Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1978-09-03 / 36. szám

L Szóval van itt gond is, öröm is, de igy szép az élet. (Elmondta: DADU MIKLÓS) Dadu Éva (A szerző felvételei) Dadu (Miklós „Kijártam az alapiskolát és azóta állandóan dolgozom. Három évet vol­tam a magasépítő vállalatnál, és ötödik éve vagyok itt, a téglagyárban. Van héthónapos esztergályos tanfolyamom, de esztergályosként már nem tudnék dolgozni, fáj a szemem. Esténként ott­hon, ha kezembe veszek valami ol­vasnivalót, tíz-tizenöt perc után abba kell hagynom, nem látom a betűket. Itt meg nincs annyira szemet eről­tető munka. Kihordó vagyok, a kemen­cékből kell kiszednem a kiégetett tég­lát. Kemény munka ez, mert néha olyan forró a tégla, hogy a konzervdoboz­ban pillanatok alatt felforr rajta a ká­vénak szánt víz. Az a helyzet, hogy a tégla kihűlésére negyvennyolc órát kellene várni, addig nem lenne sza­bad kiszedni a kemencéből. Csak így lehet jó minőségű a tégla. De ezt né­ha nem tudjuk megtartani, néhány órát várunk csak, míg annyira kihűl a kemence, hogy az ember kibírja, ha bemegy. Naponta egy kihordó 0's egy kisegítő átlagosan 4500 darab tég­lát szed ki, de ez is változó, van ami­kor a dupláját is. ... Ez a munkám. És mit csinálok azután? Itt olyan nagy a hőség és a „Ügy higgye el: szeretem ezt a mun­kát. Pedig nem jellemző rá az atom­korszak futószalagos, gombnyomásos könnyűsége. Fűtök. Porban, hőségben. Látom, már maga is izzad itt a tűz körül, de nekem ez olyan csak, mint­ha forró nyári napon az árnyékból a tűző napra mennék. Hogy miből áll ez a munka? Először is, hadd mond­jam meg, hogy roppant felelősségtel­jes. Rajtam múlik a legtöbb: jó vagy rossz lesz-e a tégla minősége? Mert ha én elkutyulok itt, a kemencék mellett, akkor porrá is éghetnek a téglák, vagy jobbik esetben hetekig tart, amíg ki­égnek. De ilyenre még nem volt pél­da. A becsületre mi nagyon vigyá­zunk .. . Szóval a fűtés?! Először tud­ni kell, hogy a fűtők három műszak­ban dolgoznak, tehát hárman vagyunk. Tegyük fel, hogy én délután jövök munkába. Először is átveszem a kollé­gától a munkahelyet, a munkát, meg­nézem, minden rendben van-e? Ha va­lami hiba van, azt helyrehozom, majd bejegyzem a nagykönyvbe: minden rendben. Azután megnézem a tüzeket. Ilyen időben, mint most is, ha nem mozog a szél, nagy a forróság, fölhú­zom a harangokat, hogy huzatja le­gyen a tűznek. Minden kemencébe szórok néhány lapát szenet, azt már az ember- látja szemre, mennyit. Mi­kor megraktam a tüzet, leellenőriztem mindent, lemegyek a berakókhoz, meg­nézem, melyik kemencét rakják épp meg, milyen a tégla. Mert a fűtőnek ismernie kell a berakandó tégla mi­nőségét. Teljes mértékben száraz-e, vagy csak részben. Attól függően kell fötenem. Ha látom, hogy cicvár, azaz vadmész van az agyagban, akkor már előre félek. Mert a cicvár, Jia vizet kap, szétdobja a téglát. ... A fűtő, kérem, parancsol min­denkinek, aki a kemence körül sür­gölődik. De ez nálunk nincs így, mert mi haverok vagyunk, mi a szép szóból is megértjük egymást és — már mond­tam — itt mindenki tudja a köteles­ségét, s nem adja alább. Szóval, körül­nézek lent, majd visszajövök ide a kemence tetejére. Megrakom a tüzet, amelyet igazság szerint húszpercen­ként kell táplálni, de ezt percnyi pon­tossággal megint csak nehéz betartani. Mint ahogy hiába adják ki nekem pa­rancsba, hogy égessek ki egy műszak alatt tizenkétezer téglát, ha a berakó csak nyolc-, kilencezret tud elhelyezni a kemencében.“ „Itt, Nagykapos környékén, az alap­iskolából kikerült, képesítés nélküli lá­nyok, asszonyok nem nagyon válogat­A tőketerebesi (Trebisov) Agrostav n. v. nagykaposi (Veiké Kapusany) tég­lagyárában feljegyezte: ZOLCZER JÁNOS por, hogy műszak után kell inni né­hány üveg sört. Az ember másképp nem bírná ki. Beülünk a kocsmába a haverokkal, mert hová is menjünk!? Itt nincs klub, vagy más szórakozásra alkalmas helyiség, ahol rendes, tiszta helyen leülhetnénk, és lenne valami­lyen társasjáték, meg hasonló. Szóval, megisszuk a napi söradagot, azután hazamegyek az asszonyhoz, a gyere­kekhez. Másnap ismét munkába ál­lok.“ (Elmondta: DICKO MIHÁLY) „Valójában az alapiskola ötödik osz­tályából maradtam ki. Mégis úgy si­került, hogy szakmunkástanulónak me­hettem. Bádogos akartam lenni. Test­véreim kijárták az iskolát, de én az első félév után otthagytam. Már más­nap munkába álltam a vajáni kender- gyárban. Segédmunkásként dolgoztam. Két évet egyhuzamban. Aztán a vil­lanytelepen következett két év, de kevés volt a fizetés, ezért jöttem el ide. öt éve annak, de a szabadságon kívül még egyetlen napot sem hiányoz­Sugár Ilona tam. Megmondhatja bárki. Nagyon sze­retek dolgozni, néha még a szabadsá­gomat sem veszem ki. Nekem nem kell hogy mondja a főnök: „No, Árpi, gye­rünk!.“ Hogyan telik egy munkanap? Az ember reggel eljön otthonról é? tudja, minden áldott nap két kamrát, 10—11 ezer téglát kell berakni. Pénteken már a szombati és a vasárnapi adagot is el kell készíteni, ha nem akarunk szombaton is bejönni, hogy a fűtők dolgozhassanak a hétvégén is, a ke­mencék ne hűljenek ki. Munka után jönnek a magán megrendelők a téglá­ért, segítünk nekik fölrakni a kocsira, hogy legyen egy kis aprópénz sörre. Aztán elmegyünk a kocsmába, majd hat, hét óra felé irány haza. Otthon az asszony nem kedveli, ha elmaradok, azt szeretné, ha mindig mellette len­nék, de azért megértő.“ (Elmondta: CSÓKA ÁRPÁD ) „Amilyen árván engemet elvett az uram, olyan árván hagyott itt, amikor meghalt. Nem volt nekem senkim raj­ta kívül az egész világon. Már nyug­díjba mehetnék, hatvanéves elmúltam, de otthon, a lakásban, megölne az una­lom. Ezerkilencszázötvenkettőben jöt­tem el ide, azóta a szabadságon kívül még egy napot sem hiányoztam. Még orvosnál sem voltam. Pedig férfimun­kát végeztem itt naponta. Földdel meg­rakott csilléket toltam föl síneken a keverőbe. Napi 100—120-at. Nézze a kezemet, a lábamat. Megdagadt, el­nyűtt lett, de nincs mit szégyenlenem, helytálltam és most, hogy már felvonó hordja föl helyettem az anyagot, ne­kem csak a gépet kell kezelnem. Az emberek meg úgy szeretnek itt en­gem, hogy azt el sem tudom monda­ni. Mindenki Mamácskána'k szólít. »Ma- mácska így,-' »Mamácska úgy« — mon­dogatják és ez a szeretet annyira jól­esik nekem, hogy míg csak bírok, nem hagyom itt a gyárat.“ (Elmondta: TAKÁCS MARGIT) hatnak a munkahelyekben. Mi is azért jöttünk ide, mert jobb nincs. Egyéb­ként panaszunk nem lehet a munkára. Csak kezdetben volt nehéz. Meg kellett szokni a környezetet, a nem épp köny- nyű fizikai munkát. Négyünknek az a dolgunk, hogy fedél alatt szépen sor­ba rakjuk a nyerstéglákat. Hét kiló egy nyerstégla súlya, de mi, hogy gyorsabban menjen, hármasával szed­jük le a kocsikról. így egyszerre húsz kilón felül emelünk. És tessék csak kiszámolni, hogy hány kiló jut egy személyre, ha naponta négyen 17 ezer darabot szedünk le?! Ugye, sok?! Meg­érzi ezt a karunk esténként, főleg ha műszak után még mosni is kell, vagy a ház körül dolgozgatni. De ennek el­lenére jó hely ez a téglagyár, mert helyben van, nem kell buszozgatni munkába jövet, munkából menet, ami mondjuk, ha Vajánba járnánk, elvenne napi egy-két órát. Meg itt a szabadban, jó levegőn dolgozunk, és a munkáért tisztességesen meg is fizetnek minket. Valamikor, még előttünk, három- négy-hónaponként cserélődtek itt a munkások. Mi viszont jól érezzük ma­gunkat, megszoktuk ezt a munkát.“ (Elmondták: Sugár Ilona, Dadu Jo­lán, Kopasz Miroslava, Dadu Éva.) 1978. IX. 3. T3 xo 1 *< OS X o CA U M '» s xo .*3 2 o o 3 00 u (0 2 CA O XO-X CQ H gy niSm

Next

/
Oldalképek
Tartalom