Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 5. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. január 29. VASÁRNAP XI/5 BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 29. SZÁM ÁRA 1 KORONA Gyökeres György, Nagy László és Bodnár Géza felvételeiből AHOGY A NÉP SZÍVE LÜKTET Huszonöt éves a MATESZ Negyvennyolc Győzelmes Februárja a csehszlovák társadalom politikai, gazdasági, szociális és kulturális fejlődésének addig páratlan távlatát nyitotta meg. Forradalmi hozadéka volt többek között a kulturális intézmények, köztük a színházak államosítása Is. A szocialista dráma- és színműirodalom fejlesztését elősegítendő, több színház nyitotta meg kapuit. Köztük a Magyar Területi Színház, Komáromban. „Olyan szép, olyan hősi munkát végeztek, mint Déryné kortársai. Szívből kívánom, hogy az elismerést, a dicsőséget, a jutalmat ne csak az utókortól kapják meg! De ha meg úgy történnék is, megéri!“ — írta 1953. szeptember 21- én, az akkor tízhónapos színház emlékkönyvébe Illyés Gyula. Az életet, országjárást még csak kóstolgató, csillapíthatatlan tettvágyban égő színháznak rangját, felelősségét egyaránt megemelte ez az üzenet, amelynek súlya és sugárzása a színházi embernek örökfl érvényű. Hogy honnan és milyen idők görcsös sietségéből és kései beteljesedéséből közvetítette „Igaz nagyrabecsüléssel“ Illyés ezt a helytállásra ösztönző üzenetet? A féktelen és fékezhetet- len természetű Kótsi Patkós János enyedi ifjainak első magyar jádszó- \ színt létrehozó köréből, Szabadka, Zombor és Nagybecskerek színháztörté-^ nelméből, Petőfi Sándor és Katona József színészsorsából, Kassa színházi múltjából, melyben fénypont a Bánk bán 1833-beli ősbemutatója, Komjáthy János és Faragó Ödön színigazgatók földrajzi Ui lettől és történelmi időtől elválaszthatatlan .gondolatiságából egyaránt merített , megformálásakor, és, persze, szinte a v|égtelenségig sorolhatnám az évszámokat, városokat és neveket... A közel két évszázados magyar színjátszás okítóan figyelmeztet: a színész leküzdhetetlenül közéleti ember, a színház leküzdhetetlenül közéleti intézmény. Ha nem az, önnön foglárja lesz; nem engedi magához azt, ami éltethetné: a korszak lényegét és a közönséget. Ilyen színházunk, s színészünk, szerencsére, kevés akadt. De akadt! Az ocsút azért említem, hogy lássák, nem az elfogultság, .fránem az igazság be- szél%feYsC*~*~^*S^^J Az Ü életükből, tapasztalásaikból vett indulattal, élet- és sorspályáiuk csúcsaiból és hullámvölgyeiből tovább éltetve a mégtanulandót és a vállalan- dót, indultak újra huszonöt éve a csehszlovákiai magyar színészek közönséget hódítani, melegentő szép sza vakkal élesztgetni, új értékeket teremtem, közvetíteni. 1953. január 31-e volt a tűzkeresztség napja. Mivel s miiven körülméayek között telítődött negyed- százados létük, arról a csehszlovákiai magyar sajtóban több száz írás tanúskodik. Hogy első bemutatójuktól munkájuk jelentősége és hatósugara ho- gyán és mennyivel nőtt, arra egy-egy részadat összehasonlítása is beszédes. Míg ötvenháromban három darabot vittek színre Komáromban (Komárno], hetvenhétben már nyolcat. Igaz, ennek felét a színház 1969-ben alakult kassai JKoáíce) társulata, a Thália mutatta be, de ez mit sem farag le munkájuk értékéből. Sőt, hozzáad, hiszen a kassai társulat életre hívása és áldozatos, már-már apostoli küldetésvállalásának (Folytatás a 9. oldalon)
