Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-16 / 16. szám
A partizánból rendőralezredes lett A tizenkilenc esztendős Andrej nem sejthette 1942 őszén, amikor Bratislavába szólította a katonai behívó, hogy az egyenruha — ha nem is mindig egyforma — végigkíséri egész életútját. Andrej Morosko ma a Köz- biztonsági Testület egyenruháját viseli és Tőketerebesen (Trebisov) a járási parancsnok tisztségét látja el. A rendőralezredessel dolgozószobájában beszélgetünk, felidézve életútjának jelentősebb állomásait PARTIZÄN, FELKELŐ — Ilyenkor ébred rá az ember, amikor rendezgeti, összegezi az átélt eseményeket, mennyi mindenen ment keresztül — jegyzi meg Morosko alezredes. — Harminchat esztendővel ezelőtt azzal a szándékkal öltöztettek be minket, fiatalokat a szlovák hadsereg egyen-, ruhájába, hogy a német fasiszták érdekeit védve, harcba vessenek a Szovjetunió ellen. Az idősebb munkások elmondták nekünk, mire megy a játék. Megéreztük, a mi hadseregünk nem folytat igazságos harcot. Sok más fiatal szlovák katonával együtt átszöktünk a hegyekben harcoló partizánokhoz. A Szlovák Nemzeti Felkelés Ruzomberok környékén ért bennünket. Jelentkeztünk a felkelő hadseregbe, majd Sza- gyilenko szovjet partizánvezér egységeivel együtt harcoltunk Detva térségében. 1944 decemberében a fasiszták ellen vívott harcokban megsebesültem. Rengeteg hanci élmény, epizód kerül elő az emlékezés tarsolyából. Mind, egytől egyig tele van feszültséggel, harcos elszántsággal, állandó veszedelemmel, sokszor emberfeletti helytállásról, nélkülözésekről hallunk. — Volt olyan időszak, hogy csupán az igazságos harcba vetett hitünk tartotta bennünk az erőt — folytatja Morosko elvtárs. — Előfordult, hogy két hétig nem jutott elegendő kenyér s egyéb élelem a számunkra. Esőben, sárban, legyengülve bár, de igyekeztünk teljesíteni a megbízatásokat. Egy harci feladat teljesítése közben eltévedtem a párás, ködlepte erdőkben. Két napig bolyongtam, végül is néhány jelző lövés után találtak rám' a szovjet partizánok, akik visszajuttattak alakulatunkhoz. A FELSZABADÍTÓK OLDALÁN Morosko alezredes az eseményeket szinte újból átélve, lelkesen beszél arról, hogy Kolmanova községnél találkozott egységük a hazánkat felszabadító Vörös Hadsereg alakulataival. Tfz napig harcoltak a szovjet katonák oldalán, majd Losoncra (Luőenec) irányították őket. Innen Salgótarjánon, Sátoraljaújhelyen át Hu- mennére utaztak. A város kastélyában székelő csehszlovák vezérkar egyik törzstisztjénél, Lavrinec alezredesnél jelentkeztek. — Itt felvettek bennünket az első csehszlovák hadtestbe, majd Lengyelországba, a szovjet hadsereg egyik kiképzőközpontjába vittek — folytatja az emlékezést. — Rövid kiképzés úján beosztottak a szovjet hadsereg oldalán harcoló egységhez, s 1945 januárjában már újból részt vehettünk a megszállók elleni csatákban. Pop- rád környékén súlyosan megsebesültem. A felszabadulás napja Martinban ért. A NÉPHATALOM VÉDELMÉBEN Amikor meggyógyult, újból egyenruhát öltött és 1946 áprilisáig kiképző altisztként szolgált a kassai (Koáice) 10. tüzérezrednél. A kemény csatákban meged- zett ifjú kommiínista újból vállalta a harcot. 1946 júliusában Zilinán beöltözött a Köz- biztonsági Testület készenléti egységének egyenruhájába és fegyverrel a kezében részt vett a lakosságot terrorizáló, megfélemlítő ukrán fehérgárdista egységek (UFH) rablótámadásai elleni harcokban. — A Snina melletti Pcoline község határában likvidáltuk az UFH utolsó egységeit — emlékezik Morosko elvtárs. — A Közbiztonsági Testület egyenruhájához a mai napig hű maradtam. De Kelet-Szlovákiához is. Abban az időben alakultak meg a központi községekben a rendőrállomások. Morosko elvtársat Kecerovské Pekfanyba vezényelték. — Én voltam a parancsnok és beosztott egy személyben, nyolc hónapon át — mondja mosolyogva, .majd komolyra fordítja a szót. — Az akkori körülmények között nem volt ez könnyű feladat. Alig tettem be a lábamat a faluba, az első pártgyűlésen beválaszottak a vezetőségbe, majd megbíztak a pártoktatás vezetésével. Ez még nem minden. Aki vissza tud emlékezni arra az időre, jól tudja, a falvakban a tisztségviselő embereknek mindenből részt kellett vállalniuk. Még a közös aratásból is. HARCBAN A TÖRVÉNYSÉRTŐK ELLEN Több mint három évtizede áll Morosko elvtárs a törvényesség védelmének szolgálatában. Nem szükséges ahhoz különösebb tájékozottság, hogy tudjuk, mennyire bonyolult feladat a törvénysértők elleni harc. Az eltelt szolgálati idő alatt a kassai, a volt királyhel- meci, majd a tőketerebesi járásban szinte megszakítás nélkül teljesítette a formálódó új társadalom építésében rábízott legkülönbözőbb feladatokat. Beszélgetésünk során felidéz néhányat gazdag élményeiből. — Amint korábban említettem, körzeti rendőrként teljesítettem szolgálatot Kecerovské Peklanyban s abban az időbein — közvetlenül a háború után — kevés volt az élelem, a feketézők az én körzetemben is aranykorukat élték. Engedély nélkül kereskedtek, vágták a sertéseket, főzték a pálinkát, amit Kassán drágán értékesítettek. Egy szombat este felfedeztem a „mezei vágóhidat“, a falu egyik gyümölcsöskertjében. Amolyan tágas földkumy- hószerűség volt. Segítségül hívott társammal öt megszeppent feketézőt, és néhány ket- téhasított sertést találtunk. Más törvénysértésekkel kapcsolatos eseteket is emleget Morosko alezredes. Sajnos, még ma is van belőlük bőven, bár az utóbbi időben általában csökkent a bűncselekmények száma a járásban. KÖZÉLETI TISZTSÉGVISELŐ Morosko elvtárs parancsnoki elfoglaltságán, a bűnüldözés irányításán kívül számos politikai és társadalmi tisztséget tölt be. Például négy esztendeje az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Trebisovi Járási Bizottságának elnöke. A napokban tért vissza a szövetség szlovákiai kongresszusáról és részt vett az országos kongresszuson is. — Járásunkban több mint ezer tagja van a szövetségnek — tájékoztat. — Mindannyian harcoltak annak idején a fasiszta betolakodók ellen, ma pedig pártunk programjának meglvalósításán fáradoznak. Ezt szeretném elmondani az ő nevükben is, szövetségünk prágai kongresszusán. KULIK GELLÉRT A mikor dr. Jaroslava Ternenyo- vát megválasztották a Galán- tai Járási Nemzeti Bizottság alelnö- kévé, nem kellett munkahelyet változtatnia. Csupán egy emelettel lejjebb költözött, ugyanis már 23 éve a járási nemzeti bizottságon dolgozik. Tizennyolc évesen, a középiskola-elvégzése után került a pénzügyi, majd a vagyonjogi szakosztályra. Ennek azonban előzményei vannak. — A pénzügyi szakosztályon rájöttem, hogy ha helyt akarok állni, növelni kell szaktudásomat. Beiratkoztam a közgazdasági szakközépiskolába, és sikeresen befejeztem — vallja magáról —, aztán gondoltam egy nagyot és a Komensky Egyetem Jogi Karán levelező hallgatóként folytattam tanulmányaimat. 1961-ben szereztem diplomát. Fiam ekkor már egyéves volt. — Nehéz volt a munka melletti tanulás? — Igen is, meg nem is. Magától értetődik, hogy a mindennapi munkámat el kellett végezni, de odahaza a család, férjem és édesanyám tehermentesítettek a házimunkáktól. Honnan tett szert ilyen nagy akaraterőre, fordul meg bennem a gondolat. Hamar megtudom, hogy édesapja 37 évig dolgozott egy munkahelyen. Ezek után arra következtetek, hogy az említett tulajdonságokat, a kitartást, a szerénységet, a kötelességtudatot, a királyfai (Králová pri Senci] szülői házból hozta magával. — A választások előtt a jnb-elnök többször is beszélgetett velem arról, hogy mi a véleményem a nők magasabb beosztásban végzett munkájáról — folytatja. Pontosan nem emlékszem. mit válaszoltam, de hogy elégedett volt vele, azt talán bizonyítja az is, hogy ma itt vagyok. — Hogyan teltek az első napjai az új funkcióban? — Az igazat megvallva, féltem a funkciótól. Gyakran feltettem magamban a kérdést, meg tudok-e birkózni a feladatokkal. Ahogy múltak a napok, úgy tért vissza az önbizalmam. A kereskedelem, a közlekedés, a szolgáltatások tartoznak feladatkörébe. Olyan ágazatok ezek, amellyel a lakosság mindennap találkozik, dicséri vagy bírálja őket. Mivel is kezdhette működését, jut eszembe. Mielőtt a kérdést szóba önteném, maga adja meg rá a választ. — Munkatársaimmal együtt az első dolgunk az volt, hogy alapos felmérést végezzünk —• tájékoztat. — Megállapítottuk, hogy 23 700 négyzetméter összterületű üzlet és vendéglátó- ipari létesítmény hiányzik. A választási program szerint ebben a megbízatási időszakban csak 17 000 négyzet- méternyi épül. A többit a következő ötéves tervidőszakban igyekszünk majd felépíteni. Egyébként a Jedno- ta Fogyasztási Szövetkezet még eb- Den az ötéves tervidőszakban egy 36 millió korona értékű áruházat éDít Vágsellyén (Sala) és hat kisebb kereskedelmi létesítményt a járás különböző helyein. A Z-akcióban felépülő üzletek értéke mintegy 36 millió korona lesz. Senki sem zavar beszélgetésünkben, mégis úgy veszem észre, hogy zavarban van. Egyrészt talán azért, mert nemrég tért vissza hosszabb beteg- szabadságról, másrészt, amint azt maga is mondta, először ül négy- szemközt újságíróval. Így aztán egy- egy hosszabb hallgatás után nekem kell feltennem az újabb kérdést. — Az idegenforgalomnak a járásban nincs nagyobb jelentősége. — Ezt nem mondanám. Deákin (Dia- kovce) szép termálfürdőnk van. amely iránt országos viszonylatban is nagy az érdeklődés. Két nagy és két gyermekmedence van ott. Ha terveinket valóra váltjuk, az év végére 200 embert el is tudunk szállásolni, s természetesen sátorozásra is van lehetőség. A Vince-erdőben is 62 fokos termálvízre bukkantunk. A tervek szerint üdülőközpontot létesítünk ott is. Az előkészítő munkálatok már folynak, és ha minden jól megy, az első medence már jövőre elkészül. A Vince-erdőben 2000-ig 25 000 ember szamára akarunk üdülőközpontot építeni. Nagy lehetőséget nyit előttünk a Vágón épülő víztároló, amely további négy üdülőközpont kiépítését teszi majd lehetővé. — ön nemcsak funkcionárius, hanem édesanya, feleség, egyszóval háziasszony is. Hogyan tudja mindezt összhangba hozni? Rám emeli haragosnak látszó tekintetét, mintha csak azt akarna mondani, mire jó ez a kérdés. Aztán mosoly ül az arcára és a tőle megszokott nyugodtsággal igyekszik kíváncsiságomat kielégíteni. — Reggel elkészítem a reggelit, aztán sietek munkába. Útközben sorba veszem, mi is vár aznap rám. Munka után főzés, mosás, olvasás, tv-né- zés, ha nincs aznap este gyűlésem. Hogy őszinte legyek, a házimunkában a férjem, két gyermekem is segít. Hetente ey-két napra édesanyám is eljön hozzánk. Egyszóval megértők velem szemben. Azt mondhatom, hogy szerencsés asszony vagyok. Elhallgat. Magában talán azt latolgatja, hogy mi mindent kérdezek még tőle. Hogy teljes legyen a róla alkotott kép, még azt is el kell mondani, hogy a városi pártbizottságnak, a Nöszövetség járási bizottságának a tagja, a járási szakszervezeti szövetségben a munkajogi bizottság elnöke. Van tehát elfoglaltsága éppen elég, jól be kell osztania idejét, hogy minden feladatát a lehető legjobban teljesítse. Nem öntelt. Az elért eredményeket az egész kollektíva sikerének tekinti. — Szeretném becsülettel megállni helyemet — mondja búcsúzóul. — Igyekszem nem gondolni arra, hogy nő vagyok, hanem hogy egy a többi vezető beosztású dolgozó közül. A kollégák megbíznak bennem, s ez jobban növeli az önbizalmamat, mert érzem, hogy sem itt, sem otthon nem vagyok egyedül. Hát így élek és dolgozom. NÉMETH JÁNOS ÍGY ÉLEK ÉS DOLGOZOM V
