Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-11 / 24. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. JÚNIUS 11. VASÁRNAP XI/24 BRATISLAVA XXXI. ÉVFOLYAM 159. SZÄM ÄRA 1 KORONA Gyökeres György felvétele egnap szinte még a gyermekkor .útjait taposták, s ízes, vagy kevésbé sikerült diáktréjákkal ugratták egymást, vagy azon járt az eszük, hogyan törjenek borsot tanáraik orra alá, ma pedig már fél lábuk kinn az életben, holnap meg... új távlatok nyílnak előttük: többen szakmát tanulnak, vannak, akiket a főiskola vagy az egyetem vár, sokan munkaruhát öltenek. Alig pár napja mondtak búcsút az iskolának és vállra vetett tarisznyájukban sóval és hamuban sült pogácsával, meg tízfilléressel — megannyi jelképes útravalőval — s virággal a kezükben kedvesen szentimentális régi diákdalokat énekeltek, ma pedig már legtöbben túljutottak az érettségi vizsgán, az idegfeszítő számadáson, a vizsgadrukkon. Vajon hányán sóhajtoztak: csak még most ússzam meg! Álmukban képletek sorjáztak történelmi évszámok halmain. Mára azonban már büszke szülői mosolyok, elérzéke- nyült tanárok szavai formálták át alma materrá a köznapok suliját. Ahol sok minden elvégeztetett, ahol sok mindenhez az alap megadatott, amire építeni kell, lehet, nekik maguknak s a társadalomnak, amelynek felnőtt világa majd befogadja őket. Szétszéled az osztály. Elmegy ki erre, ki arra. Ismerős mosolyok fakulnak el az időben, apró-cseprő ügyek, bajok, örömök vesznek mulandóba. Kiszakadnak az érettségizők a megszokott, fészekmeleg közösség megtartó szeretetéből, s nem tudják, legfeljebb csak remélik, hogy akad majd ehhez hasonló, és fellelik másutt is azt, amit a tegnapban a legszebbnek, s — emlékekben legalább — igazán maradandónak hittek. Érettségik után Az évek múlásával egyre kevésbé fogja fel az ember, miért szorult el a torka az agyonunt osztály láttán, amelyben a padok titkos firkálásait is értette. Tizenöt-húsz esztendővel később bárki tucatnyi dátumot sorolhat föl a maga életéből, ami fontosabb az érettséginél, a „vén diák“ elköszönésénél. Megmaradnak ugyan az idegfeszítő tahulás emlékei, de mi az a néhány napos izgalom a felnőtt kor történéseihez képest...? S mégis. Később mind kevésbé tudjuk megmagyarázni magunknak nemcsak a megható- dást, de a visszaemlékezéskor ránk törő furcsa érzést is, ami minden ráció ellenére egyszer csak feleleveníti az egykori emlékeket, megjeleníti a volt padtársat, az osztályt, s felidéz egy boldog-könnyes arcot, azét, aki értünk izgult ott, akkor, hogy vajon miként lesz tovább ... Tizenhárom évi tanulás, az órák előtti szurkolás, sok-sok diákcsíny után becsukódnak mögöttünk az iskola kapui. Az „érett“ fiatalok, akikre eddig jórészt csak a következő nap rótt feladatokat, matematika, nyelvtan, fizika és egyéb leckék formájában, kilépnek az életbe, amelyben ugyan nem lesznek tantárgyak és tételek, mégis naponta bizonyítani kell, hogy az évek során tanulta részekből milyen fokon lett kerek egész, a leckénként megismert anyagrészekből kialakult-e egységes világkép, logikus gondolkodás, helyes problémalátás és ítélőképesség. Gyakran hallani ilyen hangokat: — Már az érettségi is valami? Mit lehet kezdeni vele? — Mondjuk meg nyíltan: bár ma már az érettségi bizonyítvány nem végcél, s különösen nem az a gimnáziumok növendékei esetében, mégis nagy dolog. Nemcsak azért, mert az érettségi vizsgával lezárul a fiatal életének egy szakasza, hanem mert a négy év alatt szerzett tudás biztos alap, amelyre a jövőben bízvást lehet építeni. TŰLGYESSY MÁRIA
