Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-25 / 26. szám

1978. VI. 25. 9 Élettársunk, a televízió Bevezető féle új rovantunk elé Igen, akartuk, nem akar­tuk, élettársunk lett a tele­vízió, a szó legszorosabb ér­telmében. Egyszer csúnya játékot űz velünk, máskor szépet, egy­szer bosszant, máskor örö­met szerez. Van úgy, hogy szidjuk, átkozzuk, szeret­nénk megválni tőle, de nem megy. Aztán van úgy, hogy imádjuk. Annyira, hogy min­den másról megfeledkezünk. Bizonyára sokan járnak azo­nos cipőben e sorok író­jával, aki szeret este dol­gozni, amikor csend van, a gyerekek alusznak. De gyak­ran csak szeretne. Mert el­csábítja a televízió. A félbe­maradt vagy el sem kezdett munkát persze be kell fejez­ni, az anyagot le kell adni. Tízre, tizenegyre vége a műsornak, hajnali négyre talán elkészül a cikkel. Más­nap aztán úgy érzi magát, mintha másnapos lenne. Megfogadja, hogy este korán lefekszik, fütyül a tévére, közvetítsen bármit. Este ter­mészetesen szépen megszegi a fogadalmat. Komolyabbra fordítva a szót, a televízió beépült, egyúttal sok változást ho­zott életünkbe. Nemcsak művel és szórakoztat, nem­csak gondolkodásunkat, szemléletetünket befolyásol­ja, alakítja, szüntelenül, ha­nem napirendünket is. Ta­gadhatatlan, hogy közreját­szott az emberi kapcsolatok meglazulásában, beleszólt egyéni, családi, közösségi életünkbe; megritkultak a baráti összejövetelek, keve­sebb szóval, kevesebb me­leggel élünk, amióta szo­bánkba ültettük a televíziót. Tehát sokat elvett tőlünk, ugyanakkor fölmérhetetlenül sokat adott. Hogy mit és ho­gyan, most közhelyeken kí­vül mást nem tudnék mon­dani, nincs is szándékom­ban. Egyébként is ez lesz új rovatunk egyik feladata. Hasznos témánk a televí­zió. Ha róla beszélgetünk, jó témáról beszélgetünk. Oj ro­vatunkban ezekbe a beszélge­tésekbe is szeretnénk bekap­csolódni, természetesen a magunk módján, segítve ol­vasóinkat a tájékozódásban, bevezetve az érdeklődőket a televízió műhelyébe, a tele­víziós műfajok világába. Részlet LibuSa Friedová forgatóköny­véből: „Nagyapa boldogan dörzsöli a tenye­rét. Nem mindennapi létrát készített. — Na, készen is van. Vladko, fogd meg, visszük az udvarra. Kipróbáljuk! — De mi ez? Miféle létra? — A tolvajok ellen... robot-létra! Vladko! E perctől kezdve minden tolvajt nyakon csípünk. — Nagyapa, a takarékpénztárba miért nem létrán kell bemászni? Látod, most kitüntetést kapnál a találmányodért! — Kettőt is. Egyet a rendőrségtől, a másikat pedig a pénzügyminisztertől.“ Jozef Medved, a Szerelmem, Raöa ren­dezője ezúttal hétrészes ifjúsági tévéfil­met forgat A mi nagyapánk címmel. Utolérni őt — egyszerűen lehetetlen. In­formációval csak Boris furej, a gyártás- vezető szolgál. A kolibai filmstúdió mű­termei teljesen kihaltak. A külső felvé­telek kora reggeltől késő délutánig tar­tanak. Két-három napnál tovább sosem tartózkodik egy helyen a stáb. Az sem számit már csodának, hogy a film egy­más után következő képsora a valóság­ban több kilométerre van egymástól. A robot-létrát például egy Bratislava melletti falusi házban állították fel, s a tolvajok a szomszéd falu pincéjébe esnek. Persze, a néző nem fog rájönni. Honnét is tudná, hogy a rendező asszisz­tensei éppen a jelenet hitelessége miatt kényszerültek erre a trükkre. De milyen is Jozef Kroner érdemes művész Nagyapája? Zsörtölődő? Boga­ras? Örökké hibákat kereső? Nem! Sok­kal inkább egy ügyes, talpraesett öreg­ember, aki él-hal a gyerekekért. Min­dent megtesz, csakhogy a kedvükbe jár­jon. Valaha a falu határain túl is ismert kézműves volt, és most, hogy több ideje van, mechanikus játékokat készít fiatal barátainak. Például edénytisztítőgépet, robot-sapkát, amely önmagától köszönés­re emelkedik a gazdája fején, kalács- kenegetőgépet stb. A legérdekesebb azonban a gondolkozz-helyettem-gép. A Nagyapa szerint a világon mindent jobbá lehet tenni. Vagy másképpen csi­nálni ... Mindennek megvan a maga receptje. Mint a kalácssütésnek .. . Mert ha nem jönnek rá a fortélyára, megesik, hogy csak pogácsaféleség sikerül a tész­tából. A tévéfilm jelentősebb szerepeit Ivan Rajniak, furaj Sár vas, Éva Kristínová, F.va Kríiiková és furaj Mrocek alakítják. G. SZABÓ LÄSZLÖ KAMERAKÖZELBEN • A szovjet televízió Tolsztoj-doku- mentumfilmjének bemutatóját szeptem­ber 9-én, Lev Tolsztoj születésének 150. évfordulóján tartják meg Moszkvában. • Agaton Sax címmel elkészült a svéd televízió játékfilm hosszúságú színes rajzfilmje: a klasszikus detektívtörténe- tek paródiája. • Lohinszky Lorándról* Csáky Zoltán­ról és Sugár Theodorról, a Marosvásár­helyi Állami Magyar Színház művészei­ről portréfilmet készített a román tele­vízió magyar nyelvű szerkesztősége. • A Magyar Televízió ez évi kopro- dukciós tervéből: A nyugatnémet ZDF társasággal együttműködve forgatják a Divertimento alia Ungaresca című fil­met, amely a külföldi partner „Vasár­napi koncert“ sorozatában kap helyet. — A világ nagy városai című sorozat Budapestet bemutató részét francia tévé­sek közreműködésével örökítik meg. — Graham Greene regénye nyomán készül Az isztambuli vonat című háromórás pro­dukció, amelynek megvalósításában olasz tévésekkel dolgoznak együtt. — Mongóliát mutatja be a mongol tévével közösen készülő film. — Portréfilm ké­szül Kálmán Imréről, osztrák tévések közreműködésével. — A felsoroltakon kí­vül közös filmforgatást terveznek finn, NDK-beli s szovjet tévésekkel (gyere­keknek szóló dokumentumfilmet, zenés összeállítást, képző- és balettművészeket bemutató programot), valamint olasz— magyar portréfilmet Gian Maria Volonté- ról. • Alex Healey amerikai irő „Roots“ (Gyökerek) címen regényt írt, amelynek óriási a sikere. A könyv arról szól, ho­gyan hurcolták el az amerikaiak a né­gereket hazájukból, Afrikából. A regény­ből nagy sikerű tévésorozat készült. A film eljutott Dél-Afrikába, ahol a cenzú­ra (amelynek minden filmet és sajtóter­méket be kell mutatni) bizonyára betil­totta volna, de az amerikai tájékoztató szolgálat nem vette magának a fáradsá­got, hogy kikérje az ellenőrzés vélemé­nyét. A filmnek ezek után Dél-Afriká- ban óriási a sikere, elsősorban a néger lakosság körében. • Franz Werfel Cella című regénytö­redékéből, melyet 1938—39-es párizsi emigrációja idején írt Ausztria náci le­igázásának napjairól, tévédrámát készí­tett az NSZK-televízió. • A csehszlovák tévéműsorban a szí­nes műsorok aránya az év végére eléri az 55 százalékot. • Angol—NSZK—amerikai koproduk­cióban készül az egyelőre tíz részből ál­ló Nagy felfedezők című tévésorozat, melynek első adása Amundsen expedí­ciójával foglalkozik, a következő epizó­dok rőse pedig többek között Kolum­busz, Pizarro, Cook, Humboldt, Stanley. Helyszínen és képernyő előtt A Csehszlovák Televízió in­dulásának negyedszázados jubi­leumát ünnepli. Az újságokban, folyóiratokban több olyan írás jelent meg mostanában, amely elemezte-értékelte az eddig végzett munkát, bemutatta az egyes szerkesztőségeket. El­mondhatjuk, hogy társadalmunk semmivel sem maradt adósa a televíziónak, mint intézmény­nek. Megteremtett minden fel­tételt ahhoz, hogy a televízió teljesíthesse elsőrangú és alap­vető feladatát, eleget tegyen küldetésének társadalmunk éle­tében. A képernyő előtt szinte napról napra észlelhetünk mi­nőségi változásokat, újabb és újabb műszaki berendezéseket, eszközöket, eljárásokat alkal­maznak a műsorok készítése során. A jubileummal kapcso­latban elhangzott szavakat a képernyőn látottak telítik meg a leghívebben tartalommal. A fejlődésről tanúskodnak például a nemrégiben lezajlott jégkorong-világ bajnokságról adott helyszíni közvetítések. Te­levíziónk, a technikusok, az operatőrök és a rendezők bebi­zonyították az egész világ előtt, hogy magas színvonalon dol­goznak. A közvetítések mene­te, a nagyszerű képi megoldá­sok a hazai tévé-nézőket is kellemesen meglepték. Minden közvetítés egységes volt, a visz- szajátszó-készülékek segítségé­vel pedig nemcsak az érdekes jeleneteket láthattuk újra, ha­nem a harmadok és mérkőzé­sek végén mindjárt a rövid ösz- szefoglalőkat is. A televízió összeköttetésben volt a csere­paddal és a sajtóközponttal, így a tévé-nézők, a riporterek köz­reműködésével több információ­kat kaptak a kulisszák mögül is, mint azok, akik a sportcsar­nokban ültek. A riporterek tel­jesítményével szemben sem le­het lényegesebb kifogásunk, bár agy kicsit egyhangúnak tűnt beszédük. Nem ártana több eredetiség és főként ötlet. SLAVOtflR MAGÁL FÁBÓL VASKARIKA ? Bovaryné Flaubert regényének, a Bovary- nénak színpadi változatát a har­mincas évek közepén tűzte műso­rára a budapesti Vígszínház; Bajor Gizi volt a címszereplő. A regény­ből Jean Renoir 1934-ben, Vincente Minnelli 1949-ben forgatott filmet; az elsőben Valentine Tessier, a másodikban Jennifer Jones alakí­totta Bovarynét. Olaszországban most a televíziónak készített újabb változatot Daniele D’Anza rende­ző: ennek a Bovaryné-filmnek Carla Gravina a címszereplője. „Képernyő színház“, „szoba-mozi“: mindkettő fából vaskarika. Mindkettő a televíziózás ókorát idézi. Az ókort, amikor még megkérdezték: tévé-e a tévé, vagy csupán fényképezett szín ház, „átmásolt“ film. Azóta bebizo nyosodott: amit a televízió önállót lanságának véltünk, csupán műfajke­resés, alkotót bizonytalankodás, eset leg tehetség-fogyatékosság. A tévé 'kétségbe vonhaitatlanul tévé: a maga sajátos törvényei szerint az. Most mégis az egyik ókori fogalom mai hozakodtunk elő. A képernyő- szinház múmiáját ássuk ki emlékeze tünkből. A színházi közvetítés ősfor máját: a puszta illusztrációt. Az ele­ven előadást másoló formát, mely megőriz minden eredetit, sőt „reitu- sálfa“ is az egykori figurát. De bár mily tökéletes is az életkópia, ami megmarad: puszta váz, holttetem. Efféle nyers, naturális színházi köz vetítés már ritkán kerül képernyőre manapság. A „doboz“ apostolai vég­leg eltemették a műfajt. Mondván: a tévé tévé, adaptációt tűr meg csupán, vagy önálló képernyő-előadást. Ham let a televízió nyelvén szólítsa meg a koponyát — ne teátrálisan, vagy „mozibelien“. Lucifer ne úgy dob­bantson az űrben, hogy visszanyiko­rogjon rá a színpadi deszka. Színházi színész, s közönsége mégis bizonyos jogos nosztalgiával emléke­zik a tévé másoló-korszakára. A szorgos „íródeákokra“, akik kame­ráikkal telekörmölték a televízió mu­zeális kódexeit. Milyen kopottas pél dául Az ügynök halála olykor fel-fel- bukkanó felvétele. S mégis: színház­történetünk „Timár-korszakát“ általa tudjuk némiképp rekonstruálni. Az egykori színházi látható, nem annak jól rosszul áthangszerelt, dúsított, vagy stilizált tévéváltozata. Mi a teendő? — kérdezhetnénk, ha nem adta volna meg már néhányszor (sajnos mind ritkábban) a választ a gyakorlat. Láthattunk példát arra, a képernyőn is színház volt a színház, de azért nem maradt hoppon a ka inéra. Változatlan színpad, változat­lan szöveg — ám az előadás nem „hunyta be mindkét szemét“. Tudomá sül vette, hogy jelen van (egy néző a sok közül) a televízió is. Miképpen? Például sajátos világí­tástechnikával. Másnemű színészi mi­mikával, visszafogottabb gesztusok­kal. Színpadi díszletek, kellékek, mozgások megtervezett, tehát funk­cionáló felvételével- S még sok egyéb 1 módon ugyanazt adva és mégsem; ugyanazt. Az igazat, nem csak a va­lódit. Mert kell a tévészínház és kell a tévéadaptáció. De sajátos dokumen tűmként (no persze ez is fából vas karika) — kell a képernyőn maga a „testetlen" színházi szinház is. NÁDOR TAMÄS Nagyapa, a feltaláló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom