Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 2. szám
r A nyelvművelés célja, tartalma nem örök és változatlan, hanem idő és hely függvénye; mindig az adott társadalom szükségletei határozzák meg legidőszerűbb feladatait. A magyar nyelvművelés feladatai is változtak az idők során. A múlt század első felében a nyelvújítás, a nyelvbővítés volt- a legfőbb feladat, hogy gazdagabb nyelvünk segítségével bekapcsolódhassunk az európai kultúra és tudomány fejlődésébe. A század második felében a nyelvújítás túlzásait nyesegeti a nyelvművelődés, s egyszersmind igyekszik visszavezetni az elfajuló nyelvhasználatot a természetes népnyelvhez. A századforduló után az idegenszerűségek elleni küzdelem volt a nyelvművelés vállalt és időszerű feladata. * * * Hogy a nyelvművelés általánosan érvényes értelmezéséhez, megfogalmazásához eljussunk, a nyelv alapvető funkciójából kell kiindulnunk. A nyelv alapvető feladata a gondolatközlés, a kapcsolat létesítése ember és ember között. A kapcsolat- teremtésnek, gondolatközlésnek (kommunikációnak) három tényezője van: a beszélő (író), a hallgató (olvasó) és a kapcsolatlétesítő közeg, eszköz, a nyelv. A nyelvművelés feladata az, hogy elősegítse a kapcsolatteremtés, a kommunikáció zavartalanságát, pontosságát, felfedje a zavar okát, s gondoskodjék a hiba kiküszöböléséről, megszüntetéséről. Ha egy szerkezet, műszer nem működik megfelelően, a hibát vagy a szerkezetben, vagy használójában kell keresnünk. Ez a megállapítás érvényes a nyelv működésére, a beszédtevékenységre is. Ezek szerint a nyelvi hiba lehet magában a nyelvben, de lehet a nyelvet használó emberben, elsősorban a beszélőben (íróban), másodsorban a hallgatóban (olvasóban). Következésképpen a nyelvművelő tevékenység is kétarcú, egyrészt magára a nyelvre, másrészt az emberre irányul. A nyelvművelés feladata a nyelvre vonatkozóan háromféle lehet. Konkrét felmérés alapján megállapítja az élő nyelvszokást a nyelvi jelenségek formájára (hangalakjára), jelentésére és stiláris értékére vonatkozólag. Ez a felmérés, megállapítás elsősorban a köznyelvi nyelvhasználatra szorítkozik, amely a mindenkori norma, a helyesség alapja, de magában foglalja a más nyelvi rétegeknek a köznyelvvel érintkező részét is. Továbbmenve: feladata a nyelvművelésnek az is, hogy értékelje, megítélje az újonnan keletkezett nyelvi jelenségeket illetőleg az azonos funkciójú, egymás mellett élő nyelvi formákat a norma szempontjából. Az értékelés arra vonatkozik, szükség van-e rá, jelent-e újat, többletet nyelvünkben, bele- illik-e nyelvünk rendszerébe, továbbá: van-e remény rá, hogy általános használatúvá, köznyelvivé váljon. Ehhez képest alakítja ki állásfoglalását: károsnak, szükségtelennek, tűrhetőnek, szükségesnek vagy fontosnak ítélve az új jelenséget, elterjedését, elterjesztését akadályozza, tiltja vagy éppen elősegíti, javasolja, esetleg a maga szűkebb területén használva elfogadja. Fontos feladata a nyelvre irányuló nyelvművelő munkának a nyelvi bővítés, a mutatkozó hiányok pótlása. A magyar nyelvújítás korában ez volt nyelv- művelésünk legfőbb feladata, de bizonyos fokú nyelvbővítésre, új nyelvi formák alkotására, mindig szükség van. A társadalom változásával, fejlődésével, anyagi és szellemi világunk bővülésével együtt kell járni szókincsünk gazdagodásának, bővülésének is. Ez a bővülés [vagy tudatos tevékenység folytán bővítés) történhet más nyelvekből, saját nyelvünk nem köznyelvi rétegéből, a régi nyelvből, de alkothatunk új szavakat a meglevő köznyelvi szókincsből is ösz- szetétel, képzés stb. útján. (Napjainkban világszerte általános az intézményneveknek betűszóval való rövidítése, megjelölése, valamint az új fogalmak — például orvosságok — mozaikszóval való megnevezése.) Nemcsak szavakkal, hanem egyéb nyelvi jelenségekkel is gazdagíthatjuk a köznyelvet. A nyelvjárások gazdag hanglejtésformáiból vagy szólásanyagából ma is gazdagíthatjuk, színesíthetjük szegényesebb köz- és irodalmi nyelvünket. A most vázolt tevékenység a nyelvművelés alapvető feladata. Tulajdonképpen futurológia, nyelvi vonatkozásban: milyen legyen, milyen lehet a jövő (a holnap vagy a távolabbi jövő) nyelve, nyelvhasználata. A nyelvi tervezés kiterjed nyelvünk, nyelv- használatunk minden részletére: hangrendszerünkre, szókincsünkre, a szavak egymáshoz való kapcsolódására kisebb vagy nagyobb szövegegységek megszerkesztésére, de helyesírásunk, kiejtésürifc alakítására, szabályai megfogalmazására is. Ha majd részletesebben beszélünk a nyelvi tervezés módszeréről, lehetőségeiről, az is kiderül, hogy minden igazán jó nyelvművelő tevékenység, állásfoglalás eddig is tulajdonképpen nyelvi tervezés volt. Hadd idézzek egy régi, de jó példát. Erdélyi János kifogásolta Arany írásaiban a keresel, nézel „szabálytalan“ formákat: A keres és a néz nem ikes ige! Mire Arany: legyen meggyőződve kegyed, hogy bár nem küzdöttem is a nyelvért, tudom tisztelni annak szabályait, és sokkal többet foglalkozom velők, mint némely ember gondolná; de más. részről a költeményeket nem szoktam nyelvtani gyakorlatnak tekinteni, sőt oly merész reményeim vannak, hogy lesz idő, mikor az euphonia kedvéért engedni kell a nyelvtan merevségének, s versben legalább nem írjuk: keressz, nézsz stb., s egyéb nyelvtörő szabályosságokat. Nem részletezem, csak jelzem: a „helyes“ forma nehezen ejthető, a jó hangzás, a kiejthetőség igen fontos. Arany szerint jó volna, ha a jelen példákban efelé fejlődne a nyelv. Ügy történt. # * * A nyelvművelődés a múltban elsősorban a nyelv pallérozására, gazdagítására, csinosítására, majd tisztogatására, védelmére vonatkozott. Köznyelvünk azonban mára szinte minden tekintetben teljesen kialakult, nyelvtani szerkezete megszilárdult, szókincsében a legtöbb esetben világosan elkülönülnek a köznyelvi elemek egyéb nyelvi rétegek szavaitól. Az állandó fejlődés, változás persze szükségessé tesz - bizonyos beavatkozást a nyelv életébe minden korban. De a valóság ma már az, hogy a nyelvhasználat során mutatkozó hibák többsége (amely a gondolatközlés zavartalanságát gátolja) nem a nyelv, hanem a nyelvet használó ember hibája. A beszélő és hallgató közti tökéletes kapcsolat létrejövésének, a kommunikáció zavartalanságának alapvető akadálya az, hogy a beszélő (író) nem válogat megfelelően a rendelkezésére álló nyelvi eszközök között, s ennek következtében a hallgató (olvasó) nehezen érti, nem érti, félreérti a közleményt. A nyelvi forma nem megfelelő kiválasztása által okozott zavar lehet értelmi szintű. De az is a kapcsolat, a kommunikáció lényegéhez tartozik, hogy milyen érzelmi hatást vált ki a hallgatóban a beszélő által kiválasztott nyelvi forma. Hibás a választás, ha a nyelvi jel a beszélő szándéka, akarata ellenére humoros hatást kelt a hallgatóban, vagy megfordítva: az egészen más célú és jellegű (bizalmas, családias vagy ünnepélyes) közlemény száraz, szakmai, hiva- taloskodó lesz a nyelvi forma helytelen megválasztása következtében. Ezeknek a hibáknak a nyelvi forma helytelen megválasztásának oka az, hogy a beszélő (író) nyelvismerete, nyelvi műveltsége hiányos. De meghatározó szerepe van a másik ember, a hallgató nyelvi műveltségének is. Ha itt hiba van, még olyankor is zavar lehet a kapcsolatban, ha a beszélő hibátlanul válogat a nyelvi formák között. A beszélő és hallgató közti zavartalan kapcsolat ideális feltétele az azonos nyelvi műveltség. De a beszélő (író) elősegítheti a kapcsolat, a kommunikáció eredményességét azáltal is. hogy a nyelvi eszközök kiválasztásában alkalmazkodik a hallgató (olvasó) ismereteihez, nyelvi műveltségéhez: ehhez képest, erre való tekintettel is válogat az ismert vagy kevésbé ismert szavak, kifejezések között, szerkeszt könnyen áttekinthető vagy bonyolultabb mondatokat, tagol, ismétel, magyaráz, foglal össze bizonyos részeket stb. A nyelvművelés feladata az emberre, a beszélőre és hallgatóra (íróra és olvasóra) nézve ugyancsak többféle. Anyanyelvűnk ismeretének minél magasabb fokú és szélesebb körű elsajátíttatása. Az általános nyelvi műveltséghez nemcsak a mai köznyelv ismerete tartozik hozzá, hanem irodalmi nyelvünk, nyelvjárásaink, sőt régi nyelvünk ismerete is. Meg kell tanítani a beszélők széles rétegeit arra, hogyan foglaljanak állást a nyelvben felbukkanó jelenségekkel kapcsolatosan. Hogyan nézzék, értékeljék a nyelvi változásokat, mi az állásfoglalás alapja, mi a nyelvi helyesség vagy helytelenség megítélésének módja. ' Be kell vinni a köztudatba és a gyakorlatba a „pozitív nyelvművelés“-t, a kifogástalan, példamutató, szép írásművek megismerését, megismertetését; ezek állandó olvasása erősíti a nyelvérzéket, segíti a nyelvhasználat magasabb fokra emelésében. * * * Nyelvművelésünk imént vázolt szemléletét én emberközpontúnak szoktam nevezni, a régebbi nyelvközpontúval szemben. Emberközpontú két szempontból is. Először: a nyelvi jelenségeket a nyelvet beszélő ember, a társadalom érdeke, célja szempontjából nézzük; á társadalmi hasznosság, felhasználhatóság dönt a helyes és helytelen, a jó és a rossz kérdésében, következésképpen abban, hogy a keletkező, jelentkező újat támogatjuk, tűrjük vagy tiltjuk. Másodszor: a nyelvművelés tárgya nemcsak, sőt manapság főként nem a nyelv, hanem az ember. Legalábbis így kellene lennie. Hogy régen nem így volt, azt a mostani vázlatos áttekintésben nincs módunkban tüzetesen bizonyítani. De talán mutatja a változást egy két adat, megjegyzés. Érdemes összehasonlítanunk két értelmező szótárunk véleményét, meghatározását a nyelvművelésről. Cuczo?-Fogarasi szerint a nyelvművelés Általán nyelvet illető működés, mely által az minél gazdagabbá, az érzések, gondolatok és fogalmak szabatos kifejezésére alkalmasabbá, hajlékonyabbá, csinosabbá, szebbé, hibátlanná, tisztává leszen. A magyar nyelv értelmező szótára már a nyelvi műveltség terjesztését is a nyelvművelés szerves részének tartja. A nyelvművelés Az alkalmazott nyelv- tudományoknak az az ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével, a nyelv egészséges fejlődését igyekszik biztosítani. Az emberközpontúság kifejezés nem olyan régóta, s nem is gyakran szerepel a nyelvműveléssel kapcsolatban. (L. Kovalovszky Miklós: Nyelvfejlődés, nyelvhelyesség 32.) De maga a fogalom más megnevezéssel, körülírással többször is jelentkezik, mint nyelvművelődésünk jellegzetes vonása. Meggyőződésem, hogy a mi nyelvművelésünk legalább annyira emberművelés, mint nyelvművelés. E nézetemet egyik kiváló kritikusunk, Németh G. Béla is oszfja, aki egyik régebbi munkám kapcsán így összegezte véleményét: A mai nyelvművelés nem is nyelvművelés a szó hagyományos értelmében, hanem nyelvi népművelés. A régi nyelvművelő munkája rendszerint két tevékenységre korlátozódott: ostoroita a hibásat, javaslattal (új szóval, fordulat formával) állt elő a hibák kiküszöbölésére. A mai viszont emellett, sőt ez előtt, igyekszik bevezetni, járatossá tenni a nyelv sajátos logikájában, sajátos szellemében a hallgatót, az olvasót, hogy aztán a maga lábára állítsa a nyelvi eszmélkedés és ítélet területén. Az elmondottak és idézettek — úgy gondolom — megokolttá teszik — bővebb kifejtés nélkül is — hogy nyelvművelésünk mai szemléletére nézve az emberközpontú jelzőt használjuk. No persze azt is hozzá kell tenni, hogy mindezt gyakorlati munkánkból vontuk el, s az elmélet kifejtése még nem zárkózott fel a gyakorlathoz. Ami talán nem is olyan nagy baj, pontosabbán szólva: fordítva rosszabb lenne. Egy kiagyalt elmélet esetében tudniillik. (Megjelent az Elet és Irodalom tavalyi 32. számában) Gondolatoka nyelvről A nyeilv ősi fája nemzedékről nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit az ősi múlt mély termőföldjébe bocsátja, de gazdag ékű koronája a tiszta magasságok felé növekedik. Becsüljük meg és gyönyörködjünk a frissen fakadó lombok üde szépségében. Ezeken át lélegzik a fa, és ha lehull a levél, új élet sarjad belőle. Így tart ez az örök körforgás az évezredes fa egészséges vérkeringésében. Messük le mellőle a fattyúhajtásokat, irtsuk ki a káros és kóros élősdiekét, de óvakodjunk, meg ne sértsük buzgőságunkban az ősfa nemes szövetét és szerteágazó finom hajszál- gyökereit. (Halász Gyula) * * * Minden jó mondat egy csiszolás azon, amivé az emberiség válhat. (A hatásos rossz mondat: karcolás.) A jó mondat természetesen nem más, mint egy jó gondolat megcáfolhatatlannak tetsző, telitalálatszerű előadása. A jó mondat így örök nevelő. (Illyés Gyula) * # * Minden rossz mondat törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni. (Babits Mihály) 9 X Borzi László felvétele
