Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-03 / 49. szám
Ifordulótól (1898—1914) az első vi- oorúig terjedő időszak gazdasági itéről, gabonaárairól, termésered- iiről, időjárási viszonyairól, elemi sairól és az elfelejtett dűlőneveki. A naplót a bizottság kérdései ik: hol volt ez a dűlő, kinek a há- 3tt le ekkor és ekkor? (Egy érde- lat, amire szintén választ keresnek: >en, nem egész három hónap lefor- alatt, nyolc ízben pusztított tűz a n.) Ezt követi az eddig felajánlott ik és eszközök jegyzéke. A többi : könnyű lovas kocsi, faborona, s borona, faeke, hintó, hosszú sze- lovas gereble, faragott bútorok, ametsző famozsár, írott gerenda, szuszák, krumplinyomó szék, sza- Ibásztöltő, szapulódeszka, dézsa, ly, rocska, lúdkas, héhő, fából ké- zsíros deben, kanalas házi szőttes kézrosta, poplik, halottas tükör- i, punduszos falióra, pruszlik, li- i, rakott kötény, gyöngyös kötény, s bő gatya, farkas blúz, szőrtarisz- •ámás csizma, szőttes ágyhuzatok Mihály gazda naplójából L 9 0 3 — április 18-án olyan idő iogy be illet volna Karácsony első •a. Egész nap hó esett iszonyú hi- zéllel. Már délután 4 órakor csö- : a ja ágai és a fa virágai a rájok t jégkéregtől. 4 — Márciustól szeptemberig harmat eső volt egynéhányszor. : földbe ültettük a krumplit és a cát szárazba kapáltuk ... augusz- én fövégi Szabó Bandi háza kileégett egész a Dr. Dudics Endre •. Augusztus 7-én esti 10 órakor kígyóit a pici Tóth Sándor szálas a város pajtájáig leégett az al- ertfelőli sora, a Tabán is leégett, etőfelöli sor. Az őszi vetésre igen volt, a búza ára 22 koronáig föl 4 — Ezen évről semmi jót mon- em lehet, mert május hónapban lek pusztulni a libák, s úgy el hul- szeptemberig, hogy magnak való maradt... őszig úgy el szaporod- egerek, hogy az emberek nem korán vetni. Többször esett jég is nyáron. Július 25-én olyan vihar ogy a goba kereszteket úgy szét- hogy egy hatod része elveszett, let tetőket megrongálta, sok fát itt gyökerestül, ez még nem volt ij, július 28-án kitört a világhábo- Ez év novemberben a búza ára t 44 koronáig ... t megbeszélés a sok közül lely: efsz irodája. Időpont: 1978. tber 15. délután 5 óra. Jelenlevők: Aszló, a CSEMADOK járási bizott- & küldöttje, a helyi szervezet ré- pedig Horváth Imre és Kiss Zol- rábbá Bajkay Béla tanító, Pakusza \z efsz elnöke, és Drappon Imre, alelnöke. Dr. Sándor Károly tör- most nem tudott eljönni, Kocsis a hnb elnökét pedig sürgős hiva- ndői tartják távol, de nem hagy- imlítés nélkül jóindulatát és igye- , amivel e kis csoport munkáját is segíti. IgetésUnk tárgya: a falumúzeum, határoztuk, hogy mindent össze- k, ami falunk múltjával kapcso- lemcsak a tárgyi emlékeket, ha- Ssbeli dokumentumokat, levelezé- okmányokat, régi naplókat, fel- 3ket is. így került hozzánk Mi- ;azda naplója és Bartos István i is, aki a század elején jegyezte lói lakodalmas rigmusokat. Érté- t ez is, mert megőrzött számunk- ny régebbi keletű verset. Nagyon a bor felett mondott köszöntő: amit kapafokkal kongattunk, / ez, lgyfához foglaltunk, / kukorica- körülcsavargattunk ...“ y sallói diáklány, Gutman Marika i bálokról írt díjnyertes dolgoza- ezt később kibővíti a szüret kö- pszokások feldolgozásával, még bb lesz a néprajzi anyagunk. óvoda igazgatónője a népi gyér- kok, dalok és mondókák össze- re vállalkozott. téhláda hollétéről is tudunk, an- t múzeumunkban lesz majd a í egy régi vágyunk, de az egye- c távlati terv: szeretnénk kiadat- v alakban Salló monográfiáját. azonban a falumúzeumra kell osítanunk. első sikeres lépés, az anyaggyűj- ugyanis megtorpantunk. A mú- alkalmas épület — tipikus sal- íztház — amit erre a célra kink, egyelőre még nem eladó, ba is beletelhet, amíg a tulajdonosával sikerül megegyeznünk. Pedig szeretnénk már mielőbb hozzákezdeni a tatarozásához. — A régi sallói parasztház típusa a hambitos ház. A hambit, oszlopokon álló boltíves tornác. Az építkezési anyaga vályog, a tető rozsszalma. A kapubálványok tufából vannak kifaragva és kőgolyók díszítik. A kiskapu ívébe belevésték a gazda nevét és a ház megszületésének dátumát. Maga az épület, akár a telek is, hosszú és keskeny. Az utcára néző helyiség a tiszta szoba, ezt követi a nyitott kéményű konyha, a lakószoba és a kamra, néhol a gabonatároló a hombárokkal. Ezután következik a gazdasági rész: a tehénól, a lóistálló, a fészer és a leeresztő. Az udvar végében volt a pajta és kukoricaszárító. — Ilyen az a ház is, amit meg akarunk venni. Persze lesz rajta javítanivaló elég, például a gazdasági rész tetőzete tönkrement, s egykét hiányzó elemet rekonstruálnunk kell majd. De bár már ott tartanánk! — Bevallom, voltak pillanatok, amikor kicsit csalódottak voltunk. Hiszen annyi szabad óránkat, annyi féléjszakánkat szenteltük már oda ennek a munkának. S mégis úgy éreztük, a falu közömbös maradt. De aztán jöttek az első kézzel fogható eredmények és már látjuk: megértették, hogy a falumúzeum ügye nemcsak a CSEMADOK, nemcsak a hnb vezetőségéé, hanem mindnyájunké. És ha most nem végezzük el ezt a munkát, nem tudom, a következő nemzedéknek marad-e gyűjteni valója a faluban. „Héhő, babka, mocsolya“ Már említettem, hogy kilencéves voltam, amikor Sallóba kerültem, elég kicsi ahhoz, hogy megütközzem a tájnyelv furcsaságain, de elég nagy ahhoz, hogy tudatosan tanuljam, gyűjtsem őket. Itt gazdagodott a szókészletem olyan — azelőtt sosem hallott szavakkal — mint a kajdészni (kiabálni), hajlok (pince), levét (lett), gyüle (szemét), sutyú (szőlőCseri néni a kereplős motollával, amit még az édesapja készített. Gyökeres György felvételei prés). Itt ízleltem meg először az 1 betű lágyító hatását (Földi-Fölgyi). Itt hallottam először a -val -vei rag ilyentén használatát: kanálval, késvei; a helymeghatározás régies formáját: szabónyi, szántónon. Itt ettem először pocikos kenyeret (kolbásszal sült cipót), biracsot (csíráztatott búzából készült böjti ételt), fassangot (csörűgafánkot), pompost (sült-főtt tésztát), vízi lepényt (laskát), karácsonyi szilvalevest és újévi gyivós rétest. Itt ismerkedtem meg a babonákkal, amiket már az idősebbek is restellkedve idéztek fel, mintha illetlent mondanának. Pedig ez az anyag is aprólékos gyűjtőmunkára vár, amíg teljesen feledésbe nem merül. Különösen gazdag az újszülött védelmét szolgáló hiedelemkor. Mondom, sokat tanultam, s mikor már azt hittem, mindent tudok, amit Sallóról tudni lehet és tudni kell, kiderült, micsoda hézagok vannak az ismereteimben. A múzeumi tárgyak leltárát olvasgatva, mindjárt fennakadtam a héhőn és szalmametszőn. És még egy fél tucat más szón is, amelyeknek értelmezését jobb, ha a legilletékesebbekre bízom: a mai hetvenévesekre, akik annak idején ismerték és használták őket. — A héhő? A kendert héhőtük azon valamikor. Elő megtörtük a kendertilón, osztangat csomóba kötöttük és meghéhő- tük. Az olyan gömbölyű fából van és vékony hosszú szögek állnak ki belőle. Ogy vertük hozzája a kendert. Ami benne maradt, azt a kócot megágyaztuk és külön fontuk meg hamvasnak, vagy zsáknak. — A szalmametsző? Azzal vágtuk télen a kazalból a szalmát. A mocsolya, mint megtudtam, a patakot helyettesítette a mosásnál. Ez egy kb. 4x4 méteres mély gödör volt, amiben felgyűlt a talajvíz. A szennyes vizet egy kis csatornán vezették el belőle. Akinek nem volt sajátja, kölcsönkérte a szomszédja, vagy rokona mocsolyáját. — Mentünk bizony, mosáskor patakot kérni, vagy mocsolyát. Ide is adták. Elfért azon három deszka is. Annak a végén álltak az asszonyok. Télen is sza- pultuk a vásznakot, akármilyen hideg is volt. Sokszor jégcsapok csüggtek a kabátunk ujján, de utána szépen ki is fagyott ám a ruha! — A szaru kolbásztöltő a tehénszarv egy elfűrészelt darabja, ezen keresztül nyomkodták bele a késsel felvagdalt kolbászhúst a bélbe. Később afelől tudakozódtam, mi lehetett az oka a gyakori pusztító füzeknek, amiknek néha csak egy-egy pajta vagy kazal, de nem ritkán egész utcasorok estek áldozatul. És ekkor hallottam először a babkáról. — Bizony, valamikor babkás házak vó- tak. ösmertem olyan embert, aki tudta fonnyi rozsszalmából azt a babkát és szalmával odacsavargatta a horgokhoz. De az romlott ám, meg ha esett az eső, elrohadt. Azé, ha javigatva vót, elit az soká. — Elélt, ha hagyták, mert az öregekben máig is él a gyanú, hogy a tűzvészek legtöbbjét szándékos gyújtogatás okozta. Építőanyag lerakat volt a faluban, s mivel a parasztok agyaggal, rozsszalmával építkeztek, nem fogyott az agyag. — Vót a depósnak olyan emberük, akit megfizettek, hogy főgyújtsa a házakat. Ogy hallátam a szüleimtől. — Édesanyám mindig mondáta: jaj édes gyermekeim, egy rakásra rakjátok a ruháitokat, mert majd ha tűz lesz, fő tudjátok vennyi magatokra. Aki leégett, azt iparkodtak mentő >elébb megsegítenyi. összefogott a rokonság meg idegenek, meg minden, mer akkor nagyobb szeretet vót, kisegítették egyik a másikat. Oszt egykettőre rendbe lett a ház. Hagyományaink, nyelvezetünk, beszédünk színe, íze a legszebb örökségünk. Fundamentum, amire építeni lehet. De el is lehet tékozolni. Levethető mint a népviselet. Gyermekkoromban tanúja voltam annak a változásnak, ami falumban végbement. A lányok kezdték. Hosszú hajfonataikat — amiből egy-egy lakodalom, vagy népünnepély koronaszerű fejéket varázsolt — levágatták, jött a dauer. És a népviselet dekoratív voltának hiányát pótló színes paplanselyem ruha. Szerencsére csak átmeneti jelleggel, mert pár év múlva ezt Is kiszorította az egyszerűbb, ízlésesebb konfekció, vagy a divatlapból választott modell. Rosszabbul jártak a középidejű asszonyok, akik levetették a sújtásos kabátkákat, a templomi fekete selymet, a hejketős kötényt, a sokszoknyát, amit már viselni tudtak, mert évszázados gyakorlatuk volt benne, mert a génjeikben hordozták e viselethez idomuló mozgás eleganciáját. A méltóságot és tartást adó hagyományt tehát egy- csapásra felváltotta a szinte uniformizált, zsákszerű szürke szövetruha. A középnemzedék elvesztette színeit és egyéniségét. Csak az öregek maradtak hívek régi viseletükhöz. S ez így is van rendjén. Ezen a téren a nagyszülők feladata a hagyományőrzés. Epilógus „Mert Róma nincs, csak Rómák vannak. Időben, térben, hangulatban független városok; aki egyet ismer, idegen lehet megannyi másikban." Ez a kép, amit a falumról adtam, korántsem teljes, nem is az alaposság igényével készült. De nekem így kedves, mert az én Sallóm ilyen. S hogy milyen lehet a másoké? Nem tudok bizonyosat, csak sejtem: az orvosé a gyógyításra váró, a szövetkezeté a végtelen határ, a növekvő hektárhozamok, Kocsis Jánosé az új középületek, az egész falut behálózó járdák, a falu szebbé, gazdagabbá tételének gondja, Horváth Imréé és munkatársaié a hagyomány ápolása, múltunk értékeinek átmentése a jelenbe. A mi jelenünkbe és az utánunk jövő nemzedékek holnapjába is. Ahány nézőpont, annyi Salló. De végül is, harmonikus egységbe olvadva válik egyetlenné összefogás, közös gondok és gondolatok, sok közös munka által. Jevgenyij Jevtusenko Ballada a kivágott szívről „Somoza különítményesei kivágják a felkelők szívét.. .* (Újsághír) Ha nem lüktetne testemben a szív, akkor soha, bizony soha, sem ébren, sem ha ólom képe hív, nem látlak téged, Nicaragua. De szívesek voltak a nép iránt e gyilkosok, mikor piálva, a tompa kés, mit durva kéz kiránt, a felkelő szívét kivágta! A szív még verdesett tovább, miként ha füst szorít lélegzetet, s mikor a szívet odahajították, kutyáknak szőre ég felé meredt. De vértől csöpögő csizmák alatt, végső, halálos rettenetben, a szívből még szabadság-vágy fakad - szabadság-szellő lebben. A vér mundéron, frakkon és ruhán megül, nem rejthető el széfbe. Nincsenek nagy diktátorok. Csupán kihízott senkik semmisége. Hol tisztesség nincs és nincs becsület, hol bankett-asztal, púpozott, hol rendőr-pribék vad tort ülhet ott állnak a diktátor-trónok. A gyilkosok hideg szeme kidülled, s mint emberrel, könyvekkel tették: maguknak is kivágták szívüket. A hivatásuk: szívtelenség. Bajuszukon vércsepp feszít. A gondolatot, az volna a jó, ki kéne vágni ott meg itt, a gondolkozás rossz tanácsadó. Szerették volna az érzelmeket is kinyesni s kivágni mindazt, cmi szerintük idegen lelet. Rablásuk vértengerbe fulladt. Nincs jogotok az emberi jogot felvetni, korunk szív-metszői! Vajon jog e a jogtalan gyilok, s betömve szájat a tarkóba lőni? Az emberi jogok közt ott a jog a szívre, amely ki nem vágható. Igen. az élet kissé bonyolult, de nép meg felkelés - szörnyű dolog. Diktátor nincs meg nem buktatható, csak olyan, aki túl későn bukott. Ne tűrj, szabadság, késedelmeket! Oj nemzedékek jőnek s mindahány csakis a felkelés mellett lehet, és nem az elnyomóknak oldalán. Felhők sűrűdnek. vércsepp kip-kopog. Az élet ára ennyi volna ma? Mártírjaidnak vére becsorog ajtóm alatt is, Nicaragua. Én jól vagyok különben. Nincs bajom. De röhögnek a gyilkosok, igen. s megrezzenek csúf éjszakáimon: milyen sok szívet fogad be szívem. Garcia Márqueznak igaza van, a hallgatás nem férfinak való. Vérmérgezést kapunk mindannyian, ha nem csattan a gyilkosról a szó. Ország az? Nem. Pinochetek tanyái, hol részeg révületben rém kísért: hol népek szívét próbálja kivágni, aki kivágta önmaga szívét. S börtöneidben, Nicaragua, „Szabadság!" vésik újra a falakra. Az ember a kínt még ki tudja állni, és tűzre, vasra könnyeket sem ejt, a szíveket is mind ki lehet vágni, de nem azt, mit a szív mélye rejt. Van gaztetteknek fizetsége: kivágott szívek szívverése. PETŐ MIKLÓS fordítása I
