Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-17 / 38. szám
V ay antifasiszta népi mozgalom haAZ. zánkban 1938 szeptemberében érte el tetőfokát. A számos városban és üzemben megrendezett tiltakozó akciókban az összes demokratikus szervezet részt vett. Akkor minden figyelmet a fasiszta veszélyre kellett fordítani, félre kellett tenni a többi ellentétet és nézeteltérést. Bebizonyosodott, hogy Beneá elnök és a kormány engedményei — amelyeket az angol konzervatív politikusoknak és a henleinisták- nak tettek — katasztrófába sodorják Csehszlovákiát. Ezerkilencszázharmincnyolc szeptemberében a kormányra és az elnökre nyomást gyakorló erőkhöz további politikai pártok csatlakoztak: a Szlovák Néppárt elnöksége küldöttséget me nesztett Runcimanékhoz, amely előterjesztette a Szlovákia autonómiájával kapcsolatos követelést. A szlovák küldöttség azonban választ nem kapott, mert Runcimant csak a náci Németország követeléseinek teljesítésével járó kompromisszum kidolgozása érdekelte, és más ügyekkel nem akarta bonyolítani a helyzetet. A tárgyalások eredménye alz tán. 4. terv volt, amelyet a csehszlovák kormány terjesztett Runciman és a szudé- tanémet párt elé. Mivel a terv lényegében eleget tett Henlein minden követelésének, komoly okokra hivatkozva elvetni nem lehetett. Ezért ürügyként az ellenség azt használta fel, hogy Incidens történt Ostravában csehszlovák rendőrök és henleinisták között, s ennek következtében a csehszlovák kormánnyal folytatott tárgyalások félbeszakadtak. A negyedik tervet Csehszlovákia dolgozói kapitulációnak tekintették és felháborodva utasították vissza. A felháborodást tovább fokozta az, hogy Runciman kikényszerítette a kormánytól, hogy az ostravai üggyel kapcsolatban a henleinisták kedvében járjon. Az ostravai rendőrparancsnokot elbocsátották, több rendőrt pedig bíróság elé állítottak. Beneä elnök egy nappal azelőtt, hogy a rádióban megpróbálta megindokolni a henleinisták előtti kapituláció szükségességét, megígérte a nyugati nagyhatalmaknak, hogy ajánlásuk szerint cselekszik és úrrá lesz a felháborodott csehszlovákiai közvéleményen. A CSKP legfontosabb feladata ekkor az volt, hogy védelmezze Csehszlovákia polgári demokratikus rendszerét, s ez a feladat közelítette álláspontját mindazokéval, akik őszintén a demok- , rácia és a köztársaság védelmére törekedtek. A CSKP Központi Bizottsága szüntelenül hangsúlyozta, hogy a csehszlovák kormány a nép és a parlament megkérdezése nélkül helytelen magatartást követ, amellyel veszélyezteti az ország biztonságát és függetlenségét. A henleinisták hitszegő magatartására jellemző, hogy aznap, amikor küldöttségük közölte a miniszterelnökkel, hogy elfogadja az ún. 4. tervet, a további tárgyalások alapjául a henleinisták Berlin utasítására puccsot kíséreltek meg. A CSKP KB politikai Bizottsága az államcsíny megkezdése után azonnal felszólította a kormányt, hogy határozottan ' lépjen fel. A Rudé právo 1938. szptember 16-í számában közölte azokat a követeléseket, amelyeket a dolgozók széles rétegei is támogattak: oszlassák fel a fasiszta szervezeteket, zárják be a henleinisták „barna házait“, tartóztassák le a henleinista vezetőket. Egy lépést sem szabad meghátrálni! A kormány ugyan egyes járásokban rendkívüli intézkedéseket vezetett be, de nem tiltotta be és nem büntette a törvénytelen fegyverviselést. Sőt, a kormány a fegyveres puccs ellenére is hajlandó volt tárgyalni a henleinisták- kal. A néptömegek nyomására csak szeptember 16-án hoztak határozatot a szudétanémet párt feloszlatásáról, míg a nyilvános fellépés lehetőségét a demokratikus erők számára már szeptember 13-i hatállyal megtiltották. 1938 szeptemberében Európát már nemcsak a csehszlovák kérdés foglalkoztatta, hanem két lehetőség lebegett az emberek szeme előtt: vagy a kollektív biztonság politikáját követik, amely oltalmat jelenthetett volna a fasiszta agresszió ellen, vagy pedig engedményeket tesznek a fasisztáknak. Ez utóbbi — mint tudjuk — háborúhoz vezetett. A nyugati konzervatív körök úgy vélekedtek, hogy Csehszlovákia támogatása Hitler bukásához vezetne, s ennek következtében kommunista hatalomátvételre kerülne sor Németországban és egész Európában. A náci Németország Csehszlovákia határmenti területeinek bekebelezését csak gyenge kezdetnek tartotta. Hitler már az eredeti tervében egész Csehszlovákia megszállására számított. A nemzetközi helyzet válságosra fordult, a henleinista puccs és Hitler beszéde, amelyet a Nürnbergben tartott fasiszta kongresszuson mondott, félreA SZÉGYENTEUES A müncheni diktátum előzményei és világpolitikai háttere érthetetlenül bizonyította, hogy a náci Németország nyílt agresszióra készül. Franciaország mindenáron megállapodásra akart jutni Hitlerrel, Nagy-Bri- tanniában Attlee, Eden és Churchill már nem bírálta többé Chamberlain politikáját, és magáévá tette a brit kormány álláspontját. Még Nagy-Britannia szövetségesei sem helyezkedtek ezzel szembe, és az Egyesült Államokban működő brit külügyi hivatal jelentése szerint 'az amerikai közvélemény a háború kitörésének megakadályozása mellett foglalt állást. Ebben a helyzetben a nyugati demokráciák vezető politikusai még a Szovjetuniót is támadták, s a Szovjetuniónak azt a nyilatkozatát, hogy Franciaország nélkül is kész segíteni Csehszlovákiát, a háború előidézésére irányuló szovjet törekvésként bélyegezték meg. Amikor a szovjet politikusok leszögezték, hogy teljesítik kötelezettségeiket az érvényben levő szerződések értelmében, ha Franciaország is teljesíti kötelezettségeit — ezt úgy magyarázták Nyugaton, hogy a Szovjetunió mindenáron ki akar maradni a játékból, el akarja kerülni a konfliktust. A brit konzervatívok úgy ítélték meg, hogy ez a helyzet, amelyben a világ közvéleménye tart a világháború kitörésétől, alkalmas arra, hogy kompromisszumos megállapodást kössenek Hitlerrel. És ekkor szégyenletes dolog történt: Lord Chamberlain, az akkori vezető nagyhatalom miniszterelnöke arra kényszerült, hogy látogatást tegyen Hitlernél. Annak ellenére, hogy egész életében félt repülőgéppel utazni, ebben az esetben engedett, és 1938. szeptember 15-én repülőgéppel Berchtesgadenbe utazott. A világ közvéleményét azzal áltatták, hogy az angol konzervatívok és Hitler kompromisszuma a béke megőrzésének egyedüli lehetősége, az angol miniszterelnök Németországból a béke követeként tért vissza, s Hitler is a béke védelmezőjének szerepében tet- szelgett. Chamberlain Németországban egyetértett azzal, hogy Németország bekebelezze Csehszlovákia határmenti területeit, és Hitler többször is utalt arra, hogy Csehszlovákiát nem tekinti önálló államnak. Több bizonyíték is van arra, hogy a csehszlovák kormány tudott a berch- tesgadeni tanácskozások tartalmáról. Csehszlovákiára nézve tragédia volt, hogy kormánya magáévá tette Chamberlain tervét. 1938 szeptemberének közepén a koalíciós kormány sajtója is ebben a szellemben cikkezett, Chamberlain és Hitler tanácskozása kedvező visszhangra talált azok körében, akik remélték, hogy a háború megmenti Hitlert, és azzal a világhelyzet az imperialisták számára is kedvező elrendezést nyer. A csehszlovákiai jobboldali erők fontolóra vették, hogy Beneét lemondásra kényszerítik és jobboldali kormányt hoznak létre, esetleg tábornokok egy csoportjának bevonásával. Benes Beran- hoz, az agrárpárt vezetőjéhez fordult, de ő még nem volt hajlandó új kormányt alakítani. Benegnek ebből a cselekedetéből is nyilvánvaló volt: nem gondolt arra, hogy a köztársaság védelmét szolgáló kormányt alakítson. Az 1938. szeptember 23-án kihirdetett általános katonai mozgósítás hazafias lelkesedéssel töltötte el a bevonul ókat (Archív-felvétel] Miután az angol és a francia kormány jóváhagyta Chamberlain és Hitler megbeszélésének eredményeit, 1938. szeptember 19-én hivatalosan azt javasolta a csehszlovák kormánynak, hogy Németország javára mondjon le azokról a járásokról, amelyekben a lakosság több mint 50 százaléka német nemzetiségű, és számolja fel szövetségi szerződéseit. A csehszlovák kormány nem volt képes visszautasítani az angol és a francia kormány ajánlatait. Ebben gátolták osztályérdekei, a kormánykoalíció ellentétei és a nyugati nagyhatalmaktól való függősége. A csehszlovák kormány önszántából sem fogadhatta el ezeket az ajánlatokat, mert a nép ha agja elsöpörte volna. így aztán a csenszlovák kormány olyan választ adott a nyugati nagyhatalmaknak, amely sem beleegyezésnek, sem elutasításnak nem volt tekinthető. Válaszában rámutatott, milyen következményekkel járna Csehszlovákia megcsonkítása, továbbá arra, hogy ehhez a parlament beleegyezése is szükséges. Ezért a csehszlovák kormány arra kérte a nyugati nagyhatalmakat, hogy javaslatukat még egyszer tanulmányozzák át. Egyidejűleg Beneä azt a kérdést intézte a francia kormányhoz, Csehszlovákia szövetségesének tart-ja-e magát Franciaország abban az esetben, ha Csehszlovákiát a náci Németország megtámadja. Pozitív válasz esetén BeneS arra számított, hogy elvetheti a nyugati nagyhatalmak javaslatát. Negatív válasz esetén a csehszlovák kormány azzal érvelhetne, hogy Franciaország nélkül gyenge, nem szállhat szembe a német agresszióval és kapitulálnia kell. A szovjet segítség lehetőségét a nyugati nagyhatalmak megkerülésével Benes' nem vette számításba, sőt e?t a kérdést fel sem vetette. A csehszlovák kormánynak szeptember 18-án még volt egy utolsó lehetősége, hogy visszautasítsa az öngyilkosságra való kényszerítést. Franciaországét nem, de a Szovjetunió segítségét és a haladó nemzetközi közvélemény szolidaritását magáénak tudhatta. Nem rendelte el azonnal a mozgósítást, hanem erről előbb értesítette Párizst és Londont. Az angol—francia megbeszélések ezt számba vették, és negatívan vélekedtek róla. Ez azt jelentette, hogy a csehszlovák kormány a Csehszlovákia sorsáért vállalt felelősségét a nyugati nagyhatalmakra ruházta át. Bár 1938. szeptember 21-énisk reggelén a csehszlovák kormány már úgy döntött, elfogadja a nyugati nagyhatalmak feltételeit, még a délutáni órákban is azzal- bocsátották útjukra az üzemekből érkező küldöttségeket, hogy még semmi sem dőlt el — csak azért, hogy leplezzék szégyenüket és kormány iránti bizalmukat. Miközben a kormány arról tárgyalt, hogy kapituláljon-e, az agrárpártiaknak sikerült háttérbe szorítaniuk azt az ellenzéket, amely a kapituláció veszélyétől tartva kezdett kialakulni. Az ellenzék határozatlanságával a jobboldal győzelmét segítette elő. Az ellenzék sohasem határolta el magát következetesen a burzsoá reakciótól, sohasem keresett kapcsolátot a kommunistákkal. Ezt csak 1968-ban és 1969-ben igyekeztek letagadni, és csak azért, hogy leplezzék szényenüket és támadhassák a CSKP irányvonalát. A kormányszervek csak jóval később engedték meg, hogy a sajtó szellőztesse a kapituláció hírét. A hatalmas népi mozgalom nyomására ugyan megbukott Hodía kormánya, amely beleegyezett abba, hogy a határvidékek a náci Németország birtokába kerüljenek, de a baloldal erőfeszítése nem hozta meg a várt eredményt. Beneä elnök ugyan új kormányt nevezett ki Syrov? tábornok vezetésével, de a korábbi kormány megmaradt az új kormány tanácsadó testületének. A Syrov?-kormányhoz fűzött reményeket az általa 1938. szeptember 23-án elrendelt általános mozgósítás táplálta. Miután a csehszlovák kormány beleegyezett a kapitulációba, a nyugati nagyhatalmak már nem aggályoskodtak a mozgósítás miatt. A széles néptömegeket a mozgósítással becsapták, mert az emberek azt hitték, hogy a kormány valóban a köztársaság és a demokrácia védelmére törekszik. A hadsereg mozgósításával és a Szovjetunió segítségével meg lehetett volna védeni a köztársaságot. A csehszlovák kor mány azonban nem ezt a lehetőséget választotta, s a hosszú idő óta követett imperialista politika eredményeként és a fasisztáknak tett engedmények betetőzéseként néhány nappal később, bekövetkezett a szégyenletes müncheni árulás. DR. AMALIE BITTNEROVÄ, a történelemtudományok kandidátusa 1978. IX. 17.
