Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-26 / 48. szám
Iván Andrés Palágyi János Cap István Dobos Imre (’Molnár János felvételei) 1978. XI. 26. A SZOCIALISTA MEZOGAZDASAG ÜTJAN mérjünk ki külön földet, nem kívánnak velünk közösen gazdálkodni. Kimértük, legyen úgy, ahogy óhajtják. Köztük volt Urbán Imre Jbácsi, a volt községi bíró Is. Én valahol egyhetes tanfolyamon voltam, s amikor hazajöttem, hallom, hogy az Imre bácsi fiát elvitették, mivel ő is kilépett. Ez a dolog nagyon bántott, megmondtam az elvtársaimnak, hogy én ezzel nem értek egyet. Több órás vita után felhivattuk Imre bácsit a községházára, s azt mondtam neki: „Imre bácsi, én azzal, hogy a fiát elvitették, nem értek egyet, mert ha elviszik magát, az más, de azt sem helyeselném. Tudja mit, itt a kezem rá, ha aláírja a belépési nyilatkozatot, a fia holnap itthon lesz.“ Ű azt válaszolta: „Ha nektek, kommunistáknak ez az igazság, akkor inkább vesszen ott a fiam.“ Aztán hazament. Persze, a fiát ha- zahozáttuk. Tudtam, hogy Imre bácsi nagyon kemény, jellemes ember. Mindig segített a múltban is a szegény embereken. Három hét múlva újra beszélgettem vele: „Most se írja alá Imre bácsi?“ — kérdeztem. „Nem én öcsém.“ „Ha nem, hát nem.“ Azért még Le- leszen lesz szövetkezet. S búcsúzóul azt mondtam neki: „Ha maga aláírná, a többiek is visz- szajönnének.“ Szivarra gyújtott, s nagyon sokáig hallgatott, majd kezet adott és elment, de még azért annyit mondott: „Sok szerencsét, öcsém, az új gazdálkodási formához.“ Ez 1950 nyarán történt. Mi már rendrakókkal arattunk. Imre bácsi és a többiek is ki-kijöttek mindennap a mezőre. Nézték a gépek munkáját. Nagyokat hallgatva csóválták a fejüket. Amikor végeztünk az aratással, küldöttség jött hozzánk, hogy arassuk le az ő terményüket is. Learattuk. Majd néhány hét múlva megállított és azt mondja: „Gyere öcsém, fizess egy féldecit!“ „Kettőt is, Imre bácsi“ — felelem. Bementünk a kocsmába, s megittuk a két fél rumot. Most is szivarra gyújtott, mert ő csak szivart szívott mindig. Váltamra tette a kezét és a fülembe súgta: „Hát aláírtam én is. Igazad volt, a többi is követte a példámat. Ezt nem hittem .. — Imre bácsi és fia később a szövetkezet egyik legjobb dolgozója lett. Sőt, 1956 őszén egy közös összejövetelen egyik-másik volt gazdaember kezdte bírálni a kommunistákat. Imre bácsi is szót kért, s csak annyit mondott: „Ne bántsátok a kommunistákat, mert megvallom, amikor elkezdték, azt hittem én is, hogy álomképeket kergetnek. S lám, már néhány év alatt is olyan jó életet teremtettek, amilyen Leleszen még nem volt...“ 4 Cap István volt a Május 1 Efsz fő szervezője. Így vall erről: — Nem volt nekünk még akkor kiforrott nézetünk a nagyüzemi gazdálkodásról. De azt már tudtuk, hogy új módon kell gazdálkodni. Olvastuk a CSKP IX. kongresszusának a mező- gazdaságra vonatkozó határozatait, s megértettük, hogy annak komoly politikai és gazdasági alapja van. Ez szárnyakat adott nekünk. Nagy volt bennünk az elhatározás és a lelkesedés. Terveink megvalósításában segítettek az idősebb kommunisták is. Ök voltak a mi tanítómestereink. A gazdák közül sokan azt mondták: mit akar ez a cseléd? — S mit is akart valójában? — Azt, ami ma van: a parasztság is emberhez méltóan él végre! Mi a nagyüzemi gazdálkodást két lóval kezdtük. A Szinye és az Avas nevű erdőkben kivágott fák árából vettük őket. Innét kapták a nevüket is. — S a gépek? — Kaptunk egy 15-ös Zetort. Majd nyáron két rendvágó gépet is. Elhallgat. Tekintete a messze múltba réved. Arcáról a megszokott derű sugárzik... 5 Dobos Imre több mint tiz évig volt a leleszi efsz elnöke. Egy éve vonult nyugdíjba. Piros arcán nyoma sincs a hatvanegy évnek. Pedig úsztak az ő feje fölött is fellegek. — Ilyen az élet — mondja mosolyogva — majd így folytatja: — Tulajdonképpen megnyugtat a tudat, hogy érdemes volt élnem. Én is tettem valamit azért, hogy Leleszen ma mindenki jól él. Tapasztalatunk még nem volt. Sok mindent magunk átlőttünk ki. Éjfélbe nyúló vitáink voltak, és mindig született valamilyen hasznos döntés, amit aztán meg is valósítottunk. Emlékszem, az első gépeket úgy megbecsültük, hogy éjjel is őrséget állítottunk melléjük, pedig nem bántotta azokat senki. Becses volt akkor minden gép, örült nekik az ekeszarvához szokott parasztember. Barátot, társat látott bennük. Kezelésükhöz is alig értettünk. Amikor megkaptuk az első rendrakót, be se tudtuk indítani. Kihúzattuk a Klímóra, hogy ne nevessenek rajtunk a kint maradt gazdák. Ott próbáltuk ki. Ma már ez is csak egy darabka történelem __ 6 El hessentjük magunktól a múlt emlékeit, hogy szóljunk valamit a jelenről is. Induljunk ki abból, hogy 1949- ben a szövetkezet bruttó bevétele csak 203 ezer korona volt. Ma negyvenkét millió korona. A több mint háromezer hektárnyi terület 630 szövetkezeti tagnak ad munkát és jó megélhetést. S hogy nem álomképeket kergettek, bizonyítja az is, hogy a hajdani 15 mázsás átlagos hektár- hozam helyett búzából már itt is elérik a 42 mázsás hozamot. így Leleszen is bekövetkezett az, amiről harminc évvel ezelőtt csak azok a bátrak mertek álmodni, akik elindították a Bodrogközben a szövetkezeti mozgalmat. TOROK ELEMÉR A Lelesz (Leles) felé közeledőnek már messziről szemébe tűnik a Magtárdombon a várszerű kétszintes kastély, amely még a XIII. században épült. Ez a domb a falu legmagasabb pontja, ahonnan a szem befogja a sík rónaságot egészen a kéklő Vihorlá- tig. Körül erdők koszorúzzák. Szárnyat növesztő gondolatot ébreszt itt minden. A kastély és a volt major romba dőlt házai a cseléd- és a zsellérsorsra emlékeztetnek. A csűröskertben, ahol hajdan az uradalom szalmakazlai sárgálltak, ma egyszintes villák fehérlenek. Itt van a Munkai érdemrenddel kitüntetett Május 1 Földművesszövetkezet irodaháza is. Itt beszélgettem Iván András mérnökkel, az efsz jelenlegi elnökével. Nem leleszi születésű ugyan, de régi jó ismerője a falunak. A lassan nyugdíjba vonuló elnök még ma is azt vallja: legjobb fegyelmező erő a munka. Azt is tudom róla, hogy egy a fegyelmezett, következetes vezető dolgozók közül. — Az ötvenes években történt egy gyűlésen — meséli —, hogy a szemem előtt elsötétült minden és ösz- szeestem. Az elvtársaim felemeltek, azt hitték, infarktust kaptam. Mondom, nincs semmi bajom. Hozzatok valami harapnivalót, mert tegnap óta nem ettem. Akkoriban minden este gyűlésen voltam, a szövetkezeteket szerveztük. Amikor holtfáradtan hazaértem, örültem, hogy ágyba bújhatok. Egyedül éltem, nem volt, ki főzzön ... A nősülésre se volt időm gondolni. A közügy volt akkor a fontos. Leleszen is jelen voltam, amikor 1949. június 28-án ünnepélyesen megalakították a szövetkezetét. A krónikához tartozik az is, hogy Leleszen már 1948-ban megszervezték részvénytársulati alapon a Gépszövet- kezetet. Ez képezte később a megalakult szövetkezet magvát. 2 Itt sok minden emlékezni kényszerít — mondták az egykori alapítótagok. Emlékezni azokra az időkre, amikor három lelkes fiatalember az egyik pártgyűlésen „Nem lesz nálunk szocializmus a falu szocializálása nélkül“ gottwaldl jelszó szellemében azt javasolta, hogy Leleszen olyan szövetkezetei kell alapítani, amelyben már minden közös. Írjuk ide a nevüket is: Palágyi János, Cap István és Dobos Imre. Persze, ide kívánkozik még több idős kommunista neve is: Ilko István, M. Palágyi János, M. Palágyi Sándor, Varga István, Szarvas József, Tóth G. János, Sápos Sándor, Tóth Dobó János, Kobák Ferenc és még sokan mások, akik nemcsak lelkes, de tudatos támogatói is voltak a közös gazdálkodás gondolatának. Leleszen e kommunisták hintették el már jóval korábban a szocialista eszme magvait, s nem eredménytelenül. A harmincas években már két községi választáson a kommunista párt került ki győztesen, s állíthatott a falu élére kommunista bírót. Tehát a szellemi örökség adott volt. Ennek tudható be részben az is, hogy Lelesz község lakosainak döntő többsége bizalmat szavazott a kommunistáknak a szövetkezet alapításakor is. 3 Elbúcsúzom Iván mérnöktől, hogy felkeressem Palágyi Jánost, Cap István és Dobos Imrét, az efsz egykori elnökeit. Palágyi Jánost az Ilhó nevű erdőben találom. Szenvedélyes vadász, csak a természetben érzi igazán jól magát. Bár most nem vadászik, hanem ölfáí vág. A 63 éves kommunista ma is úgy esküszik elveire, mint harminc évvel ezelőtt. Ö mindig mert becsületet perelni a szónak. Nyílt őszinteségéért tisztelik ismerősei a Bodrogköztől a Csallóközig. Ö volt a I leleszi szövetkezet első elnöke. Amikor az indulásról faggatom, homlokát összeráncolja, s rám néz szúrós tekintetével. — Lehetek őszinte? Én csak így tudok ma is nyilatkozni. — Nem is várunk mást — mondom. — Ha hű képet akarunk adni az utókornak azokról az évekről, akkor becsületesen be kell vallanunk tévedéseinket is — mondja. — Mi azt hittük, hogy néhány év alatt megváltjuk a világot. Amit tettünk, azt szent meggyőződésből tettük, a cél érdekében. Vallom, ha nem így cselekszünk, ma nincs nálunk ilyen fejlett nagyüzemi gazdálkodás. Igaz, mi csak egyszer fogtunk komolyabban mellé. Már megalakult a nagyszövetkezet, s huszonheten kérték, hogy nekik Nem álomképeket kergettek 1 A falu egy része