Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-22 / 43. szám
ÚJ szó r Mai számunkkal kezdődően nyolc folytatásban közöljük Nobucsiko ücsidi japán újságíró izgalmas írását. A szerző az Cj analízis címet adta neki és rekonstruálja azt a tragédiát, melyre Dallasban 1963. november 22-én került sor. 1977. decemberében az FBI lehetővé tette, hogy az eddig eltitkolt dokumentumok — tanúvallomások és John Kennedy elnök gyilkosságának részletei — nyilvánosságra kerüljenek. Az FBI azonkívül meg ígérte, hogy 1978Jban további 40 000 oldal nyomtatását engedélyezi és azoktól, akik érdeklődtek a dokumentumok iránt, tíz centet szedett minden oldal másolatért. Ezzel a „kiárusítással“, melyet bizonyára magas rangú kormány- képviselők engedélyeztek, az FBI vezetőségének nem voltak üzleti céljai. Ellenkezőleg: a manőver célja a valódi bűnösök fedezése és információs káosz keletkezése a dallasi tragédia körülményeiről. Az Associated Press hírügynökség washingtoni tudósítója is hangsúlyozta, hogy „már az első megismerkedés ezekkel a dokumentumokkal több kérdést szül, mint ahány választ ad arra, mi is történt valóban Dallasban.“ A közvéleménykutatás eredménye szerint az amerikaiak több mint 83 százaléka nem hisz a hivatalos verziónak, hogy a gyilkosságot egy pszichikaiig labilis, magányos gyilkos követte el. Hasonló követ keztetésre jutott az Üj analízis szerzője is. Lehetséges, hogy egész sor következtetés szubjektív jellegű, ám a felsorakoztatott tények arról szólnak, hogy e mögött és még egész sor más gyilkosság mögött is az Egyesült Államokban befolyásos monopolkörök állnak, melyek nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem a számukra nem megfelelő politikusok ellen folytatott harcban. végre külföldi politikusok ellen. Ám néhány nappal azt megelőzően, Gian canát a lakásában lelőtték. Az ötvenes évek elejétől Roselli a Las Vegas-i alvilág mindenható királya volt. Ám 1976. augusztus 7-én Miami Beach járásban a tengerben egy fémhordót találtak, melybe bebetonozták Roselli felnégyelt testét. Két héttel később a Washington Post arról tudósított, hogy néhány nappal halála előtt Roselli a kormánynak titokban átadott valamilyen, állítólag Kennedy meggyilkolásával kapcsolatos információt. Tehát eltűnt Giancana, Roselli és utánuk Oswald közeli barátja, Moh- renschildt is. Miután Mohrenschildt 1921-ben szüleivel Oroszországból emigrált, Belgiumban élt, ahol doktori címet szerzett. A nemzetközi kereskedelemmel foglalkozott. A második világháború idején a francia hírszerzésben dolgozott, majd 1949- ben az Egyesült Államokba költözött. Az egyetem elvégzése után Texasban a geológia és az olajbányászat ágazatában szerzett újabb tudományos címet. A dallasi olajklub tagja volt, A TANUK LIKVIDÁLÁSA •l Q^ymárcius 30-án táviratot kap- ■ * tam az Egyesült Államokból: „A találkozó lehetetlen. D. meghalt. Részleteket levélben.“ A táviratot amerikai barátom, Steve küldte, aki segítségemre volt a Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos anyagok összegyűjtésében. Másnap reggel megkaptam az Iomiuri Shimbun számát, amely megmagyarázta a távirat értelmét. Ez állt benne: „Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa képviselőházának titkos gyilkosságok kivizsgálásával foglalkozó különbizottsága fontos tanúját, George De Mohrenschildtet, azt az embert, aki közeli kapcsolatban volt Lee Harvey Oswald" gyilkossal, holtan találták barátja Palm Beach-i lakásán. A halált egy vadászfegyverből a szájába leadott lövés okozta. A biztonsági szolgálat szerveinek véleménye szerint Mohrenschildt öngyilkosságot követett el." „Már megint?!“ — villant át az agyamon és azonnal eszembe jutott Sam Giancana és Jerry Roselli halála. Giancana a chicagói maffia egyik vezéralakja volt. 1976 júniusában tanúskodnia kellett volna a Church szenátor elnökletével működő szenátusi bizottság előtt, amely azokat a merényleteket vizsgálta ki, melyeket CIA-ügynökök segítségével hajtottak szoros kapcsolatokat tartott fenn bankárokkal és gyárosokkal. Mint a szövetségi kormány nemzetközi együttműködéssel foglalkozó hivatalé- nak alkalmazottja, részt vett a külföldi kőolajlelőhelyek programjának kidolgozásában. Ma már közismert tény, hogy ez a hivatal volt a CIA egyik „fedezéke“. A Mohrenschildt haláláról szóló hír újabb bizonyítéka volt hipotézisemnek John Kennedy meggyilkolásáról. Az elnök meggyilkolását követő négy év alatt több mint húsz fontos tanú vesztette életét. A hivatalos jelentések szerint öt közülük természetes halállal halt meg, a többi tizenhatot megölték, „öngyilkosságot követett el“, vagy közúti balesetek áldozatai lettek. Giancana, Roselli és Mohrenschildt halálának különös értelme volt, mivel világosan bizonyította a Kennedy meggyilkolásával összefüggő tervek igazi végrehajtói szervezetének létezését. Az Egyesült Államok állásfoglalása az 1963. november 22-i tragédiával kapcsolatban feltűnően különös volt. Az elnök meggyilkolása után a hivatalos szervek kétségbeesetten igyekeztek az egész ügyet eltussolni. A Warren-bizottság beszámolója azt állítja, hogy a gyilkos Oswald volt, aki ezt saját elhatározásából tette, és nem létezett semmilyen összeesküvés Kennedy ellen. Mindazonáltal Lyndon Johnson az Egyesült Államok elnökévé való megválasztása után megtiltotta a Kennedy-gyilkos- sággal kapcsolatos legfontosabb dokumentumok és fényképek közzétételét, egészen 2039-ig. Ám addig, amíg nem derül fény a rejtélyes gyilkosságra, ismeretlen lesz az igazi Amerika és azok az erők, amelyek az országot mozgatják. Személy szerint én még diákkoromban, 14 évvel ezelőtt kezdtem érdeklődni Kennedy elnök meggyilkolásának körülményei iránt. Az egyetem elvégzése után több ízben is az Egyesült Államokba utaztam, hogy adatokat gyűjtsék. Nyílt ellenségeskedésbe és akadályokba ütköztem, fenyegetéseket kellett végighallgatnom, és többször de- zinformáltak. Tizennégy évi keresés után bizonyos következtetésekre jutottam, de ezek természetesen nem adnak abszolút választ minden kérdésre. Végeredményben magukon a bűnözőkön kívül senki sem alakíthatja ki magának az abszolút pontos és teljes képet. Meggyőződésem, hogy Giancana, Roselli és Mohrenschildt halála teljes mértékben bizonyltja verziómat. Még mielőtt rátérnék elméletem magyarázatára, szeretném hangsúlyozni, hogy a Dallasszal szűkre szabott hozzáállás Kennedy elnök meggyilkolásának kivizsgálásakor nem magyarázhatja meg a rejtélyt. Az összeesküvés körvonalai csak azután kezdtek világosan kibontakozni, amikor lehetővé vált a dallasi tragédia összehasonlítása az elnök öccsének, Robert Kennedynék a meggyilkolásával 1968-ban és a George Wallace elleni merényletkisér- lettel 1972-ben és végül a Watergate- botrány kirobbanásával. Megrökönyödtem, amikor az újságokban első ízben olvastam a Water- gate-botrányban részt vevő személyek névsorát. A főszereplők Bemard Barker és Frank Sturgis voltak, s Everett Howard Hunt volt a terv szerzője. Azelőtt mindhárman a CIA káderei voltak, és 1961 áprilisában részi vettek a Kuba elleni intervencióban a Disznó-öbölben. Akkor tekintet nélkül a CIA köve telésére, Kennedy elnök megtagadta amerikai fegyveres erők bevonását az akcióba, ami a kubai emigránsokból létrehozott intervenciós egységek partraszállása meghiúsulásának az egyik oka volt. A CIA fennállása történetében először végződött teljes összeomlással olyan terv, melyet az Egyesült Államok e nagy hatalmú hírszerző szervezete dolgozott ki. A Disznó-öbölbeli operáció három említett résztvevőjének Kennedy iránti haragja és gyűlölete nem ismert határt. Hunt „árulónak“ nevezte Ken nedyt. Ám mindezt a véletlenek összjáté- kának lehetett volna vélni, ha nem merül fel a Watergate-botrány „el- tussolásáért“ a „fizetés“ problémája. Kiderült, hogy Hunt megzsarolta Ni- xont. Egymillió dollárt akart. És Nixon fizetett. De egymillió dollár túl nagy honorárium még a „watergate- bűnök“ eltitkolásáért is. Kellett, hogy Huntnak legyenek még más, nagyon komoly kompromittáló adatai is, amelyek arra kényszerítették a nyugodt Nixont, hogy kifizesse ezt a hatalmas összeget. Milyen tények is voltak ezek? Erre a kérdésre választ kaptam, miután alaposan áttanulmányoztam a Fehér Ház magnófelvételeit, melyeket Nixon lemondása előtt pár héttel fedeztek fel. Épp ezek a magnófelvételek tartalmazták azokat a bizonyítékokat, amelyek Huntnak lehetővé tették Nixon megzsarolását. El kell mondanom, hogy kutatásaim során már 1968-ban .ráakadtam Nixon nevére, amikor is megtudtam, hogy a tragikus 1963. november 22-e reggelén Nixon Daliásból New Yorkba repült. Magában ez a tény még semmit sem jelent, de mégis arra ösztönzött, hogy még figyelmesebben tanulmányozzam Nixon személyét. Ahogy lépésről lépésre összeraktam a Kennedy és Nixon közti antagoniz mus történetének képét, hipotézisem Kennedy elnök meggyilkolásáról újabb, eddig hiányzó részletekkel gazdagodott. De mindezek még csak feltételezések voltak. Ám 1977. június 17-e után kezdtek kirajzolódni elméletem reális körvonalai. Ilyen értelemben számomra a watergate-i betörés különösen nagy jelentőségű volt. AZ ÜNNEPÉLYES MENET ÚTVONALÁNAK TITKA 1977. május 7-én, egy hónappal Mohrenschildt halála után Amerikába repültem, hogy megszerezzem a nyomozás legújabb eredményeit. Segítőtársammal, Steve-vel csak Dallasban találkoztam. Legelőször is tüzetesen megvizsgáltuk a gyilkosság helyét, hogy végérvényesen meggyőződhessünk róla: fizikailag egyszerűen lehetetlen volt azt a bizonyos lövést onnan leadni, ahonnan állítólag Lee Harwey Oswald lőtt. Én már személyesen a tizenkettedik alkalommal vizsgáltam meg a tett színhelyét. NOBUCSIKO OCSIDI J Folytatjuk) 1978. X. 22. P andora szelencéjéhez hasonlítja a Detroit Free Press című amerikai lap a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) levéltári anyagainak nemrég történt közzétételét. A dokumentumok az amerikai titkosrendőrségnek a hatvanas évek elején, az ország déli részén folytatott tevékenységére világítanak rá. A lap szerint az FBI jó híre már akkor alaposan megrendült, amikor nyilvánosságra kerültek az adatok arról, hogyan üldözött 15 éven át „radikálisnak“ tartott csoportokat és személyeket. „E leleplezések közül egyik sem volt annyira meghökkentő, mint az FBI nemrég közzétett dokumentumai, amelyekből kiderült, hogy az ügynökség a Ku-Klux-Klan birminghami szervezetének is információkat nyújtott. Ez a polgárjogi harcosok elleni támadásokhoz és brutális gyilkosságokhoz vezetett.“ A megrendítő tények akkor derültek ki, amikor Walter Bergman, a wayne-i egyetem volt tanára pert indított az FBI ellen, egymillió dollár kártérítést követelve, mivel az ütlegelések következtében- részlegesen megbénult. A legbizarrabbak közé tartoznak azok az események, amelyekben az egyik fő szerepet Gary Thomas Rowe, az FBI egykori „informátora" játszotta, s amelyekről részletesen beszámolt a Washington Post. Rowe most álnév alatt az Egyesült Államok egyik déli városában él. „A Ku-Klux-Klan ügynöke“ című könyvében saját magát és cselekedeteit a legjobb színben igyekszik feltüntetni: a Ku-Klux-Klan Alabamai Lovagok nevű szervezetébe az FBI közvetítésével került. Mint mondja: Időnként kénytelen volt részt venni négerekkel szembeni különböző erőszakos cselekedetekben, hogy ne veszítse el a többi Ku-Klux-Klan-tag bizalmát. „PANDORA SZELENCÉJE'' Ojabb leleplező adatok AZ FBI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Alabama lakosainak azonban más a véleményük. Rowe szerintük szélhámos és gyilkos, aki a Szövetségi Nyomozó Hivatalnál élvezett „pozícióját“ arra használta fel, hogy pénzhez jusson és megmeneküljön az erőszakos cselekedetekért megérdemelt büntetés elől. Rendőrségi feljegyzések szerint azzal gyanúsítható, hogy 1963-ban bombamerényletet követett el a négerek egyik birminghami temploma ellen, amikor is négy gyermek életét vesztette. Azzal is gyanúsítják, hogy meggyilkolta Viola Liuze polgárjogi harcost, akit 1965-ben egy robogó autóból lelőttek, amelyben a Klan három más tagja mellett Rowe is ott ült. Az esetekkel kapcsolatos dokumentumok, melyeket az FBI most kénytelen volt hozzáférhetőkké tenni, számos bizonyítékot tartalmaznak arra nézve, hogy Birmingham és a környékbeli városok rendőrsége a hatvanas években együttműködött a Ku-Klux-Klannal. Hogy mindez az FBI csendes jóváhagyásával történt, kiderül például egy 1961. május 5-i keltezésű dokumentumból, amely egyebek között megállapítja: „Az ügynökség tud arról, hogy Tom Cook, a birminghami rendőrosztag őrmestere információkat nyújt az Alabamai Lovagok tervezett erőszakos akcióihoz, olyan információkat, amelyeket az FBI birminghami hivatalától kapott.“ Ami Rowet illeti, eddig még csak le sem tartóztatták, s amint a Washington Post írja, attól fél, hogy egyáltalán nem éli meg a bírósági tárgyalást: „Számolok azzal, hogy egy nap meggyilkolnak“ — mondja. Nyilván vannak, akik attól tartanak, hogy Rowe a saját bőrét mentve — amint azt már megtette 1965-ben, a Viola Liuze gyilkosai ellen folytatott perben — most is vallomást tehetne. Ez pedig kellemetlenül érintene jó néhány amerikai politikust és hivatalt. Jé) «
