Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-12-03 / 49. szám

* 1978. XII. 3. *9 EO Lansky, aki jó viszonyban volt Ba­tista kubai kormányzóval, az Egyesült Államokba szökött, de Kubában hagy­ta helyetteseit: az öccsét; Jack Lans- kyt és Trajicantét. A kubai kormány mind a kettőt bebörtönözte. Épp ebben az időben jelent meg Ha­vannában Jack Ruby. A Warren-bizott- ságnak azt vallotta, hogy a barátja, Luis McKllly hívta őt Kubába. Az a McKilly, aki a Lansky szindikátusá­nak tagja volt, s egy játékkaszinót ve­zetett. A kapcsolatlánc bizonyított: Traficante—McKilly, McKilly—Ruby. De a nemrégiben nyilvánosságra hozott CIA-emlékirat szerint Ruby személyesen is ismerte Traficantét. 1963. november 26-án egy angol újság­író, John Wilson adatokat közölt az amerikai nagykövetséggel Ruby 1959- es kubai útjáról. Wilson, aki Kubában dolgozott, a Batista-rezsim megdönté­se után rövid időt a börtöben töltött. Ott ismerkedett meg egy Santos nevű gengszterrel, akit gyakran meglátoga­tott egy amerikai férfi: Jack Rubynak hívták. Nincs okunk kételkedni, hogy a Santos nevű gengszter Santos Trafi- cante volt. De a Warren-bizottság mindezt figyelmen kívül hagyta, sem Traficantét, sem McKillyt nem idézte be tanúnak. Néhány hónap múlva Jack Lanskyt és Santos Traficantét szabadon bocsá­tották, és kiutasították Kubából. Visz- szatértek az USA-ba, s beszéltek Meir Lanskynak a szigeten beállt változá­sokról. Elbeszélésük dühbe hozta a pénzmágnást. Nicholas Haigy, az amerikai maffia nyomozójának adatai szerint Lansky összehívta az összes illegális amerikai szindikátus vezetőit, és egymillió dol­lár jutalmat tűzött ki Fidel Castro fe­jére. Amikor a kubai emigránsok meg­kezdték a diverzáns akciókat Kuba el­len, a maffia fegyverrel, lőszerrel és pénzzel látta el őket. 1960 nyarán Fidel Castro kormánya hozzálátott Kubában az amerikai tár­saságok államosításához. Állami tulaj­don let a Coca-cola, az United Fruits, a General Foods és más társaságok vagyona, amelyek az amerikai fegy­veres erők hagyományos szállítói, így tehát a hadiipari komplexum részei voltak. Ám ezeknek a társaságoknak a veszteségét össze sem lehet hasonlíta­ni a földalatti szindikátusok vesztesé­geivel. Batista idejében csak a kubai játékkaszinók évi jövedelme elérte a százmillió dollárt, a prostitúció és a heroin még többet jövedelmezett. „Vegyék ki a kavicsot a cipőmből” 1961-ben a kormány nagyszabású akciót indított a földalatti szindikátu­sok ellen, melyet az elnök öccse, Ro­bert Kennedy igazságügy-miniszter irányított. Élve jogaival elhatározta, hogy kiutasítja az USA-ből Carlos Marcellót, az alvilág második legbe­folyásosabb emberét, az FBI ügynö­két. Egy New Orleans-i utcán fogták el és felültették egy Guatemalába in­duló repülőgépre. Robert Kennedynek ez az intézkedése kiváltotta a „tör­vény embereinek“ bírálatát, akik a „jo­gi normák“ megsértésével vádolták a minisztert. Két hónap múlva azonban Marcello saját repülőgépén, amelynek pilótája David Ferri volt, titokban visszatért az országba. A Los Angeles Times 1970. szeptember 4-én írt erről a tény­ről. Marcello bírósági eljárást indított az igazságügy-minisztérium ellen. A bíróság törvénytelennek minősítette a minisztérium lépését, és Marcello így szabadon mozoghatott. Marcello gyűlölte a Kennedy fivére­ket. 1961 szeptemberében New Or- leansba hívta a maffia vezetőit és be­jelentette, hogy megkezdődött John és Robert Kennedy meggyilkolása tervének előkészítése. Az igazságügy­minisztériumot erről az FBI titkos ügynöke tájékoztatta, aki jelen volt a találkozón. Szerinte Marcello azzal vádolta a Kennedy fivéreket, hogy „túl messzire“ mentek a maffia üldö­zésében, és beszédét olasz felkiáltás­sal — „vegyétek ki a kavicsot a ci­pőmből!“ — fejezte be. Ez a szicíliai maffiatagok hagyományos felkiáltása gyilkosság előtt. Kennedyék az amerikai maffia má­sik tagját — a chicagói alvilág vezé­rét, Sam Giancanát is üldözték. 1963 júniusában több mint 20 FBI ügynök éjjel-nappal szemmel tartotta Gianca­na házát. Ez csak egy része volt Ro­bert Kennedy tervének, amely számolt a szövetségi kormány valamennyi szervének mozgósításával a földalatti szindikátusok Las Vegas-i fellegvára elleni döntő támadás esetére. Az alvilág vezetőinek haragja csak fokozódott, amikor Kennedy elnök be­jelentette, hogy szándékában áll ha­zarendelni a dél-vietnami amerikai katonai tanácsadót. Ez a maffia szá­mára a heroinüzlet veszélyeztetését jelentette, ezért úgy döntött, hogy mindenáron megvédi a heroin beho­zatalának forrását. A hírhedt triumvirátus A maffia nagy hatalma ellenére sem dönthetett egyedül John Kennedy ueggyilkolásáról. Azonnal elárulta vol­na magát, mivel főnökeinek gyűlölete az elnök iránt nagyon is ismert volt. A merénylet sikere érdekében egy ha­sonlóan hatalmas, ha nem még hatal­masabb szervezettel kellett együttmű­ködnie. Mint már említettük, a hadiipari komplexum is a megbékíthetetlen el­lensége volt John Kennedy külpoliti­kájának. A feszültség enyhítésének vonalában a komplexum vezetői jöve­delmeik veszélyeztetését látták. Azon­kívül az elnök megkezdte a CIA be­folyásának aláásását is, amely eddig a hadiipar érdekeivel összhangban gyakorlatilag ellenőrizte az ország egész külpolitikáját. A hadiipar veze­tői egységesen John Kennedy likvidá­lásának szükségessége mellett döntöt­tek, a megfelelő módszerek és eszkö­zök kiválasztását pedig a CIA-ra bíz­ták. A CIA vezetősége kapcsolatba lépett a maffiával. A maffia kellő számú profi gyilkost biztosított — hiszen ér­dekei Vietnamban és Kubában is azo­nosak voltak á CIA érdekeivel. Azon­kívül nem ez volt az első eset, hogy a CIA és a maffia közösen dolgozta ki egy politikus meggyilkolásának ter­vét: 1960 augusztusában Fidel Castro ellen terveztek merényletet. Annak idején Rosellit, a Las Vegas-i maffia vezérét, Giancanát, a chicagói gengsz­tervezért és a floridai Traficantét, a gyilkosságszervező szakembert szer­vezték be. Természetesen ezek most is elfogadták a CIA ajánlatát, hogy kös­senek „egyezményt“ Kennedy elnök meggyilkolására. A gengszterek mint nagyon gyakor­lott és óvatos emberek nem feledtek el feltételeket szabni a CIA-nak: az elnökre a maffia profi gyilkosai fog­nak lőni, a CIA közvetlen részt vesz az összeesküvés megvalósításában, és megteszi a kellő intézkedéseket az egész ügy „eltitkolása“ érdekében. A CIA talált megfelelő „csalétket“ Lee Harvey Oswald személyében. Volt azonban egy más probléma: hogyan lehetne megakadályozni a helyi szö­vetségi rendőrséget abban, hogy az elnök meggyilkolása után elkezdje a bűnözők üldözését és az ügy alapos kivizsgálását? Dulles személyesen Hooverhez for­dult. Tudta, hogy az FBI igazgatója nem szereti a Kennedy fivéreket. Hoover 1924 óta vezette a hírszerző szervezetet, s minden politikusról olyan adatai voltak, hogy sem a Kongresszus, sem az elnök nem tehe­tett ellene semmit. Egyetlen előző igazságügy-miniszter sem mert hozzá­nyúlni, habár alárendeltje volt. Ám Robert Kennedy, aki 1961-ben került a minisztérium élére, korlátozta dik- tátori kiváltságait: Hoover már nem járhatott a Fehér Házba, amikor akart. 1962-ben Hoover és a Kennedy test­vérek közti kapcsolatok kölcsönös gyűlöletté fajultak. Kennedyék komo­lyan foglalkoztak a gondolattal, hogy mást ültetnek az FBI élére. Robert Ken­nedy jelezte alárendeltjeinek a mi­nisztériumban, hogyha fivérét ismét megválasztják, Hoovert nyugdíjazni fogja. Ez természetesen eljutott Hoo­ver fülébe is. Feltételezhető, hogy amikor Dulles beavatta Hoovert az elnök elleni ösz- szeesküvés tervébe, azonnal megtalál­ták a közös nyelvet. Az FBI úgy ve­zette a gyilkosság kivizsgálását, hogy a rendőrség ne avatkozzon bele. így tehát a CIA, az FBI és a maffia — hatalmas csoportosulások triumvi­rátusa szövetkezett John Kennedy el­len. Sorsdöntő elhatározás Az elnök életének napjai már meg voltak számlálva: Johnsonnal, az alel- nökkel és Connellyvel, Texas állam kormányzójával folytatott tanácsko­zás után úgy döntött, hogy 1963. no­vember 22-én Texasba látogat. Az összeesküvők azonnal hozzálát­tak a merénylet előkészítéséhez. A CIA elkezdte Lee Oswald felkészíté­sét. David Ferri, Clay Shaw és Guy Bunnister vezényelték azt az előadást, melyben Oswald a „Castro-párti elem“ álarcában lépett fel. Minden többé-kevésbé simán folyt le, csak egy komoly probléma volt még: hogyan fog. viselkedni Oswald, ha rájön, milyen csapdába esett? Ha csak két-három nevet említ, elindul egy láncreakció, amely még az össze­esküvés washingtoni vezetőit is lelep­lezi. A maffiások javasolták, hogy likvi­dálják Oswaldot azonnal letartóztatá­sa után. A választás Jack Rubyra esett. Hogy megkönnyítsék a profi gyilko­sok dolgát, megváltoztatták az elnök kíséretének dallasi útvonalát. Ezt Ca­bell tábornok intézte el. Kapcsolatba lépett fivérével, a dallasi polgármes­terrel — az pedig parancsot adott a rendőrségnek, hogy szervezze meg az útvonalat a Houston Streeten és az Elm Streeten át. Csak a halott tanúk hallgatnak Amikor közzétették a Warren-bizott­ság jelentését, megszólaltak a mee rénylet szemtanúi, s tanúságtételük ellentétben volt a bizottság eredmé­nyeivel. Azonkívül 1963. november 22-e eseményeiről Jack Rubyhoz közel­álló emberek is új tényeket közöltek. A leleplezéstől való félelem arra késztette a merénylet kezdeményező­it, hogy újabb és újabb embereket lik­vidáljanak. John Kennedy halála után pár éven belül öngyilkosság, gyilkos­ság vagy közúti szerencsétlenség kö­vetkeztében 16 olyan ember vesztette életét, akinek valamilyen köze volt a dallasi tragédiához. L. Bowers: Közvetlen a merénylet előtt az Elm Street melletti bokrokkal benőtt dombon három furcsa autót látott, a gyilkosság pillanatában pe­dig két férfit. 1968 augusztusában az autó, melyet Bowers vezetett, belehaj­tott egy híd pillérébe. A. G. Boggard: Autóügynök, látta Oswald hasonmását, aki 14 nappal az elnökgyilkosság előtt egy autókiállí­táson vett részt. Boggard azt állította, hogy az az ember, akit az autóüzlet­ben látott, nem azonos Oswalddal, akit 1963. november 22-én a rendőr­ség letartóztatott. 1966 februárjában Boggard ismeretlen okokból „öngyil­kosságot követett el.“ B. Reynolds: Látta a bűnözőt, aki Tippit rendőrre lőtt. A kihallgatás so­rán azt állította, hogy az nem volt Oswald. Két nappal később ismeretlen tettes fejbe lőtte Reynoldsot, de élet­ben maradt. Felépülése után még egy­szer megmutatták neki Oswald fény­képét. Ekkor Reynolds visszavonta vallomását s kijelentette, hogy „a gyilkos teljes bizonyossággal Oswald volt“. ]. Varell: Az az ember, aki látta, hogy az elnökre leadott lövések után a texasi tankönyvraktár hátsó kijáratán keresztül valamilyen férfi elmenekült. 1966 novemberében egy autószeren­csétlenség során vesztette életét. W. Walley: Taxisofőr, aki 1963. no­vember 22-én a tankönyvraktárból a lakására szállította Oswaldot. 1965 de- cemerében autószerencsétlenség áldo­zata lett. H. Russel: Látta Tippit rendőr gyil­kosát. 1967 februárjában lelőtték. G. Hunter: Újságíró, 1963. november 24-én este azután, hogy Jack Ruby le­lőtte Lee Oswaldot, Hunternek sike­rült bejutnia Ruby lakásába és ott kö­rülnéznie. öt hónappal később Hunter életét vesztette Long Beach város ren­dőrparancsnokságának helyiségében — állítólag egy pisztoly magától el-t sült. A rendőrt, akié a fegyver volt; felmentették. J. Causer: A Dallas Times Herald lap levelezője. Hunterral együtt tekin­tette meg Jack Ruby lakását. Szeptem­ber 21-én lakásán lelőtték. A jól ismert David Ferri: 1967 no­vemberében lakásában öngyilkos lett. Eradeo del Barre: Gazdag kubai emigráns, David Ferri közeli barátja. Néhány órával Ferri öngyilkossága után holtan találták. Minden újabb tanú halálával nehe­zebb és nehezebb lett az igazság ki- * derítése. A maffia szem előtt tartotta a szabályt: „Csak a halott tanúk hall­gatnak.“ Ki és miért ellenzi a rejtély megoldását Térjünk vissza elbeszélésünk elejé­re — Sam Giancana, John Rosseli és George De Mohrenschildt halálához. Giancanát néhány nappal azelőtt lőt­ték, hogy tanúskodnia kellett volna a szenátusi bizottság előtt, mely a Fi­del' Castro elleni összeesküvés után nyomozott. Ez azonban leleplezhette volna Kennedy elnök gyilkosait is. * Mindkét terv kidolgozásán ugyanis ugyanazok a csoportok dolgoztak. Nyomban Giancana meggyilkolása után a szenátusi bizottság utasította az FBI-t, hogy alaposan vizsgálja ki a bűntényt. Az FBI igazgatója azon­ban ezt visszautasította azzal, hogy „nem tartozik hivatali hatáskörébe“. Amikor megtalálták Roselli felné­gyelt holttestét, az AP hírügynökség és a Washington Post tájékoztatott ar­ról, hogy négy hónappal halála előtt Roselli titokban vallott a Castro elle­ni merénylet tervéről a szenátusi bi­zottság előtt. Feltételezzük, hogy a bizottság egyetlen tagja sem szellőztette Roselli vallomását. Am a hasonló információk szolgálati vonalakon eljutnak a kor­mányszervekhez, mindenekelőtt az FBI-hez és a CIA-hoz. Ez azt jelenti, # hogy a vallomásról tudomást szerez­tek az összeesküvés vezetői, és pa­rancsot adtak a profi gyilkosnak a „kényelmetlen“ tanú likvidálására. Roselli meggyilkolása után a Kong­resszus újabb bizottságot hozott létre a titokzatos gyilkosságok kivizsgálá­sára. Az első hét hónap azzal telt el, hogy nem tudtak dönteni, ki vezesse a bizottság munkáját. Mire hozzálát­tak a kivizsgáláshoz, meghalt a koro­natanú — George De Mohrenschildt. így az elnökgyilkosság legfontosabb tanúi életüket vesztették. Ha a Kong­resszus él hatalmával, és hozzálát a kényszerkihallgatásokhoz, ismét moz­gásba lendül az összeesküvés giganti­kus mechanizmusa. És további embe­rek jutnak majd elkerülhetetlenül ha­sonló sorsra, mint Giancana és Ro- • selli. Azonkívül Kennedy elnök meggyil­kolása körülményeinek valóban ala­pos kivizsgálása elkerülhetetlen ösz- szeütközést jelentene az Egyesült Ál­lamok hadiipari komplexumával. Lesz-e majd olyan elnök, aki képes lesz elhatározni magát egy ilyen lé­pésre? NOBUCSIKO OCSIDI x,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom