Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-01 / 40. szám
ÚJ szú A 70 éves Barna Ilon néni megigazítja a kötényét és megkérdezi: — Hát azt tudják-e, hogyan lehet, hogy felettem is esznek, engemet is esznek, meg alattam is esznek? Egymásra nézünk, de hirtelen semmi okosat nem tudunk válaszolni. — No, ennek története van — segit ki gyorsan a töprengésből. — Az édesanyám nyolcvanéves korában halt meg, s ezt az esetet ő még a nagymamájától hallotta. Élt itt a falúban egy ember, akit az urak ártatlanul lecsukattak. Nem adtak neki se enni, se inni. Ennek az embernek volt egy lánya, aki már férjnél volt. Ö minden nap keserves sírással járt a börtönőrökhöz, hogy legalább azt engedjék meg, hogy a zárt ajtón keresztül beszélhessen az apjával. A börtönőrök gondolták, hogy ebből úgysem lehet semmi baj, ezért megengedték. Később már magára is hagyták az asszonyt. No, de az asszonynak éppen ekkor volt kicsinye. Ezért vitt magával egy gumicsövet, majd az egyik végét átdugta a kulcslyukon a másik végét rátette a mellére és mondta az apjának, hogy szopjon. így ment ez napról napra. Egyszer ahogy elkeseredve ment haza az asszony, a pataknál leült a hidra megszoptatni a kisgyerekét, mert már az is sírt, olyan éhes volt. Míg szoptatott, a táskájából előkotort egy száraz kenyérdarabkát és azt kezdte morzsolgatni a szájában. Persze néhány morzsa a patakba is beesett, s ezt a halak máris megtalálták. Közben az asszony felnézett a híd mellett levő fára és látta, hogy ott meg egy varjú eszik egy egeret, így született meg az ágyában a találós kérdés, hogy felettem is esznek, engemet is esznek, alattam is esznek. No, mikor osztán volt a tárgyalás, ő ezt a találós kérdést fel is tette a bíráknak, hogy ha olyan okosak és bölcsek, ezt válaszolják meg! A bírák nem tudták megfejteni ezt a kérdést, és azt mondták, ha elárulja a választ, és ha ez tetszeni fog nekik, akkor szabadon engedik az apját. Az asszony ekkor elmondta, hogy hogyan etette a csövön keresztül az apját, mi történt a patak partján. De arra már nem emlékszem, hogy ezután kiengedték-e az apját. 2. Aratáskor, a nap melegétől izzó délutánon érkeztünk Szinyérbe. Hétköznap volt, de a művelődési otthonban a fekete ruhás nagymamák, a kigombolt nyakú fehér inges öreg- apók már vártak ránk. Volt, aki ci- terát szorongatott a hóna alatt, volt, akinek furulya ágaskodott ki a zsebéből, mások pedig reszkető karjukon népi szőttesekkel telerakott kosarakat tartottak. Vártak ránk, mert tudták, azért jövünk, hogy régi népdalokat, táncokat, meséket tanuljunk meg tőlük, hogy lejegyezzük egykori kézimunkáik készítési módjait, Un neplő szokásaikat, népi játékaikat. Az ismerkedés, a bemutatkozás most nem volt feszélyezett. A fiatalok farmernadrágos serege csakhamar úgy érezte, mintha mindnyájan e falu szülöttei lennének; jóllehet Dél-Szlo- vákia különböző tájairól jöttek ide. Ha lapunk terjedelme engedné, én legszívesebben idemásolnám mindazt, amit sikerült magnószalagra, lencsevégre, vagy filmre venni ebben a faluban, de hát ez lehetetlenség, pláne akkor, ha arra az anyagra is gondolok, amit a CSEMADOK KB néprajzi szakbizottsága 26 fiatallal Bodrogköz és Ung-vidék falvaiban tíz nap alatt összegyűjtött. Noha felderítő gyűjtésnek nevezték is el ezt a munkát, ez az összegyűjtött anyag így is egy vaskos kötetet tenne ki. 3. Németh Imrével, az Ifjú Szívek szólóénekesével már Ágcsernyőben (Cierná nad Tisouj a néprajzi gyűjtőcsoport szálláshelyén beszélgetek. — Életemben először veszek részt ilyen gyűjtésen. Nagyon örülök, hogy eljöttem. Most már határozottan állítom, hogy bár kottából el lehet énekelni bármilyen dalt, de a népi éneklési módra csak így, közvetlen módon, az élő adatközlőtől lehet rájönni. Gatyás Jóska bácsit, á nagy- kövesdi pásztort például sohasem fogom elfelejteni. Gyönyörű dallamvilága van. Kimentünk hozzá a mezőre. Ott őrizte a teheneket s közben dalolt, táncolt nekünk. Mindjárt azzal kezdte, hogy Lóra, csikós lóra, ne a csárda felé —, de ő ezt a dalt háromféleképpen tudta hajlítani, színezni. Azt is, hogy Bujdosik az árva madár — kétféleképpen énekelte. Elénekelte először, utána beszélgettünk, majd ismét eszébe ötlött ez a dallam, de már más szöveggel és kicsi dallammódosítással. Ez tipikus példa volt arra, hogy a népdal, hogyan változik még egy ember esetében is. Több régi keletű népdalt is énekelt. Az egyiknek a szövege is szinte szívszorító: Írtam az anyámnak, küldjön fehér ruhát / Küldjön fehér ruhát / De az visszaírta, semmi köze hozzám. 1 — Józsi bácsinak' nincs rádiója. Benne a parasztanyag a régi szépségében, behatások nélkül él. 4. Mériné T. Margitot, a néprajzi gyűjtés vezetőjét nehéz beszélgetésre invitálni. Nem azért, mintha nem akarna nyilatkozni, csupán azért, mert neki van a legtöbb gondja. Azon túl, hogy a népi textíliák, a népviseletek gyűjtése is a szívügye, minden más szervezési munka reá hárul. Az egyik este mégis abban egyezünk meg, hogy reggel a többieknél korábban felkelünk, találkozunk a társalgóban, s akkor elmondja, hogy személy szerint ő hogyan került kapcsolatba a néprajzzal és mik a legfontosabb tudnivalók erről a nyári néprajzi gyűjtésről. — Még gimnazista koromban — Komáromban tagja voltam egy tánccsoportnak. Aztán tanítani kezdtem. Ott is volt tánccsoportom. Már akkor is az eredeti anyagokra támaszkodtam. Gyűjtöttem Tardoskedden. A tar- doskeddi táncok feltárását még az ötvenes években kezdtük meg. A hatvanas évek elején aztán a CSEMADOK Központi Bizottságához kerültem, mint táncszakelőadó. Az első jelentősebb gyűjtést éppen Szirénfalván, tehát itt Bodrogközben szerveztük meg. A szirénfalvaiak így, mint az Nelső folklórcsoport kerültek el a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyre. A hatvanas évek végén még Ké- ménden és Tardoskedden rendeztünk nagyobb néprajzi gyűjtést, ami népi táncra, népviseletre, népszokásokra terjedt ki. Ez ötnapos akció volt és az első néprajzi szemináriumnak tekinthető. Néprajzi státusz a CSEMADOK KB-n 1968-tól van. Ezt a helyet akkor Ág Tibor töltötte be. Vezetésével a nyári néprajzi szemináriumok rendszeressé váltak. Az első négy évben viszont csupán előadásokat szerveztek. Bevezető előadások hangzottak el a néprajzról, a néprajz tárgyi felosztásáról, a gyűjtés módszereiről. Terepmunkát akkor csak mutatóban végeztek. Miután úgy-ahogy összekovácsolódott egy gárda, született meg az ötlet, hogy a Zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon egy autentikus folklórműsort is be kellene mutatni, és néprajzi kiállítást is lehetne szervezni, melynek anyagát ezeken a szemináriumokon kellene összegyűjteni. 1974 óta így került bemutatásra Medvesalja, Zseliz, Léva, Rozsnyó, Kassa-vidék népművészete. Központi bizottságunk az úgynevezett néprajzi közlésekben ezeket az anyagokat sokszorosított formában igyekszik közre adni. Eddig három ilyen közlöny jelent meg. Itt persze azt is meg kell jegyeznem, hogy nagyon kevés szakemberünk van, s az összegyűjtött anyagok tudományos feldolgozása bizony még gyermekcipőben jár. Ezen a helyzeten minél előbb változtatnunk kellene ... 5. Ág Tibort nem kell bemutatni az olvasóknak. Dél-Szlovákiában ritka az olyan falu, ahol népdalgyűjtő útjain ne fordult volna meg. — Többször szemünkre vetették az ifjú néprajzosok — akik Magyarországon vagy nálunk végeztek, hogy a CSEMADOK nem foglalkozik kellőképpen a néprajz minden területével. Ez tényleg így van, de az is igaz, hogy egyszerre mindent nem lehet csinálni. A CSEMADOK nem néprajzi intézet, és nem csak az a feladata, hogy a hagyományokat rögzítse. így természetes, hogy csak azokat a hagyományokat kutatjuk, amelyeket közvetlen fel lehet használni együtteseink műsorában. Persze az sem közömbös, hogy a tárgyi néprajz milyen sorsra jut... — Eddig közel tízezer népi dallamot sikerült felgyűjtenünk. Az adattárban összegyűjtött anyag persze még holt anyag. Ezeket idejében kell publikálni. Ezen a téren sajnos mulasztásaink vannak. A gyűjtött népdalokból az első publikáció 1953-ban jelent meg. Ez 60 dalt tartalmazott, s Daloskönyv volt a neve. A könyv első részében még mozgalmi dalok voltak, hogy a kultúrcsoportoknak legyen miből választaniok repertoárjukba. Ez a kiadvány sokszorosított formában 300 példányban jelent meg. A következő publikáció a Népművelési Intézet kiadásában, ugyancsak sokszorosítva Száz szlovákiai népdal címen 500 példányban jelent meg. A Népművelési Intézet Eredeti Magyar Táncok címen adott ki még néhány füzetet, melyekben népdalok szerepeltek. Az első nyomtatásban megjelent népdalgyűjteményünk az én nevemhez fűződik. Az Édesanyám rózsafája 1975-ben jelent meg, 13 200 példányban, melyből 12 000-et Magyarország vett át. Ez év végén a Madách Könyvkiadó gondozásában Vétessétek ki szóló szívem címen balladáskönyvem is megjelenik. Ha erőmből futja, szeretném ezt a munkát ^tovább folytatni, de annak is őszintén örülnék, ha már a fiatal néprajzosaink könyveit is megvehet- ném a könyvesboltokban. Sok feldolgozásra váró néprajzi anyagunk van! 6. A társalgóban reggel kilenc órakor összegyűl a néprajzgyűjtők kis csoportja. Azonnal sor kerül az előző napi gyű Sás összegezésére. A somor- jai Ürge Marika bekapcsolja a magnóját. Szebbnél szebb népdalok hangzanak fel. Utána Jókay Marika beszél a népviseletről, majd Richtarcsik Mihály és Ádám Lajos mutat be néhány jellegzetes tánclépést, Buday Endre pedig a népi építészetről mond érdekeseket. Ripcsu Rudolf, a CSEMADOK Terebesi (Trebisov) Járási Bizottságának titkára nem is tudja leplezni örömét. Mikor elbúcsúzom tőle, mondja is, hogy minden magyar tanítási nyelvű kilencéves alapiskolájukban van néprajzi szoba. E központi felderítő néprajzi gyűjtés után most már azon lesznek, hogy az egyes községekben még kiegészítő gyűjtéseket végezzenek. Ezt a járási bizottságuk mellett működő néprajzi szakbizottság fogja irányítani. SZASZÁK GYÖRGY KELLETT EGY DIVAT 1978. X. 1. Gyűlnek, sokasodnak a népi kultúra, a népművészet régi tárgyai, díszei, csecsebecséi a nagyvárosi lakások betonfalain. Kinek tetszik — kinek nem. Ez nem téma. Téma viszont, hogy kinek milyen alapon tetszik. Ügy tűnik fel, nemcsak a műértéfe, de nem is csak a sznobizmus rakatja fel manapság a színpompás keménycserép-tá- nyérokat a falra. S nem is csupán bizony a megváltozott lakberendezési ízléstendencia hozza magával, hogy az is „népművészetet“ gyűjt, akinek különben amúgy sem ama hajdani közösséghez, sem művészethez különösképpen köze nincsen — ez annak a jele is, hogy ezek a tárgyak, valamiféle titokzatos módon, egy korszerű közérzetet teremtenek meg maguk körül. A régi népművészeti árgyak gyűjtésénél talán az a legfontosabb, ami a legfurcsábbnak tetszik: hogy divathó- bortszerűen tömegek érdeklődnek iránta. Olyasmi lett divat, amit e nélkül talán már nem lehetett volna átmenteni a jövőnek. Kellett egy divat, hogy a mentés tömegméretű legyen. Úgy látszik: egy közösség még a maga tömeghóbortját is képes megteremteni, elviselni — csakhogy régi kultúrájának s a mindenkori kultúrának a bizonyítékai el ne pusztuljanak. KENÉZ FERENC
