Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-03 / 36. szám
A 1978. IX. 3. Hazánkban még az idén bemutatják Sztanyiszlav Rosztockij legújabb művét, a Fekete Ifiifi fehér /Bim című filmet, mely n nyári Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon nagydíjat kapott. Az alkotás főszerepét Vja- cseszlav Tyiho- nov (a képen balra) játssza Egy olyan sokszínű és változatos filmművészetről, mint a számos nemzetiségi stúdiót is magában foglaló szovjet filmgyártás — amely évente átlag több, mint 150 filmet produkál — aligha adhat teljes képet, legfeljebb alkalmi bepillantási lehetőséget egy-egy átvételi vetítéssorozat, amely az össztermésnek alig egyötödét mutatja be. A szovjet filmesek néhány markáns tematikai és stiláris törekvése azonban így is kirajzolódik. Eleven és változatlanul magas színvonalú a klasszikus irodalmi adaptációk vonulata. Remek színészi alakítások, s a sajátos légkör mesteri fölidézése jellemzi például Rogyion Nahapetov adaptációját; Gorkij Ellenségek című művének filmváltozatában olyan kivételes tehetségű színészekkel találkozhatunk újra, mint In- nokentyij Szmoktunovszkij, Elena Szolovej, Regimantasz Ado- majtisz, Nyejelova, Trofimov és mások. Gogol Háztűznéző című remekét Vitalij Melnyikov vitte filmre, kiváló stílusérzékkel, sok humorral, parádés szerep- lehetőséget kínálva többek között a nálunk is népszerű Jev- genyij Leonovnak. Szergef Bon- darcsuk kétrészes, epikus nyugalommal hömpölygő filmtörténetet szőtt Csehov-novellákból: A sztyeppe híven idézi a kort, s a nagy sztyeppe hangulatát; bár az előadásmód szándékosan lassú ritmusa számunkra olykor tempótlanságnak hatott. A legaktuálisabb társadalmi és morális problémákkal való szembenézés igényéről vallanak azok az új filmek, amelyek alkotói zömmel a világsikert aratott Prémium művészi nyomvonalát követik. Viktor Tregubo- vics vitte filmre Gelman nálunk is bemutatott Visszajelzés című drámáját, amely azonban kevésbé átütő erejű, mint a Prémium volt. Közéleti konfliktusokról kíván hírt adni — bár eléggé változó színvonalon, számos dramaturgiai következetlenséggel — az Ugrás a tetőről című filmben Vlagyimir Grigor- jev. Az ifjú, s elszánt revizor, aki saját állásának kockáztatásával végül is győzelemre viszi a jogtalanul mellőzött idős föltaláló ügyét — csak részben tudja elhitetni a nézővel a kü- löben sok eleven és aktuális megfigyelést is hordozó történetet. Fiatalok érzelmi konfliktusairól ad hírt Pavel Ljubimov Iskolai valcer című filmje, egy hangulatos, sok finom megfigyelésben gazdag, s az érzelgősség és az olcsó happy end csapdáit is elkerülő szerelmi történet. S hogy a környezet- védelem problémái mennyire foglalkoztatják a szovjet filmeseket is, erről tanúskodik Alekszandr Szvetlov látványos filmje, az Emberi számadás. A messzi Északon az egyre ritkuló rozmárok nyugalmát őrző zoológus, s a meteorológiai pilóta konfliktusát sok humorral megelevenítő, s a valóságban Is megtörtént eseményeken alapuló sztori főszerepét egy mesterszínész, Leonyid Kuravljev alakítja. Különös színekkel, sajátos ízekkel gazdagítják a szovjet filmek kínálatát a nemzetiségi stúdiók alkotásai. A most bemutatott 26 film között is láttunk például örmény, grúz, azerbajdzsán, tadzsik, üzbég, türkmén filmeket: közülük néhány méltó versenytársa a nagy hagyományú moszkvai és leningrádi stúdiók alkotásainak. A tadzsik Marat Avipov Ostrom című nagyszabású, kalandos filmje a polgárháború korszakát idézi mozgalmas képsorokban; s a nemzeti történelem egy-egy sorsfordulójára emlékeztet az örmény Nahapet, a türkmén Tudj nemet mondani!, vagy a szintén örmény, kétrészes Születés című történelmi freskó-film. A különleges grúz humor jó ízei fűszerezik a Próbálj meg eligazodni című, két epizódból álló, hangulatos vígjátékot. S ha már itt tartunk, a népszerű, szórakoztató műfajú filmek kínálatából kiemelkedett a NEP-korszakban játszódó kalandos bűnügyi film, Alekszandr Fajncimmer Kocsma a Pjatnyickaja utcában című fordulatos története; valamint Villen Novák Vörös futárok című történelmi kalandfilmje, amelynek tárgya: a szovjet diplomáciai futárok veszélyes küldetése az intervenciós háború korszakában. Igor Gosztyev, a Front szárnyak nélkül rendezője elkészítette a nagyszabású második világháborús történet kétrészes folytatását, Front a frontvonal mögött címmel. Szintén háborús témájú, de a szokványos háborús filmekétől merőben eltérő, egyéni hangvételű filmmel hívja fel magára a figyelmet egy rendkívül tehetséges rendező: Vlagyimir Samsurin. Az Es nálunk csend volt a távol-keleti hátországba evakuált, a háborút gyerekfejjel átélt kisfiú lírai naplója; szemérmesen tartózkodó hangon, férfiasán visszafogott érzelmekkel és bölcs humorral tudósít a férjek-apák nélkül maradt asszonyok-gyerekek háborús hétköznapjairól. Kitűnő film. Zs. I. MEGHÍVÁS hazlatogatasra Andrzej Wajda a közelmúltban fejezte be a Meghívás házlátogatásra című, csaknem egyórás filmjét, amely az Interpress-film Főszerkesztőség és a hamburgi Polytel International cég koprodukciójában készült. Ennek a nem mindennapi otthonnak a meglátogatására maga a házigazda, Ludwig Zimmerer, az NSZK lengyelországi rádió- tudósítója invitál. A mfipártoló Zimmerer lakásában több mint 7000 naiv művészeti alkotást gyűjtött össze. Két évvel ezelőtt az Interpress-film munkatársa, Tornász Pobóg-Malinowski rövidfilmet készített Ludwig Zimmerer gyűjteményéről Ház — nem ház címmel. Andrzej Wajda filmje újabb alkalmat kínál a Dobrowiecka utcai ház végigjárására Varsóban. A házigazda az első filmkockától kezdve társunkul szegődik, s elmondja, högyan jött létre a gyűjtemény. A Meghívás házlátogatásra nem ismeretterjesztő film, s Ludwig Zimmerer szuggesztív monológját sem könyvelhetjük el a lengyel népművészetről szóló iskolai leckeóraként. Inkább nem mindennapi meghívásnak tekintjük, betekintésnek olyan naiv művészek izgalmas, bonyolult érzésvilágába, akiknek az alkotás az igazi életöröm forrása, a teljes önmegvalósítás lehetősége. Mindegyik alkotónak, Wladyslaw Chajecnek, Józef hurkának, Wladyslaw Blaziknak, Wladislawa Iwanskának és a többi naiv inűvésznek megvan a maga egyedülálló élményvilága, amelyet mindegyik eltérő módon ábrázol. Ha a vásznon nem látnánk Ludwig Zimmerert, úgy éreznénk magunkat, mint egy múzeumi látogatócsoport tagjai, akik elől hirtelen eltűnt az idegenvezető. (ekr) SZERGU ATYA AZ ÉVFORDULÓRA Azon a napon, amikor a világ Lev Tolsztoj, a nagy orosz író születésének 150. évfordulóját ünnepli —. 1978. szeptember 9-én —, ünnepi díszbemutatón kerül a közönség elé Igor Talankin, a neves szovjet rendező (korábbi filmjei: Szerjó- zsa, Nappali csillagok, Csajkovszkij, A cél kiválasztása) _Szer- gij atya című alkotása, mely Tolsztoj nálunk is jól ismert elbeszélése nyomán készült. A klasszikus műnek ez a második megfilmesítése. Először több mint hatvan évvel ezelőtt Ja- kov Protazanov állította kamerák elé, és a címszerepet a világhírű orosz színész, Ivan Moszjukin alakította. A második filmváltozat forgatása tizenöt hónapig tartott. Az Oka partján fekvő festői kisvárosban, Taruszban és a XVI. században épült Pszkov-Pecserszkij kolostorban készültek a külső felvételek, míg a belsőket a Moszfilm műtermeiben forgatták. A kevés dialógust alkalmazó mű címszerepét Szergej Bondarcsuk, a női főszerepet Alla Demidova alakítja; az igen mértéktartóan megszólaló zene maga Lev Tolsztoj kevéssé ismert keringőinek motívumaira épül. A nagy érdeklődéssel várt film felvételeit két kitűnő operatőr: Georgij Rerberg és Anatolij Nyikolajev készítette. A bemutató nemcsak a szovjet filmművészet, hanem az egész szovjet kulturális élet nagy eseményének ígérkezik. fsze) Carlo Levi olasz írót és festőművészt antifasiszta tevékenység miatt 1935-ben Dél-Olaszországba száműzte a Mussolinl-rezsim. Ennek a kényszerű tartózkodásnak szociográfikus önéletrajzi krónikája az Ahol a madár sem jár címmel magyarul is megjelent. Francesco Rosi, a Kezek a város felett, A Mattei-ügy és a Kiváló holttestek rendezője filmet forgat a Carlo Levi könyvből. Az írót Gian Maria Volonté, nővérét Lea Mas- sári játssza. A kitűnő olasz színésznő az elmúlt évtizedben inkább francia filmek kedvelt főszereplője volt; olasz rendezők kevésbé foglalkoztatták. Az olasz televízió képernyőjén gyakrabban jelent meg Lea Massari, mint a Cinecittában. Két orosz mű klasszikus olasz tévéváltozatának sikere fűződik a nevéhez: a Karamazov testvérek adaptációjában ő alakította Grusenykát, az Anna Kareninának pedig a címszereplője volt. Oj filmszerepe ürügyén kereste föl a Grazia nevű olasz hetilap riportere. — Ez az első eset — mondotta Lea Massari —, hogy Rosi filmjében szerepelek, holott már húsz éve ismerjük egymást. Amikor a Tiltott... című Monicelli- filmben debütáltam, Francesco Rosi rendezőasszisztens volt. Igen nagyra becsülöm, mindig méltányoltam következetességét. Rosi mindig baloldali volt, tehát nem akkor vált baloldalivá, amikor ez divat lett. Meg is bírálták Kiváló holttestek című filmje miatt. — Mi a véleménye a férfi főszereplőről, Gian Maria Volontéról? — A legjobb színészünknek tartom, fó barátok vagyunk, amióta együtt játszottunk Nanni Loy Nápoly négy napja című filmjében. Azt hiszem, egy kissé hasonlítok is hozzá, talán ezért esett rám Rosi választása, hogy a főszereplő nővérét alakítsam. Egyébként Irene Papas is játszik a filmben, egy parasztasszonyt alakít. — Rómában szinte sohasem látni. Nem jár sehova. Ügy él, mintha száműzött volna ... — Itthon vagyok, igen jól érzem magam, soha nem unatkozom. Következetesen élem a magam életét. Ezt teszem pályám kezdete óta. Nincs más választás: vagy éljük a magunk életét, vagy a kirakatban vagyunk. Ha az ember úgy határoz, hogy kirakatban fog élni, akkor a publicitásnak, a siker hajszolásának kell szentelnie magát. Ez pedig nagy ár. Nem hiszem, hogy megéri. — Miért lett színésznő? Miért választotta ezt a pályát? — En nem választottam! Mario Monicelli választott ki a Tiltott... című film főszerepére. S ha már egyszer főszerepet játszott az ember, nehezen játszik el legközelebb, mondjuk, egy kis szobalányszerepet... Ez az én egész színésznőségem nagy gondja. Ha kis szerepekkel kezdem, talán jó színésznő lett volna belőlem. Így viszont úgy érzem: közepes vagyok, mert nem volt meg a lehetőségem, hogy a képességeimet kibontakoztassam. — Közepes?! Hiszen mindenki állítja, hogy igen jó színésznő! — Lehettem volna. De nehéz, ha évekig nem játszik az ember. Bevallom őszintén, két igazi sikerem volt: Olaszországban az Almok a fiókban című Castellani-film, Franciaországban Louis Malle Szívzöreje. Meg egy-két alakítás a televízióban. De valahogyan nem jól kezdtem az egészet. Aztán képtelen vagyok arra, hogy hangosan, itthon gyakoroljak, hogy tükör előtt állítsam be a mozdulataimat... — Mégis volt hozzá bátorsága, hogy színpadra lépjen, ráadásul a Libikóka című kétszemélyes Gibson-da- rabban. — Bátorság? Talán inkább tudatlanság, felelőtlenség. De Arnoldo Foá, ez a nagyszerű színészrendező a háromhetes próbaidőszak alatt, úgy látszik, csodát tett velem. Igen jól éreztem magam a szerepben. Pedig félelmetes volt, hogy az első perctől az utolsóig színpadon vagyok! Arnoldo Foával akár holnap is újrakezdeném ... [gr)-j, 1r TÖRTÉNELEM. HUMOR ES HAPIflINK fl HLMMflSZNON Új szovjet filmek #
