Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-04 / 23. szám
* ■* TUDOMÁNY TECHNIKA A déli irányiba terelendő víz mennyiségének meghatározásánál figyelembe kell venni a Kaszpi-tenger és az Aral-tó táplálásának szükségleteit is. Emellett már ma is világos, hogy a jövőben már nem lehet ezeket a természetes víztárolókat eredeti formájukban megőrizni. Medencéjükben az utóbbi időben sok minden megváltozott, elsősorban a beömlő víz mennyiségének csökkenése miatt. A Kaszpi-tenger és az Aral-tó vizét csak úgy lehet megmenteni, ha felújításuk során a víztükör felületét is csökkenteni fogják, hogy ezzel is csökkenjen az elpárolgás mértéke. Más szavakkal mondva: mesterséges Kara-Bogaz-Gol-öblöket kell létesíteni, amely mint Ismeretes, a Kaszpi-tenger vízszintjének és sótartalmának sajátos, természetes önszabályozója. Ilyen irányú intézkedésekkel kisebb vízutánpótlás mellett is állandósítható a Kaszpi-tenger és az Aral-tó vízszintje és sókoncentrációja. Természetesen idejében el kell végezni a vízmérleg egyensúlyának kialakításához szükséges intézkedések tervezési-számítási munkáit. A Földrajzi Intézet eddigi kutatási eredményei szerint például az Arai-tó kiterjedésének és vizszintjének csökkentésével ez a jelentős víztároló nemcsak megmenthető, de át is alakítható átfolyó, édesvizű tóvá. Meg kell azonban teremteni a szükséges intézkedések gazdasági és műszaki feltételeit, miközben tudatosítani kell azt is, hogy az eredeti vízmérleg visz- szaállítására már sem a Kaszpi- tenger, sem az Aral-tó esetében nem kerülhet sor. A Nyugat-szibériai Alföld jövője A vízforrások területi átrendezésének kérdésével a Nyugatszibériai Alföld jövője is szorosan összefügg, mert itt a következményekből kifolyólag lehetővé válik a jelenlegi mocsaras területek mezőgazdasági vagy erdőgazdasági kihasználása. A Földrajzi Intézet felmérései szerint a Nyugat-szibériai Alföldön 800 000 négyzetkilométerre tehető a mocsaras, lápos terület, ami évente további 100 négyzetkilométerrel növekszik. Erélyes műszaki beavatkozások nélkül bizonyára továbbra is romlana itt a helyzet. A mocsarasodást ugyanis főleg az északi folyók időszakos árvizei okozzák. Ugyanakkor a kőolaj és a földgáz jövesztésével már egyébként is sürgetően napirendre került e területek gazdasági fejlesztésének kérdése. Mivel az itteni mocsarakat egyes kisebb és közepes nagyságú folyók vizei táplálják, a megoldást e folyók vizének összegyűjtésében, és déli irányba, Közóp-Azsia száraz területeire való elvezetésében kell keresni. Ma még nehéz lenne megállapítani, hogy mennyi víz nyerhető ezen az úton. Tegyük fel, hogy eleinte 5—10 km3 víz elvezetése jöhet számításba évente, amit később fokozatosan növelni lehet, s ezzel párhuzamosan növelhető majd a kiszárított területek nagysága is. Ezek tehát kettős hasznos- ságú intézkedések lennének, mert az elvezetett víz a déli mezőgazdasági területek öntözésére használható, északon meg lehetővé válik a kiszárított területek gazdasági igény- bevétele. Mór most kell tanulmányozni a következményeket Az ilyen irányú intézkedéseknek azonban további következményei is lesznek. A mocsarak kiszárítása következtében csökken a víz elpárolgási felülete, tehát kisebb lesz az ilyen értelmű vízveszteség, ami a terület vízmérlegében legalább részben pótolja majd az Irtis és az Ob déli irányba elvezetett vizét. Ez eléggé figyelemreméltó körülmény. Nyugat-Szibé- ria vízmérlegének alakulása egyébként a mocsarak kiszárítása után attól is függ, hogy erősítik-e a területeket, vagy pedig mezőgazdasági célokra használják fel őket. Az erdőségek ugyanis tovább fokoznák az elpárolgás jelenlegi mértékét, a mezőgazdasági termelés viszont — különösen a gabona- termesztés és a legelőgazdálkodás — csökkentené. E kérdések pontosabb megvizsgálása céljából ajánlatos lenne már a jelen időszakban is kísérleti telepeket létesíteni a Nyugat-szibériai Alföld mocsarainak külön e célra lecsapolt, kiszárított területein. Az előzetes gyakorlati tapasztalatok ugyanis nélkülözhetetlenek lesznek a nagyobb mértékű programok megvalósításához. A meliorációs kutatóállomások létesítése tehát már most is indokolt, mert a bonyolult feltételek tanulmányozása hosszú időt vesz igénybe. Az Ob és a Tobol medréből kiemelt és déli irányba vezetett víz mennyisége bizonyos mértékben csökkenti majd az áradásokat és az elöntött területek nagyságát, ami lényegesen megkönnyíti majd a mocsaras területek kiszárításával járó munkákat. De azzal is számolni kell, hogy a víz déli irányú elvezetése közepes téli vízállásnál fokozhatja a folyók befagyásának mértékét — esetleg fenékig befagyhatnak —, ami jelentős károkat okozhat a halállományban. Ezzel a veszéllyel különösen a kisebb vízhozamú években kell számolni. A másik lehetséges következmény az, hogy az átlagosnál alacsonyabb vizszint huzamosabb ideig tartó téli jégpáncélja a hajózhatóság idejét is jelentős mértékben korlátozhatja az alsó szakaszokon. Az ilyen jellegű negatív következmények megelőzhetők, illetve lényeges mértékben korlátozhatók az Ob és az Irtis felső szakaszain, az Altáj-hegység szorosaiban megfelelő kapacitású víztárolók építésével. Ezekből a víztárolókból a tavaszi és a nyári időszakban felhalmozódott vizet télen lehetne kiengedni az említett folyók medrébe. Egyébként az is megoldást jelenthet, ha téli időszakban korlátoznák a víz kivitelét és déli irányú elvezetését, főleg akkor, amikor a halállomány befagyásával kell számolni. Mindez szükségessé teszi, hogy elkezdődjön a déli irányú vízelvezetés várható ökológiai következményeinek előzetes tanulmányozása. Éghajlati változások is feltételezhetők? A folyóvizek mesterséges átirányítása következtében jelentős változásokra kerül sor az érintett területek vízmérlegében. A több tucatnyi köbkilométer víz megjelenése a déli sztyeppéken — különösen ha azok jelentős részét permetező öntözésre használják fel — lényeges mértékben megnöveli az itteni levegő páratartalmát. Mint ismeretes, a nyugat-keleti légáramlás hatására a Turáni-alföld levegőjének pára- tartalma a közép-ázsiai hegységekben, a Pamir lábainál koncentrálódik, ahol az Arai- tavat tápláló Szir-Darja és Amu-Darja folyó ered. Nincs kizárva, hogy az előbbiekkel összefüggésben megnövekszik az itt lehulló csapadék meny- nyisége, valamint a hegyi patakok és az említett folyók vízhozama. Ez bizonyára áldásos és rendkívül hasznos jelenség lenne, lényegében a természet folytatná tovább az ember által megkezdett környezetformáló munkát. A déli irányba terelendő víz mennyiségének meghatározásánál azonban az északi területek távlati szükségleteit is figyelembe kell venni, hiszen bizonyos minimális vízmennyiségre itt is szükség lesz a természet fejlődési feltételeinek megtartásához és a gazdasági vonatkozású igények fedezéséhez. Ezt a minimális szintet tehát nem lehet túlszárnyalni. De azzal is számolni kell, hogy ha a jelenleginél kedvezőbb vízviszonyok alakulnak ki délen, itt is benépesülnek a pusztaságok, fejlődésnek indul az ipar, ami újabb igényeket támaszt a viz- forrásokkal szemben. Ez végső fokon oda vezethet, hogy sem északnak, sem délnek nem lesz elegendő vize. Komplex szemlélet a vízgazdálkodás problémáinak megoldásában A tapasztalatok és a várható fejlődés körülményei azt bizonyítják, hogy a népgazdaság valamennyi területén meg kell tenni a szükséges intézkedéseket az országos méreteket öltő takarékosabb vízgazdálkodásra, különösen azokon a területeken, ahol a víz hiánya máris jelentős problémákat okoz. Ez a követelmény többek között a mezőgazdasági termelés területi elhelyezésére is vonatkozik. Az öntözéshez szükséges vízmennyiség például a szemes termények vetésterületeinek célszerűbb széthelyezésével is csökkenthető. Arról van szó, hogy Közép-Ázsiában 1 tonna szemes termény előállításához 2—2,5 ezer m3 vízre van szükség, míg a nem feketeföldi zónában, például Bjelorusszia területein ehhez 1 ezer m3 víz is elégséges. Ebből is látható, hogy miért olyan fontos feladat a kalászosok országos körzetesítésének tökéletesítése. Az iparban a technológia ez irányú tökéletesítésével érhetők el jelentős megtakarítások. A népgazdaság fejlesztésének minden területén szem előtt kell tartani a termékegységre eső vízfogyasztás állandó csökkentését. Jő eredményeket érnek el ezzel kapcsolatban a vegyipar egyes ágazataiban, ahol a korszerű üzemeket már ún. „száraz“ technológiával tervezik. Mint ismeretes, a kőolajipar a legnagyobb vízszennyezők közé tartozik, s itt is jelentős eredménynek számít, hogy az 1 tonna kőolaj feldolgozásához szükséges vízmennyiség a legutóbbi 10 év alatt néhány köbméterről 0,1—0,2 köbméterre csökkent. A FOLYÓVIZEK MESTERSÉGES IRÁNYÍTÁSÁNAK KÖRNYEZETI PROBLlMAI Irta: M. I. Lyvovics, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Földrajzi Intézetének osztályvezetője (II. rész) Arra is gondolni kell, hogy a folyóvizek mesterséges átirányításával járó minden költség és fáradozás értelmét veszítené, ha leromlana a számításba jövő víz tisztasága. Ezt a követelményt különösen szem előtt kell tartani az érintett körzetek folyamatban levő iparosítása során. A beruházás gazdaságosságának problémái Nem kevésbé jelentős a mesterséges átirányítás gazdaságosságának a kérdése: vajon megtérülnek-e a befektetett költségek? E kérdés vizsgálá- sában külföldi tapasztalatokra is támaszkodhatunk. Az Egyesült Államokban hasonló a helyzet, a természet ott is egyenlőtlenül osztotta el a víz- forrásokat, ezért itt is elkészítettek már 12 tervet a folyóvizek nagyobb méreteket öltő átirányítására. Számításba jöhet például kb. 19 km3 víz kiemelése a Kolumbia folyó alsó szakaszából, és átirányítása a Kolorádó folyóba, továbbá 21 köbkilométer víz átirányitása a Mississippiből és Texas állam keleti részének folyóiból Üj- Mexikő államba. A legnagyobb programot mintegy 136 km3 víz átirányítása jelenti az alaszkai és kanadai folyőkból a Nagytavak rendszerébe, innen pedig az Egyesült Államok nyugati területeire és Mexikóba. Az utóbbi program költségvetésében 1 km3 víz elvezetése 750 millió dolláros tőkebefektetést igényelne. Ez a ráfordítási költség a további terveknél is 500 millió és 1 milliárd dollár között ingadozik 1 km3 elvezetett vízre számítva. A további kutatások alapján azonban megállapították, hogy az Egyesült Államok deficites nyugati területein körülbelül 11 km3 viz sokkal gazdaságosabban nyerhető a helyi források felhasználásával, s mivel az átirányítás egész kérdéskomplexumát még nem tanulmányozták át elég részletesen, az Egyesült Államok és Kanada szakemberei úgy vélik, hogy még nem érkezett el az idő az említett nagy programok realizálására. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Szovjetunió déli területeinek vízháztartási mérlege sokkal kedvezőtlenebb helyzetben van az Egyesült Államok nyugati részeinél, s a két ország gazdasági rendszerének felépítése is merőben eltérő. Az összehasonlítást tehát nem lehet párhuzamba állítani, ennek ellenére célszerűnek mutatkozik az Egyesült Államok hasonló jellegű programjainak megismerése. Nem fér hozzá kétség, hogy a folyóvizek mesterséges átirányításának gyakorlati megvalósítása során a tervezőknek és a kivitelezőknek szorosan együtt kell majd működniük az illetékes tudományos intézményekkel, mert nagyon sokoldalú és bonyolult feladat megoldásáról van szó, és csak így érhető el, hogy e nagy jelentőségű program megvalósítása nagy távlatokban kedvező hatást gyakoroljon a környezeti feltételek alakulására. A Szahara számítógépben Amikor az elmúlt években a Szahara déli peremvidékén mind kevesebb lett a csapadék, kezdetben véletlen és átmeneti tüneményre gondoltak. Azóta kiderült, hogy a {Szahel-övezet aszálykatasztrőfáját okozó jelenség sokkal általánosabb és veszélyesebb: déli irányban terjeszkedik a Szahara és újabb, korábban emberi letelepedésre alkalmas részeit foglalja el a Szahel-övezetnek. Winstanley angol meteorológus már 1973-ban kijelentette, hogy itt a klímaövezetek globális eltolódásával kell számolni, és hogy ez a tendencia évszázadokon át folytatódik majd. Durva becsléssel a sivatag évről évre körülbelül 9 kilométernyit vándorol majd előre. Három amerikai meteorológusVnemrégiben kiterjedt számításokat végzett számítógéppel a jelenség okának felderítésére. Fontos szerepet tulajdonítottak az albedónak, vagyis a felület sugárzásvisszaverő képességének. Mérésekkel megállapították, hogy a növényzettel benőtt talaj átlagban 10—25 százalékát veri vissza a fénynek, a száraz, kopár homoktalaj viszont 35—45 százalékát. A számítógépes vizsgálatokból kiderült, hogy a növényzettel benőtt térségben 4,4 milliméter csapadékkal, az erősen reflektáló sivatagi övezetben viszont csak 2,5 milliméterrel lehet számolni — a különbség 43 százalék a két modell között. A számítások megerősítették mindazt, amit a szakértők már sejtenek: a klímaövezetek általánosságban dél felé mozognak. A kutatók vizsgálataik alapján azt javasolják, hogy a jövőben rendszeresen műholdak mérjék a Szahel- övezetben a talaj albedóját. így az aszály előrejelzésével megakadályozhatnák az újabb katasztrófát — időt nyernének a megfelelő intézkedésekre. É- T1978. VI. 4. 16 ÚJ SZÚ Az Irtis—Karaganda-csatorna harmadik sz ivattyúállomása
