Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-22 / 43. szám
ÚJ szú 19 78. X. 22. 9 C erovo nem nagy község a zvoleni járásban. Alig ezerötszáz lakosával ugyanúgy éli hétköznapjait a krupinai dombvidéken, mint a hasonló községek az ország bármelyik részén. Aki csak átutazóban áll meg néhány szóra, nem is tudhat meg semmi különösebbet az ottani emberek gondjairól, örömeiről. Ha viszont egy-két napra érkezik vagy gyakori vendégként fordul meg ott az ember, kitárulkozik előtte, befogadja őt a falu. « A véletlen hozza úgy, hogy éppen Pavel Durovkin elvtársnál, Cerovo krónikásánál kezdem a kérdezős- ködést. Ő egyben a helyi egységes földművesszövetkezet alelnöke és hosszú évek óta a községi pártalap- szervezet vezetőségének tagja. — A felszabadulás előtt szegény falu volt a miénk — kezdi az emlékezést. — A burzsoá köztársaság éveiben még a földműveseknek sem volt egész évre elég kenyerük. Dombos, csak nagy fáradsággal művelhető a falu határa. A szántóföldekről még most is minden évben kocsiszámra hordjuk a követ, a kísebb-nagyobb szikladarabokat. Évente csak ezért a munkáért mintegy 300 000 koronát fizetünk ki a szövetkezeti pénztárból. Aztán megint a múltra tereli a szót. — A második világháború utolsó napjaiban csak ján Simoviéot, az egységes földművesszövetkezet elnökét és Pavel Durovkint, Cerovo krónikását séta közben is gyakran látják tanácskozni a faluban 800 lakosa volt a falunknak. Nem volt különösebb gazdasági, vagy politikai jelentősége. Mégis itt rekedt meg a front. Kemény harcot kellett vívni minden talpalatnyi földért, minden lépésnyi előbbre- jutásért. 724 szovjet katona áldozta életét a falu felszabadításáért. Akkor egyszerre gyászoltak és örültek a cerevóiak- Ezt már útközben meséli a krónikás, amikor a kertek között lefelé ballagunk a dombról a hosszúkás térbe szélesedő főutca irányába. Leérve eltűnődik egy kicsit. — Amióta az eszemet tudom, mindig kacsaúsztató pocsolya, bűzt árasztó béka- és szúnyogtanya volt ezen a helyen — mutat a tér közepére. — Csodálkoztunk is eleget azon, hogy éppen ide, a feneketlennek hitt és tavasztól télig soha ki nem száradt pocsolya köré építették a falut a régiek. Csodálkozva nézek a szemébe. Még csak sárnak sincs nyoma a téren. Korszerű emeletes épületet látok a mutatott helyen. — Három évvel ezelőtt határoztuk el, hogy rendbe hozzuk a falu főutcáját — siet a magyarázattal. — Elvezettük a vizet, aztán feltöltöttük a jókora gödröt. Közben arról is döntöttünk, hogy mi legyen majd a pocsolya helyén. A helyi egységes földművesszövetkezetben hosszú ideig állandó gondot jelentett a munkaerőhiány. Főleg a fiatalok voltak kevesen. A dombos határban még a legkorszerűbb gépekkel sem egyszerű, köny- nyű a kenyérkereset. Ráadásul művelődési ház, mozi, bölcsőde, óvoda híján, aki csak tehette a fiatalok közül, elköltözött onnan. — Ma már a magunkfajta, egyszerű falusi embereknek sem jelent mindent a pénzt, az új ház, a csillogó gépkocsi. Egyre növekednek a másfajta igények. Ezért olyan nagy épületet terveztünk a térre, amelyben elfér a bölcsőde, az óvoda, a művelődési otthon nagyterme, egy kisebb tanácskozóterem, féltucatnyi klubszoba, az összes szövetkezeti iroda, a nagy éttermes üzemi konyha és még néhány sokáig hiányolt kisebb helyiség. Természetesen korszerű, kényelmes az egész épület berendezése is. Amint végigsorolja, hol mi kapott helyet, befelé invitál. Először az óvodát nézzük meg, mert a bölcsődében, ahol különben nemigen szeretik a vendéget, éppen alszanak a csöppségek. A kilencven négyzetméteres játszóteremben harmincöt gyerek számára van hely. Most még csak húszán vannak. Az utcára néző ablakokkal szemközti polcokon szinte össze sem lehet számolni a rengeteg játékot. — Amióta megnyílt ez az óvoda, nekem minden reggel ünnepi hangulatot jelent a munkába indulás — mondja később Mária Szamecová óvónő, aki nyugdíjasként jár be kisegíteni. — Sok évet töltöttem óvodás gyermekekkel, de még sohasem dolgozhattam ilyen jó feltételek között. Számunkra is a szövetkezeti konyhában főznek. Az ételért le sem kell menni az alagsorba. Külön felvonóval küldenek fel mindent. A bölcsőde és az óvoda felépítésének, illetve berendezésének költségeit közösen fedezte az egységes földművesszövetkezet és a Zvoleni Járási Nemzeti Bizottság. A bölcsődei dolgozók és az óvónők munkabérét azonban a szövetkezet fizeti. Elsősorban azért, mert a szülők túlnyomó többsége a szövetkezetben dolgozik. — Természetesen a máshol alkalmazott szülők gyermekeit is elhelyezzük a bölcsődében, vagy az óvodában. Nem feledkezünk meg a nyugdíjasokról sem. Valamennyiük számára ugyanolyan olcsó áron adjuk az ebédet, a vacsorát, mint a szövetkezet bármelyik dolgozójának. Az új épület túlsó bejárata fölött az egységes földművesszövetkezet adminisztrációs központját jelzi a zöld^betűs tábla. Az elnök, Ján Simoviő elvtárs, szívesen szakít időt a beszélgetésre.----Szövetkezetünkben az egyre jobb gazdasági er edmények elérése érdekében nagy gondot fordítunk a szociális program megvalósítására — magyarázza. — Ez a központi épület például 6 800 000 koronás beruházást igényelt. Az építkezésen elvégzett társadalmi munkát hozzászámolva azonban teljes értéke meghaladja a kilenc és fél millió koronát. Az elmúlt három évben összesen 25 000 000 koronát fordítottunk építkezésekre. Ennek több mint egy- harmad részét éppen a szociális beruházásokra költöttük. — Hogyan térülnek meg ezek a beruházások? — Például a bölcsőde és az óvoda nemcsak csalogatja, hanem a szó valódi értelmében visszahúzza a korábban elköltözött dolgozókat. Főleg a fiatalokat. Tavaly már tizenkilencen jöttek közülük a szövetkezetbe. Megerősíthettük a gépesítési részleget, de az állattenyésztésbe is szereztünk már néhány fiatal, szorgalmas, dolgozni tudó embert. Azóta már újabbak is kérték felvételüket a szövetkezetbe. Tehát kamatostul megtérülnek ilyenformán a szociális programra fordított beruházások. Természetesen az is sokat jelent, hogy nem akármilyen környezetben végezhetik munkájukat a szövetkezet dolgozói. A szövetkezet vezetői azt is tudják, hogyan kell továbbhaladni ezen az úton. A legutóbbi közgyűlésen újabb konkrét elgondolásokat terjesztettek jóváhagyásra a tagság elé. — Ez idő tájt legjobban a vízvezeték- és a csatornahálózat hiányzik a faluban — mondja a szövetkezet elnöke. — Ezért a helyi nemzeti bizottsággal elhatároztuk, hogy már az idén hozzáfogunk a két hálózat építéséhez. Természetesen közösen fedezzük a költségeket is, hiszen a cerovóiak nagy része a szövetkezetben dolgozik. A helyi nemzeti bizottság és a szövetkezet sokoldalú együttműködése az elmúlt években már sok szép eredményt hozott, így az is biztosra vehető, hogy a vízvezeték- és a csatornahálózat sem fog már sokáig hiányozni nálunk. Délután hármasban ballagunk fel a dombra, ahol egyre hosszabbodik a falu új utcája. — Néhány évvel ezelőtt még 'nagyon nehéz volt építkezési engedélyt szerezni nálunk — kezd új témába Pavel Durovkin elvtárs. — A helyi nemzeti bizottságon mindig azzal kellett elutasítani, vagy megvárakoztatni a kérvényezőket, hogy nem tudjuk hol kimérni a házhelynek való telket. A szövetkezetnek kevés a szántóföldje. Sokáig vitatkoztunk, amíg végérvényes elhatározás született. Konkrétan az, hogy a magántulajdont képező kerteket felezzük meg a házhelyekre. — A helyi vezetők népszerűségét nem nagyon növeli az ilyen döntés... — szalad ki a számon. — Ezzel mi is számoltunk. Ezért elsőként a községi és a szövetkezeti vezetők, a kommunisták kertjéből mértünk ki sorjában egy-egy teleknek való részt. A példamutatás eredménye nem maradt el. Most már a többieket sem nehéz meggyőzni, ha új igénylő kérésének teljesítéséről van sző. Fent a dombtetőn az új utcának még csak az egyik oldalán sorakoznak a házak. Tágas, sokszobás, emeletes épület valamennyi. Egyszerűt, földszinteset már senki sem tervez oda. — Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk könnyíteni az építkezők gondjain. Még azt megelőzően, hogy lerakták volna az első ház alapjait, köves utat építettünk ide, amelyre1 már felkerült az első aszfalt- réteg is. Így jóval kevesebb gonddal járt az építőanyag ideszállítása, azoknak pedig, akik már beköltöztek, nem kell porban, sárban járniuk. Egyidejűleg felvezettük a villanyáramot, lefektettük a készülő községi vízvezeték főnyomócsövét, és megcsináltuk a szennycsatornát is. Kétszer járjuk végig a dombtetőről a völgybe vezető utat. Itt-ott bekukkantunk a kerítések, a tárt ablakok mögé. Kísérőim arcán elégedettséget látok. Durovkin elvtárs talán éppen arra gondol, hogy hamarosan megint új fejezetet kell kezdenie a falu krónikájában. LALO KAROLY Hiiifziiii* *3 c S ed x(u ja > o 2 JZ N c-. cd <u w tsj J* V) C < 3 b :0 M o e# 'ed T3 O > ■ 1 «* 0) e M QJ 3 PU %0J c o & M :0 .* < A dombtetőn gyorsan épül a falu 6) utcája
