Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-10 / 50. szám
ÚJ szó 19 78. XII. 10. 3 Ebben a köztársaságban a .párt iköz- "ponti bizottságán már az első napokban valahogy öntevékenyen megalakult a szűzföldekkel foglalkozó munkacsoport. Később különféleképp nevezték: egyesek munka- vagy operatív csoportnak, mások a szűzföldek köztársasági törzskarának. Tevékenységével valóban emlékeztetett a front törzskaraira. Ennek vezetésével bíztak meg. Ez a csoport nem jött létre hivatalosan, senkinek sem volt benne különleges rendeltetése, mindenki szokásos tisztjét látta el benne és mindahányan közvetlen kapcsolatban álltak a mezőgazdasággal. Rajtam kívül a csoport tagjai voltak: Fazil Ka- ribzsanovics Karibzsanov, a központi bizottság mezőgazdasági titkára, Andrej Konsztantyinovics Morozov és Va- szilij Andrejevics Livencov, a központi bizottság mezőgazdasági és szovhoz- osztályának vezetői, Grigorij Andrejevics Melnyik, köztársasági mezőgazdasági miniszter, Mihail Dmitrijevics Vlaszenko, a szovhozok minisztere és több más felelős dolgozó. Természetesen a központi bizottságon a szűzföldekkel több száz ember foglalkozott, de éppen az említett elvtársak alkották azt a törzskart, amely irányította ezt a nagy munkát. Sürgető és — terjedelmét tekintve — példátlan feladat volt a talaj előkészítése a szántásra. S ha már beszélünk arról, hogy az elsők között kik indultak el a beláthatatlan sztyeppébe,- akkor megmondhatjuk: a tudósok, hidrotechnikusok, botanikusok, a mezőgazdasági termelés szervezői és agronőmusok. Elsősorban róluk szeretnék jó szóval megemlékezni. Termőföld nincs mindenütt. Rá kellett találnunk. Értékelni, kijelölni kellett és megszabnunk azt, hogy melyik alkalmas a gabonatermelésre, melyik rétre vagy legelőre. A mezőgazdasági szervezőknek át kellett kutatniuk Kazahsztán területének csaknem egy- harmadát — 100 millió hektárt. Csak a Kazah SZSZK Tudományos Akadémiája 69 komplex expedíciót és csoportot hozott létre és irányított a sztyeppébe. A föld kutatásába és értékelésébe bekapcsolódtak az egész ország tudományos akadémiáinak, intézeteinek és kutatóállomásainak szakemberei. Oroszországból, Kazahsztánból, Ukrajnából és Belorussziából több ezer talajismerő, botanikus, hid- rotechnikus, mezőgazdasági szervező és agronómus átkutatta a köztársaság 178 területét és kezdetben 22,6 millió hektár megművelésre alkalmas földet talált. Ezt a földet, a flóráját, a vízkészleteket és a helyi építőanyag termeléséhez szükséges nyersanyagforrásokat pontosan feltüntető tereptérképek formájában bemutatták a járási, majd a területi és a köztársasági szervezeteknek. Okleveles mezőgazdasági szervező vagyok. Mindez nagyon érdekelt, egy ilyen nagy köztársaság központi bizottsági titkáraként és a mezőgazda-' Ságot szervező szakemberként egyaránt. A tudósok segítségünkre voltak a gyors tájékozódásban. A köztársaság területén kijelöltek hat jól megválasztott természeti és gazdasági övezetet és pontosan javasolták nekünk, hol termeljünk gabonanemű- eket, hol fejlesszük az állattenyésztési termelést, hói hangoljuk össze ezt a kettőt és hol legyen öntözéses gazdálkodás. Akkoriban sok kellemes ismeretséget kötöttem kazah elvtársakkal. A kazahokat már a fronton megkedveltem. Derekas, szerény emberek, lelki- ismeretes, bátor harcosok és parancsnokok voltak. A harcok közti szünetekben nagy szomorúsággal gondoltak hazájukra, a széles füves sztyeppére. Egyszer meghallgattam egy kazah dallamos, szomorú énekét. Hozzáléptem és megkérdeztem tőle: — Miről dalolsz? — A sztyeppéről. A csodáról. S eszembe jutott a szerelmem ... — A szerelmed után búslakodhatsz. Otthonod után szintúgy. De a sztyeppe után? Miért rosszabb ez az ukrajnai sztyeppe? Nem rosszabb. Csak az a miénk — egészen más ... Ma, évek múltán, örömmel állapítom meg, mennyit fejlődtek a kazah nemzetiségű szovjet káderek. Vannak köztük kimagasló pártmunkások és gazdasági dolgozók, kitűnő tudósok, minden területen tehetséges szakemberek és a kultúra nagyszerű mesterei. Meg kell mondanom, hogy a kaza- hok általában, túlnyomó többségükben, óriási lelkesedéssel és egyetértéssel fogadták a párt döntését a füves sztyeppék megműveléséről. A ka- zahok számára a szűzföldek termővé- tétele nem volt könnyű feladat, mivel a kazah nép hosszú évszázadokon át szarvasmarhát tenyésztett és most igen sokan kénytelenek voltak a sztyeppén változtatni korábbi életmódjukon, gabonatermelőkké, gépesí- tőkké és a gabonatermesztés szakembereivé kellett válniuk. A helyi lakosok azonban elég bölcsek és bátrak voltak ahhoz, hogy nagyon aktivan és hősiesen részt vegyenek a szűzföldek megművelésében. A kazah nép bebizonyította, hogy történelmileg érett, tisztában van az egész ország szükségleteivel és kifejezésre juttatta forradalmi, internacionalista tulajdonságait. > Már csaknem negyedszázada barátkozom Dinmuhamed Ahmedovics Ku- najevvel. Akkoriban a Kazah SZSZK Tudományos Akadémiájának elnöke volt és így — természetesen — már alma-atai tartózkodásom első napjaiban megismerkedtünk. Ez a bányamérnök, a színesfémek szakembere, nem volt szakbarbár, hanem államférfiúi módon, széles látókörrel és merészen gondolkodott, eredeti és mély elképzelései voltak Kazahsztán fejlődésének óriási erőforrásairól és kilátásairól. Ezen felül ennek a nyugodt, szelíd és elbűvölő embernek töretlen akarata volt és a pártos elv- szerűség jellemezte. Rövidesen a köztársaság minisztertanácsának elnöke lett. Jelenleg Kazahsztán pártszervezetét irányítja és tagja az SZKP KB Politikai Bizottságának. Dimas Ahmedovics (barátian mindenki így szólítja, senki sem használja teljes nevét, a Dinmuhamedet) Umirbek Uszpanovics Uszpanovot, a Talajtani Intézet igazgatóját javasolta tanácsadómnak a szűzföldek kérdéseiben. A komoly tudós által irányított intézetnek bő anyaga volt Kazahsztán talajjellegéről. Az intézet dolgozói nagy segítséget nyújtottak mindabban, ami összefüggött az új szovhozok létesítésével. Szívesen emlékezem vissza Vaszilij Alekszandrovics Seremetyjevre, a köztársasági mezőgazdasági minisztérium mezőgazdaságszervező igazgatósága vezetőjére is. Eredeti ember volt. Télen-nyáron kalap nélkül, katonazubbonyban, magas szárú csizmában járt-kelt, oldalán az elmaradhatatlan tábori táskával. Sok évi kazahsztáni működése alatt gyalog keresztül-kasul járta a köztársaságot és a sztyeppét nemcsak a szemével, hanem a saját bőrén is megismerte. Ez az ember a szó szoros értelmében pótolhatatlan volt annak eldöntésénél, hová telepítsék a szovhozok fő létesítményeit. Tábori táskája a szememben mesebeli kincs volt: Vaszilij Alekszandrovics ebből vetteiki a tériképeiket, vázlatokat és jegyzettömböket, sok száz kis folyam, vízmosás, tűzhányó, szélcsendes zug elnevezésével, a terepet ismerő számJán BlajZej felvétele tálán helyi lakos nevével. Mindig azt szorgalmazta, hogy vonják be őket az új gazdaságokat létesítő bizottságokba és ezek az öregek készségesen a segítségünkre voltak. Amidőn Seremetyjev megtudta, hogy kiismerem magam a mezőgazda ság' szervezésében, rendkívül megörült és úgy fordult hozzám, mint a kartársához, sőt, néha ezzel enyhén visz- szaélt, beavatkozást szorgalmazott apró-cseprő dolgokban, amelyeket nélkülem is megoldhatott volna. Gyakran azonban szükséges volt a közbelépés, mégpedig a komoly is. Egyszer felháborodottan roháht hozzám, rengeteg mezőgazdasági térképpel, amely nyilván a kokcsektavi területről származott: — Nézzen ide, mit csinálnak! A régi területekhez újakat rajzoltak hozzá, a föld bárminemű minősítése nélkül. Felháborodottan felhívtam a járást és azok nyugodtan így válaszolnak: Mit háborog, nem első ízben műveljük meg a földet, eljön a tavasz, a hó elolvad és tüstént látni fogjuk, hogy hol szántsunk. Olyan kolhozokról volt szó, amelyeknek szintén új területeket utaltak ki megművelésre. Az emberek ott a sztyeppében már réges-régen dolgoztak és természetesen olyan szakembereknek tartották magukat, akikkel senki sem állhatja a versenyt. Szükséges volt az ilyen szemlélet leküzdése, harcolni kellett a leegyszerűsített megközelítés ellen, megkívánva azt, hogy mindenütt szigorúan tudományos alapokon válasszák ki megművelésre a szűzföldeket. Nemcsak rugalmas, hanem egyben a távlati kilátásoknak megfelelő eljárás volt szükséges. Az ilyen nemes cél érdekében nem volt szabad sajnálni sem időt, sem fáradtságot. Gyakran késő éjszakáig ott maradtam a központi bizottságon. Ojra és újra átnéztem a térképeket, valamint több tíz gazdaság telepítése megin- doklását, amíg ezeket a gazdaságokat végérvényesen nem hozták létre a köztársaság minisztertanácsának döntése és a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumának utasítása alapján. Ismeretes, hogy az 1954-es esztendő, ha tekintetbe vesszük a nagy kételyeket, a- szűzföldek termővé tételében óriási sikert hozott. Az országban 13 millió hektár helyett feltörtek 19 milliót. Kazahsztán is túlteljesítette a megművelés tervét. Hangsúlyoznom sem kell, hogy ez milyen lelkesedést váltott ki és a megkezdett mű folytatásában milyen biztonságérzetet kölcsönzött. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa összegezték az első tapasztalatokat, felmérték az ország lehetőségeit és „A mezőgazdasági, valamint a parlagon heverő föld további megművelése, a gabonatermelés növelése érdekében“ címmel határozatot hagytak jóvá. Kazahsztánban tervbe vették további 250 új szovhoz létesítését. Az 1954-ben létrehozott első 90 szovhoz a jobb területeket foglalta el a vasútvonalaik közelében és a folyók partján. Most pedig a beláthatatlan sztyeppe mélyébe kellett hatolni. Feladataink még bonyolultabbak lettek, nehezebbé vált a megművelésre alkalmas föld megválasztása is. Ellentétek alakultak ki, vagy ha úgy akarják, a nézetek harca. Visszaemlékezem két területen vívott csetepatékra. A szövetségi mezőgazdasági minisztérium nézete az volt, hogy az aktyu- binszki területen nem szükséges ugart törni, mivel a föld ott — állítása szerint — a gabonatermelésre alkalmatlan. Ezzel szemben a karagandai területen a helyi elvtársak 18 szovhoz létesítését javasolták kis terméshozamot ígérő földeken, s az ő „kezdeményezésüket“ fenntartás nélkül támogatta. Telefonáltam Moszkvába a miniszternek és megmondtam neki, hogy ez szembeötlő tévedés. Ö azonban hazafiaknak és úttörőknek nevezte a karagandaiakat és — nyilván hevületében — maradisággal s más főben járó bűnökkel vádolta meg a vezetőket az északi területeken, ahol valóban kevés volt a szűzföld. A számokat, alapanyagokat és érveket nélkülöző szóbeli vita értelmetlen. Az aktyubinszki területre repültem, találkoztam a szakemberekkel és a hely színén meggyőződtem róla, hogy van itt termőtalaj. Ragaszkodtam hozzá, hogy haladéktalanul irányítsák oda a tudósok komplex expedícióját. Derekasan dolgoztak és felfedeztek 1,7 millió hektár, megművelésre alkalmas, jó földet. Karagandai látogatásom alatt könnyűszerrel megállapíthattam azt is, hogy igazunk volt. Ismét meggyőződtem róla, hogy a mezőgazdaságnak tudományos és nem voluntarista megközelítésbe van szüksége. : ’ (Folytatjuk) Leonyid lljics Brezsnyev: SZÜZFOLD
