Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-19 / 47. szám
1978. XI. 19. N in Otthonunk Nemcsak helykihasználás; hanem mutatós disz is a képünkön bemutatott tároló. Tányérokat (dísztányérokat is), fedőket, merőkanalakat és sok egyéb apróságot tarthatunk itt, hogy mindig a kezünk ügyében legyenek. „ Hogy szépek tegyünk FOGYÖKGRAZÖKNAK Az alább közölt háromnapos diéták nem alkalmasak arra, hogy segítségükkel megszabaduljunk azoktól a fölösleges kilóinktól, amelyeket éveken át szedtünk fel. Inkább az a célunk, hogy azt a súlyfölösleget dobjuk le, amit rövid idő alatt szereztünk. Nem mindenki tud egész nap sárgarépát enni. Ezért három lehetőséget kínálunk: gyümölcs-, zöldség- és fehérjekúrát. A háromnapos diéta idején lehet az egyik nap csak túrót, a második napon csak gyümölcsöt, a harmadik napon pedig csak zöldséget fogyasztani. Naponta legalább másfél liter ásványvizet meg kell inni. A folyadék ugyanis a lefo- gyást elősegíti azzal, hogy megterheli a veséket. Persze olyan italt kell inni, amely nem tartalmaz kalóriát, ásványvízen kívül tehát édesí- tetlen kávét vagy teát. Ezt a háromnapos kúrát nem lehet tetszés szerint meghosszabbítani, esetleg időnként megismételni. A meghosszabbítás az egészség kárára menne. GYÜMOLCSKGRA Ideális diéta mindazok számára, akik nehezen tudnak lemondani az édességről. Nem alkalmas azonban akkor, ha valakinek sok a gyomorsava. Első diéta. Kell hozzá másfél liter édesítetlen gyümölcslé, bármilyen gyümölcs levét kinyomhatjuk. Ezt hat adagra kell felosztani. Egyet-egyet el kell fogyasztani reggel, délelőtt, délben, délután, este és lefekvés előtt. Második diéta. Vásároljunk másfél kilogramm friss gyümölcsöt és osszuk fel hat adagra. FEHÉRJEKORA Jó kondícióban tartja az embert. A gazdag fehérje- tartalmú ételek a jóllakottság érzését keltik, mert a gyomorban lassabban emésztődnek meg. Első diéta. 50 dekagramm túrót keverjünk el ásványvízzel és sózzuk meg, osz- szuk fel négy-öt vagy hat adagra s ezt egész nap fogyasszuk csak el. Második diéta. Reggeli: joghurt, tízórai: tea vagy édesítetlen kávé, ebéd: 25 dkg túró, vacsora: spenót két tojással. ZOLDSEGKGRA A zöldség nem váltja ki a jóllakottság érzését, ezért a napi adagot több kisebb porcióra kell felosztani. Első diéta. A többfajta zöldségből készített másfél liter levet több kisebb adagra kell felosztani, hogy egész napra elég legyen. Második diéta. Másfél kiló friss zöldséget együnk meg nyersen vagy főzve, de az elkészítéshez zsírt lehetőleg ne használjunk. APRÓHIRDETÉS A Bratislavai PRIOR vállalat anyagbeszerzési üzeme (Sándoru. 3) anyagraktárába felvesz anyagmozgatókat nagyobb számban, ezenkívül nyugdíjasokat könnyebb munkára (textiláru ki- csomagolása). A munka egymüszakos, a munkakörnyezet jó. Bővebb tájékoztatás az üzem vezetőjénél kapható. Telefon 586 65 és 586 66. ' Toborzási terület: Bratislava. Ez is, az is 0 Ha azt akarjuk, hogy a bab gyorsan megfőjön, főzés közben többször öntsünk hozzá vizet. 0 A bab nem fő ki a héjából, ha a sót csak később tesszük a vízbe. Beküldte: Kasnyik Katalin ÄLLÄS ■ A bratislavai Georgi Dimitrov Vegyiművek felvesz: — vizsgázott fűtőt 25 atm. nyomású kazánhoz — három műszakra, fizetés R-7 — idénymunkára földművesszövetkezeti tagokat és állami gazdaságok dolgozóit, főként építőmunkásoknak és segédmunkásoknak, — darukezelőket a szállítási osztályra: — autódaru-kezelőket. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Telefon: 397, 20-41 es mellék. A vállalatba a Főpályaudvarról a 3-as, a város központjából pedig az 5-ös és a 7-es villamossal lehet eljutni. ŰF-159 ■ Számítóközpontunkba felveszünk: — női munkaerőket az adatelőkészítő osztályra, s felvételre keresünk — számítógép-kezelőket. A szakképzetlen dolgozókat betanítjuk. Azonnal lehet jelentkezni. Címünk: Dstav ekonomiky a or- ganizácie stavebnfctva, Ruzová dolina 27, 88114 Bratislava. ÚF-163 ■ Az Úgyallai (Hurbanovo) Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet azonnali belépéssel felvesz: — nevelőt. Követelmény: tanítói végzettség, vagy teljes szakközépiskolai végzettség nevelői szakon. Fizetés a pedagógusok és a nevelők fizetési rendszere szerint. Hajadonnak, vagy nőtlennek szállást biztosítunk. 0-164 ADÁSVÉTEL ■ Eladó kétrészes kertes ház. Stúrovo, Petőfi utca 910. 0-1315 ■ Eladó 1202-es Skoda, vagy kicserélem. Jelige: Skoda Felíciára. 0-1364 ■ Eladó 3-szobás családi ház melléképületekkel, garázzsal. Vétel után azonnal beköltözhető. Szilágyi Stefan, ul. Cerv. Armády 705, Stúrovo. 0-1367 ISMERKEDÉS ■ 28/160 elvált asszony egy fiúgyermekkel, szeretne megismerkedni józan életű, diplomás férfival — 35 éves korig. Jelige: Dun» part.- 0-1356 MEGEMLÉKEZÉS ■ Mély fájdalommal emlékezünk szeretett, jó fiunkra, Tornyai Lászlóra, Nagyfödémes (Veiké Ülany), aki Í977. november 20-án, 14 éves korában váratlanul, búcsúszó nélkül távozott körünkből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a szomorú első évfordulón. Soha el nem múló emlékét őrizzük szívünkben. Édesapja, édesanyja és kis testvére, Attila Ú-1348 ■ Mély fájdalommal, megtört szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a legdrágább férjre, édesapára, Horváth Lajosra, akinek szíve 53 éves korában, 1977. november 20-án örökre megszűnt dobogni. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek reá szeretettel, és szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a számunkra nagyon szomorú évfordulón. Örökké szerető felesége, lányai, fiiai és unokái Ü-1355 ■ Az idő múlik, de a nagy fájdalom és az igaz szeretet nem múlik el soha. Szívettépő fájdalommal emlékezünk drága, szerető édesanyánkra, nagymamánkra, dédnagymamánkra, özv. SZÖKÜL Istvánná Treginya Eszterre, akit egy évvel ezelőtt, 1977. november 17-én, 75 éves korában ragadott el a kegyetlen halál szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá szeretettel és szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. A gyászoló család Ú-1357 23 A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság bratislavai légiközlekedési üzeme azonnali belépéssel felvesz: ■ autómechanikusokat, gépjárművezetőket ■ géplakatosokat ■ víz- és gázszerelőket ■ gépészeket energetikai berendezések kezelésére, fűtőket ■ lakkozókat ■ autóvillanyszerelőket ■ kőműveseket ■ asztalosokat ■ esztergályosokat ■ szállítómunkásokat ■ lakatosokat ■ takarítónőket ■ női munkaerőket repülőgépek belsejének tisztítására ■ repüiőmechanikusokat ■ repülőgépüzemanyag-töltőket ■ repülőgépüzemanyag-raktárosokat ■ szállítókocsi-vezetőket Fizetés katalógus szerint A tényleges katonai szolgálatot letöltött jelentkezőknek 1500 korona, a többieknek 1000 korona toborzási díjat fizetünk Az érvényben levő előírások értelmében dolgozóink családtagjai is kedvezményes áron kaphatnak repülőjegyet! Telefon; 291 626, 295 538. Toborzási terület: Bratislava. OF-15S A Bratislavai Nemzetközi Nőnap Vállalat 01-es számú üzeme, Páricková u. 18 felvesz: • fonalfestőket (szakképzetleneket is) • gép- és üzemlakatosokat • esztergályosokat • nőket és férfiakat a textilipari termelésbe két műszakra • üzemi őröket • női kisegítő munkaerőket az üzemi konyhába • 15. életévüket betöltött lányokat és fiúkat munkaviszonyba Szállást a munkásszállóban, étkezést az üzemi étkezdében biztosítunk. Családos férfiaknak egy éven belül üzemi lakást utalhatunk ki. Női dolgozóink gyermekei számára óvodai férőhelyet azonnal biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat 01-es vagy 02-es üzemének személyzeti osztályán• OF-162