Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-20 / 34. szám
197S. VIII. 20. Heten QlQnk a helikopterben. Alattunk a Kárpátok vadregényes hegyei, völgyei. Bent a motorzajtól szinte nem értjük egymás szavát. Kint vigasztalanul esik. Ez a Szövetség gázvezeték építésének legnehezebb szakasza. Hosz- szú utunkon az egyetlen olyan szakasz, amelyen a csöveket többnyire még fedetlenül láthatjuk. A pilóta melletti ülésről torkaszakad- tából magyaráz Grigorij A. Tatarjan mérnök, szovjet építésvezető: — Igen nehéz volt itt a munka télen, de talán esős időben még igényesebb. Egy-egy ilyen csőnek a súlya csaknem nyolc tonna és ezen a sáros, csúszós terepen eljuttatni rendeltetési helyére, nem egyszer bizony szinte emberfeletti teljesítmény... Szavában egy pillanatra sincs okunk kételkedni. A gépásta árok, a már összehegesztetten benne nyugvó óriási méretű nyugatnémet, japán és olasz csövek olyan helyeken kapaszkodnak a hegyoldalakba, ívelik át a patakocskákat vagy bújnak át alattuk, olyan meredeken kúsznak le a mélybe és olyan éles szögben Ívelnek a terepnek megfelelően jobbra vagy balra, hogy hinni sem akarjuk — akadt olyan gép, amely idejuttatta őket. A pilóta egyik oldalról a másikra billenti a 100—150 kilométeres sebességgel, egy-két száz méterrel a fenyők vés ember. A munkában nagyon szigorú, fegyelmet, teljesítményt követel. De önmagával szemben sem kevésbé igényes. És érti a dolgát, tudja, kivel hogyan kell beszélni. Ha néha kissé nyers is, mindig igazságos és nyílt. Ezért becsülik és tisztelik. Ügy is mondhatnám — lelke itt a munkának. Egyik pohárköszöntőjében Így vall róla: — Nem vitás, ma összehasonlíthatatlanul korszerűbb technika áll a rendelkezésünkre, mint mondjuk öt-tíz éve. De főleg az ilyen nehéz hegyi terepen, ahol a vontatók is elakadnak s néha a csörlő segít, lépten-nyomon meggyőződünk róla — a technika távolról sem minden. Az ember tudása, tapasztalata oldja meg a legnagyobb problémákat. Igen, az ember, a hozzá hasonló emberek. Miközben elnézem arcát és hallgatom hol komoly, hol tréfás szavát („a következő labdarúgó-világbajnokság Jerevánban lesz ...“ ] szinte hinni sem akarom, hogy ez ,a tetterőt sugárzó örmény férfi túl van a második szívinfarktuson. Az ötödik szakaszon a gázvezetékkel összefüggő minden más létesítményt, a többi között a guszjatyini, a bogorod- csáni és a huszti kompresszorállomást a magyar szakemberek építik. csúcsai felett átsikló berregő gépmadarát, hogy jobban lássunk. — Itt a csővezetéknek legfeljebb 1S00 méter tengerszint feletti magassággal kellett megbirkóznia, de építettem én távvezetéket háromezer méteren felül is. Örményországban — kommentál Tatarjan elvtárs. Bővebbet erről már a szilárdan lábunk alá simuló anyaföldön hallunk. Az erdők rengetegétől körülvett riza- lini tisztáson, ahová Oszmolodtól, az utolsó településtől keskeny nyomtávú vasúton hoztak el bennünket. Szabad tűzön birkahúsból, Ínycsiklandozó illatot árasztó saslikot készítenek. Nemsokára Izét is megismerjük. Ételtől és italtól roskodozó asztal mellett foglalunk helyet a tisztást uraló, a tájba beilleszkedő faházban, örmény fogások követik egymást, számunkra ismeretlen örmény húsételek és természetesen a kiváló örmény konyak. Tatarjan vendégei vagyunk... és az örmény vendégszeretet hires. Bakuban született ez az ötvenkét éves ember és húsz éve Jerevánban él. De vajon mennyit tartózkodik ott? Hiszen két évtizede távvezetékek építésén munkálkodik. Egyszer itt, máskor ott. Háromezer méteren felül szűkebb pátriájában — az örmény Szocialista Köztársaságban dolgozott. De ahogy mondta — itt az éghajlati viszonyok, a gyakrán mostoha időjárás még jobban próbára teszi embereit. Jó kedélyű, hangos szavú, rokonszenBogorodcsániban vagyunk, ahová július derekán múlt három éve, hogy eljött első csoportjuk. Azóta ezen a vidéken nem is beszélnek róluk másképp csak úgy: „a mi magyarjaink“. Külön história volt már az érkezés, az első találkozás pillanata. — Szakadó esőben közeledtünk a városhoz. Álmunkban sem gondoltuk volna. hogy talán többen várni fognak ránk. S amikor buszaink a főtérre kanyarodtak, tömeget látott meg álmél- kodó szemünk. Ekkor tartottuk meg, esernyők alatt, első közös naggyülé- sünket. Itt kezdődött a barátságunk ... Lőrincz János, az ötödik szakasz központi bizottsági pártvezetője mondja ezt. Adolf Polehin, a Szocialiszticsesz- kaja indusztrija szerkesztője, aki eddig hatszor járt huzamosabb ideig a távvezeték építkezésén, Így jellemzi őt: — Kiváló ember. Egyike a legjobbaknak. Mindent belead. Láttam nehéz helyzetekben is, de sohasem volt komor. Az emberek szeretik, mert közvetlen és közlékeny. Szavait igazolja, hogy menet közben is többen leállítják ezt a zömök, kemény kötésű, nyílt, barna arcú, immár deresedő hajú, ötvenéves embert, hogy tanácsot kérjenek tőle, tájékoztassák valamiről vagy csak egyszerűen — köszöntsék. — Igen nagy a jelentősége ennek a létesítménynek Magyarország számára — fordul felém. — Sok földgázra van szükség odahaza, és energiamérleÖrmény „házigazdánk“, Grigorij A. Tatarjan, szovjet építésvezető günkben a Szövetség gázvezetéken húsz év alatt szállítandó 55 milliárd köbméternyi mennyiség a szükséglet számottevő hányadát fedezi majd. A szakmát különben jól ismeri. Olajipari főiskolát végzett. Dolgozott a Dunántúlon a kőolaj- és gáziparban, és két évig Bakuban, Basklriában, a Tatár Autonóm Köztársaságban is. Ez magyarázza kiváló orosz nyelvtudását. A szovjetek itt Iván Ivánovicsnak „keresztelték“ el. Volt vagy tíz évig a KGST egyik bizottságának tagja, és jól ismeri szakmájának szovjet szakembereit is. Sokat dolgozik, és ki gondolná róla, hogy tizenöt évvel ezelőtt kivették a fél tüdejét... Bagdi Márton — ő itt a Martin Martinovics névre hallgat —, a főiskolát Moszkvában végzett harminchat éves hajdúböszörményi mérnök, a bogorod- csáni telepvezető, órákon át kalauzol bennünket, és adatokkal, tényekkel,- történetekkel fűszerezve mutatja be nekünk azt, amit itt a magyar dolgozók építettek és építenek. Büszke minden egyes létesítményre — iskolára, óvodára, lakóházra és természetesen a nyomásnövelő kompresszorállomásra is. — Az utóbbit kivéve, minden magyar tervek szerint készült — mondja, majd hozzáteszi: — Csak építőanyagot 2700 hatvantonnás kamionnal hoztunk hazulról. Négyszázhetven kilométeres ez az ötödik szakasz és egyidejűleg mintegy két és fél ezer magyar hagyta és hagyja rajta a „névjegyét“. Nem maradnak szégyenben. Dicsérték a munkájukat és a magatartásukat is. — Jobban dolgoznák itt, mint odahaza. Nemcsak azt teszik, ami a kötelességük. Azon felül is. Mert bizonyítani akarnak — ezzel a magyarázattal szolgál Lőrincz elvtárs. így van ez valóban. Itt és a Szövetség gázvezeték építésének többi szakaszán hat ország dolgozói bizonyítottak és bizonyítanak helytállást és szocialista emberhez méltó közösségi magatartást. Nem túlzás tehát így sommáznom: ez a nagyszabású közös vállalkozás az ember és a technika diadala, népeink szüntelenül szilárduló internacionalista barátsága jegyében. J Vég ej GÄLY IVÁN Hegyi tisztásról emelkedik magasba a helikopter (Jaroslav Winter, Mladá Fronta, felvételei] Az ember és a technika diadala Lőrincz János: „... így kezdődött barátságunk.. mmm a kubpatbkici
