Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-09 / 28. szám

1978.

VII. 9.

Hatalmas fóliaágyasban állok.

A gazda megböki a vállam:

— Ettől nagyobb nincs a faluban — mondja és jóleső érzéssel hunyorít, mosolyog mellé. Feltűri kezén a lecsúszott ingujjat, hátrasimítja szemébe lógó haját és folytatja:

— A faluban a fóliázás ma már életforma. Aki fóliázik, az fóliás életet él. Nekem elhiheti, én már évek óta csinálom. Minden kezdő hozzám jön tanácsért, de nem vagyok bolond felárulni a magam kikutatta titkokat. Tanuljanak a saját kárukon, mint én, a kezdetben. Akinek pénz kell, az ne mástól lopja a tapasztalatot.

H. Zoltán néhány évvel járhat túl az ötvenen. Vasutas. A lánya már érettségizett, óvónő, a fia most harmadikos szakközépiskolás. Két háza van, két kertje és sok fóliája. Meg gyötrő derékfájása, isiása. Az orvos már ajánlotta neki a fürdőt, de hallani sem akar róla: „Egy hónapra menjek el lubickolni!? Behozhatatlan kiesés lenne. Majd!..

Ka ő bírja, én is bírom

Nézzük csak meg a kiskertek, az utak túloldaláról a falusi, kisvárosi portákat! Nézzük meg azt, amit a hatalmas házak, az udvar fái, az átláthatatlan kapuk eltakarnak — ha az utcáról nézzük — a szemünk elől. Az emeletes házhoz egy „kulipintyót" ragasztott a ház ura — ahol a mindennapi élet (főzés, tisztálkodás, alvás) folyik —, ahhoz a sertéseknek, háziállatoknak ólat. Tovább, hátrább meg fóliasátrak fehérlenek, melegágyakkal, gyümölcsfákkal övezve. Egyszerű, gyorsan összehozott tákolmányok ezek, minden rendszer és rend híján. Így néz ki ma fal- vainkon — tisztelet a kivételnek — a tanító, az üzemi munkás, a szövetkezeti dolgozó, idősebbek, fiatalabbak, sokak, nagyon sokak portája. Itt töltenek el nagyon sok időt, itt élnek, dolgoznak munka után, hétköznap és ünnepeken. Kertészkednek, fóliáznak. Ki a saját szükséglete kielégítésére, a konyhára, ki a piacra. Van, aki azt tartja szem előtt, hogy megtermeszti azt a néhány kiló salátát, retket, paprikát uborkát, paradicsomot, ami a mindennapi fogyasztáshoz szükséges — és kész. Van aki azt, hogy minél többet termelni, jó pénzért eladni a piacon, mert építkezni szeretne vagy kocsit venni, esetleg utazni, de van, aki csak azt, hogy gyűljön, halmozódjon a pénz a takarékban. Népgazdasági szempontból mind a három egy malomba hajtja a vizet: Jó minőségű, friss árut a piacra dobni, kielégíteni a növekvő igényeket, kielégíteni az állami zöldségtermesztéssel foglalkozó vállalatokat, szövetkezeteket. Dicsérendő, támogatásra jogosult feladat. De van a dolognak egy másik oldala is: a kistermelők, a fóliázók időközben megfeledkeznek a szocialista életmódról, s annak kialakítása érdekében egy jottányit sem tesznek. Fóliás életet élnek: a pihenés, kikapcsolódás, szórakozás, művelődés, társadalmi élet szóba sem jöhet. Erre — a sok munka közepette — már nem jut idő. Mert ha elkezdi az egyik szomszéd a fóliázást, a piacozást, azt mondja a másik: Ha ő bírja, én is bírom, én is kereshetek mellékesen nagy pénzeket. Egymástól látják, egymástól tanulják, hogyan kell öntépő munkában élni hajnaltól estig.

Nem kell az üzletbe szaladni

V.-ék középkorú család. Negyven körül jár a férfi is, az asszony .is. Két szakmunkástanuló gyermekük van. Miklós, a gazda egy közeli ipari üzemben dolgozik, a felesége a szövetkezetben idénymunkás. Négyszobás lakásuk mögött egy kis kert, annak egyik részén egy közel harminc négyzetméter alap- területű fóliasátor húzódik.

— Vittek már piacra paprikát? — kérdeztem Miklóst.

— Nem vittünk, nem járunk mi a piacra. Csak kicsiben kertészkedünk, ami a mindennapi fogyasztáshoz kell. Hogy ne kelljen szaladni az asszonynak az üzletbe, ha kell egy kis retek, hagyma, zöldség. Itt délutánonként komótosan elbabrálok vele, és nem esz a méreg, mint a szomszédot, ha a piacon olcsóbban adott el valamit, mint tervezte, vagy a felét visz- szahozta. Kellemes időtöltés ez számomra, nem pénzhajsza.

A kertben néhány gyümölcsfa van, az egyik alatt pad. Leülünk. Folyik a szó a munkáról, a mindennapokról.

— Négy éve állítottuk föl ezt a ikis fóliát, de még a kezdetben megmondtam az asszonynak,' hogy én nem fogok hajrá életet élni, nem eladásra, csak magunknak termesztünk. Nem alkarom én azt, ha hazajövök munkából, hogy ne legyen egy szabad percem se, hogy még a gyerekek is itt gürizzenek velünk. Hogy én ne ülhessek le délután vagy este a tévé mellé, szombat, vasárnap ne mehessek el kirándulni, fürödni. Látom a szomszédon, hogy már fölveti őt a

pénz,- belebetegediik a sok munkába, de csak nem hagyja abba. És mi haszna van belőle? Nem költi el a pénzt, mert nincs rá ideje. Csak gyűjti, hogy mondhassa: neki van a legtöbb a faluban.

Hát élet ez?

V. Miklós nagyobbik fia egyszerre érkezett haza az iskolából a szomszéd gyerekkel. Karcsi átöltözik, megebédel és fut a pályára focizni. A szomszéd fia pedig beáll az apja mellé locsolni, kapálni, gyomlálni, leszedni a paprikát, uborkát.

— Látja, így megy ez náluk. Hajnalban háromkor már kel a család, este meg jó, ha tíz felé lefekszenek. A gyerek meg elalszik az iskolában. Meg kérdem én, milyen teljesítményt produkálhat az ilyen a munkahelyén, ha már reggel kidolgozta magát, alig pihent, aludt az éjszaka?

Ezt kérdezném én is a szomszédtól, sok egyéb mellett, de azt mondja, jöjjek máskor, most nincs ideje diskurálni, „nem látja mennyi a munka?“.

Látom. Távozok.

... elfelejtjük, hogy fólia is létezett

P.-ék fiatal házasok, három éve volt a lakodalmuk. A fiú szüleinél, régi parasztházban laknak, az első két szoba az övék. Kétéves lányuk van. Magdi érettségizett, dolgozott, és a szülés után két év fizetetlen szabaságot vett ki, hogy gondozza, nevelje a gyereket. A férje, Imre középkáder egy vállalatnál. Építkezni szeretnének, már készek a tervek, kiásták az alapokat a közeli telken. A házigazdát nem találom otthon, de felesége készségesen tájékoztat.

— Egyszerű kis földszintes házat szeretnénk építeni, ahhoz kell a pénz. Én most két évig nem kerestem, s a férjem fizetéséből nem tudunk annyit félretenni, hogy megkezdjük az építkezést. Ha csak az ő jövedelmére támaszkodnánk, várnunk kellene még jó pár évet az építkezéssel. Ebből kiindulva elhatároztuk, hogy fóliázunk. Imre elkészítette a fóliákat, nevelte a palántákat, elültetett mindent, én meg napközben a gyerek mellett szellőztetek, öntözök, gyomlálok, megcsinálom, amit tudok. Imre egyébként is mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, szereti a növényeket, ért hozzá, tanácsokért nem kell a szomszédba menni. Tavaly — habár csak kicsiben csináltuk — elég jól jövedelmezett a fólia, ezért is próbálkoztunk meg az idén nagyban. Jónak ígérkezik a termés. Férjem szerint a kát év jövedelméből már elkezdjük az építkezést, felhúzhatjuk a falakat, a jövő évi termésből pedig befejezhetjük.

Verejtékkel épített ház lesz a miénk, mert sok munka van a fóliával nagyon. Alig várom, hogy letudjuk. És ha elkészül a ház, elfelejtjük, hogy fólia is létezett valamikor, mert ez a munka éveken keresztül folytatva teljesen megbénítja az embert. Ha fólia van, akkor más nem létezik a világon. Most is azon igyekszem, hogy az építkezés, a zöldségtermesztés ne menjen a család, a gyermek rovására. Azt mondta a férjem, ha az új házba költözünk, csak virágokat, rózsát, szegfűt fog termeszteni. Nem is a pénzért, sokkal inkább kedvtelésből, időtöltésből. Azzal kevesebb munka van, leköti az embert, szép is, és ő nem tud meglenni a kertészkedés nélkül.

... Tudja, utazni szeretnénk, világot látni, szórakozni, élni egy kicsit, hiszen mikor máskor, ha nem most, fiatalon. És legalább még két gyereket.

Hogy is mondjam: tetszik nekem Magdi. Magatartása, véleménye, akaratereje. Célt, értelmet lát a munkában, s a munkával váltja valóra azokat. Érzem. sikerülni fog neki, nekik ...

Nekem van a legtöbb pénzem

— Hánykor kelt ma? — kérdezem M. Bélától.

— Háromra állítottam be az órát, de előbb felébredtem. Megszoktam már a koránkelést, csak a biztonság kedvéért húzom fel az órát.

— És mit csinált hajnali háromtól?

— Kimentünk az asszonnyal meg a vővel a fóliába, leszedtük a nagyobb paprikákat, uborkákat, kikapkodtunk néhány láda hagymát, osztályoztuk, becsomagoltuk, betettük az autóba és még öt óra élőt elindultunk a piacra. Az ötven kilométerre levő Hu- mennébe járunk, oda korán kell elindulni. Én meg a feleségem adta az árut, a gyerek szedte a pénzt. Fél kilencre már itthon is voltunk. Eladtunk mindent. Hagymából még vihettünk volna többet is.

Szombat van, szép napos délelőtt.

— Most lepihen egy kicsit?

— Hol érnék én rá pihenni!? Harapok valamit és megyek a szőlőbe. Van ott is munka. Meg még vizet is kell hordanom a fólia mellett álló lajtba, hogy délutánra öntözéshez már langyos, állót legyen. Nem szabad hideg vízzel öntözni, árt a növénynek.

— Este azért csak megnézi a tévében a meccset?

— Nem is olyan biztos, Este öntözök, kapálok, lemosom a ládákat. Lesz munka bőven este is. Utána meg örülök, hogy lefekhetek, nemhogy tévét nézzek.

— Nem fárad el, megéri a sok munkát a fólia?

— Nekem nincs időm a fáradtságra gondolni. Reggel fölkelek és csinálom, amit kell. Addig nem fekszem le, míg nem végzem el. Hogy megéri-e? Annyi pénze senkinek sincs a faluban, mint nekem. Nekem van a legtöbb. Én csak egyszerű munkásember vagyak, de az én betétkönyvem mellett az orvosé meg a mérnöké elbújhat. Két házam van. Az egyiket a lányomnak építettem. És olyan lakodalmat csinálok neki, hogy azt a környék megemlegeti. Százezer koronás betétkönyvet adok neki, ha akarok, úgy jegyezze föl!...

M. Béla lelkes beszéde után elmeséltem neki a vele hasonló életet élő K.-i ismerősöm esetét. Az is fóliázott, az is dicsekedett a pénzével, az is házat épített a lányának, amikor ... Amikor a lány kijelentette, hogy neki bizony nem kell a ház, ő nem bírja nézni ezt az öldöklő munkát, őmiatta az apjából ne legyen nyomorék. Élni akar és dolgozni, de mindkettőt emberhez méltóan, tisztességesen. A lány el is ment egy kisvárosba, ahol albérletben lakik. Az ismerősöm most árulja a házat.

M. Béla mondókám után megjegyzi:

— Látja, milyen hálátlanok a .mai fiataloki?

Én nem nevezném hálátlanságnak.

Félreértés ne essék, kedves olvasók, kistermelők, fóliázók. Nem a fóliázással, nem a zöldségtermesztéssel van a baj, hanem a munkamódszerekkel, a fóliás életmóddal, ami sok esetben öncélú pénzhajszába torkollik. A kettőt kéne közös nevezőre hozni. Ügyesen, okosan, eredményesen. Hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Hogy a munka mellett pihenésre, szórakozásra, művelődésre is jusson idő. Hogy élvezni is tudja az ember a megkeresett javakat. Mert így nyerhet csak értelmet a munka, így alakulhat ki egy emberséges, szocialista életmód, életforma.

Mindkét fél: az egyén és a társadalom javára.

ZOLCZER JÁNOS A szerző felvétele

9