Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-11-19 / 47. szám
yen a lévai Scholler-féle lert a Perec két mederben It ág, az a nyugatra fekvő •ok volt, legközelebb a Ga- ;abályozás folyamán megfenek a Szikincébe folyó :e vizét pedig beleeresztet- Perec árokba, s így ez a Inceként folyt tovább. Te- határában a patakok fel- i Perecből Szikince lett és ák ezt még Fegyverneken szerint Nemesorosziban és ikban már nem, ők a pa- íevezése mellett maradtak. 1, amely az egészet lehe- t is hallottak valamit. Be- arról, mi is a Beton. Vas- Iszer, vízválasztó, ahogy a ik. Az északi irányból, Vádol érkező Perec a gát élyfekvésű betontárnában t eltűnik a szem elől, va- lybe ömlik és nyoma vész, ; méterrel lejjebb, a gát ■a a felszínre buzogjon és Jlbukkanva tovább folyjon !. Ellenben a Szikincének bujócskát játszani, sima, satornán elfolyik a mélyen Perec felett, majd dél lassan poroszkál fűzfa- Bgélyezett medrében Ne- b. Vagyis: a betongát csa- ében egymást keresztezi anélkül, hogy találkozná- za a névcserét. A déli fa- tében még a monarchia- épe él. itás kérdés magyarázatot e kapcsolatosan a vizek is az emberi életmód vál- ipcsolatos vizsgálódásokat íindenekelőtt a Beton elne- íval és jelentőségével ér- [oznunk. Miért éppen ezt az új gátrendszer, amely lem a rendeltetésére vagy vonatkozik? Újra az emlé- fordulnunk. ff, István bá- iye szerint a század első alun még ritkaságszámba ven betonépítmény. A vas- adik század anyaga, hol a feudalizmusból alig kivilág? A falum házait vá- ték, jobbik esetben faragóból; esetleg mészkövet ág házépítésnél. A vályo- árában található, jó sárga ék, a kőfajtákat pedig a bői hozták. Ne csodálkoz- impozáns — akár csodalő — vasbeton annyira du képzelőerejét, hogy az iéget jelölő névadással, pen arra utaltak, ami az ára az építmény lényege :sak hallomásból ismert, tnyagára, amely látszólag formálható, mint a sár, nul, de ha rmegkeménye- •obbantani sem lehet, határ nevezetessége lett, ban tudták, hogy szükség et elfogni a Perec vizét, pen Nemesoroszinál, egy itakba fűlt s nem találták tét, hiába csáklyázták át sejtették, hogy lehet, jött v lóhalálában kerékpáron, ál „le kell ereszteni a sú- oszinál vízbefúlt embert re leeresztették a mélybe t elzáró zsilipkaput és ;t a másik kaput, amely a vskeny betoncsatornán át- zínen folyó Szikincébe. A sdig üzenet ment, hogy i terheljék a hengereket a turbinákat. S ilyenkor atai indultak a víz felé, al — filkasokkal — ha- egyszerre elapadó vízben, kint maradtak a halak; mány várta a gyerekhanemcsak híres, hanem fé- is volt. Gyerekkorunkban a közelébe sem mehettünk, mert, mondták a szüléink: „behúz a vízörvény“. És ez nem volt alapok nélküli puszta fenyegetés, mert a magas gáton állva és nézve a mélvbe süllyedő Perec vizét, valóban szédülést érezhetett akárki és szorongva a zsilipkapu fogas vasszárába kapaszkodott, hogy le ne szédüljön. Lányokat, asszonyokat nem is láttunk soha a gáton, a magas, keskeny hídon is csak akkor mentek át, ha nagyon kellett, különben elkerülték a Beton tájékát. A gátrendszer a férfiak érdekkörébe tartozott, fürödni, halászni bárányt mosni ők jártak oda. Én meg kamaszkoromban is borzongva gondoltam arra, hogy mi történne, ha valaki a zsilipkapu előtt örvénylő vízbe esne s egy szemvillanás alatt eltűnne a habokban, beszívná testét a mélység? A Mélyvíz A falu és a parasztnép nyelvérzéke és etimológiai pontossága csodálatos. Már a Beton elnevezésénél megfigyelhettük, mennyire a számára adott lényegre tör ilyenkor. A pontos kifejezésnek ez a képessége a Mélyvíznél még elemibb erejű. De tartsunk történelmi sorrendet a jelenségek folyamatosságában is, mert a Mélyvíz fogalmánál — és tényével — a Monarchiából már az első köztársaságba lépünk. A természet törvényei pontosak és kérlelhetetlenek. Néhány évre a Beton felépítése után már nyilvánvaló lett, hogy hiba csúszott a tervező mérnökök számításába. A harminc méter hosszú betoncsatorna — melyen a Szikince elfolyik a Perec felett — végén alacsony zúgó keletkezett, mert az alsó meder fél méterrel mélyebb volt a felsőnél. Először erre senki ügyet sem vetett. De már az első nagyobb tavaszi áradáskor kiderült, hogy a lezúduló víztömegek nyakig érő lyukat vájtak a zúgó ajatt. Rossz jel, mondták a halászok, néhány éven belül tengert váj a zúgó alatt a víz ...! Igazuk lett, ismerték a patakot, tudták, hogy a Szikince szorgalmas ilynemű rombolásban. Áradás áradást követett s a patakmeder a „nagyvizekkel“ együtt egyre szélesedett és mélyült a zúgó alatt, a halászok már azt is tudták, hogy „régen elbukik benne az ember“. Mondom, nemcsak mélyült, hanem szélesedett is, az áradás vize körbe-kör- be járt benne, a mohó sárga hullámok belemartak az agyagpartba, aláásták a magas töltést, a körbeforgó víztömegek nyaldosta part egyre omlott a vízbe és a telhetetlen patak vize már a szántóföldekbe harapott. A húszas éveik eleiére, az első köztársaság ideiének a kezdetére félszáz méteres átmérőjű „feneketlen“ tó nőtt a zúgó alatt. A falu néDe ekkor elnevezte Mélyvíznek. Már a legjobb úszók is hiába buktak le a mélybe, nem érték el a fenekét. „Nincs alia.“ ijesztgettek vele a szüleiek. Nem nyugodott hát a Szikince, továbbra sem fért meg a bőrében, azaz: a medrében. Nemcsak a Mélyvizet növelte. hanem továbbra is gyakran kiöntött, mert a töltései alacsonyaknak bizonyultak. Máié, kis patak, mondták róla az emberek, de nagy területről szedi össze a hóvizeket...! A Perec akkor már engedelmeskedett az emberi akaratnak, szorgalmasan forgatta — „hajtotta“ — a vízimalmok Francis-tur- bináit, de a testvére nem akarta abbahagyni a fenegyerekeskedést. A monarchiabeli munkálatok és a Beton megmentették a déli falvak határát az árvizektől, de a gyarmati határ továbbra is védtelen árterület maradt. 1923—24- ben fogtak hozzá, hogy megoldják a helyzetet és végleges érvénnyel medrébe szorítsák a Szikincét. Árlejtést hirdettek: vállalkozót kerestek, aki a legolcsóbban elvégzi a munkálatokat. ÍAz árlejtésen nem felfelé „verik“ az árakat, hanem lefelé „lejtik“.) Ma már nem lenne könnyű kinyomozni, hogy milyen vállalkozó társulás nyerte el a :on a nyáron szünidőre hazamentem a Mélyvíz helyén fordított rá, egyenes és kikövezett mederben folyt az immár a véglege rságra kényszerített Szikince nyugat felé szabályozási munkák lebonyolítását a legolcsóbban, de az emlékezet még őrzi, hogy a szabályozás kézi erővel kezdődött — ásóval, lapáttal, kubikósta- licskával, szekérrel —, és két évig is eltartott. Kiszélesítették a Szikince medrét egészen a Garamig, közben mélyítették és a két partján magasra emelték a töltéseket. Abban az időben a falvak népe a vízszabályozásnál kereste a pénzt, gazdalegények és zsellérek egyaránt dolgoztak a vizek mellett. Amikor a munkálatokat befejezték, a rakoncátlan Szikince hat-nyolc méternyi mélységben jámborkodott magas töltései között. Az őszi áradásnál fenyegetően megduzzadt, s a szintje felkúszott a töltések falán, de átlépni vagy áttörni már nem bírta azokat. Egyszerre megszűnt az árvízveszély s ezzel a határ arculata is megváltozott. A Felsőirtáson kiveszett a sásos, árkos bozót, a Bokrosban és a Lackón megritkultak a fűzek és a bokrok, a föld megnövekedett, a réteket feltörték és jó termőföldek lettek a helyükön. Minden rendben lett volna, de a Mélyvízzel nem tudtak mit kezdeni. A nagy szabályozás alkalmával valamennyire feltöltötték az oldalait, és cölöpök mögé font vesszőfalakkal próbálták megakadályozni, hogy a rabló víz tovább fogyassza a termőtalajt, de nem sikerült. A monarchia mérnökeinek a hibáját nem lehetett jóvátenni, az áradások néhány év alatt újra kimosták a medrét. A mezőre igyekvő gyalogmunkásoknak nagyot kellett mellette kerülniük és oldalain egyre omlott a vízbe az alámosott termőtalaj. Csak a halászok, meg a fürdőző legények szerették. Mi, gyerekek féltünk tőle, mint a fűztől, hogyne, amikor „nincs alja“. Harmincnyolc után, Horthy Magyar- országának eszébe sem jutott, hogy tenni kellene valamit a Mélyvízzel. Legfeljebb a kakastollas csendőröket küldte ki a vizek birodalmába, hogy riasz- szák meg a halászokat. A csendőrök kezdetben gyalogosan ballagtak ki a Beton felé, ráérősen, s amikor a falu felőli dombháton feltűntek, a halászok őre riadót fütyült. A halászok meg szitkozódva és eszeveszett gyorsasággal szedték szét a kámvás lesőhálóikat és eldugták a bokrokban a hosszú emelőrudakat, aztán rohantak a töltés mellett a határba, nyugat felé. Később kerékpáron jártak a csendőrök s a halászok már nehezebben szöktek meg előlük. A tavaszi ívás idején, meleg áprilisi éjszakákon pedig sötétben lepték meg a csendőrök a vizek szerelmeseit, hálóikat elszedték és bekísérték őket a községházára, ahol pár pengő erejéig megbüntették, de ha visszaszóltak a hatalomnak, néhány pofont is kaphattak. De a Mélyvíz közben csak mosta- fogyasztotta a földeket. A front is átvonult a vidéken és az első békés tavaszon kilószámra dobáltuk a Mélyvízbe a gránátokat és a robbanóanyagot, hogy a mélyben élő nagyhalakat kifogjuk. Fel is bukott sok nagyhal a vízből, a Mélyvíz bőkezűnek bizonyult, mintha a tíz-tizenkét kilós nagyhalakat azért pdná, hogy békén hagyjuk őt és ne álljunk romboló útja elé. Az ötvenes évek elején már távol éltem a falutól, amikor az érkező levelekből megtudtam, hogy utolsó hónapjait éli a Mélyvíz. A szocialista társadalom végleges érvénnyel hozzáfogott megoldani a problémáját. A kubikosok már csak a partot egyengették, a munkát gépek raja végezte: talajgyaluk, teherautók és egy szorgalmasan pufogó, kis diesel-mozdony, sok csillét vonszolva maga után. A teherautók messzi vidékről hozták a követ és a kavicsot, és nekifogtak betölteni a Mélyvizet. A faluból nem nagyon akarta hinni senki, hogy sikerül. A feneketlen víz mítosza erősebb volt az ésszerű gondolatnál. De hamar kiderült, hogy az ember makacs lény és a gépek mindennél erősebbek. A történelmi tapasztalatoktól és a mítoszoktól is hatalmasabbak. Amikor azon a nyáron szünidőre hazamentem a Mélyvíz helyén fordított trapéz alakú, egyenes és kikövezett mederben folyt az immár véglegesen jámborságra kényszerített Szikince nyugat felé. Re- zignáltan állapítottam meg, hogy ez így törvényszerű is. Azok a jobbágyból lett gazdák, akik valamikor a herceg- prímással pörösködtek a vízimalomért, erdőkért és legelőkért, régen a temetőben nyugosznak, a sírköveiket már moha fedi, alatta lassan eltűnik a nevük is. A természeti erők mítoszát pedig egyre határozottabban nyirbálják, nyesegetik az emberi alkotókészség és a technika határtalannak tűnő képességei. S bár a Mélyvizet kissé sajnálom, mégis meggyőzöm magam, hogy így van ez jól, mert a vizek történelme is nagyot lépett előre az időben. Kell, hogy a tudatunkban mi is lépést tartsunk vele. Zs. Nagy Lajos Negyvenhárom „Fúj a hideg szél, fázom, múlik az ifjúságom.“ (Juhász Ferenc) Az idézet csupán az intonáció kedvéért. Tegyünk inkább cukrot a mackók mancsába! Nézzük a csillagok romlatlan derűjét! Ugorjuk át a palánkot visszafelé! Építsük fel a lebontott ifjúságot! Dugjuk vissza az akasztott katonaszökevények nyelvét, a lenyúzott bőrük helyett is viselhetnének újat. Hej gyönyörű ifjúság! Jő volt csárdást járni az aláaknázott hidakon? Tangózni a hóbafagyott hullák közt? Szeretkezni bombatölcsérek fenekén? Negyvenhárom. Még túl fiatal halott lennék. Pedig arcom ördögárkaiban döglődő paripák, hervadt nefelejcsek, árvácskák, megfeketült tubarózsák. Hajam hullámait elsimítja a szél. Negyvenhárom holló festi fehérre fejem. 1978. szeptember 28-án. Árkon, bokron Árkon, bokron kergettelek. Megfogtalak, megvertelek. De azért csak szerettelek. Árkon, bokron hajszoltalak. Megfogtalak, csókoltalak, te szipogó tündéralak. Árkon, bokron menekültél. Elvesztél és megkerültél. Karmoltál is, s lefeküdtél. Árkon, bokron, erdőn, berken. Ámokfutók mind a ketten. Nyargaltunk eszeveszetten. Árkok, bokrok, erdők, berkek. Zúzmaravert téli kertek. Többé már el nem rejthetnek. €sonto$ Vilmos Én már odáig sohasdnr érek, Ahol erednek a vízesések. Hó kalapjával — ahol a szikla A napot vígan köszönti vissza. — Én már odáig sohasem érek. Itt maradok a fenyvesek alatt, A zuhatag itt már csendes patak. A csúcs alatt, a völgy felett, ahol Még virág les rám a bokor alól. — Itt maradok a fenyvesek alatt. Jobb, ha odáig sohasem érek, Ahol erednek a vízesések. Csúcs-káprázatát nem bírná szemem. — S ki csodálkozna — szédülésemen?! — Jobb, ha odáig sohasem érek. CD CM 00 s (0 >c 50 ü 03 M Cfl o s 'co ►» 00 (0 2
