Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-10 / 37. szám
* > * V TUDOMÁNY TECHNIKA Érdekes cikket közölt a Tyehnyika mologyo- zsi szovjet ifjúsági műszaki folyóirat ez évi 7. száma Valerij Grosev és Vlagyimir Ciferov tollából á talajfúró rakéták fejlesztésében elért eredményekről. A szerzők egyúttal birálóan jegyzik meg, hogy a talajfúró rakéták gyakorlati felhasználásával elérhető gazdasági előnyök ellenére az illetékes szervek és az érdekelt szakágazatok nem szentelnek kellő figyelmet ennek a műszaki újdonságnak, ezért a rakéták gyakorlati alkalmazása indokolatlanul késik. Cikkükkel, amelyet az alábbiakban kivonatosan közlünk, elsősorban erre a körülményre akarták felhívni az olvasók és a szovjet közvélemény figyelmét. M. Ciferov, a rakétás talajfúrás „atyja“ a startra előkészített (berendezéssel „Három-négy ember leemelt a teherautóról egy különös vascilindert, lehelyezték a földre, s egy embernagyságú, gázpalackhoz hasonló lövedéket szereltek függőlegesen a közepébe. Aztán félrehúzódtak, s a csendes mezőt nemsokára erős morajlás verte fel, a vascilinder helyén hatalmas füstgejzír tört ki a földből, amely kisebb-na- gyobb földfoszlányokat ragadott magával a magasba, s alig egy perc alatt a rakéta mintegy 10 méter mély lyukat vájt a földbe.“ így zajlott le az egyik kísérlet az M. Ciferov mérnök által szerkesztett talajfúró rakétával. Több mint 30 év telt el azóta, hogy M. Ciferov megkapta az első szerzői jogosítványt a talajfúrás alapvetően új módszerére az automatikusan működő rakétalövedékekkel. Érdemes megjegyezni, hogy az első rakéta ott fúródott a talajba, ahonnan 45 évvel ezelőtt az első szovjet Gird-09-es rakétát kilőtték. Az eltelt három évtized alatt M. Ciferov a talajfúró rakéták számos típusával folytatott kísérleteket, a legkülönbözőbb feltételek között. Az egyszerű, mozgékony rakéták csaknem minden esetben néhány másodperc alatt több mint húsz méter mély lyukat vájtak a földbe. M. Ciferov munkatársai úgy vélték, hogy a reaktív fúrás gazdasági hatékonysága többszörösen meghaladja majd a hagyományos eljárásét. Nincs itt szó esetleg túlzott optimizmusról? Bizonyára nincs, de mielőtt ezt számokkal is alátámasztanánk, ismerkedjünk meg először a talajfúró rakéták szerkezetével és működési alapelvével. A talajfúrő rakéták első típusai szilárd üzemanyaggal működtek. Felépítésük igen egyszerű. A rakéta testét az üzemanyagot tartalmazó tartály képezi, ez alatt van a rakéta „feje“. Ennek belsejében képezték ki az égésteret, felületére pedig három sorban Laval típusú fúvókákat helyeztek el. A tulajdonképpeni munkát ezek a fú- vókák végzik. A legalsó fúvó- kák vertikálisan bontják a talajt, illetve a rakéta útjába kerülő kőzetet, a középső sor fúvókéi oldalirányban hatnak, ezek teljesítményétől függ a furat szélessége. A legfelső, harmadik sor fúvókéi pedig bizonyos szögben felfelé irányulnak, ezeknek részben az a feladatuk, hogy az állandóan mélyülő furatból „kitermeljék“, felszínre hozzák az anyakőzetet, részben pedig ellentétes nyomást fejtenek ki a lefelé dolgozó fúvókákkal szemben. Az egymással ellentétes irányban működő fúvókák így kölcsönösen semlegesítik a rakéta testére gyakorolt lökhatásukat, amely Így önsúlyával haladhat a talajban. Az egész művelet előkészítése csupán abból áll, hogy a rakétát fejével lefelé az erre a célra szolgáló állványon a kívánt irányban beállítják, s az elektromos gyújtás után a rakéta már önműködően folytatja a munkát. Lefelé haladva a rakéta teste nem ér a lyuk falához, mert a fúvókéból kitörő gázok veszik körül. A kísérletek során az is bebizonyosodott, hogy a talaj rendkívül gyorsan lehűti a gázok hőmérsékletét, így azok nem tesznek semmiféle kárt a rakéta köpenyében, még a festéket sem égetik le róla. így „repül“ tehát a talajban M. Ciferov talajfúró rakétája. A PRSZ-rendszerű rakétamotor egész teljesítménye (ez a rakéta típusának megfelelően ötezer-százezer lóerő között mozog) a talaj felbontására és a gázörvénnyel való kitermelésére irányul. Ez a nagy teljesítmény teszi lehetővé, hogy a rakéta néhány másodperc alatt több mint 20 méter mély, 250— 1000 mm átmérőjű lyukat készítsen, függetlenül a talaj, illetve az anyakőzet fizikai ösz- szetételétől. Mint már említettük, a talajfúró rakéták első típusai szilárd üzemanyaggal működtek, s a kutatók eddig csak Ilyen rakétákkal folytattak kísérleteket. Elérkezett azonban a korszerűbb, a folyékony üzemanyaggal hajtott rakéták második nemzedékének a korszaka, s ezzel az üzemanyaggal a talajfúró rakéták teljesítményét is többszörösére lehetne növelni. Ez azt jelenti, hogy az ilyen rakétákkal sokkal mélyebb fúrások is elvégezhetők. Az újabb, bonyolultabb szerkezetű rakéták fejlesztése azonban már számos műszaki és gazdasági jellegű problémával jár. Meg kell oldani például a rakéta Irányításának a problémáját. Erre két lehetőség mutatkozik, az egyik a huzalok által közvetített folyamatos irányítás, a másik pedig a rakéta előzetes beprogramozása. Elkeli dönteni, hogy melyik eljárás kifejlesztése lesz célszerűbb. További feladat a megfelelő fúvókák ki- fejlesztése a mélyebb rétegekben fekvő kemény kőzetek fúrásához. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Moszkvai Bányaipari Kutatóintézetben, valamint a Harkovi Repüléstechnikai Kutatóintézetben, s más intézetekben is jó eredményeket értek el a gránit nagy hőmérsékletű gázsugárral való bontásában. Az óránként elérhető haladási sebesség húsz- harminc méter, esetleg több is volt, s az ehhez szükséges energiafogyasztás nem haladta meg a talajfúró rakéták teljesítményét. Mindez azonban csupán kísérlet. A talajfúró rakéta azonban már valóság, s azt bizonyítja, hogy működési elve bevált, a gyakorlatban is hasznosítható. Egyetlen fogyatékossága csupán az, hogy szilárd üzemanyaggal hajtva mindössze csak 5—20 másodpercig működik, s ez alatt nem képes 20 méternél nagyobb mélységet elérni. Folyékony tüzelőanyaggal a rakéta húsz-harminc percig, s a jövőben esetleg órákon át is működne, s a kifúrt lyuk mélysége is arányos lehetne ezzel. Gondoljunk csak arra, hogy Cander és Tyihonravov bevezetőben említett rakétája 45 évvel ezelőtt mindössze 400 méter magasba repült, s ennek utódai már a Holdat és Vénuszt is elérték. Feltételezhető, hogy a talajfúró rakéták már a közeljövőben keresztül-kasul járnak majd a földköpenyben, s nagy szolgálatokat tesznek ezzel a geológiai, földtörténeti és egyéb irányú kutatásokban. Erre azonban még várni kell, ám addig is vizsgáljuk meg, hogy hol érvényesülhetnének M. Ciferov rakétái már napjaink gyakorlatában. Kezdjük talán azzal, hogy a talajfúró rakéták nagyszerűen érvényesülhetnének elsősorban az építőiparban. A nagyobb komplexumok építésénél elter- jedten használják a talajba süllyesztett tartócölöpöket. Ezek számára talajfúró rakétákkal szinte pillanatok alatt elkészíthetők a szükséges gödrök, amelyek kifúrása hagyományos eljárással nagyon hosszú időt vesz igénybe. Hasonló feladatokat láthatnának el a talajfúró rakéták a villamos távvezetékeket tartó oszlopok, továbbá hidak építésénél, termék- és vízvezetékek föld alatti építésénél, például vasúti töltések, utak és különböző egyéb akadályok alatt. A talajfúró rakéta ugyanis vízszintes vagy függőleges irányban egyaránt működtethető. A talajfúró rakéták jő szolgálatokat tehetnek a bányászatban egyes speciális feladatok elvégzésénél, s a geológiai kutatásban is jól évrényesülhet- nének. A geológusok például évente több tízezer lyukat fúrnak a talajba szeizmikus kutatások céljából, s nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerfenekeken is. M. Ciferov egyébként olyan speciális rakétafejet is kifejlesztett, amely az ásványi kincsek feltárására irányuló geológiai kutatásban alkalmazható. A geológusok sokszor szinte teljesen hozzáférhetetlen helyeken végeznek kutatásokat, ahol fúrótornyok csak nagy költséggel létesíthetők. Itt a talajfúró rakéták előnyei különösen megnyilvánulnak. M. Ciferov rakétáinak nagy hasznát vennék a mezőgazdaságban és kutak fúrásához, le- csapolási munkákhoz. A szara- tovi Zavolzsije kolhoz tagjai erről személyesen Is meggyőződhettek, amikor 1973-ban két 720 és 820 mm átmérőjű kutat kaptak ajándékba a talajfúrő rakéták fejlesztőitől. A talajfúró rakéták újabb típusai bizonyosan széles körben érvényesülnek majd a vasúti alagutak építésénél, különösen pedig a metróépítők munkájában. S ha a jövőbe nézünk, az is elképzelhető, hogy ilyen rakétákkal készítenek majd barlangokat a Holdon, vagy az egyes közelebbi bolygókon létesítendő kutatóállomások számára. Térjünk azonban vissza a Földre, s vizsgáljuk meg, hogy milyen a valóságos helyzet a talajfúró rakéták továbbfejlesztése és gyakorlati felhasználása terén. A tudósok egész sora, mint például V. Kirillin, Zely- dovics, Katyelnyikov, Sejndlin, Tv'iíhonov, Islinszkij, Zsukov, Trofimuk akadémikusok, elismerően nyilatkoznak M. Ciferov munkásságáról. A krasznodari és az esszentukl geológusok, a krasznoturinszki, a Krivoj Rog-i, a szamarkandi, irkutszki és do- nyecki bányászok, a murmansz- kl, balhasi, tulal, cseljabinsz- ki, szaratovi és frunzel építők, mindazok, akik tudomást szereztek M. Ciferov rakétáiról, levelekben kérdezik a rakéták fejlesztőitől, hogy mikor vehetik igénybe ezeket a szerkezeteket a gyakorlati feladatok végrehajtásában. A népgazdaságnak tehát szüksége van ezekre a rakétákra. Ezekre a kérdésekre egyelőre ez az egyértelmű válasz: erre mindaddig nem kerülhet sor, ameddig nem jön létre egy új típusú tudományos-ipari szervezet a talajfúró rakéták fejlesztésére, gyártására és gyakorlati felhasználására. Ebben a szervezetben különböző irányokban képzett szakemberek szoros és koordinált együttműködésére lenne szükség, akik a fejlesztéssel és a felhasználással járó műszaki, gazdasági, szervezési és egyéb problémákat hatékonyan megoldanák. Ilyen szervezet azonban egyelőre nem létezik, senki sem tudja, mikor jön létre, azt sem, hogy milyen ágazathoz fog tartozni. Vajon mi ennek az oka? Talán az, hogy sokan még mindig nembíznak M. Ciferov rakétáinak gyakorlati felhasználhatóságában? Az egyébként természetes dolog, hogy minden műszaki újdonságnak vannak hívei és ellenzői. A talajfúró rakéták esetében sincs ez másként. Az ellenzők egyik tábora csupán azzal érvel, hogy ez a gyorsan haladó rakéta nem képes megfelelő mintákat venni a földből, illetve a kőzetekből. Ezek azonban megfeledkeznek arról, hogy M. Ciferov már három különböző eljárást dolgozott ki mintavételre, amelyekre szerzői jogosítványa is van. A pesszimisták másik csoportja azt állítja, hogy ez az eljárás túlságosan drága a fúrás hagyományos módszereihez viszonyítva. Ezzel az érveléssel szemben számokkal is bizonyítható a rakétafúrás gazdaságossága. Az egyik legelterjedtebben használt LBU-50-es fúróberendezés közepesen agyagos talajban óránként másfél métert halad, tömörebb talajban ennél is lassabban megy a munka. Amíg tehát egy talajfúró rakéta 10 másodperc alatt készül el egy kb. 10 méter mély lyukkal, addig e feladat teljesítése hagyományos berendezéssel egy teljes műszakot vesz igénybe, miközben 1 méternyi mélyítés átlagosan 12—19 rubelbe kerül. Igaz ugyan, hogy jelenleg ugyanez szilárd Uzemanyagú rakétákkal méterenként 16—20 rubeles költséget tesz ki, de ez a jövőben folyékony üzemanyag fel- használásával, s a rakéták tömeges gyártásából származó gazdasági előnyök kihasználásával méterenként 1,4—2,0 rubelre csökkenthető. Emellett nem is szerepelnek a számításban a fúróberendezések szállítási, felépítési és lebontási költségei, s a lyukak gyors elkészítéséből származó további előnyök sem. Megemlíthetjük például, hogy a KAMAZ autógyár építéséhez csaknem 40 ezer, az Atommas üzemeinek építéséhez pedig 60 ezer lyukat kellett fúrni az épületeket tartó cölöpök elhelyezéséhez. Mindez a hagyományos módszerrel elég sok időt vett igénybe. A talajfúrő rakéták gyakorlati felhasználásának ellenzői tehát sok mindenben tévednek. Nem véletlen, hogy e rakéták iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánul meg a gyakorlati szakemberek részéről szerte az országban, s nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is, ahol számos országban szabadalmak védik a Szovjetunió Jogait ennek az új eljárásnak az. alkalmazásában. f-ait így helyezik el a talajfúró rakétát a vasállványba 1978. IX. 10. MIKOR LÉPNEK MUNKÁBA á TALAJFŰRÓ RAKÉTÁK I
