Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-19 / 47. szám
ÚJ szó 197 8. XI. 19. Negyvenöt perccel az elnök meggyilkolása után a dallasi rendőrség központjába érkezett a hír Tippit rendőr haláláról. Minden megalapozottság nélkül ezt a gyilkosságot is Oswald nyakába varrták. Sokszor elolvastam a rendőrkapitányság és a dallasi serif irodája 1963. november 22-i rádióbeszélgetéseinek a lejegyzését, de Oswald bűnösségének bizonyítékairól még csak említést sem fedeztem fel. Körülbelül 13.40-kor jelentette a rádió, hogy a rendőrt egy fekete hajú, kefefrizurás férfi lőtte le. Oswaldnak gesztenyebarna árnyalatú, vöröses haja volt. 13.40-kor közvetítették a tájékoztatást a gyilkos fegyverről is. A tett színhelyén egy 38-as automata pisztolyból származó töltényhüvelyt találtak. Oswaldnak ugyanilyen kaliberű fegyver volt a kezében, csakhogy az „Smith and Wessen“ revolver volt. A szemtanúk nem kívánatosak Domingo Bernabedes műszerész szemtanúja volt Tippit meggyilkolásának. Az eset öt méterre történt attól a helytől, ahol állt. De még csak ki sem hallgatták, mivel azonnal kijelentette, hogy nem Oswald a gyilkos. Achilla Clemens tanú azt vallotta, hogy a rendőrre egy alacsonyabb, teltebb termetű férfi lőtt. Az FBI őt sem hallgatta ki, s a Warren- blzottság sem. Clemens és néhány más tanú olyan személyleírást adott a bűnözőről, amely ráillett Jack Ru- byra. Az összeesküvés vezetői előre elhatározták a rendőrgyilkosságot. „Az elnök gyilkosa menekülés közben lelőtt egy rendőrt“ ... Jobb forgató- könyv a kedélyek felkorbácsolására talán el sem képzelhető. Amint a rendőrségre érkezett a jelentés arról az emberről, aki jegy nélkül behatolt a Texas mozi nézőterére, minden előző jelentés a szó szoros értelmében feledésbe merült. 13.53-kor Oswaldot letartóztatták. Amikor MacDonald rendőr a csuklójára kattintottá az acélkarkötőt, ezt mondta: „Minden befejeződött.“ Oswald bizonyára arra gondolt, hogy küldetése fejeződött be. Az összeesküvés szervezőire még egy, számukra nagyon lényeges feladat várt: végleg el kellett hallgattatni Oswaldot. November 22-én este, amikor Oswaldot a dallasi rendőrségen kihallgatták, David Ferri őrült gyorsasággal hajtott kocsiján New Orleansból Houstonba. November 23-án a houstoni Winter Land jégpályáról telefonált Jack Rubynak Dallasba. A garázs vezetője, ahonnan Ruby telefonált Ferrinek, kihallgatta a beszélgetés egy részét. Arról esett szó, hogy Oswaldot a rendőrkapitányságról a dallasi körzeti serifhez vitték át. Ruby a következő szavakkal fejezte be a beszélgetést: „Természetesen odamegyek.“ Leihet, hogy ez Ruby válasza volt Ferri parancsára, hogy mindenáron hallgattassa el Oswaldot. A Rubyval folytatott beszélgetés után Ferri Galvestonba indult. November 23-án Ruby barátja, Blake Wall járt ott; Daliásból érkezett. Miért ment Ferri Houstonból Galvestonba? Hogy találkozzon Wallal? Hiszen találkozhattak volna Houstonban is. Bizonyára Galveston volt a bérgyilkosok találkozóhelye, akik szerencsésen kijutottak Daliásból, miután a Dealey téren végrehajtották a merényletet. Ferri feladata volt, hogy az Egyesült Államok határain túlra juttassa őket. Galvestonban van egy kis repülőtér könnyű gépek számára. A várostól a mexikói határ alig 500 kilométerre van. Ferri, a tapasztalt pilóta egy jó előre előkészített géppel Mexikóba szállította az orvgyilkosokat. A határhoz közel fekvő mexikói repülőtereken nem ellenőrzik az amerikaiak gépeit. Négy óra múlva már vissza is térhetett Galvestonba, és jelenthette Wallnak, hogy az akciót sikeresen végrehajtotta. Ruby azért küldte Wallt Galvestonba, hogy ellenőrizze: a maffia „szakemberei“ valóban túljutottak-e a határon. Ha az Egyesült Államokban maradnak, akkor a parancs teljesítése, melyet Ruby kapott, elveszítette volna értelmét. 1963. november 24-én 11 órakor két rendőr kivezette Oswaldot a hóna alatt tartva a liftből a dallasi serif hivatalának egyik pincehelyiségébe. A tudósítók kérdőözöne és a televízió jupiterlámpái közepette Oswald egész nyugodtan viselkedett. De abban a pillanatban, amikor megpillantotta maga előtt Jack Rubyt, rémület tükröződött az arcán. „Öl Ne!“ — kiáltotta, még mielőtt Ruby 38-as pisztolyával hasba lőtte. Ez volt az évszázad összeesküvésének zárómomentuma. Ezen esemény után a Warren-bi- zottság nyilvánosan az elnök egyetlen gyilkosának minősíthette Oswaldot. Törekvéseivel, hogy bebizonyítsa: nem volt összeesküvés az elnökgyilkosság mögött, a bizottság durván megsértette az amerikai törvényeket. Klasszikus példa erre Marinának, Oswald feleségének tanúskodásra való beidézése. Habár kezdettől fogva világos volt, hogy nem lehet támaszkodni Marina ellentmondásokkal terhes vallomásaira, és hogy az amerikai törvénykezés kereken megtiltja a hozzátartozók tanúskodását, a bizottság Oswald bűnösségének bizonyításakor mindenekelőtt Marina vallomásaira alapozott. 1963. november 22-én a Payn házaspár garázsának átkutatásakor a rendőrségnek meg kellett találnia azt a fényképet, melyen Oswald látható balkezében puskával, jobb oldalán revolverrel. Amikor a nyomozó november 23-án kihallgatás során megmutatta ezt a fényképet Oswaldnak, az határozottan kijelentette, hogy hamisítvány, portréjának és más személy alakjának a montázsa. Marina azonban arról győzte meg a Warren-bi- zottságot, hogy ezt a felvételt ő maga készítette férjének 1963. március 31-én. A felvételen világosan kivehető az alak árnyéka. Ebből az következik, hogy a felvételt napsütéses időben készítették. Csakhogy Texas állam meteorológiai irodájának adatai szerint 1963. március 31-én a dallasi járásban borult volt az Idő, és időnként szemerkélt az eső. Azonkívül a felvételen virágzó bokor és friss fű látható. A növények után ítélve a felvétel szeptemberben, vagy pedig októberben készülhetett, csakhogy akkor Oswald nem volt Dallasban — New Orleansban és Mexikóban tartózkodott. A Warren-bizottság azonban figyelmen kívül hagyta azokat a tényeket, melyek nem illettek bele verziójába. A bizottság így arra a megállapításra jutott, hogy Kennedyt Mannlicher- Carcano típusú olasz puskával ölték meg. Csakhogy, a gyilkosság napján a tankönyvraktárban két más puskát találtak. Az egyik, melyet kb. egy órával a gyilkosság után találtak, azután nyomtalanul eltűnt. A másikat nem sokkal később Weisman rendőr fedezte fel — épp ő, aki már azelőtt a titkosszolgálat álügynökével találkozott a dombon. Még mielőtt a rendőrség kötelékébe lépett, Weisman egy fegyverüzletben dolgozott, és szakemberként, az első látásra megállapította a fegyver típusát. Weisman a november 22-én írt szolgálati jelentésében arról tesz említést, hogy a tankönyvraktárban egy nyugatnémet Mauser típusú puskát talált. Henry Wade, Dallas körzeti ügyésze a november 23-án megtartott sajtókonferencián meggyőződéssel állította, hogy a puska Mauser típusú volt. Ez a szó azonban 24 órával később eltűnt a hírek szövegéből és a televízió adásaiból. A Warren- bizottság számára Weisman lelete kényelmetlenséget jelentett, ezért kijelentette, hogy semmilyen Mauserpuska nem létezett, és hogy a tan- könyvraktárban csak Mannlicher-Car- cano típusú puskát találtak. Végül Weismant három ízben elhelyezték a szövetségi kormány „szanatóriumában“ . Kiderült, hogy ez a csábos nevű intézmény közönséges elmegyógyintézet. Az orvosok a rendőrnél „idegrendszeri kimerültséget“ állapítottak meg. Ha hinni akarunk a Warren-bizott- ságnak, akkor Oswald egy öreg, 23 éves fegyverrel ölte meg Kennedyt. A Mannlicher-Carcano típusú puskákat 1944-ben gyártották utoljára, míg a beleülő töltényeket 1951-ig gyártották, A szakértők alaposan átvizsgálták Oswald állítólagos fegyverét, és kijelentették, hogy eleve alkalmatlan céllövésre. Ám a bizottság jelentésében a szakvéleménnyel kapcsolatban az áll, hogy amit a szakértők hátránynak minősítenek, „előnyös mozgó célba való lövés esetén“. Teljesen érthetetlen logikai Három szakértő próbalövést hajtott végre Oswald puskájával a tankönyvraktár második emeletéről, álló célpontra. A szakemberek közül egyikük sem talált célba! Ez azonban nem akadályozta meg a bizottságot abban, hogy a jelentésbe a következőket írja: „A puska, melyet a gyilkosságra felhasználtak, - teljes mértékben biztosítja a lövés pontosságát. Ebből a szempontból semmivel sem rosszabb, mint a hadsereg korszerű lőfegyverei.“ A hivatalos verziók . tarthatatlansága Próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni ezeket az égbekiáltó ellentmondásokat és az elnök meggyilkolása körülményeinek ilyen értelmezését. Felételezzük, hogy Oswald olimpiai klasszisú lövész volt, hogy a Mannlicher-Carcano a világ legjobb fegyvere és a golyó, amely Kennedyt érte, Newton törvényei ellenére, még Connellyt is megsebezte. Ám ezek után még válasz nélkül marad a fő Jack Rnby rengeteg detektív és az amerikai tévénézők millióinak szeme láttára hidegvérre] hasbalövi Oswaldot (Archívum-felvétel) kérdés — a bűntény indítékának kérdése. A Warren-bizottság azt állítja, hogy Oswald azért lőtt az elnökre, mert elégedetlen volt a környezettel, amelyben él, és szerette volna, hogy a neve bekerüljön a történelembe. Ez azonban nem válasz, figyelmen kívül hagyja a kérdés lényegét. Ha egy gyilkosságot vizsgálnak ki, a józan gondolkodású emberek mindenekelőtt azokat keresik, akiknek hasznuk származott a gyilkosságból. A tettesek felkutatása közvetlen kapcsolatban van a bűntény indítóokainak megállapításával. Az adott esetben a képzelőerőre kell támaszkodnunk: kinek származott előnye az elnök halálából és kinek ártott legtöbbet tevékenységével? Ha ezt megállapítjuk, megmar gyarázhatjuk az összeesküvés valamennyi résztvevőjének tevékenységét is, és megválaszolhatjuk a kérdést, miért dolgozott ki a Warren-bizottság ilyen abszurd jelentést. Mindenekelőtt tájékozódnunk kell abban a környezetben, amely Kennedyt elnöksége idejében körülvette. Meg kell értenünk az akkori politikai változásokat és azt, hogy reagált ő ezekre. 1960-ban legyőzve az Egyesült Államok konzervatív politikai vezetőinek szívós ellenállását, John F. Kennedy lett az ország történetében a legfiatalabb elnök. Már a választási hadjárat során nem tartotta magát a bevett szokásokhoz és hagyományokhoz, amit egyes körökben kihívásként értelmeztek. Los Angeles i választóbeszédében Kennedy kijelentette: „A régi idők elmúltak. A tettek és a gondolkodás régi formái már nem felelnek meg.“ Később, amikor az elnök lett, ez a régivel való leszámolás az intézkedéseiben is visszatükröződött. Az elnök ellenségeket szerzett magának, ami végül a vesztét okozta. Rz acélmonopóliumok kihívása 1962-ben Kennedy kormányának legfőbb ,gondja az infláció volt. Meg kellett állítania az áremelkedést, és be kellett fagyasztania a béreket. Kennedy úgy vélte, az említett intézkedések megvalósításában fontos szerepet kell vállalnia az amerikai gazdaságnak. Mindenekelőtt meggyőzte az acélipari szakszervezeti vezetőket, hogy a vállalkozókkal folytatott egyezkedések során ne követeljék a bérek alapvető emelését. 1962-ben, tíz év után először, az acélipari dolgozók nem kezdtek sztrájkokba, és megelégedtek a bérek befagyasztásával. Érdekeikkel ellentétben és opportunista vezetőségük politikája következtében. Míg Kennedy a szakszervezeti vezetőkkel alkudozott, az acélipar vezetői megfigyelőállásba helyezkedtek, és Kennedy elvárása ellenére nem ígérték, hogy lemondanak termékeik árának növeléséről. 1962. április 10-én az US Steel, a legnagyobb amerikai acélipari társaság elnöke, Rodger Blow meglátogatta Kennedyt és közölte vele, hogy a társaság által gyártott acél tonnájának árát hat dollárral emelik. Az US Steel bejelentése az infláció megállítása és a dollár megvédése érdekében kifejtett erőfeszítések aláaknázását jelentette. Mindjárt az US Steel után más nagy acélipari társaságok is bejelentették termékeik árának emelését. Kennedy ezt ellenséges lépésnek minősítette, és visszavágott. Parancsot adott a hadügy- és igazságügy-minisztériumnak, foganatosítson intézkedéseket a nagy acélipari társaságok ellen. McNamara hadügyminiszter kijelentette, hogy minisztériuma nem az US Steeltől, hanem egy kis társaságtól fogja vásárolni a speciális acélból készült hengerelt árut. Azonkívül bejelentette, hogy ezentúl a hadügyminisztérium azoknak a társaságoknak adja a megrendeléseit, melyek nem emelték az árakat. Ezek az intézkedések érzékenyen érintették a társaságokat, melyeknek a Pentagon már hagyományosan megrendelője volt. Azonkívül az igazságügy-minisztérium azzal fenyegetőzött, hogy az acélipari társaságokkal szemben alkalmazni fogja a trösztellenes törvényeket (a trösztellenes törvények tiltják a legnagyobb társaságok szövetségét a számukra előnyös árak megállapítása céljából a belföldi piacon — a szerk.J A gyárosok nem bírták ki ezt az erős nyomást. Az US Steel április 13-án bejelentette, hogy hatálytalanítja az árak emelését. A nagy nyilvánosság értékelte az elnök határozott állásfoglalását. Ám a vállalkozók másképp vélekedtek. Az utóbbi 60 év alatt egyetlen amerikai elnök sem engedte meg magának, hogy az amerikai üzletkötések alapjaira, az amerikai acélmágnások érdekeire tegye rá a kezét. NOBUCSIKO OCSIDI (Folytatjuk)
