csehszlovákiában, nagy sikert aratva Sokolovban, a politikai dalok nemzetközi fesztiválján. Nemegyszer hallottam koncertezni őket, s lehettem tanúja a közönség tombolásának. A Karlovy Varyhoz közeli Horni Slavkovba is velük tartottam, ahol a Stasis Gépgyárban a hatalmas gépek között felállított pódiumon zenéltek — munkásoknak. Az NDK-ból érkezett lapokban címbe szedve láthattam a nevüket. A Magyar Televízió szintén foglalkozott velük, de népszerűségükről igazán a közelmúltban győződhettem meg a magyarországi Veresegyházán. A véletlen úgy hozta, hogy néhány napig e nagyközönség ifjúsági találkozójának vendége lehettem, s az egyik esti koncerten a magyar énekes-gitáros így szólt: — Nemrég járt hazánkban a kubai Moncada együttes, s nemcsak ők, de a lóállkapocsból készült hangszerük is lenyűgözött minket. Most igyekszünk ennek a hangját utánozni. Hogy sikerült-e? Nem egészen, de a viharos taps így sem maradt el. Nemhiába, a kubai zene, a kubai ritmus világszerte ismert, táncra, tapsra ösztönzi a hallgatót. Na és találkozásra, hiszen a dal s a tánc úgy szép igazán, ha legalább ketten művelik. S ha egyszerre többen, az már fönséges, azt már látni kell, s nem elmondani, leírni. Most valljam be, hogy Albertóról eszembe nem jutott volna azt hinni, hogy költő? zene mindenek!ölött állt, mára ez megváltozott. Persze, nem úgy, hogy csökkent a zene iránti érdeklődés, illetve, hogy az állam nem támogatja oly mértékben a zene fejlődését s magát a zenészeket, mint azelőtt. Erről szó sincs, mégis megszűnt a zene egyeduralma. Mert sokrétűbbé vált a kulturális életünk. Táncban, balettben is nagy sikereket érünk el mostanában, képzőművészetünk, könyvkiadásunk is fejlett. De erről talán Alberto szólhatna többet, hiszen ez az ő asztala. Most valljam be, Albertóról eszembe nem jutott volna azt hinni, hogy költő. Nem, pedig ott énekelt, táncolt az or.*2 ® « N N 03 M > '03 * «3 03 'O Jg u 00 o 03 n ® 2 £ « \Q 03- s .2,0 1 a «* 2 ° 0©*“' O -M *- \Q) co £ 2 N ü «3 000— B .2 2 * c K ä 5 a kulturális minisztérium tervezője vagyok. Rubon — aki bárhol is jelenjék meg, nyomban a lányok vágyainak középpontjába kerül — az együttes legfiatalabb tagja. — Már középiskolás koromban részt vettem amatőr fesztiválokon egy barátaimból álló együttessel. Még egyetemistaként is velük énekeltem, mígnem egyszer meghívást kaptunk a Kubai Televízió zenei rovatától. Gomez, a vezetőnk küldte, aki civilben tévérendező, zenei műsorokkal foglalkozik. Ezután ajánlotta fel, hogy lépjek át a Moncadába, s én örömmel vállaltam, hiszen a meghívás országunk S osem jártam még Kubában, szememmel még sosem játszhattam színeivel, orromban illataival, fülemben a morajlásával még nem hálhattam, szélesen elterülő lápjaival, tengernek szaladó folyóival még nem hempereghettem. Pedig nagyon kívánom mindazt, amit képzeletem teremtett erről az országról. Lényegem kívánja ezt a forró földet, forradalmárokról, nőkről, hótalan hidegeiről, páradús nyarairól, szenvedéseiről, vágyakozásairól és kultúrájáról hallott legendáival együtt. Szeretném a szívemre emelni ezt a kis gyíkot, a két földrész harapófogó-torkába ékelődő törékenységet. Mint tudott megmaradni életképesnek e szorításban, mint tudott lélegzethez jutni s példává emelkedni, a forradalom példájává, ezt firtatom most magamban, miközben a térképet nézem. Hát valóban nem jártam még Kubában? Ha ez igaz volna, nem ismerhetném a kubaiakat. Nem kérdezhetném magamtól, vajon mit csinál most Pedro, Jósé, Rubén, Alberto és társaik? Ismerem belőlük mindazt, ami elég a megszerelésükhöz. Tehát nem csupán a jóságukat, de ravaszságukat is, ami nemcsak bennük, egyelőre valamennyiünk lelkében dolgozik. Az itt-ott még fölmerülő és megoldásra váró problémáikról is tudok, hiszen annyit s olyan szeretettel vitatkozom róluk, mint ahogy önmagáról beszél az ember. *■ Édes anyanyelvem irodalma ugyancsak hozzásegített e nép megismeréséhez. Csoóri Sándor, Dobai Péter, Simo- nyi Zoltán és a többi Kubát járt költőnk, írónk, valamint műfordítóink évek óta azzal a hévvel, lelkesedéssel és bizakodással vallanak Fidel országáról, mint amilyen reménykedéssel vallanak önmagukról századunk nyilvánossága előtt Kuba legjelesebb költői, szépírői, képzőművészei és zenészei. Nézem a térképet, s találgatom, Kuba melyik tartományában, Kuba melyik pontján ütheti most a dobjait Jósé Alberto Himely, hol énekelhet Rubén Gilando és Alberto Faya, hol csattogtathatja lőállkapocsból készült hangszerét Jorge Gomez, az együttes vezetője, aki úgy szereti az ízes ételeket, akár Pedro Trujillo a furulyáját. Julian Fernandezzel, Tomas Riveróval és Juan Gomezzel ők nyolcán alkotják a nemcsak Kubában, hanem Közép-Európa szerte népszerű és ismert Moncada együttest. — Che Guevara halálának ötödik évfordulóján mutatkoztunk be először a nagyközönség előtt — mondta megismerkedésünk elején Jósé Alberto Himely, az együttes első számú dobosa. S engem nyomban felvillanyoztak Csoóri Che Guevara búcsúztatójának bemagolt sorai: „Havanna boldog volt, mert ismert téged, Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.“ S két versszak átugrásával: „Szerethettek volna a nők, szerethetett volna a tenger, és mindenütt otthonos és otthontalan. Véres partizán sapkádat mo- satlan elviselem s most már mindig tudom, merre bujkálsz.“ Hogy nemcsak a költőnek, hanem valamennyiünknek tudnunk kell, merre bujkál Che, s századunk többi partizánja — ezt érzik s hirdetik a Moncada együttes tagjai is. Ezért énekelnek, zenélnek, ropják a szambát. S egyben azért, hogy a kubai nép nagy politikai harcairól népzenéjük ritmusaival szóljanak. Szeretik hazájuk folklórját, a tipikusan afrokubai zenét, s mi sem természetesebb, hogy repertoárjukban dél- amerikai és afrikai népek dalai is szerepelnek. A Havanna Egyetemen kezdtek együtt zenélni. — Alapító tagnak is minősíthetem magamat — mosolygott Jósé, s megemelte vörös borral teli poharát. — Hat éve ennek. Aztán hetvenháromban, miután elvégeztük a főiskolát, Gomez vette kezébe a csoportot s azóta . nagyon sok sikert arattunk mindenfelé. Jómagam közgazdaságtant végeztem, s jelenleg Jósé Himely, az együttes első számú dobosa rom előtt több napon át. És nevetett, mennyit nevetett, te jó ég. Mindenkit megnevettetett. És tessék, kiderül róla, hogy komoly költő, esszét, publicisztikát egyaránt ír. — Jelenleg két köteten dolgozom. Az egyik verseket és meséket tartalmaz, s gyermekeknek készül. A másik publicisztikai kötet, Kuba utóbbi három évtizedéről kíván átfogó képet nyújtani. Ami a könyvkiadásunkat illeti, az nagyon sokrétű, gazdag. Több kiadónk van, s ami a leglényegesebb, évről-évre növekszik a könyvvásárlók száma. A kubai kultúra olyan időket él, mint eddig még soha. Termékeny esztendőket. Körbeültük az asztalt, szopogattuk a vörös bort, ismerkedtünk a szigetországgal, amelyben Hemingway öreg halásza élt, s egyre csodálkoztam az előttem széthúzott függönyön. A kubaiak mintha nem ismernék az időt. Vagy ismerik és nem törődnek vele? Nyugodtan, magukat nem hajszolva élik mindennapjaikat, ám ha megszólal a zene, a legidősebbtől a legfiatalabbig mindenki talpra ugrik. — Érdekes — forgatta a fejét Jorge. — Többször feltették itt nekem a kérdést, van-e nemzedéki kérdés Kubában. Eleinte nem is értettem. Nem érthettem, mert nincsen. A fiam tizenhárom éves és tökéletesen megértjük egymást. Sosem firtatom, hogy én milyen körülmények között nőttem fel. Nem firtatom, mert kinevetnek. És jogosan. Amibe ö beleszületett, azt kötelességünk megtartani, neki pedig kötelessége jobbá tenni. Nincsen benne az a sok társadalmi előítélet, ami az én nemzedékemet annyira befolyásolta, egészségesebb is, mint én, hiszen már kis korától jóltáplált. S mi csak azzal vagyunk idősebbek, hogy ráncosabb az arcunk. Lélekben fiatalok vagyunk, mint a gyermekeink, mint azok, akik holnap születnek. Mi már nekik is zenélünk. Kubai szív... Mit mond ez nekem? Elsősorban, nyilván, mert így nevelődtem, forradalmat. Chet és Fidelt. Disz- nó-öbölt, aztán világhírű kubai plakátokat, a havannai balettet, a kubai irodalmat, cukrot, rumot, szivart, sok-sok olimpiai és világbajnoki aranyérmet, és zenét, zenét, zenét. Azt is, amit Jorge Gomezék játszottak nagy-nagy sikerrel Európa-szerte, s amellyel fogadják majd a Világifjúsági Találkozóra hazájukba érkező vendégeket. Mert, hogy a VIT idején éjjel-nappal zenélni fognak, ebben biztos vagyok. Biztos, mert megismerhettem az ő zenész lelkűket, kubai szívüket. És megszerethettem őket, mert el tudták hitetni velem, hogy jártam Kubában. Mert elhitették velem Csoóri Sándor mondását: „Kubainak vagy kubaiak barátjának lenni manapság nem földrajzi s nem megbámulni való érdekességet jelent, hanem világnézetet, sőt tüntetést.“ SZIGETI LÁSZLÓ A Stasis Gépgyárban hatalmas gépek között felállított pódiumon zenéltek — munkásoknak (Gyökeres György felvételei)
