Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-16 / 29. szám
üjszo : G ér esi Lászlóné nem volt a tengernél. Amint mondja, életében eddig még sem szállodában, sem sátorban nem aludt. Az, hogy az arca mégis csokoládébarna, egyszerűen azért van, mert naponta a szabadban, a mezőn dolgozik. — Nekünk tavasszal és nyáron bizony nemigen lehet parádézni — mondja nevetve, miközben kijön a kisgéresi (Mal? Horeü) szövetkezet kertészetének egyik fóliasátrából, s leül egy zöldségesládára a többi asszony mellé. Tranzisztoros rádiómban már több mint egy jó negyedórája elhangzott a déli harangszó. Az asszonyokra nézek, s mondom Is nekik: nem akarom feltartani magukat, nyugodtan menjenek haza ebédelni, én csak Géresi Lászlónéval akarok elbeszélgetni, mert Dócs László, a hnb titkára azt mondta, hogy falujukban ő ,a legjobb képviselők egyike. — Olga, most akkor mi lesz? Te, vagy mi menjünk haza? — néz kérdő szemekkel Géresi László- néra az egyik kolléganője. Ez a mondat kissé feszé- lyezetté teszi a hangulatot, de rögvest kiderül, csak azért, mert ezek az asszonyok nem szoknak hazajárni ebédre. Kérdezem is máris — önszántukból csinálják-e igy, vagy netán a vezetőség kívánságára. — Mi megszoktuk így — mondja Géresi Lászlóné. — Jobb Itt a szabadban, meg nagyon szeretünk szalonnát, kolbászt sütni. — No, és a férje mit fog ebédelni? — kérdezem tőle most már kicsit kötekedve, mert tudom, hogy Géresi László és a fia is traktorosként dolgozik a szövetkezetben. — Ne higyje, hogy éhen maradnak. Otthon van a nagymama, s az ő föztje vetekszik a legjobb szakács ebédjével. — Van itt a szövetkezetben üzemi konyha is. öt korona ott egy ebéd, de hát oda főleg a vezetők járnak! Ami igaz, az igaz — mi is szívesen vennénk azt a meleg ételt, ha kihoznák ide. De ezt azért bele ne írja az újságba! — veti közbe egy fiatalasszony, s jót nevet a többiekkel együtt. Nyársat a szalonnasütéshez nem kell faragniuk. Ezt talán napokkal, vagy hetekkel ezelőtt elkészítették. Mindegyiküknek megvan a sajátja, csak elő kell venni. Míg néhányan megrakják a tüzet, a kertészetre tereljük a szót. Megtudom tőlük, hogy ma kora reggel óta paprikát ültetnek ki. Tizenegy fóliasátor alatt termesztenek paprikát, de ezt megelőzően a retket és a káposztát már kitermelték innen. — Nem indult jól ez az év. Rossz volt a tavasz — mondja Géresi Lászlóné. — Sok minden lefagyott. Most már minden bizalmunk a paprikában és az őszi káposztában van. Jelenleg kilencen dolgozunk itt, de van, amikor harmincötén is vagyunk! — Állandó dolgozói nincsenek a kertészetnek? — De. csak a „dohányosok“ és a „szőlősök“ külön csoportot alkotnak. Persze, a feladatok sokszor megkövetelik, hogy segítsünk egymáson. Ilyenkor együtt dolgozunk. — Azért nem lehet olyan nehéz munka a kertészkedés, hisz amint látom, elég későn éheztek meg, a dél pedig már régen elmúlt?! — Nono — nemigen múlt az még el. Hallgasson csak! Hallja? Itt a közeli erdőben a kakukk még csak most jelzi az ebédidőt! Mi őhozzá igazodunk — mondja ismét egy jót nevetve Géresi Lászlóné, majd elkomolyodva, így folytatja: — Ne higyje, hogy könnyű munka ez. A palántázás például nehezebb, mint a kapálás. Görnyedni kell egész nap, szinte négykézláb kell járni. Géresi Lászlóné jó darab szalonnát húz elő a táskájából. Késével gondosan bevagdossa és ráhúzza a nyársra. Akaratlanul is a kezét figyelem. Látom, hogy a tenyerén kemény a bőr, s vannak részek, ahol be is hasadozott. Anyámnak van ilyen keze. Az enyémet szégyelleném melléjük tenni. A parázsló tűz fölött a szalonna lassan bámulni kezd. Géresi Lászlóné olykor-olykor alátartja a kenyeret, hogy megcsorgassa zsírral — közben érzem, várja a kérdésemet, s talán arra gondol: mit is akarhat tőlem ez a fiatalember, aki jóformán a gyerekem lehetne... — Milyenek voltak a szülei, a gyermekkora? — kérdezem tőle múltidézésként, s bízván benne, hogy talán tanúlságként is. — A szüléimről nem sokat mondhatok, mert korán elvesztettem őket — mondja. — Nyolcéves voltam, mikor meghalt édesanyám, kilenc, amikor apám. Anyámat a trombózis, apámat a háború vitte el... — Többen maradtak testvérek? — Egyedül voltam. — Ki nevelte fel? — Apám anyám halála után egy éven belül megnősült. A mostohámmal maradtam. Ö nevelt fel. Ketten gazdálkodtunk. Iskolába nem sokat jártam. Bizony, nekem a munkát korán meg kellett ismerni. — Ezután hogy alakult az élete? Hallgat. Bensőjében viszont nincs csend. Arcán látom, hogy gondolatában emlékek, megpróbáltatások, nélkülözések képei villannak át. A kérdésem váratlanul érte, mert összegezni a megtörténteket ez az asszony nemigen szokta. Abból a fajtából való ő, akinek erre az idejéből nem futná. — Hát, nem volt azért mindig rossz — mondja erőltetett mosollyal, s úgy néz rám, hogy megértem: számára sokkal kedvesebbek azok az élmények, amelyek az utóbbi egynéhány évtizedhez kapcsolódnak. — Mióta képviselő? — kérdezem tőle most már visszaugorva a jelenbe. — öt éve vagyok képviselő. Tudja, sokszor van úgy, hogy este, mikor fáradtan hazamegyek, jobb lenne lefeküdni de még gyűlésre kell mennem. £s én elmegyek. Talán furcsán hangzik, de higyje el, ott még meg is pihenek. No, nem azért, mintha kíszunyő- kálnám magamat, hanem azért, mert tolmácsolni tudom azokafa véleményeket, amelyeket kolléganőim, s a hozzám tartozó tizenhat ház lakói nekem elmondanak. Nekem az igen nagy megkönnyebbülést jelent, ha a nép érdeke sikeresen találkozik a veze- tőség törekvésével, s ebből olyan valami születik, ami a falunk fejlődését szolgálja. Most például a járdákat aszfaltozzuk a faluban. Ehhez is sok társadalmi munkára van szükség. A körzetemben nincs fennakadás, jól megy a munka. Z-akcióban nemrég egy óvodát is felépítettünk. — Gondolom, néha azért problémák is akadnak? A szalonnázó asszonyok eddig szótlanul hallgatták a beszélgetésünket, de most Géresi Lászlőnét megelőzve egy munkatársa szól: — Azt írja meg, hogy nincs mindig kenyér, meg tej! Ha azt akarja az ember, hogy abban a szűk kis üzletben ezeket megkapja, állandóan ott kellene ólálkodnia és még dolgozni sem mehetne! Meglepnek az indulatos szavak és kiegészítésért, magyarázatért Géresi Lászlőnéhoz fordulok. — Ez súlyos probléma nálunk — mondja ő is. — Az 1470 lakosú falunknak már kicsi az élelmiszer- üzlet. Ide kenyeret és tejet csak minden második nap hoznak, s így bizony az ellátás nem mindig kielégítő. A nemzeti bizottságon ezzel a problémával ml már többször is foglalkoztunk. Falunk lakói Z-akciő- ban is hajlandóak lennének felépíteni egy új üzletházat, csak engedélyezzék a járásról. — És más jellegű problémák, olyanok, amelyek az emberekhez, a géresiekhez fűződnek — vannak-e? Géresi Lászlóné elmosolyodik. — Hát, azért olyan is akad. Tavasszal a szomszédok még néhol szeretnek egy-egy barázdányit elszántani a másikéból. Ilyenkor nekünk, képviselőknek kell kimennünk és rendet teremteni. Ez nem valami hálás feladat, de azért haragosom eddig még nincs. — A család hogy viszonyul a képviselő anyukához, illetve feleséghez? — Már megszokták, hogy szívemen viselem a falu sorsát. Egyébként dolgos, jó férjem van. Szereti a családot. A nagyobb fiamat is megbecsülik a szövetkezetben. A kisebbik géplakatosnak tanul Nagykapo- son. Most, ha esténként együtt vagyunk, legtöbbet az építkezésről beszélünk, mert mi is hozzáláttunk egy családi ház építéséhez. Már tető alatt van, a víz és a villany is be van vezetve. Ha kedve van hozzá, nézze meg a falunkat. Régi házat már nemigen fog látni! Épp a múltkor számoltuk, hogy lassan már több autótulajdonos lesz Géresben, mint borospince-tulajdonos, pedig ezek száma megközelíti a háromszázat — mondja ismét nevetve Géresi Lászlóné, és hozzálát a sült szalonna elfogyasztásához. SZÁSZAK GYÖRGY 1978. IfGBBAGABB KINCSŐNK AZ EGÉSZSÉGŰNK Nagy vívmányunk — az ingyenes gyógyk< Dolgozó népünknek a reakció jeleit aratott 30 év előtti győzelmével és ezt követően a gyógyfürdők államosításával az egészségügyi szolgáltatások új korszaka kezdődött hazánkban. Azóta a gyógyfürdők valóban a népet szolgálják. Míg régente a részvénytársaságok tulajdonában vagy magántulajdonban levő gyógyintézetek és szanatóriumok kapui — az anyagi érdekeltségek szem előtt tartásával — főleg a tekintélyes, jómódú kiválasztottak előtt tárultak fel, a gyógyfürdők államosításával lényeges változásoknak vagyunk tanúi: a betegek beutalásánál többé nem a társadalmi helyzetük, hanem egészségi, állapotuk a döntő. Ehhez járulnak a színvonalasabb szolgáltatások, a páciensek komplex ellátása, amely a kedvező éghajlati viszonyokon, a gyógyforrások vizén és a fizikális gyógykezelésen kívül az ésszerű táplálkozásra, a rehabilitációhoz szükséges tornára, sportolásra, sétákra ugyanúgy kiterjed, mint a betegek kulturális és szórakozási igényeinek kielégítésére. Korszerű gyógymódok — Legfőbb célunk — tudtuk meg Bohumil Havlíéektől, a Csehszlovák Állami Fürdők és Gyógyforrások vezér- igazgatójától, hogy egészségügyi szolgáltatásainkkal lehetőleg megelőzzük a betegségeket, illetve visszaadjuk pácienseink egészségét. Mindenekelőtt a hosszabb ideig tartó munkaképtelenséget vagy rokkantságot okozó betegségek — pl. a véredényzavarok, a szív, az emésztőszervek, a végtagok és a légzőszervek megbetegedéseinek következmények nélküli orvoslására törekszünk. A fürdővendégek 80 százalékát az ezekben a kórokban szenvedő páciensek képezik, akiknek 75 százaléka munkaviszonyban, tehát még produktív korban van. A férfiak egyharmadá- nak életkora 51—60, a nők 43 százaléLuhaéovice egyik legújabb gyógyfürdője kának 41—55 év. Az orvosok fáradozásának eredményei kielégítők: a páciensek zöme ismét bekapcsolódik a munkafolyamatba, de legalábbis — egészségi állapotuk rosszabbodásának megakadályozásával — többnyire sikerül meghosszabbítani életüket. Ez az egyes betegségek gyógykezelésére szakosított gyógyintézetek és szantóriumok érdeme is. A szívbetegségeket gyógykezelő fürdőhelyek egy ré-' szében, pl. Podébradyban, FrantiSkovy Láznéban, Konstantinovy Láznéban, Teplicében és Sliaőon a korszerű gyógymódok bevezetésével kitűnő eredményeket értek el. Növekszik a fekhelyek száma Hazánk 58 fürdőhelyén — ebből 35- öt Szlovákiában tartanak nyilván — a múlt évben több mint 283 ezren gyógykezeltették magukat. Az egész évben üzemeltetett, korszerűen berendezett gyógyintézeteket és szanatóriumokat az igényeknek megfelelően, korszerű készülékekkel és diagnosztikai műszerek(A CSTK felvétele) kel látták el. Az egykori szállodák egészségügyi célokra való átépítésével és újabb gyógyintézetek létesítésével a fekhelyek száma 1948 óta megkétszereződött. Az ezen a téren elért eredmények már az 5. ötéves tervidőszakban kimagaslók voltak. A fekhelyek számának növelésére irányuló feladatát egészségügyünk 25 százalékkal teljesítette túl. Ennek volt köszönhető, hogy — az elő- «ő ötéves tervidőszakhoz viszonyítva — százezerrel több beteg részesült intézeti gyógykezelésben. A bejáró betegek száma pedig kb. 70 százalékkal volt nagyobb. De nemcsak a fekhelyek száma növekedett. Lényegesen több az egyágyas szoba, a több ágyas szobákban pedig, tekintettel a betegek kényelmére, kevesebb a fekhely. A legtöbb szobához fürdőszoba, de legalábbis zuhanyozó tartozik. Űj gyógyintézetek A reumás betegek Tfeboflban az Auróra, Jáchymovban pedig a Béhounek akadémikus nevét viselő szanatóriumban keresnek gyógyulást. Karlovy Va- ryban a Gagarin fedett fürdősétányt, s a Darkovban és Jeseníkben létesített rehabilitációs intézetek szolgáltatásait is igénybe vehetik már a betegek. A 6. ötéves tervidőszak első két évében megnyílt gyógyintézetek közül különösen a Karlovy Vary-i Thermal szanatórium és a bohdanovcei Július Fuőík fürdőház érdemel említést. A to-‘ vábbi 14 új gyógyintézetet — összesen 1216 fekhellyel — Mariánské Láznéban és FrantiSkovy Láznéban, Karlovy Va- ryban, Bilinában, Libverdában adták át rendeltetésének. A 6. ötéves tervidőszakban a gyógyintézetek tatarozására és korszerűsítésére főleg Mariánské Láznéban, Tepli- cében, fanské Láznéban, Slatinicében, Jáchymovban, Velichovkyban fordítanak nagy gondot. Gyermekszanatőriumok A csehszlovák fürdőhelyeket a gyermekek egészségéről való beható gondoskodás jellemzi. Az orvosok különösen a légzőszerv! megbetegedések, a szív- és az idegbaj gyógykezelésének szentelnek nagy figyelmet, hogy a kicsinyek mielőbb egészségesen távozhassanak otthonukba. Erről az igyekezetükről tanúskodnak a néhány intézettel — pl. a 700 m magasan fekvő kynZvarti gyermekszanatóriummal — kapcsolatos intézkedések. Bebizonyosodott, hogy az ottani kedvező éghajlati viszonyok — a ködmentes időjárás, a gyakori napsütés stb. — rendkívül alkalmasak a légzőszervek gyógykezelésére. Ezért az egész ország területéről a kis betegeket ma már kétéves koruktól ide utalják be. Egészségügyi dolgozóink a gyógyfürdők államosítása óta eltelt három évtized alatt elért eredményeikre indokoltan büszkék lehetnek. Gondos ápolásukkal egyre több betegnek adják vissza egészségét. Az államosítás tehát valóban új korszakot nyitott a gyógyfürdők életében, olyan áldásos korszakot, amilyenben csak a szocialista országok lakosságának lehet része. KARDOS MARTA
