Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-22 / 43. szám
IRÁN: TÖRTÉNELEM ÉS HÁTTÉR II. Az elégedetlenség ter jedése my olaj segített a hatvanas évek Ab elején az iráni rendszernek egy akkori rendkívüli megrázkódtatás átvészelésében is. 1963-ban volt már egy. nagy tömegmegmozdulás Iránban, amelyet a síita vallási vezetők irányítottak és amelynek során száz meg százezer ember vonult az utcára, hogy tüntessen a rendszer állítólag „a korán szent tanításait semmibevevő“ intézkedései ellen. Abban az időben is nagyon gyakran kerültek szóba azok az 1907-es alkotmánykiegészítő paragrafusok, amelyeket manapság is folyvást emlegetnek az ayatollák, a síita vallási vezetők. Ezek a paragrafusok a mohamedán egyház vezetői számára parlamenti képviseletet biztosítanak, és egy olyan fajta felügyeleti jogot, amely tulajdonképpen vétójogot biz- .j tosít számukra minden politikai intézkedés esetében. Akkor csaknem tízezer halottja volt az egymást követő összecsapásoknak Irán városaiban és falvaiban. Am a síita egyházi vezetők által szervezett lázadásnak törvényszerűen össze kellett akkor omlania. A sah és kormánya ugyanis akkor hirdette meg az úgynevezett „fehér forradalmat“, azaz megígérte, hogy Irán elképesztő olajjövedelmeinek fel- használásával modernizálja az országot és a legszegényebb rétegeknek, a parasztságnak gyorsan emeli az élet- színvonalát. Ebben az időben történt meg egyébként az úgynevezett földreform is Iránban — a feudális föld- birtokosok földjének egy részét magas összegű kártalanítás mellett kisajátították. Megkezdődött egy olyan iparosítási terv, amely az egykori elmaradott Perzsiából „a világ ötödik ipari hatalmát“ kívánta megteremteni. (A terv szerint úgy akarták felépíteni a gyárak ezreit az olajmilliár- dokból, hogy 1990-ben az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Japán és Nyu- gat-Európa mellett Iránnak az élre kellett volna kerülnie.) Ma már világos, hogy a becsvágyó terv — amely egyébként eleve túlsá-- gosan nagy célokat tűzött ki — kudarcot vallott. Bár Iránban tényleg gyors volt az ipari fejlődés, egy adott szinten meg kellett akadnia, mert egyszerűen nem volt elegendő az iparban használható munkaerő. Nem csak a szakmunkások hiányoztak — a középkorból, az iráni faluból egyik napról a másikra a modern üzembe lépő emberek még segédmunkásként sem tudtak dolgozni. Hiányzott az új üzemek tevékenységéhez szükséges infrastruktúra. A falu (amelyből elvándorolt az agrár- proletárok nem jelentéktelen része) képtelen ellátni a növekvő, vele szemben támasztott igényeket. Egyszerre elképesztő mennyiségű j fegyvert vásárolni és indokolatlan tempóban iparosítani lehetetlen, — bizonyította be az iráni történelem legutóbbi másfél évtizede. Bár Irán rendkívüli mennyiségű élelmiszert vásárol, a lakosság egyharmada képtelen beszerezni a minimálisan szükséges élelmiszermennyiséget. A bérből és fizetésből élők helyzete 1975 óta állandóan romlik; a 30—40 százalékos infláció kizárólag a tőkések és a nagybirtokosok szűk rétege számára elviselhető — ők még keresnek is a pénzromláson. Az iráni vezetéssel szemben hangsúlyozottan jóindulatú amerikai sajtó egyre kevésbé képes elhallgatni, hogy a teherání vezetés elleni mind hangosabb bírálatok indokoltak. „Emelkednek az új irodaházak Irán forgalmas és terebélyesedő fővárosa, Teherán szűk utcái mentén. Elegáns, nyugati ruhába öltözött nők haladnak el a színes televíziókészülékeket, japán sztereoberendezéseket és importált borféléket kínáló kirakatok előtt. A közlekedési dugó ma már mindennapos megpróbáltatás. A hegyek lábánál elterülő luxusházukban még a gazdag iráni liberálisok is nyíltan hangoztatják sérelmeiket... Az elégedetlenség még szembetűnőbb Kumban, a Teherántól 75 mérfölddel délre fekvő ősi, iszlám városban. Fekete gyászlobogó leng a város legnagyobb mecsetjének aranyozott kupolája fölött. Nem messze innen áll Irán egyik muzulmán főpapjának, a 81 éves Sariaimadari ayatollának a háza. Itt még ma is láthatók a tavaly tavasszal kitört összeütközések nyomai — nem is szólva a mostani tüntetések nyomáról. A vastag imaszőnyegeken ma is vérfoltok láthatók, sok tüntető lelte itt halálát — olvasható a Newsweek egy júliusi riportjában. Azóta la kumi főpapot letartóztatták és a »gazdag iráni liberálisok« mellé az elégedetlenkedők sorába lépett tulajdonképpen mindenki Iránban — mindenki, aki csak nem tartozik az uralkodó közvetlen környezetéhez.“ A siita papok, a nacionalista burzsoázia elégedetlensége mellé most a legszélesebb tömegek mély, köny- nyen aligha gyógyítható társadalmi elégedetlensége jelentkezett és úgy tűnik fel, hogy a milliók határozott fellépése engedmények egész sorát kényszeríti ki az uralkodótól és a mellette álló szűk technokrata-csoporttól. A már említett Newsweek-számban van egy rövid interjú is a sahhal. Az amerikai újságíró azt mondotta: „Ön azt állítja, hogy a legutóbbi kormányellenes tüntetéseket részben a marxisták és a muzulmánok szövetsége szította. Néhány honfitársa szerint viszont a tüntetések jórészt az általános elégedetlenség spontán megnyilvánulásai voltak.“ Az uralkodó így felelt: „Ha figyelembe vesszük a világpiaci árak és az infláció tavalyi alakulását, talán van némi igazság az állításukban. És minden bizonnyal elkövetett hibákat és tévedéseket az iráni kormány néhány minisztériuma is. Mindazonáltal a lényegen ez sem változtat. A nemzetközi kommunizmus igyekszik felforgatni államrendünket. Bármerre járunk, akár a feleségem, akár én, a nép mindenütt forró lelkesedéssel nyilvánítja ki irántunk érzett hűségét. Ha vannak hibák, mi vagyunk az elsők, akik megkérjük a népet, hogy mondják el panaszaikat, és mi megpróbáljuk orvosolni azokat...“ A fölöttébb öntudatos kijelentéseket követte aztán az előző kormányfő leváltása és Seraf-Emani, a volt szenátusi elnök miniszterelnöki kinevezése. Egymást követték a különböző — mindenekelőtt a papság követeléseit teljesítő — engedmények, majd egy politikai bejelentés. Ennek lényege az volt, hogy az iráni kommunisták pártja kivételével a sah „minden politikai irányzat számára lehetővé teszi a legális szervezkedést“. Egy hét alatt nem kevesebb, mint tizenhét politikai párt kért és kapott működési engedélyt. A politikai színtérre lépők között ott van az élesen nacionalista Nemzeti Front — ez Moszadik örökösének mondja magát — és jó néhány olyan polgári párt is, amely a nyugat-európai polgári jobboldal elveit hirdeti meg. Nem tudni még, milyen csoport mögött, vagy esetleg önállóan jelenik majd meg a mohamedán egyház — az ő állásfoglalásuknak döntő jelentősége van. Ám a leglényegesebb a holnapot illetően az a mondat, amelyet egy magát megnevezni nem akaró volt miniszter mondott a Neue Züricher Zeitung tudósítójának: „A hadsereg is az iráni nép része, és mivel a nép ismételten kifejezésre juttatja elégedetlenségét, hosszú távon számolni kell azzal is, hogy ez az elégedetlenséq kihat majd a fegyveres erőkre is.“ GÁRDOS MIKLÓS Kép a közelmúltból: tüntetés Teheránban (Felvétel: MTI — DPI) 1978. X. 22. A Szovjetunió tengeri flottája körülbelül 1750 szállftóhajóval rendel kezik, amelyek össztonnatartalma mintegy 16,8 millió dead weight tonna. Az idén, mindent összevéve, körülbelül 51,5 millió utast és mintegy 227 millió tonna teherrakományt szállítanak. Vajon a flotta a tengeri szállításokban teljesen kielégíti e az ország szükségleteit, és vajon csökkenthe- tő-e a növekedés üteme? Annál is inkább, mivel jelenleg a világflotta tonnatartalma jelentősen meghaladja a teherrakományok mennyiségét. Ezzel a kérdéssel fordulunk Ana- tolij Goldobenkóhoz, a Szovjetunió tengeri -flottaügyi miniszterhelyette séhez. A. Goldobenko: Az, hogy a Szovjetunió tengeri flottája növekszik, s hogy ma már tonnatartalmát és te- herárnforgalmát tekintve, a vezető helyek egyikét foglalja el a világon — természetes, törvényszerű, és számunkra örvendetes, jelenség. A mi országunk hatalmas, partsávjának terjedelme több mint 40 ezer kilométer. Fejlődik az ipar, ma már a világ ipari termelésének húsz százalékát adja. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalma állandóan növekszik, 1977 ben 63,4 milliárd rubelt tett ki. Körülbelül ötven országba szállítunk faanyagot: gépeket több mint hatvan országba, köztük Japánba, Indonéziába, Iránba, Törökországba. Papírt másfél tucat ország vásárol tőlünk, mindenekelőtt India, Irán és Japán. Saját hajóinkon azonban külkereskedelmi szállítmányainknak csupán mintegy a felét szállítjuk. A tengeren szállított többi rakományt külföldi flották hajéi fuvarozzák. S amíg 1965 és 1975 között a Szovjetunió külkereskedelmi volumene 3,5 szeresen nőtt, a világflotta tonnatartalma pedig 2,7-szeresen, addig a Szovjetunió tengeri flottájának ton natartalma mindössze 1,9-szeresen növekedett. Teljesen érthető: a szovjet állam érdeke, hogy tovább növelje tengeri flottájának tonnatartalmát és a szállításokat. Mint a tengeri flotta miniszterhelyettese és a szállítási bizottság titkára, nagyon jól tudom ezt. Más küldöttekkel, az állandó bizottságok tagjaival együtt, akik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két kamarájának tanácsadó szervei és a minisztériumok tevékenységét ellenőrzik, gyakran terjesztettem elő a tengeri flotta címére küldött javaslatokat, mint miniszterhelyettes pedig támogatom azok megvalósítását. APN: Az állandó bizottságok milyen javaslatainak a megvalósítása val foglalkozik jelenleg? A. Goldobenko: Az utóbbi években a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa állandó bizottságainak ülésein a kül dőltek gyakran kritizálták a Tengeri- flottaügyi Minisztériumot a hajók indokolatlan vesztegléséért a kikötőkben, javasolták, szélesebb körben alkalmazzuk a komplex gépesítést. A küldöttek pedig olyan emberek, akik a választók bizalmát élvezik. A minisztériumok ellenőrzésével kapcsolatos mindennapi munkájukba bevonják a legkitűnőbb szakembereket, a tudósokat, a tengerészek ezreit, a « kikötők dolgozóit. Javaslataik tudományosan megalapozottak, figyelem be veszik a nép érdekeit és a reális lehetőségeket. Most néhány szót arról, hogyan valósulnak meg ezek a javaslatok. Az ötéves tervidőszak (1976—1980) előirányzatai között nagy teljesítményű rakodó-komplexumok iizembehe- lyezése szerepe! az ország számos kikötőjében, többek között a Vosztocs- nij-kikötőben (a Vrangel-öbölhfen), a murmanszki és az arhangelszki kikötőkben. Az összesen 2500 méter hosz- szfi rakparton a rakodó-komplexumok összteljesítménye 28,7 millió tonna teheráru évente. Itt csupán az idén üzemelni kezdő rakodó gépsorokról van szó. 1978-ban üzembe helyezzük az II- jicsevszk és Várna közötti kompátkelés parti létesítményeit. A kompjárat lehetővé teszi, hogy évente 3,3 millió tonna teherrakományt szállítsunk a tengeren, vasúti kocsikban, átrakodás nélkül. Üzembe helyezni szándékozunk a novorosszijszki olajkikötő mély vizű olajmólóját, amelynek a berendezései 15 millió tonna olaj betöltését teszik lehetővé évente. Számításaink szerint a konténeres és a csomagolt áruszállítás volumene az idén meghaladja a 16 millió tonnát. Most egy másik javaslatot említenék. Ez a tengeri flotta és a többi szállítási forma kölcsönös támogatására, együttműködésére vonatkozik. Hiszen a tengeri és a folyami flotta a vasúti- és a gépkocsiszállítással együtt az ország egységes szállítási rendszerét alkotja. Nemrég tartották Leningrádban azt az országos szemináriumot, amelyen a város tengerészeinek, vasutasainak, gépkocsivezetőinek, folyami hajósainak együttműködési tapasztalatait vizsgálták meg. A szállítók, akik 1977 nyara óta kölcsönösen összefüggő ütemterv szerint dolgoznak, az export-import teheráruk szállítását több mint 40 százalékkal növelték. A leningrádi kikötőben 20—25 szá zalékkal csökkentették a vasúti szerelvények és a tehergépkocsik állásidejét. (APN — KS)
