Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-28 / 22. szám
1978. V. 28. GERO JÁNOS „Az iskola megmaradása, sőt vissza- erősítése a fontos és nem egy megkeseredett vagy lelkes ember személyes vallomása. Éppen ezért ír) kevesebbet rólam, és többet kollégáimról, még inkább a gyerekekről és leginkább az iskoláról. Ha a múltammal is akarnál foglalkozni, elég lenne ennyi: Apám, a tizenkilences vöröskatona, akit öt évre el is ítéltek elveiért, oltotta belém, hogy érdemes nemes ügyet, nagy célokat szolgálni. Ezt teszem én most is, az ő elveihez és a magaméihoz is hűen. Nagy varaabetűvel kerültem el a pedagógusi pályára, noha érettségi után magyar—történelem szakosként kezdtem a főiskolát, főtt a háború és a hosszú hadifogság. Majd egy építővállalat műszaki vezetője lettem. Ez alatt levelező tagozaton végeztem el az egyetemet és lettem magyar—angol szakos tanár.“ — Ennyit a levélből, amelyet Gerő Jánostól, a Zselizi (2e- liezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatójától kaptam néhány nappal azután, hogy hazatértem a Ga- ram menti városkából. Hogy mi íratta vele a levelet, az a sorokban foglaltatik. Küzdelmes közéleti-tanári pályája az iskolából kikerültek sorsától kap fényes igazolást. És a jelentől? Attól is! Elég, ha a diákság tanulmányi átlagát, vagy az iskolán kívüli sikereit emeljük szemhatárunkba. Húsz éve egyetlenegy gimnáziumban sem érettségiznek annyian fizikából, ““biológiából és vegytanból, mint éppen a zse- líziben. A napokban a IV/B-ben például tizenöten érettségiznek fizikából, holott az állami előirányzat csupán húsz százalékot ajánl. Azaz hat diákot, hiszen a a IV/B létszáma harminckettő. Osztályfőnöke Nyustyin Ferencné, aki tíz éve matematika szakos tanár. — Osztályomból tizenöten jelentkeztek főiskolára — mondja kedvesen a szőke tanárnő —, ebből tizenketten műszakira, egy orvosnak, kettő pedagógusnak. Szép eredmény, tudom, akárcsak azt, hogy az egész tanári kar megdolgozott ezért. A harminckét IV/A-s közül pedig tizenheten jelentkeztek főiskolára. És két katonajelölKLUCSKA MAGDOLNA Mácsady János felvételei tünk is van. S -ha elárulom, hogy mostani érettségizőink között egyetlen sincs, aki munkaviszonyba lépne, vagy otthon maradna, mert a többiek szakosító iskolába jelentkeztek, akkor igazán megnyugvással szembesíthetjük jelenkori eredményeinket a jövő elvárásaival. Az iskola 1956-ban alakult, az akkori szlovák alapiskola mellett. Először 1959-ben érettségiztek itt azóta mérnökökké, orovosokká, szocialista társadalmunk építőivé váló diákok, akiknek zöme küldetéssé szelídítette az itt kapott szellemieket. A gimnázium 1965- től önálló szervezésben van. A két évtized alatt itt érettségizett kb. ezer tanuló közül több mint 300 rendelkezik egyetemi diplomával, vagy ma főiskolai hallgató. Szinte hihetetlen, de igaz, hogy volt olyan esztendő, amikor a végzősök hetvenkét százaléka szerzett egyetemi diplomát. Így hát nem csoda, hogy a gimnáziumnak a járás határain túl is nagyon jó a híre, s bizony nehéz ide bekerülni. — Nehéz, nehéz, de segítünk, ha tudunk — mondja Gerő János. — Tavaly, az engedélyezett huszonhat helyett harmincöt gyereket ültettünk be az első osztályba, s tudom, az idén is annyi fog beülni. 1963-tól tavalyig mindig Látogatóban a Zselizi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban paralel osztályaink voltak, s bizony, gondjaink támadtak a hirtelen létszám- csökkentéssel. Kísérleti iskola vagyunk. Eddig egy, szeptembertől két blokktantárgy oktatása is kötelességünk. Az egyik a mezőgazdasági, a másik a vegyészeti technológia alapjainak alaposabb megismertetését tűzte ki célunkul. Ez feltétlenül megkívánja, hogy paralel osztályokkal dolgozzunk, különben csak nehezen tudunk a követelményeknek megfelelően egységes, egyenes ívű fejlődést nyújtani diákjainknak. összetettebb, sokoldalúbb és erősen különböző szempontok szabják meg ma e két blokk-tantárgy oktatását, ami megköveteli azt, amit tavaly törültünk: a párhuzamos osztályokat. Meg is volna rájuk a kellő érdeklődés, annak ellenére, hogy körzetünkben az általános iskolák igazgatói megkapták a számokat, mennyi diákot küldhetnek ide. Volt és van is két osztályra való jelentkezőnk, s ha az utójelzéseket is figyelembe veszem, akkor még inkább van. Nemcsak engemet, az egész tanári kart meglepte, hogy tavaly csak egy osztályt nyithattunk, hiszen a társadalmunk gazdasági fejlődése megkövetelte műszaki irányzatú oktatásnak 200 százalékosan eleget teszünk. S ráadásul diákjaink 94 százaléka munkásparaszt ivadék. — Helyszűke miatt elutasítjuk, hangzott a Losonci Építészeti Szakközépiskola válasza, s én nagyon elkeseredtem. — mondja Klucska Magdolna, aki jelenleg a IV/B tanulója. — Nagyapám, ,a kommunista párt alapító tagja, kérvényt küldött a kerületi oktatásügyi osztályra, hogy vagy itt, a gimnáziumban, vagy ott, Losoncon felvegyenek, hiszen az alapiskolában kitüntetett tanuló voltam, de kérvényem a süllyesztőbe került. Aztán magam sem tudom hogyan, miért felvételizhettem itt, Zse üzen. Csak a közelmúltban tudtam meg, felvettek bár, de nem papíron, nem hivatalosan. Egyszerűen beültettek. A terveim? Gépészmérnökire megyek Brnóba. A nyelvtől nem félek, jó alapokat kaptam itt. És sikerülni fog, tudom. Muszáj, hogy sikerüljön. Muszáj, mert a bizalmat meg kell szolgálni. Magda tiszta egyes tanuló, s emellett a járás egyik legjobban értékelt SZISZ-szervezetének elnöke. — A SZISZ-munka sok időt elvesz, mert rengeteg az adminisztráció. Mégis megéri, mert nagyon sok okos, hasznos műsort rendezhetünk. — A gyerek lelke üres tábla, amire írni lehet, s nem mindegy, hogy a pedagógus mit ír rá — mondja Mácsady János kémia—biológia szakos tanár, aki huszonkét pedagógusi esztendejéből tizenhetet itt, Zselizen szolgált le. — Izgalmasan, érdekesen kell tanítani, hogy kedvet csináljunk a gyereknek. Az elismerés aztán jön, mint a napfény, s melegít, biztat, hogy érdemes. Vissza-visszaj önnek látogatóba volt diákjaink, akik ma mérnökök, gyógyszerészek. orvosok és tanárok, s ezzel is igazolják, jó ez az iskola. Tekintetükben ott a köszönet, a hála. Nagyon kevesen vannak, akik nem szerezték meg a főiskolai diplomát, s persze, ők azok, akik azt mondják, azért nem, NYUSTYIN FERENCNE mert magyar iskolába jártak. A kilencvenkilenc százalékos többség azonhan az ellenkezőjét bizonyítja. Aki pedig mégis az anyanyelvére hivatkozik, az saját hanyagságát, erkölcsi gyengeségét kívánja leplezni, mert még azok közül is elvégezték a főiskolát, akik minálunk közepes eredménnyel tanultak. Persze, ezt csak inkább kivételként mondtam, hiszen diákjaink jól beszélik a szlovákot. Tudják, nekik duplán kell bizonyítaniuk. Anyanyelvükön és a többség nyelvén is. És ezt csak úgy érhettük el nálunk, hogy szí- vünket-lelkünket beleadtuk a munkába. — Szívvel-lélekkel és akarattal — mondja Gerő János. — Akaratra kell nevelni a gyerekeket. Ennek a gimnáziumnak, bármily furcsa is, nem az oktatás, hanem a nevelés az erős oldala. Munkára, becsületes magatartásra neveljük az embereket. Szüleik, nagy- szüleik, s velük anyanyelvűnk mindenkori vállalására. Ebben több iskolánk adós. Akarat, hangsúlyozom, mert ebben sem vagyunk szegények. Lehet, imitt-amott fölbukkantak dolgok, amelyeket jobban is megoldhattunk volna, de nem lehet minden kőből drágakövet csiszolni. Gyermekeinkkel tudatosíttat- juk, hogy a munkához, az emberséghez való viszony értékmérője önmagunk vállalása. Ezért is hadakozunk, hogy hagyományainkhoz hűen ismét két osztályt nyithassunk. A kérésünket alátámasztó érvek reálisak. Nagyon is elfo- 'gadhatóak. A műszaki értelmiségre nagy szüksége van és lesz szocialista társadalmunknak. Mi pedig erősen reál beállítottságú gimnázium vagyunk. És bizonyítunk is. Annyi főiskolásnak adtunk jó alapot, hogy az magáért beszél. És mégis, Zselizen és a környékén már azt terjesztik, hogy gimnáziumunk megszűnik. Az ilyen pletykákhoz még alapot sem szabadna teremteni, mert ez még az olyan iskolában is megrendítheti a bizalmat, amely évek óta állja a sarat. A zselizi gimnáziumnak 1967-től 1973-ig volt a legmagasabb diáklétszáma; átlagban kétszáznyolcvanöt. Tavaly kétszözötven, idén már csak két- százhuszonnégy, hiszen tavaly szeptemberben egy osztállyal kevesebbet nyitottak. Szeptembertől százkilencvenhá- rom lesz, hiszen az idén két negyedik osztály „vén diákjai ballagnak“ majd Bratislava, Brno, Prága, Budapest különböző egyetemeire, főiskoláira, és csupán egy osztály nyílik. És két év múlva a még meglevő két párhuzamos osztály diákjai is kikerülnek a padokból, s akkor kb. százhúsz — maximum száznegyven — tanulója lesz a zselizi gimnáziumnak. Ebben a nagy műszaki érdeklődést mutató intézményben az utolsó három évben a diákság 34' százaléka fizikából, 19 százaléka vegytanból, 39 százaléka biológiából érettségizett. Ez, persze, magával hozta azokat a sikereket is, amelyekről e rövid bemutató riportban nem szólhattam bővebben. A gimnázium diákjai között megtalálhatjuk a szlovák nyelven folyó biológiai és matematikai olim- piász országos győzteseit, a természet- tudományi szakkörök kiváló tagjait, jó sportolókat, még jobb szavalókat és irodalmárokat — a város kulturálisszellemi életének aprócska fogaskerekeit. Miután kiléptem a gimnázium főbejáratán, több embert megállítottam az utcán, s kértem, mondjon véleményt a gimnáziumról. Dolog Jolika gyógyszerésznő itt érettségizett, húga, aki most Debrecenben tanul, szintén itt. Rúfus Vladimírné, akinek férje a jeles szlovák költő rokona, szintén ide kívánja bejuttatni gyermekét — ha sikerül. És a többiek is, mind-mind csupa jót, dicséröt mondtak a gimnáziumról. Mintha szavaikkal óvni, segíteni, továbbéltetni kívánták volna. S szava ikban ott bujkált az akarat. A gimná ziumi padok között megszerzett. SZIGETI LÄSZL0 Pingvinek Csallóközben Bárki nyugodtan a szemembe mondhatja: ön hazudik, Csallóközben nincsenek pingvinek. Az ám, de én láttam őket a saját szememmel. A májusi ünnepség alkalmával rendezett népmulatságon. Igaz, hogy csak intarziás képen, de láttam. Itt álljunk meg egy szóra. Téved aki azt hiszi, hogy a vásári hangulatok ellen berzenkedem. Szívesen elnézem, ahogy forog, pörög a körhinta. Imádom azt a vi- songó kacagást, mely akkor hallható, amikor a körhinta kilódítja a hintázókat a kék ég felé. Ültem ott én is, János vitéznek képzeltem magamat: megyek a török ellen meg a német ellen, táltos visz a hátán. Tetszik az árus harsány rigmusa is: Három falu egy nóta, Dicsőbb lett a nyalóka. Inkább ezt hallgatom, mint a régit: Ügy hányja a kaszakő a szikrát, mint öreg- anyám a fogát, itt a kő, kaszakő, csodakő! Még az is tetszik, hogy csecsebecséket, háromszögletű klubzászlókat, jelvényeket árulnak sátor alatt. A pingvin — még ha intarziás, faberakásos módszerrel készített képen is látható, — akkor sem tetszik, mert nem illő Csallóközbe, mert a kép: giccs. Mondhatják rá: ízlés dolga. Va- 'óban, még közmondásaink is vannak rá. Kinek a pap, kinek a pap- né, például. Másról van szó. Arról, hogy a giccs ízlésficam, de azt ma még nem mindenki veszi észre. Sokan megvásárolják a pingvi- nes képet, hazaviszik, otthonuk falára akasztják, abban a hiszem- ben, hogy művészi alkotás birtokába jutottak. Igaz is, nem írni, hanem cselekedni kellene valamit a giccs ellen. Idejében, még mielőtt Csallóközt ellepnék a pingvinek. HAJDÜ ANDRÄS
