Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-18 / 25. szám
TINIASÜVEG ES IRAKTOB, ILLETVE EGY MUNKÁS ÉLETE Kovács Imre a második szomszédunk a faluban. Gyermekkorom óta szinte naponta láttam (látom), s tulajdonképpen azt hittem, ismerem is. Húsvétkor mégis megdöbbenten jöttem rá, hogy nincs egészen így. Kovács Imre meglepett. Meglepett, mégpedig az előadó- tehetségével! Az történt ugyanis, hogy a község igazgató-tanítójának született egy ötlete, hogy Petöfi-estet kellene szervezni azokból a versekből, amelyek a község lakosainak még iskolás koruk óta megmaradtak az emlékezetében. Nos, Kovács Imre a Tintásüveget szavalta el, méghozzá olyan átéléssel, hogy számomra maradandó élményt nyújtott. Ha például a Thália Színház színpadán mondja el ezt a verset — és én nem tudok róla, hogy traktoros —, akkor holtig merem állítani: ez az ember nagyszerű színész! Az elmondottak után többen is azt gondolhatják, hogy Kovács Imre olyan talpraesett, jópofa egyéniség lehet, akinek az életében is minden könnyen megy, mert „jól tud alakítani“. Ezt a hitet határozottan el kell oszlatnom! Kovács Imre ugyanis eléggé magába forduló, szűkszavú ember, persze nem abból a fajtából, aki a véleményét mindenáron véka alá rejti. Tudni kell róla még azt, hogy a mezőgazdasági munkák ismeretén túl ért a motorok szereléséhez, a kőművesmunkához, az ácsmesterséghez, a villanyszereléshez, a méhészethez —, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Itt azonban azt is gyorsan meg kell jegyeznem, hogy tudását nem fordítja ha- rácsolásra, vagy — ahogy mondani szoktuk — fusizásra. Kovács Imre szerény ember, örömét leli a munkában. Aki pedig mindezek után kíváncsi az életére, az a következő sorokat is olvassa el, mert ezek tartalmazzák azt, amit hosszas rábeszélés után egy esős vasárnap délután mondott el nekem. Kilencszázharminckettőben születtem, húsz évvel hamarabb, mint te, és gyermekkorom bizony másféle volt, mint a tiétek. Iskolába harmincnyolcban kezdtem járni — akkor, amikor Magyarországhoz csatoltak minket. Aztán kitört a második, világháború. Én a kert alatt répát kapáltam anyámmal, amikor jött a hír, hogy „a németek megtámadták Oroszországot“. Ekkor még apám és a bátyám is itthon volt, csak a katonaköteleseket vitték el. Apámékat később, negyvenháromban, amikor a németek már visszavonulóban voltak. Ekkor már mindenkit összeszedtek. Ketten maradtunk itthon az anyámmal. Ahogy tudtunk, vetettünk ősszel. Aztán jött a tél, a háború mind közelebb ért hozzánk, míg december 18-án reggel megjelent a keresztúton egy román katona. Tizenkét éves suhanc voltam. Integetett^ hogy menjek oda. Féltem, mert ki tudja, mit akar. Bementem a házba, mert nálunk is lemaradt két magyar katona. Az egyik zombori, a másik nagyváradi volt. űk tudtak románul és kimentek hozzá — civilben. A román katona azt kérdezte tőlük, vannak-e németek a faluban. Megkapta tőlük a választ: itt nincsenek katonák. Aztán öt hétig állt itt a front. Főleg Komáróc és Szeszta között, a vasút mentén folyt a harc. Iskolába decembertől nem jártunk. Az az év elveszett. Eljött a tavasz. Apám nem volt itthon. Fogságba esett, s a bátyám szintúgy, valahol Németországban. Az egyik rokonom csinált jármot, befogtam a tehenet, mert a lovakat elvitték, és azzal kezdtem vetni. Ha- jaj, mit kellett akkor kiállni! Tízegynéhány évesen rakni a szekérre a trágyát, hordani a mezőre, gazdálkodni... Negyvenöt július hatodikán aztán hazajött a bátyám, július 29-én pedig apám is. Akkor már nyolc osztályt kellett kijárni. A nyolcadikat nekünk negyvenöt után szlovákul kellett végeznünk. Nehéz dolog volt az. Szlovákul ugyan abban az évben nem tudtunk megtanulni, de azért a tanító senkit sem buktatott meg. Ketten voltunk itthon fiúk. Ügy gondoltuk, hogy földünket az apámmal is meg tudjuk művelni. A községünkben akkor nem volt üzletvezető. A bátyám elszánta magát, hogy elvállalja a kereset kedvéért. Az efsz ötvenkettő őszén alakult meg. Kezdetben apám nem akart belépni, mert olyan volt a hangulat, hogy úgysem lesz belőle semmi. Akik beléptek, azok is azt várták, hogy visszaadják a földjüket, és hozzámérik a földesúrét is! A szövetkezet azonban szépen kezdett fejlődni — különösen a miénk — az alsó- lánci. ötvenhárom tavaszán apám is rászánta magát, belép. Nekünk két hold szántóföldünk volt. Mindent beleadtunk, hogy teremjen, de olyan jó eredményeket, mint a közösben, sohasem tudtunk elérni. Abban az esztendőben csak nyárig dolgoztam, be kellett vonulnom katonának. Leszerelés után két évig a szepsi traktorállomáson dolgoztam. Cséplőgépeket javítottam, nyáron csépeltem, de utána mégiscsak hazajöttem a szövetkezetbe. Egy-két hét eltelte után a szövetkezetben is kezdtek felfigyelni rám. Tudták, hogy szeretem a gépeket, és értek is hozzájuk. Rám bízták a darálást, ami hetente két napot vett igénybe. Aztán az építkezéshez is hozzáfogtak. Szitás Béla éppen itt az országút mellett kezdte a borjúistálló falazását. Munkából jövet megkérdeztem tőle, mit csinál? Mondta hogy istálló lesz, eljöhetnék neki segíteni. Jő, feleltem. Másnap el Is küldtek — kőművesként. Azelőtt kőművesmunkát nem végeztem, de megfigyeltem, hogy a kőművesek hogyan dolgoznak. Hozzáláttam —■ és ment. Ez ötvenhét-ötvennyolcig volt így. Közben már javítgatni is kezdtem. Ekkor már voltak gépek a szövetkezetben, tehát javító is kellett, ötvenkilencben aztán kaptam egy Super 35-ös traktort. Hatvanban egy ZSM 330-as magyar kombájnt is vett a szövetkezet, és mivel nem volt kit ráültetni, eljött hozzám az elnök, hogy menjek el kombájn-tanfolyamra. Tanulni szerettem, érdekelt is a gép, hát elmentem. El is végeztem a tanfolyamot, a kombájnozás igen nehezen ment. Eléggé kényes gépek voltak azok a magyar kombájnok. A kasza beállításával volt a legtöbb gond. Akkor még a kézi kaszások féltek, ha a kombájn fog aratni, nekik nem lesz munkájuk. Akkor 20—25 hektárnál többet kombájnnal nem is vágtunk le. Ennyivel a vezetők is elégedettek voltak, s azt mondták: tegyük el a kombájnt jövőre. Hát így volt akkoriban ... Igen emlékezetes dátum marad számomra 1964. június 24-e. Aznap szemerkélni kezdett az eső, s a repce cséplését abba kellett hagynunk. Aztán elküldték, hogy hozzunk a buzitai bányából két fuvar homokot az építkezéshez. Nagy Laci volt az egyik traktoros, én a másik. Elmentünk. Odaálltunk a homokbányában a falhoz. Elég magas volt, de homokot csak úgy jő rakni, ha a pótkocsi vagy másfél méterre áll a faltól. Laci már odébbment, amikor én is fel akartam ülni a traktorra. Ekkor az egész fal egyszerre leszakadt és maga alá temetett. Ott maradtam összetörve, mint egy gyufaskatulya. Az emberek azt gondolták, hogy meghaltam, de amikor félig kiástak, csak magamhoz tértem. Az állkapcsom két helyen eltört, vagy hat fogam kitört, a hátamról leszakadt a bőr, a fél fejemről lefordult a haj, és a homok borzasztóan megnyomta a mellkasomat is. Százkét napig nyomtam az ágyat, de kihevertem. Traktoroztam, kombájnoztam, ősszel a DT-re is ráültem és szántottam. Azzal a lánctalpas traktorral senki sem szeretett dolgozni. Az emberek sokszor nagyon kényelmesek. Én szerettem a DT-t is. Most is azt tartom, tíz évet le lehet húzni rajta úgy, hogy nem sínyli meg az ember. A múltkor voltak nálunk vendégek Kassáról. Azt kérdezte tőlem az egyik fiú, nem unalmas-e egyedül dolgozni egy nagy parcellán? Mondtam, hogy nem, mert én örömömet lelem a munkában, nótázgatok is, annak ellenére, hogy zúg a gép. Eldalolgatok akár egész nap is. Van úgy, hogy gondolkodni, tervezgetni is szoktam, meg azokat a kabarészámokat, amelyeket a rádióban vagy a tévében hallottam, láttam — vásszapergettem. A hatvanas évek elején nagyon sok színdarabot játszottunk. Legnagyobb sikerünk a Liliomfival és a Bolondórával volt. Sok falut bejártunk ezekkel a darabokkal. A feleségemmel is így — színjátszás közben — ismerkedtem meg. Két lányunk van. Mártuska nyolcadikos, Valika második osztályba jár. Mit mondjak még? Negyvenhét éves vagyok. A szövetkezetben most egy nagy Skoda-traktorral dolgozom. A munkámtól függően 2200 — 3400 koronát keresek havonta. 1970-ben elkezdtem építeni ezt a házat. Látod, úgy- ahogy már készen van — emeletes lett. Ezt csak azért mondom, mert remélem, hogy valamelyik lányunk velünk marad. Én nem akarom őket arra noszogatni, hogy a divat szerint orvosnak, vagy tanárnőnek tanuljanak. Valahogy mindig azt igyekszem beléjük plántálni, hogy elérhető célokat tűzzenek maguk elé. A legfontosabb az, hogy az ember szeresse azt, amit csinál, s mindenkor megmaradjon becsületesnek. Ennyi volt, amit azon a vasárnapon Kovács Imre elmondott nekem, s én hazafelé menet arra gondoltam — lám, érdemes volt szomszédommal elbeszélgetni. SZÁSZAK GYÖRGY KÖZÖS ÉRDEK - VÁLLVETETT MUNKA Nem véletlen, hanem Alexander Bol- lónak, a Galántal Járási Nemzeti Bizottság elnökének az a kijelentése vitt Nádszegre (Trstice), hogy amíg a formalitásokat elintézték, a helyi szövetkezet felhúzta egy 60 férőhelyes óvoda falait. Amikor megérkeztem, az első dolgom volt, hogy a hallottakról a saját szememmel győződjek meg. Ivos Árpád, a szövetkezet alelnöke tovább fokozta kíváncsiságomat és csodálkozásomat, amikor magabiztosan kijelentette: — Az átadási határidőt legalább hat hónappal lerövidítjük. Az is megtörténhet, hogy már szeptember elsejére elkészülünk vele. — Ml készteti önöket arra, hogy Z- akcióban óvodát építsenek? Mielőtt választ adna, gondolkodik, majd meggyőzően mondja: — A szövetkezet 580 tagjából 280 nő. Nálunk ugyancsak szükség van a gyöngébb nem munkájára. Negyven hektáron zöldséget, 30 hektáron gyümölcsöt, 40 hektáron szőlőt, 50 hektáron dohányt, ugyanennyin mákot termelünk. Ezek munkaigényesek. Azt hiszem, hogy ez elhatározásunk helyességét igazolja. Annál is inkább, mivel az épülő óvodában csak a szövetkezetben dolgozó szülők gyermekei kapnak majd helyet. A 2454 hektár területen gazdálkodó szövetkezet gazdaságilag igen erős, s ezért a fiatalok számára is vonzó. Ennek is köszönhetik, hogy a tagok átlagos életkora 38 év, és 170 a harminc éven aluli fiatal, akiket stabilizációs kölcsönnel segítenek a családi ház építésében. Sőt a szövetkezet is több lakás építésével számol. Teheti, mert amint mondják, jut is, miarad is. Tavaly ugyanis a tiszta nyereség tervét több mint 3 millió koronával túlteljesítették. Lipkovics Lőrinc, a helyi nemzeti bizottság elnöke szintén dicsérte a szövetkezetei. — A múltban is sokat segítettek, de a Nemzeti Front választási programja elkészítésekor az óvoda építésén kívül megígérték, hogy évente tízezer korona értékű gépi munkával segítik elő a falu szépítését. Ez a nem egészen 4000 lakosú község a felszabadulás előtt szegény, elmaradott volt. Az esős időszakban utcáin dagasztani lehetett a sarat. A fel- szabadulás utáni években is csak kis léptekkel haladtak a fejlődés útján. Végre aztán magukra találtak, a lakosok ráébredtek, hogy maguknak építik, szépítik a községet. Igaz, sokan idegenbe járnak dolgozni. Az egyik férfi megjegyezte, hogy reggelenként vagy húsz autóbusz indul munkásokkal a járás üzemeibe. — A fejlődés útján öt-hat év előtt állt be változás — tájékoztat a hnb elnöke. — Üj lendületet adott az a tény is, hogy 1973-ban kormánykitüntetést kaptunk. Ezt követően minden úgy ment, mint a karikacsapás ... Persze ehhez szükséges volt aktivizálnunk a képviselőket, a tömegszerpezeteket, javítani a tömegpolitikai nevelő munkát. Valóban úgy van, ahogy azt az elnök állítja. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a múlt megbízatási időszakban a Z-akciő beruházási részében 4 505 000 korona értéket hoztak létre. Ravatalozót, gyermekjátszótereket, 60 férőhelyes óvodát építettek. Tatarozták a helyi vendéglátóipari létesítményt, s olyan kávéházat építettek hozzá, amelyet bármelyik város irigyelhet tőlük. Átépítették a művelődési otthont, és nagy munkát végeztek az utak portalanításával. — Állami beruházással egészségügyi intézmény épült a községben, a Béke és a Gyöpsor utcában megépítettük a vízvezeték-hálózatot, valamint tataroztuk a hnb székházát — folytatja az elnök. — Lakosaink a Z-akció nem beruházási részében 3 385 000 korona értékű munkát végeztek. Bár a jelenlegi választási program tartalmilag nem olyan gazdag, mint az előző, így is számos létesítmény építése szerepel benne. Például 3000 méter járdát építenek, hogy kevesebb legyen a közúti baleset. A mocsaras helyeket föltöltik és parkosítják. Folytatják a vízvezeték-hálózat építését, és számolnak egy ivóvíz-tisztító állomás építésével is. A bevásárlóközpont, az alapiskola tornaterme minden bizonnyal csak a következő ötéves tervidőszakban épül majd fel. Az azonban tény, hogy több mint száz méter utat portalaní- tanak, díszfákat és bokrokat ültetnek ki. Az egészségügyi központ előtt gépkocsi parkolóhelyet létesítenek. — A szövetkezet ebben a megbízatási időszakban számos beruházást valósít meg. Többek között az egyik gazdasági részlegen szociális épületet adnak át rendeltetésének. Ebből nem hiányoznak majd az öltözők és egyéb, a mun- kefeltételek megjavítását szolgáló helyiségek sem. Mindent megteszünk, hogy a galántai járás minta-kötelezettségvállalásának teljesítéséhez mi nád- szegiek is a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljunk — mondja az elnök. Mielőtt búcsút vennék a községtől, még egyszer végignézek a takaros utcákon, gyönyörködöm a virágágyakban, a parkokban növekvő fiatal fákban. Arra gondolok, hogy ott, ahol a helyi nemzeti bizottság, a pártszervezet és a szövetkezet egyet akar és fél szóból is megérti egymást, ott a jó szervező- munkának és a színvonalas tömegpolitikai tevékenységnek köszönhetően az eredmények sem maradnak el. NÉMETH JÄNOS Fiatalok társadalmi munkában V
