Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-20 / 34. szám
1978. VIII. 20. H ogyan születhet, málladozó, a kézben széthulló, kiszáradt fakéregre emlékeztető, hiányos könyvből, melynek lapjai összepréselődtek, szép, új kötéssel borított, mindenekelőtt azonban olvasható mű? Ez majdnem hihetetlen lenne, ha a könyv „újjászületésének“ néhány fázisát nem láthatnánk a mellékelt fotókon. A Lengyelországban könyvrestaurálással foglalkozó oly kevés műhely egyikében, a krakkói Jagelló Tudományegyetem könyvtárának egyik osztályán végzik ezt a tevékenységet. A részleg aránylag fiatal, 1965-ben alakult. Régebben a restaurálási munkák egy részét a könyvkötők végezték. Krakkóban főleg a híres Jahoda cég, .amelyből később megalakult a „Starodruk“ Szövetkezet, amely kitűnő kötészeti munkákat adott ki kezéből egész Lengyelország számára. A papír konzerválása azonban új specialitás. Jelenleg két egyetemen, a Varsóin és a torunin található ennek megfelelő szak. De ennek a specialitásnak már felü- lületes megismerése is arra enged következtetni, hogy nem lehet mindent megtanulni, nem kevés kézügyességet, művészi érzéket, és mindenekelőtt nagy szeretetet igényel a könyv és minden vele kapcsolatos dolog iránt. Lehetetlen ilyen pontos és egyszersmind fáradságos, hangyaszorgalmat igénylő munkát lelkesedés, szenvedély nélkül végezni. A műhely elsősorban a könyvtár számára dolgozik, de időnként külső megrendeléseket is elfogad. Tíz dolgozót foglalkoztat. Valamennyi korszakból származó könyv „gyógyításával“ foglalkoznak, amelynek során különféle papírok, néha pergamenek, valamint bőr-, vászon- és fakötések, sőt fémzáracskák javítását is végzik. Tartósítanak iniciálékat, mindenféle grafikát, kéziratot, sőt újságokat is. A rongálódás rendkívüli mértékű — alig néhányat, talán csak a legfontosabbakat tudjuk itt felsorolni. Különféle szakadások, gyűrődések, foltosodásokat, a mikroflóra, vagyis a penész, különféle gombák és szú elszaparodása. Előfordul, hogy a táblák kiszáradnak, megrepedeznek, a bőr felhólyagosodik, a lapok pedig megszívják magukat nedvességgel. A javítás — a fotók tanúsága szerint — szakaszosan történik. A könyvet először finoman „levetkőztetik“, vegyszerekben fürdetik, majd kivasalják. Ezt követően meg kell a papírt erősíteni, pl. oly módon, hogy megszívatják ragasztóval — de mindezek előtt többrendbelileg ki kell a hiányosságokat egészíteni. Alkalmazzák a papír fáradságos módszerrel történő ún. rétegezését — ez a krakkói műhely specialitása — amelynek során a lapokat két rétegre bontják. Aztán újra összeragasztják, ilyen módon belülről megerősítve a papírt. Ez na- ?yon eredményes és egyszersmind hatásos módszer. Képzeljünk el egy régi, foszladozó újsághasábot, amelyet két rétegre bontanak! A hiányzó részek kiegészítése, az iniciálék tartósítása és egyéb feladatok után következnek még a különféle kötészeti munkák, pl. a bőrés fatáblák javítása, a varrás és könyvgerinc készítése. Végül a könyvespolcra kerülhet a kész, valóságosan újnak látszó, hosszú-hosszú évekre megóvott könyv. És mindez a legegyszerűbb eszközök és anyagok segítségével történik: lisztből, vagy rizsből készült csirizzel, temperafestékkel, vízzel, ecsettel, mindenekelőtt azonban ügyes kezekkel. Természetesen minden javításnak, minden példánynak megvannak a maga különleges problémái, különféle nehézségei, de hát ezeket nem tudjuk itt mind felsorolni, elég, ha annyit mondunk, hogy egy-egy könyv javítása néha egy évnél is tovább tart. Hát hogyne beszélnénk itt valóságos munka iránti szerelemről? Ezeknek a vesződségeknek nem egyszer jutalma valamilyen nagyon érdekes és fontos feltárás. A krakkói műhelyben például, egy későbbi korból származó könyv kötésének belső borítójaként felhasználva, két 1519-ből származó félbe vágott naptárt találtak. Előfordul néha, hogy a könyv borításához felhasznált anyag több összeragasztott lap. A Jagelló Könyvtár gyűjteménye például két V. Henrik tiszteletére írott dallal gyarapodott. (Az újonnan megválasztott lengyel király, Henrik üdvözlése), melyet 1574ben nyomtattak ki és az 1576-ból származó „Krakkó Város Számlakönyve“ makulatúrájaként használták fel. Néhány oldalnyi pergamenre írott kézirat pedig csíkokra vágott állapotban került felhasználásra egy későbbi időből származó könyv borítójához amelyet szintén a Jagelló Könyvtár műhelye talált meg és rekonstrukált. De ez csak mellékes, a véletleneken múló tevékenység. A műhely igazi és legfontosabb célja, megmenteni a len- gyei kultúra felmérhetetlen értékű kincsei százait. Az általam feltett kérdésekre, az osztály vezetője. Bogdanowicz asszony azt mondotta, hogy a fő elv, amelyet a részleg a munka folyamán szem előtt tart, az eredeti részekből minél többet megőrizni. Minden kis papírfoszlányt aprólékos gonddal restaurálnak és illesztik be az egészbe. Vonatkozik ez a mű keletkezése utáni időszakból származó leletekre, széljegyzetekre, ajánlásokra, ex librisekre is. A fenti elvhez kapcsolódik a másik, amely szerint nem egészítenek lji sem iniciálét, sem szöveget, hiszen ez az eredeti meghamisítását jelentené. Ezek az elvek biztosítékul szolgálnak arra, hogy a felmérhetetlen értékű nyomtatványok és kéziratok nemcsak szép és tartós formában maradnak a következő nemzedékre, hanem mint az ismeretek évszázadok óta hűséges őrzői. ZOFIA GOLUBIECZOWA A rongálódás rendkívüli mértékű Az ismeretek évszázadok éta hűséges firzűi JANÁCEK ÉS BARTÓK Bartók Béla Bratisla- vához és Szlovákiához fűződő kapcsolatairól már elég sokat írtak. Persze, Bartóknak a cseh zenei élettel való személyi és művészeti kapcsolatai sem érdektelenek. Tudjuk, hogy Leos Janá- őek folklorisztikus munkássága oly hatalmas, hogy csupán Bartók és Kodály hasonló teljesítményéhez mérhető. Bartók népzenei érdeklődése, és különösen ötödik alkotói korszakának ki- csúcsosodása azon küldetést idézi, amelyet Janácek a cseh és az egyetemes zeneművészetben betölt. A cseh és a magyar zeneszerző sok mindenben rokonítható, annak ellenére, hogy a népzenei anyag feldolgozásakor különböző stílusjegyeket és módszere két alkalmaztak. Bartókkal a prágai közönség 1912-ben ismerkedhetett meg, majd az első köztársaság delelő- jén találkozhatott vele újra. A cseh közönség eleinte nehezen talált objektív értékmérőt a két művész minősítéséhez. Épp ezért maradhatott emlékezetes Bartóknak is, a cseh kulturális életnek is 1925. január tizediké. Ekkor Bartók A modern zene társaság ötödik klubestjén, Fleischer M. közreműködésével Mozart, Kodály és saját műveit adta elő. Néhány nappal a prágai koncert után, január 16-án Janácek németül írott levélben kéréssel fordult Bartókhoz, hogy ezt a koncertjét tartsa meg Brnóban is: Mélyen tisztelt Uram! A morva zeneszerzők klubja jelkért, kérdezzem meg Öntől, nem oolna-e hajlandó prágai koncertjét Brnóban megismételni. Ezer korona honoráriumot ajánlunk jel, útiköltséget a második osztályra és fizetjük a szállást. A koncert március 2-án vagy 16-án valósulhatna meg.“ A brnói koncertre március elején került sor. A jelenlevők emlékeznek arra, hogy a koncert után a két zeneszerző hosszan elbeszélgetett. Miről? Nem tudni. Valószínű, hogy a népdalokról, hiszen Bartók forrón érdeklődött a morva népzene iránt, s azokat a szlovák és a magyar népzenével vetette össze. Janácek megjelent Bartók 1927. október 16-i prágai koncertjén is. A magyar zeneszerző ekkor a neobarokk stílusban komponált Első zongorahangversenyét adta elő. A hangversenyt követően a lelkendező Janá- Cek Bartók kezeit szorongatva egy csendes sarokba vonszolta őt, s forró, hosszan tartó beszélgetésbe merültek. Állítólag két nagy egyéniség tűzhányó erejű véleménycseréje volt e párbeszéd. Amikor © sorok írója megkérdezte a koncerten ugyancsak résztvevő Alois Hábát, hogy miről folyt a két zeneszerző diskurzusa, a prágai művész már nem tudott visszaemlékezni. Azt viszont megjegyezte, mit mondott Janácek Bartók nemzeti ihletésű alkotásáról: „A földben gyökerezik“. JOZEF TVRDON Fáradságos, hangyaszorgalmat igénylő munka • •
