Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-09-10 / 37. szám

jr H »> Moder (sötét mezben balról a harmadik) a Lokomotiva Kosice egyik legjobb játékosa jó formába len­dült, s ennek hasznát láthatja klubja is, amely nagy ellenfelet kap az UEFA Kupában, meg a válogatott is Berenhaut felv. Akad, akit hidegen hagynak a labdarúgó kupa­szerdák? Aligha. Ezek a modern idők szerves ré­szévé lettek. Szeptember folyamán földrészünk min den táján szórakozást nyújtanák, s egyúttal elmé­lyítik az országok közötti kapcsolatokat. Az érdek lődés változatlanul nagyon nagy, számtalan esetben még a hatalmas befogadóképességű lelátók is szűk­nek bizonyulnak, ha a vendégcsapat neve különösen jó csengésű. A rajt előtt minden részvevő bizakodik, s azután ... ahogy nő a kettősfordulók száma, úgy kénytelenek búcsút venni a további küzdelmektől azok a csapatok, amelyek a megméretésnél köny- nyebbnek bizonyultak. Bajnokcsapatok Európa Kupája Ezúttal 24. alkalommal küzdenek Európa országai­nak labdarúgó-bajnokcsapatai ezért a kupáért, tehát ennek 23 győztesét már ismerjük. A sikersorozat élén szinte mindörökre behozhatatlanul áll >a Real Madrid együttese, amely hat alkalommal hódította el ezt a kupát. Csak két olyan csapat van, amely három esetben volt a BEK védője: Ajax Amszterdam és Bayern München. Két esetben az AC Milan, az Internazionale Milano, a Benfica Lisszabon és a leg­utóbbi években sikeres FC Liverpool bizonyult a leg­jobbnak. Egy kupavédelmet a Feyenoord Rotterdam, a Celtic Glasgow, a Manchester United mutathat fel. A baráti szocialista államok csapatait eddig tehát hiába keressük a BEK dicsőséglistáján. Dvorak, a Zbrojovka Brno középhátvédje, aki akár­csak előbb a Dukla Praha együttesében, az új baj­nokcsapatban is az erősségek közé tartozik VojtíSek fölv. Ezúttal a csehszlovák színek képviseletében új szereplő mutatkozik be a BEK-ben, a Zborojovka Brno együttese, amelynek első ellenfele a magyar rangelső, az Újpesti Dózsa lesz. Természetesen mind­ketten más ellenfelet képzeltek el, de ilyen a sors. Egyiküknek szeptember 27-én, az első forduló visz- szavágója után búcsúznia kell. Szerény véleményünk szerint legalább így nehez­telhet a sorsra az angol labdarúgás, amely a legutóbbi kétszeres BEK-győztes FC Liverpool mellett a Not­tingham Forest együttesét, az országos bajnokot indíthatja ebben a sorozatban és a sorsolás mindjárt az első fordulóban összehozta őket. Itt jegyezzük meg, hogy a Zbrojovka Brno—Újpesti Dózsa első mérkőzést lengyel, a visszavágót pedig olasz játékvezető irányítja. A BEK-ben selejtezőnek is sorra kellett kerülnie, hogy az első fordulóra csak 32 csapat maradjon, s a francia rangelső FC Monaco két ponttal és 3:2-es összesített gólaránnyal bizonyult jobbnak a román első helyezettnél, a Steaua Bukarest csapatánál. Eddig 10 győztese volt a BEK-nek, s közülük most csak a rangidős Real Madrid és a trónt foglaló FC Liverpool szerzett jogot az újabb rajtra. Kupagyőztesek Európa Kupája Az országos kupagyőztesek 19. esetben kezdik küzdelmüket a KEK-ért. Ez a sorozat korántsem di­csekedhet olyan sikeres együttesekkel, mint idősebb fivére, a BEK. Csak két csapat hódította el két alkalommal a KEK-et: az AC Milan és az Anderlecht, a többi 14 kiírás során ugyanannyi csapat lett e tró­fea győztese. Különös örömmel tölt el bennünket, hogy köztük találjuk a Slovan Bratislava, a Dinamo Kyjev és az FC Magdeburg nevét is. ' Labdarúgósportunk képviseletében ezúttal az or­szágos kupagyőztes Bánik Ostrava indul, amely a portugál Sporting Lisszabon együttesével viaskodik. Ez a portugál csapat egyszer már volt KEK-győztes. A lisszaboni találkozón olasz, az ostravain angol játékvezető bíráskodik. A magyar színeket az MNK-győztes Ferencváros képviseli, ellenfele a svéd Kalmaar FF együttese lesz, Magyarországon görög, Svédországban finn bíró közremüködéséyel. Egyébként a Ferencváros az egyetlen magyar klubcsapat, amely a három nagy sorozat egyikében, az UEFA Kupa elődjének szá­mító Vásárvárosok Kupájában végső győzelemre vitte. / Az eddigi KEK-győztesek közül csak három sze­repel az új kiírásban: Sporting Lisszabon, FC Mag­deburg és Internazionale Milano. A legfiatalabb kupasorozat Európában, csak 8. al­kalommal küzdenek érte. Két esetben az FC Liverpool nevét vésték a trófeára, a többi öt esetben más-más együttes hódította el. (Feyenoord Rotterdam, Totten­ham Hotspur, Juventus, Borussia Mönchengladbach és PSV Eindhoven). Csehszlovák részről a Dukla Praha és a Lokomo­tiva Kosice szerepel. A prágai katonacsapat a Lane- rossi Vicenza együttesével idehaza holland játékve­zető bíráskodásával kezdi a küzdelmet, olasz földön NDK-beli bíró fújja majd a sípot. Ugyancsak olasz ellenfelet kapott a Lokomotiva Koäice, az AC Milan csapatát, amely minden idők egyik legsikeresebb európai kupacsapata. Kétszer bizonyult a BEK, ugyan­annyiszor a KEK legjobbjának. Milánóban máltai, Kassán (Koáice) svájci játékvezető bíráskodik majd. A magyar színek képviselői ezúttal az MTK VM és a Budapesti Honvéd csapatai lesznek. Az MTK VM a romániai Temesvár csapatával mérkőzik, az élső találkozó Temesváron NDK-beli játékvezető, a vissza­vágó pedig Budapesten bolgár bíró irányításával kerül sorra. A Budapesti Honvéd első erőpróbán Budapesten fogadja a török Adanaspor együttesét, s akkor albán, a visszavágón pedig bolgár játék­vezető bíráskodik majd. Az UEFA Kupa eddigi Védői közül csak a Borussia Mönchengladbach együttese szerepel ezúttal is. Mit árulnak el a pontok? Elkészült a nemhivatalos lista, amely az európai országok labdarúgásának kupaképviseletéről nyújt képet. Ez eléggé egyenetlen mérleg, mert az egyes labdarúgószövetségek nem azonos számú csapatot indíthattak, s azok egészen természetesen nem ugyan­Macela, a Dukla Praha védője itt úgy fejel, hogy közben az ellenfél vállára támaszkodik, egyébként minden jelentős tétü mérkőzésen csapata valóban tá­maszkodhat jó teljesítményére Vojtísek fölv. annyi mérkőzést játszottak. Az érdekesség kedvéért mégis néhány adatot kiemelünk. Anglia klubcsapatai a BEK, a KEK, az UEFA Kupa és a VVK eddigi küzdelmei során összesen 867 pontot szereztek, ezzel toronymagasan vezetnek az említett nemhivatalos listán, Spanyolt)rszág (774), az NSZK (749), Olaszország (695) Skócia (472) és Hollandia (427. p.) előtt. A Bajnokcsapatok EK-jában a legtöbb pontot szer­zett országok: Spanyolország (259), Olaszország (193), Anglia (186), NSZK (180), Hollandia (169), Skócia (139). A Kupagyőztesek EK-jában: NSZK (185), Anglia (174), Olaszország (136), Spanyolország (132), Skó­cia (119), Portugália (98). Az UEFA Kupában: NSZK (217), Anglia (205), Hol­landia (126), Olaszország (116), Spanyolország (99), Belgium (82). Végül a Vásárvárosok Kupájában: Anglia (302), Spanyolország (284), Olaszország (250), NSZK (167), Skócia (165), Jugoszlávia (133). Csehszlovákia klubcsapatai e kupákban összesen 285 pontot szereztek (BEK: 124, KEK: 77, UEFA KUPA: 50, VVK: 34), s ezzel a rangsor 12. helyét érdemlik ki. Magyarország klubcsapatai összesen 36? pontot gyűjtöttek (BEK: 107, KEK: 87, UEFA Kupa: 64, VVK: 105.), ezzel a rangsorban 10. helyen állnak. A BEK, a KEK és az UEFA Kupa 1978/79-es kiírá­sának első fordulójában a mérkőzések szeptember 13-án és 27-én Jesznek. Mindhárom sorozat második fordulója október 18- án és november 1-én kerül megrendezésre. Idén csak az UEFA Kupában lesz harmadik forduló, amelynek időpontja: november 22-e és december 6-a. ZALA JÓZSEF' & ÍJ SZÓ Index* 48 097 . .w 4- r ......-íTmiTTiorTfr ~~~ nn riMnHfc t ~m i i \ n i ~*r"iriirvTrT*vir - s Ki adja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalat — Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÄS. Hirdető- iroda: Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Új Szó előfizetési dija havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13.— korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Üstrednó expedíció tlace, Gottwaldovo námestie 48/VII. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom