Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-11-05 / 45. szám

□ Rendkívüli történet cí­mű filmjében Grigorij Csuh- raj új megközelítésben mu­tatja be a fronton harcoló fiaiért aggódó anyát. Kiseb­bik fia gyenge akaratú em­ber, akit anyja önző szerete- te irányit. A fiú nem képes ebből a kötelékből kisza­kadni, s ez végül mindkettő­jük számára . tragédiához vezet. Az anya alakítója: Nonna Mordjukova, a fiú szerepét Vagyim Szpiridonov játssza. □ Ingmar Bergman, aki adóügyek miatt elhagyta ha­záját, Svédországot és ön­kéntes száműzetésben Nyu- gat-Németországban él most, adóügyeinek rendezése és a szívélyes hazainvitálás után is úgy döntött, hogy egyelő­re Münchenben marad. Meg­újította szerződését egy színházzal, ahol 1982-ig fog rendezni. Oj forgatókönyvőn is dolgozik. Ennek forgatását 1979 tavaszára tervezi, ugyancsak Münchenben. □ Nasstasia Kinski játsz- sza Roman Polanszki Egy tiszta nő című Hardy-adap- tációjának főszerepét. Az angol—francia koprodukció­ban készülő film külső- és stúdiófelvételeit teljes egé­szében Franciaországban forgatják. Kinski partnerei: Peter Firth és Leigh Law- son. □ Hanuma efmmel készül Georgij Sengelaja új filmje. A grúz drámairodalom klasszikusa, Avkszentyij Ca- garel egyik darabja alapján forgatja a filmet, amelynek története a múlt század vé­gén játszódik. A főszerep­lők: Szofiko Csiaureli, Ilja Ninidze és Vahtang Kika­bidze. O A világsikerek nem ke­rülhetik el sorsukat; ment­hetetlenül elkészítik a foly­tatást. Így járt Steven Spiel­berg rémisztő gumicápája is, amely most átúszott egy másik filmbe, a cím szerint A cápa II-be. Nagy igyeke­zetében eredeti rendezőjét is vízben hagyta, mert ezt a második részt Jeannot Szwarc készítette. Egyes kritikák szerint nem túl nagy sikerrel. □ Ügy látszik, az ősz ha­jú, a veterán Jevgenyij Gab- rilovics a legtermékenyebb szovjet forgatókönyvíró. Jevgenyij Gabrilovics — aki olyan „nagy öregek” alko­tótársa volt, mint például Mihail Romm — az utóbbi években egyre-másra dolgo­zik együtt fiatal rendezők­kel: ő volt A tűzön nincs át­kelés és a Kezdet című Pan- filov-fílm társszerzője; ő ír­ta Ilja Averbah rendezőnek a Monológ forgatókönyvét — és most ismét Averbah társszerzője. Oj közös film­jük címe: Szerelmi vallo­más. Két ember története, egészen fiatal koruktól egé­szen öregkorukig. Éppen ezért — és ez külön érde­kességet ad a filmnek — a szerelmeseket ifjú korukban Ewa Szykulska és Jurij Bo- gatirjev, idős korukban pe­dig Angelina Sztyepanova és Bruno Frejndlich alakítja. A filmet a két mandolinra komponált Vivaldi-koncert muzsikája kíséri végig: ez is „szerelmi vallomás” az élethez, az asszonyhoz, az emberekhez. rrtékes hagyománnyá, ünnepi ese­ti ménnyé vált már hazánkban, hogy novemberben megrendezik a szovjet fil­mek szemléjét — méltó megemlékezés­ként a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójára. A seregszemle nemcsak megrendezésé­nek időpontjával, hanem a bemutatásra kerülő filmek szellemiségével is idézi az emberiség történetének nagy pillanatát, a sorsmeghatározó eseményeket, azt a változást, amely új irányt adott a világ mozgásának és erejével, hatásával a mi népünk életének is. A november 3-án kezdődő és egy hónapig tartó rendez­vény lehetővé teszi a tovább-bontakozó és remekműveket teremtő szovjet filmmű­vészet új értékeinek megismertetését. A múlt felidézése, az emlékezés a cél­ja a Front a hátországban című filmnek. Az emlékező és emlékeztető mű a máso­dik világháború hősei millióinak legmé­lyebb drámáját tükrözi. Nemcsak azt mondja el, milyen volt a háború, hanem azt is, hogy az ember mit érzett. Az al­kotás a három évvel ezelőtt vetített Visszatérünk című háborús filmeposz folytatása. A cselekmény 1944 első hó­napjait idézi, amikor a szovjet hadsereg Front szárnyak nélkül a címe a szemle egyik legjelentősebb alkotásának. A képen Vja cseszlav Tyihonov (jobbra) sorozatos győzelmeket aratott. Az Igor Gosztyev rendezte film azt is bemutatja, hogy a Bagratyion néven ismert hadmű­velet előkészítésében, illetve sikerében milyen szerepet játszott a hírszerzés. A roppant méretű, izgalmas és gazdag kivi­telezésű film híven érzékelteti a szabad­ságra vágyó emberek hősiességét, s azt, milyen áldozatok árán szálltak szembe a szovjet emberek a fasizmussal. A nagy hatású filmalkotás főbb szerepeit a nép­szerű Vjacseszlav Tyihonov, Oleg Zsakov, Jevgenyij Matvejev és Galina Polszkih alakítják. A polgárháború egyik harcosának, Gri­gorij Kotovszkijnak és bajtársainak a visszaemlékezései alapján készült A far­kas nyomában. A történet — izgalmas és feszült képsorokban — Antonov ban­dáinak szétverését örökíti meg, 1921 el­lentmondásos eseményeinek felidézésé­vel. A cselekmény kibontakozásában fon­tos szerepe van a pszichológiai harcnak, amely Kotovszkij és a fehér tiszt között zajlik. A vörös harcosok vezére erős jel­lemével, okosságával és meggyőződésével térdre kényszeríti ellenfelét, végül fel­számolja az eszer hadsereg utolsó marad­ványait ... A grúz filmekre jellemző költőiség, bölcs népi humor hatja át Georgij Da- nyelija munkáját, a Miminót. A vidám történet egy grúz hegyi falucska heli­kopter-pilótájáról szól, aki teherárut, ál­latokat szállít egyik faluból a másikba. Egy napon hátat fordít kisszerűnek ér­zett életének, felmegy Moszkvába, hogy képesítésének megfelelő állást találjon magának. Felcsap utasszállító repülőgép­pilótának ... Finom humor, ötletes for­dulatok, s nem utolsósorban a szereplők teszik a filmet varázslatossá. A Mimino a legutóbbi moszkvai nemzetközi film- fesztiválon aranydíjat kapott. Szép és emlékezetes film Az idegen. Rendezője Valerij Lonszkoj, főszereplője Zsanna Prohorenko s forgatókönyve a szovjet művészeti élet egyik legszabály­talanabb és legszomorúbb sorsú alakjá­nak, Vaszilij Suksinnak az elbeszélése alapján készült. A film főszereplője egy tanítónő, aki kislányával egy hegyvidéki településre érkezik. Nem tudunk az asz- szonyról semmit, csupán a falubeliekkel folytatott beszélgetéseiben villannak fel fiatalságának eseményei. Egy napon sze­met vet a tanítónőre egy falubeli férfi. Gyors sikert remél... A lírai hangvéte­lű, s drámai feszültségű alkotás a nézők­nek kellemes perceket szerez. Pénzszállító gépkocsi robog éjszaka a műúton. Az autó váratlanul kigyullad. A lángokban három személy halálát leli. Megkezdődik a nyomozás. Vajon hová tűntek a pénzzel teli zsákok? A lángok martalékává lettek? Vagy talán nem is voltak a kocsiban? Bűnügyi film A rej­télyes rablás, mely izgalmas jelenetek­ben tárja elénk egy látszólag rejtélyes, a valóságban azonban nagyon is átgon­dolt pénzrablás körülményeit. A film fő­szerepét a nálunk is jól ismert kitűnő karakterszínész, Donatasz Banionisz játssza. Zahar Derjugin a címe és a főszerep­lője Jevgenyij Matvejev filmjének, mely­ben az alkotó a Nagy Honvédő Háború első évét idézi meg — lenyűgöző és megindítóan szép jelenetekbe. Zahar Derjugin a frontra indul, búcsúzik a fe­leségétől és a kedvesétől... A bensősé­ges és emberileg hiteles történet az egy­szerű katonának állít emléket, azoknak, akik hétköznapi emberekből lettek köz­katonák, majd pedig hősök. A film szép és humanista gondolatokat tartalmaz s meggyőzi a nézőt a háború végletes em­bertelenségéről. Jurij lljenko, az egyéni látásmódú rendező forgatta A sült krumpli ünnepe című filmet. Megtörtént eset ihlette az alkotót a mű elkészítésére. A második világháború vérzivataros éveiben. A. A. Gyerevszkaja asszony negyvennyolc kü­lönböző nemzetiségű, árván maradt gyer­meket vett magához, hogy oltalmazza őket, s megpróbálja pótolni számukra az otthon melegét. Az asszony azóta már távozott az élők sorából, de „gyermekei” rendszeresen találkoznak, terített asztal­hoz ülnek, amelyről — emlékeztetőül az Ínséges napokra — nem hiányzik a pá­rolgó sült krumpli sem. A rendező meg­ragadó képsorokban idézi fel a múlt és a jelen eseményeinek poézisét. A mai fiatalok különböző típusairól el­mélkedik Vlagyimir Mensov a Döntetlen játszma című filmjében. Az alkotás hő­sei serdülőkorú fiúk, kilencedikesek. Is­kolai környezetben játszódik a szabály­talan történet (tanúi lehetünk benne egy beatzenekar megalakításának is), mely a rendező számára lehetővé teszi, hogy az ártatlan gyermeki játékról az életutak megválasztásának kérdésére térjen át s ennek kapcsán felvesse az életelvek problematikáját is. Két dokumentumfilm ötvözete A kom­munista élete. Az első a harmincas évek­be kalauzolja a nézőket, amikor Leonyid Brezsnyev fiatal mérnökként a dnyepro- petrovszki üzemben dolgozott. Majd meg­elevenednek a háború évei... az újjá­építés időszaka ... az ötvenes évek ... a világűr meghódítása ... aztán L. I. Brezs- nyevet az SZKP KB első titkárává vá­lasztják. A másik montázsfilm a Szovjet­unió történelmének legfényesebb fejeze­teit ábrázolja. Bemutatja Lenint, majd a fasizmus felett aratott győzelem napjait, aztán a Szovjetunió békés és internacio­nalista törekvéseit. A barátsági hónapban az ország szá­mos városában gyermekfilmfesztiválokat is rendeznek. Bemutatják a Borsóherceg­nő és az Álomkép (szovjet), A nagy fo­lyó (cseh), a Ludas Matyi (magyar), az Ottó megváltoztatja a világot (NDK- beli), a Corargol, a medvejönök (len­gyel) és a Herodes titka (román) filme­ket. TÖLGYESSY MÄRIA Jelenet a grúz vígjátékból, a Miminőból; a felvételen Vahtang Kikabidze, a fősze­replő

Next

/
Oldalképek
Tartalom