Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-14 / 20. szám
Élenjárók A tolmácsi (TlmaCe) Szlovák Energetikai Gépgyár dolgozói múlt évi eredményes munkájukért kiérdemelték a Szövetségi Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium vörös zászlaját. A kitüntetést a Vasipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Bizottsága és Zdenék Püőek kohó- és nehézgépipari miniszter adományozta a gyár dolgozóinak. A pukaneci Smrecina üzem dolgozóinak 98,4 százaléka kapcsolódott be a szocialista munkaversenybe. Az üzemben 25 szocialista munkabrigád tevékenykedik, közülük 14 bronz, kettő pedig az ezüst fokozat tulajdonosa. Feladataikat nemcsak teljesítik, de magasan túl is szárnyalják. Az első negyedévben terven felül 417 000 korona értékű árut állítottak elő. örvendetes ténynek számít, hogy a lévai (Levice) járás mezőgazdasági üzemei az idei év első négy hónapja alatt túlteljesítették tejeladási tervüket. Az elért szép eredményhez nagyban hozzájárultak a Ga- ramkálnai (Kálna nad Hro- nom), Farnadi (Farná) és Kis- sallói (Tekovské Luiíianky) Efsz-ek, melyek a verseny élén állnak. LACKÓ EDIT Szép eredményeket érnek el A nyitrai (Nitra) járás Be- rencs (Brané) községében a HESZ alapszervezete szép eredményeket ér el. 1975-ben 47, ma pedig már 127 tagot számlál. A politikai-nevelő munkára nagy súlyt helyeznek, a történelmi események évfordulói alkalmából pedig versenyeket rendeznek. A faliújságon rendszeresen cserélik a propagációs anyagot. A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásukat maradéktalanul teljesítették. Jó eredményeket érnek el a katonai szolgálatra készülő fiatalok nevelésében is. A sorozásoknál 100 százalékos a szervezettségük a HESZ- ben. Igyekeznek mindjobban elmélyíteni a fiatalok viszonyát a haza védelméhez és a katonai szolgálathoz. Az alapszervezet vezetősége rendszeresen értékeli a fiatalok munkáját. A katonai szolgálatba vonulás előtt megjutalmazták Varga Sándort, Holec Bélát és Lőrinci Dusánt. A lövészversenyben a legjobb három résztvevő szintén jutalomban részesült. A társadalmi munkából is kiveszik részüket. A szervezet létesítményeinek fejlesztésén 3600, a skycovi honvédelmi nevelés házán 220, a választási program teljesítésénél pedig 340 órát dolgoztak. Segédkeztek az Ivánka pri Nitre-i Virágzás EFSZ-ben a betakarításnál is. Eubomír Obert, Lőrinci Tibor, Alexander Gulka és Holec Béla a legtevékenyebbek közé tartoznak. ALOfZ BR1ATKA A nyugdíjasok, akik becsületes munkájuk elvégzése után megérdemelt pihenőjüket élvezik, több mint egyötödét képezik hazánk lakosságának. Pártunk politikájának köszönhető, hogy mindnyájunk számára biztosítottak az anyagiak. De életük csak úgy lehet teljesebb, ha a fiatalok és a középkorúak felkarolják őket, foglalkoznak velük. A Kassa-vi- déki (Kosice) járásban élő több mint húszezer nyugdíjas még most is komoly erőt képez a termelésben. 4200-an a törvény által megengedett időre alkalmazási viszonyban vannak. Nagyon sokan bekapcsolódnak a társadalmi munkába, hozzájárulnak a választási feladatok teljesítéséhez. A járásban 342 nyugdíjas étkezését biztosítják a JEDNOTA Fogyasztási Szövetkezet, a járási vendéglátóipari vállalat, az Állami Erdőgazdálkodási Hivatal, valamint az efsz-ek étkezdéiben. A járási nemzeti bizottság haGAZDAGABBAK LETTEK A lévai (Levice) járási helyi nemzeti bizottságai az elmúlt időszakban szép eredményeket értek el a beruházást igénylő Z-akciók kivitelezése terén. A múlt esztendő . terve 40 millió 350 ezer korona érték létrehozását tűzte ki. A járásban a tervezettnél több mint egymillió korona értéket hoztak létre a Z-akcióban épülő létesítmények kivitelezésekor. A lakosok 308 639 órát dolgoztak le társadalmi munkában. Ezzel 3 millió 600 ezer korona értékkel gazdagodott társadalmunk. A múlt évben 47 létesítményt adtak át. Több községben járdákat létesítettek, 5 faluban ravatalozót építettek. Ipolyság (Sahy) sebészeti pavilonnal gazdagodott, 10 faluban öltözőt építettek a sportolóknak. Farnadon (Farná) és Kuralanyban tűzoltószertárt adtak át és több kisebb- nagyobb létesítmény szolgálja ma már a lakosokat. A kivitelezést elősegítette a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista munka- verseny és az a tudat is, hogy amit a lakosok a Z-akció keretében létrehoztak, az mind saját kényelmüket és javukat szolgálja. BENYÁK JÓZSEF tározata alapján 1980-ig ezer nyugdíjas étkezését kell biztosítani a közétkezdékben. Ehhez hozzájárulnak a mezőgazdasági vállalatok is. A járás területén 11 nyugdíjasklub működik. Aranyidán (Zlatá Ida), lá- szón (Jasov), Novöcsányon (Novocany), Rudnokon (Rud- ník) és Kisidán (Malá Ida) a nyugdíjasok étkezését is ezekben oldották meg. A klubok újsággal, rádióval, televízióval és társasjátékokkal vannak fel szerelve, önkormányzatuk van és terv szerint dolgoznak. A klubokba ellátogatnak a párt- szervezetek és a nemzeti bizottságok vezetői, előadásokat tartanak, segítőkezet nyújtanak az arra rászorulóknak. A klubok száma 1980-ig 17-tel fog gyarapodni. Minden nagyobb községben fokozatosan megalakulnak a nyugdíjasklubok, hogy ezzel is szebbé, tartalmasabbá tegyék az idős emberek életét. IVÁN SÁNDOR A vágsellyei (SaTa) művelődési ház öt éve áll a város és a környék lakosainak rendelkezésére. Gazdag művészi és technikai érdekköri tevékenységével a nyugat-szlovákiai kerületben előkelő helyet foglal el. Gyakran járnak ide a művelődni, szórakozni vágyók. A húsz érdekkör közül mindenki talál megfelelőt szabad ideje hasznos eltöltésére. A város lakói méltón büszkék a nagy fúvószenekarra. A Trencínben megrendezett szlovákiai versenyről elismerő oklevéllel tértek haza. Idősebbek, fiatalok egyaránt szívesen hallgatják a HI-FI klub rendszeres esti műsorait. Kedvelik a SPEKTRUM tánczenekart, s Darinka Kopá- Ciková énekesnőt. De ugyanúgy sorolhatnánk tovább a műkedvelő színjátszókat, a CHE- MIK népi együttes tagjait, a SIGNÁL zenekart, a DUSLAN- KA kis fúvósegyüttest és a többi csoportot, melyek neve nemcsak a városban és a járásban ismert, hanem azok határain túl is. Lehet, sokaknak úgy tűnik, hogy a művelődési ház tevékenysége olyan gazdag, hogy már nincs mit javítani. Azért nincs ez egészen így. Folyamatosan újabb és újabb együttesek alakulnak. MATERINKY — ez a neve a nemrég alakult bábjászó együttesnek. Tagjai a Az amatőr művésztevékenységnek nemcsak a polgári életben, hanem a katonák között is nagy jelentősége van. Szabad idejüket ők is célszerűen akarják kihasználni. Közülük többen már a katonai szolgálat előtt is foglalkoztak különböző kézimunkákkal, rajzolással, faragással, de vannak, akik a szolgálati idő alatt kapnak kedvet az ilyen jellegű tevékenységhez. A csehszlovák néphadsereg politikai csoportja minden évben megrendezi helyi, körzeti, területi és országos szinten az amatőr képzőművészek és műszaki tehetségek versenyét. Ennek társadalmi és politikai célján kívül még egy fontos feladata van: javítani a katonai egységek kulturális életének színvonalát. helyi óvodák tanítónőj. Ruien- ka Boriouá a vezetőjük. Megemlíthetjük még az ISKRA gyermekkart és a DŰHA női kórust. Nemsokára bemutatkozik a gyermek népitánc-együttes Ján fánosík mérnök vezetésével. Az első sikerekről már beszámoltak az amatőr filmesek. Egyedül ők foglalkoznak a ga- lántai járásban ilyen tevékenységgel. Az érdekkörök sokrétű munkáját tarkítják a művelődési házban gyakran szereplő műA bratislavai 3853-as számú alakulatnál nemrég zajlott le a verseny 13 kategóriában. A képzőművészeti kiállítást az agitációs központban nyitották meg. Fényképek, rajzok, rézmetszetek, dísztárgyak és a haditechnika modelljei sorakoztak egymás mellett. A műszaki munkák közül Lubomír Cerník HI-FI stereo hangerősítője bizonyult a legsikeresebbnek. A bíráló bizottság magasan értékelte /öze/ Krii szélmérő állomását és Norbert Smolny tanszereit is. A művész- és dokumentumfényképek kategóriájába neveztek be a legtöbb alkotással. Paoot Zeman Safari című rézmetszete szintén a legsikeresebb alkotások közt szerepelt. BORZl LÁSZLÓ vészek fellépései is. Vendégül látták már a Nyitrai Kerületi Színház tagjait, a Nálepka kapitány Katonai Művészegyüttest. Felléptek itt a bratislavai Poétikai Színpad és az Oj Színpad művészei is. Nem beszélve a sok ismert tánczenekar és énekes bemutatkozásáról. A vágsellyei művelődési ház tevékenységét ]án Kuba irányítja. Munkatársaival már meggyőzték a város lakóit, hogy vidéken is lehet kulturális tevékenységet kifejteni. MILAN ALAKBA A SPEKTRUM zenekar Stefan Ondrus mérnök (baloldalt ül) vezetésével sikert aratott nemcsak otthon, hanem a kerületi versenyeken is (A szerző felvétele) Tegyük szebbé, tartalmasabbá Gondoskodnak a dolgozókról A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének rima- szombati (Rimavská Sobota) járási bizottsága a járási nemzeti bizottság szociális és egészségügyi osztályával együttműködve évente több szövetkezeti dolgozót — és családtagjaikat — küld gyógykezelésre. Évről évre nagyobb az érdeklődés e lehetőség iránt. Azokról sem feledkeznek meg, akik sokéves munkájuk után már megérdemelten pihennek. A járás 21 szövetkezete közül 16 gazdaságban van üzemi étkezde — tájékoztatott Jakub Michal, az SZFSZSZ járási bizottságának titkára. A legjobban működők közé tartozik a rimaszécsi (Rimavská Seő), a Vefké Teriakovce-i és a gömöri (Gemer). A nagyobb gazdaságok közül a tisoveci és a kálosi földművesszövetkezetekben még nincs étkezde. Simonyiban (Simonovce) látogattam meg ebédkészítés közben Margita Demková és Valéria Balajtiová szakácsnőket. Naponta 50 személy számára főznek kitűnő, nagy kalóriaértékű ételt. A nyári csúcsmunkák idején háromszorosára emelkedik az étkezők száma. Nemcsak a dolgozók, hanem a volt szövetkezeti tagok, a nyugdíjasok is ide járnak ebédelni, örülnek, hogy a vezetőség nem feledkezik meg róluk. A mindennapi meleg étel és a változatos étrend miatt szívesen járnak az üzemi étkezdébe. HRIVNÁK GYÖRGY NEMCSAK AZ ÜZEMBEN A Komáromi (Komárno) Steiner Gábor Szlovák Hajógyárban tevékenykedő szocialista munkabrigádok tagjai nemcsak az üzemben mutatnak példát, hanem az utóbbi időben egyre aktívabban vesznek részt a társadalmi szervezetek munkájában is. Ezt bizonyítja az is, hogy a hajógyárban dolgozók közül egyre többen kapcsolódnak be a Vöröskereszt szervezete térítésmentes véradási mozgalomba. A 4095 számú üzemrészleg kollektívája már megszerezte a szocialista munkabrigád bronz fokozatát. A tíztagú kollektívából heten önkéntes véradók. Közülük két géplakatost látunk a felvételen. Zachar Ferenc példás cselekedetéért megkapta a )ánsky-emlékérem bronz fokozatát. Fritz Rudolf több mint húsz éve dolgozik a halógyárban. ö kilencszer adományozott térítésmentesen vért. ZERNOVÄCZ IVÁN Versenyeztek a katonák Gazdag tevékenység io ÚJ szó Az üzemi étkezde szakácsnői (A szerző felvétele)