Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-26 / 9. szám

1978. II. 28. ezer akciót rendeznek, ame- * lyeknek célja az ifjúság öntu­datosságra, szocialista hazafi­asságra, proletár internaciona­lizmusra, a párt politikája iránti elkötelezettségre való nevelése. — Ugyanakkor tag­jaink harci kiképzését sem ha­nyagolhatjuk el — utal ven­déglátóm a munkaidő utáni, évente legalább 90 órát kitevő gyakorlatozásra. Érthető, hogy ezt az önfeláldozó igyekezetei Husák elvtárs a XV. pártkong­resszuson nagyra értékelte és a párt vezetősége nevében megígérte, a milíciát tovább­ra is tevékenységének megfe­lelő támogatásban kívánja ré­szesíteni. — A párt ütőerejét természete­sen szoros kapcsolatok fűzik a néphadsereghez és a Nem­zetbiztonsági Testülethez. Ez az évről évre elmélyülő, ma már megállapodások alapján szabályozott együttműködés a válságos' években lehetővé tet­te az ellenséges erők felszá- nfcilását. De a honvédelmi szervezetek ezt megelőzően is, már 1948 februárja óta lehető­ségeikhez mérten támogatják egymást. Novák elvtárs elmondja, hogy a szocialista országok néphatalmi szerveivel, közöt­tük a Magyar Munkásőrséggel is szoros kapcsolatot tartanak fenn. Ez utóbbinak a megszer­vezésében is részt vettek. Azó­ta folyik köztük a rendszeres tapasztalatcsere. Eredményes együttműködésük nemcsak or­szágos, hanem kerületi és já­rási szinten, sőt közös állam­határainkon is megnyilvánul. A JÖVÖ A XV. pártkongresszus hatá­rozata törvény számunkra. A feladatok teljesítésére konk­rét tervet dolgoztunk ki, ame­lyet igyekszünk hiánytalanul teljesíteni, hogy a XVI. párt- kongresszuson a népi milícia munkája színvonalának továb­bi emelkedéséről számolhas­sunk be — folytatja Novák elvtárs, majd elmondja, hogy a terv szerint nagyobb egy­ségeket képezve készülnek fel hazánk védelmére. Ennek a feladatnak a teljesítése és a milicisták politikai-ideológiai nevelése igényes, de teljesít­hető feladat. Az ifjúmunkások, a mesterek, a mezőgazdasági üzemek dolgozói, akárcsak a múltban, ma sem vonják ki magukat kötelességeik teljesí­tése alól. Nem élnek vissza a bizalommal. Ezt bizonyítják a népi milíciának a Győzelmes Február 30. évfordulójával kapcsolatos értékes kötelezett­ségvállalásai is, amelyeknek alapján tagjai politikai kam­pányokban vesznek részt, agi- tációs munkát fejtenek 'ki, hogy megmagyarázzák a testü­letük küldetését, s rávilágít­sanak a három évtized előtti események okaira. — Elvünk, hogy megismer­tessük a fiatalokat a tanulsá­gos múlttal és olyan szellem­ben neveljük őket, hogy ha majd elérkezik az ideje, min­den tekintetben felvértezve lépjenek a helyünkbe — fejezi be a beszélgetést Miroslav No­vák elvtárs. KARDOS MARTA Az ágcsernyői (Cierna nad Tisou) átrakóállomás népi milícia egysége a harci és politikai felké­szülésben elért eredményekért megkapta Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést. A terebesi (Trebisov) járásban a legrégibb egységek közé tartozik. Tagjai a Februári Győzelem 30. évfor­dulója tiszteletére értékes felajánlást tettek, többek között vállalták, hogy társadalmi munkában 752 órát dolgoznak le. Képünkön: az egység gyakorlat közben (A. Hascák felvétele) Gyár egyik karbantartó cso­portjának a vezetője, az üzemi egység felderítő szakaszának a parancsnoka térképrajzolás­sal bajlódik. A megadott uta­sítások alapján a képzeletbeli ellenség állásait rajzolja be térképére. — A tanfolyam végén érté­kelik a munkát. Nem szeret­nék leégni. Mit mondanék két gyermekemnek, akik az idén érettségiznek és főiskolára ké­szülnek? — fűzi hozzá magya­rázatként. Kezében olyan ügyesen mo­zog a körző és a vonalzó, mint a műhelyben a franciakulcs vagy a csavarhúzó. Húsz éve tagja az üzemi egységnek, több éve a felderítő szakasz parancsnoka. A nyolcadik pártalapszervezetben az idén harmadszor választották meg elnöknek. A szakágazati mi­nisztérium legjobb dolgozója jelvény viselője. A munkában élen jár, és itt sem akar lema­radni. — A tanfolyam hallgatói fegyelmezettek, sohasem kell őket a tanulásra ösztönözni, sőt, egyeseket fékezni kell — jegyzi meg Svätopluk Stavino- ha, a tanfolyam parancsnoka. — A közelmúltban új épületbe költöztünk, kedvezőbbek let­tek a feltételek. A terep ren­dezetlensége miatt azonban naponta dagasztjuk a sarat. Ügy gondolom, senki sem tartja majd dicsekvésnek, ha elmondom, hogy a katonai fő­iskola parancsnoksága a népi milícia tagjait példaképül ál­lítja a főiskola hallgatói elé — veszi át a szót Oldfich Vincker rendőrőrnagy, a tan­folyam parancsnokhelyettese. — Az igazsághoz tartozik, hogy mi is megkaptunk tő­lük minden támogatást, segít­séget, legyen az műszaki be­rendezés, film vagy más szük­séges eszköz. Szívesen maradnék még ve­lük, de amint a parancsnok mondja, pihenniük kell, hogy holnapra erőt gyűjtsenek, jól felkészülhessenek a vizsgákra. Mire e sorok nyomdafestéket látnak, a legtöbbjük már újra ott áll a munkapad mellett. Helyükre újak jönnek, ugyan­azzal a céllal: a februári ha­gyományok szellemében to­vább növelni a népi milícia harci és politikai felkészültsé­gét. Az ide kerülő emberek ön­ként öltötték magukra a párt katonáinak egyenruháját, s ezt kellően tudatosítják is. Igye­keznek fegyvereik mestereivé válni, de ugyanakkor ügyelnek arra, hogy odahaza a termelő- munkában is az élen járja­nak. Elmondható róluk, épp­úgy, mint a népi milícia min­den egyes . tagjáról, hogy ná­luk a meggyőződés kitartással és szorgalommal párosul. NÉMETH JÄNOS Ondrej Polomskij már nyugdíjas, mégis régi munkahe­lyén, a Slavoáovcei Papírgyárban, illetve az üzemi klub épületében találtam meg. Aznap ott gyakorolt, a Győ­zelmes Február, 30. évfordulójának ünnepségeire készült az 1950-ben alakult tizennégy tagú üzemi fúvószenekar. Mozgalmi indulók dallama fogadott az udvaron. Meg­vártam, míg véget ér a próba. Csak aztán ismerkedtünk meg Polomsky elvtárssal. Leemelte nyakából a hatalmas réztrombitát, megtörölgette homlokát. — Már csak néhányan maradtunk az alapító tagok közül a zenekarban — tájékoztat. — Én magam már lassan huszonnyolc éve fújom ezt a trombitát, egyelőre nehezen tudnék tőle megválni. Míg bírom, hű maradok hozzá, mert a szórakozáson kívül a forradalmi emléke­ket is felidézi bennem. — Akkor éppen jókor jöttünk — vágok a szavába. — Mert bennünket ezek érdekelnének. Közel félévszázad távlatából elevenítgeti a vidékkel, a gyárral, a szakszervezetben, a pártban és a milíciá­ban végzett tevékenységével összefüggő emlékeit. Fi­gyelmünk a februári eseményekre irányul. — Nálunk a gyárban már jóval 1948 februárja előtt mozgalmas napokat éltünk. Egy hónappal korábban a CSKP KB összehívott bennünket, az ország jelentősebb gyáraiban, üzemeiben működő pártbizottságok és üzemi szakszervezeti bizottságok elnökeit Prágába. Ott tájékoz­tattak a demokraták és más burzsoá pártbeliek mun­kásellenes spekulációiról. A mi gyárunkban több gyű­lést rendeztünk, ezeken tájékoztattuk a dolgozókat a kialakult helyzetről, a tennivalókról. Az egyik ilyen gyűlésen Pavol Potocnft, a pártbizottság elnökét és en­gem, mint a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üze­mi bizottságának elnökét küldöttként választottak az üzemi szakszervezeti tanácsok országos kongresszusára. Február 21-én, egy szombati napon indultunk el a fő­városba. Sok barát, ismerős találkozott a vonatban. Szin­te megállás nélkül folyt a lelkes beszélgetés, vitatkozás az országban zajló eseményekről. A prágai Ipari Palota öreg kiállítási csarnokában közel nyolcezer küldött jött össze. Nemcsak kommunisták. Főleg munkások, tisztség- viselők, de más pártok képviselői is. A kongresszuson, annak szünetében is arról folyt a beszéd, hogy egysége­sen kell fellépnünk a reakció ellen. — Milyen élményeket szerzett ezen a kongresszuson? — kérdezem. — Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy személye­sen tapasztalhattam azt a forró, igazán őszinte forra­dalmi hangulatot, ami ott uralkodott. Az elnökségi asz­talhoz közel ültünk. Előbb Zápotock^ elvtárs mondta el, mi célból jöttünk össze. Néhány mondata után kiéreztük ennek a kongresszusnak történelmi jelentőségét. Majd Gottwald elvtárs szólt hozzánk. Régi ismerősünk, bará­tunk, aki gyakran járt Gömörben, lelkesített, harcra bá­torított bennünket. Annak idején a pelsőci [Plesivecj konferencián is, amikor a mi gyárunk sorsáról is szó volt, helyes utat mutatott. A kongresszuson a küldöttek igyekeztek feljegyezni minden szavát. Lelkesen követel­tük a kormány lemondását és megfogadtuk a tanácso­kat, mit kell tennünk hazatérésünk után. Mindannyian jól tudjuk, ennek a kongresszusnak a küldöttei annak tudatában tértek haza, hogy a munkás­osztály becsületes ügye jő kezekben van, és az adott utasításoknak megfelelően kell eljárni, sztrájkokat szer­vezni, munkásmilíciát alakítani a gyárak, üzemek vé­delmére. — Mi először a gyárunkban, majd Gömörhorkán és másutt is tájékoztattuk munkástársainkat, hogy miről van szó — folytatja Polomskf elvtárs. — Elég tapaszta­latot szereztünk ahhoz, hogy megfontoltan, helyesen cselekedjünk. A sztrájk ideje alatt a gyár udvarán tar­tózkodtunk. A gépek közül csak azokat járattuk, ame­lyek folyamatosan működtek. Persze üres járatban. Tud­tuk jól, a gyár már tulajdonképpen a hiténk, a munká­soké, nem szabad megengedni, hogy valami is tönkre­menjen. Többen az éjszakát is a gyárban töltöttük. A rádió állandóan szólt, megszakítás nélkül sugározta a híreket. Felragyogott az arcunk, amikor beolvasták: győzött a kommunista párt, a munkásosztály, Bene§ köz- társasági elnök elfogadta a kormány lemondását, s Kle- ment Gottwald elvtársat bízta meg az új kormány meg­alakításával ... Ezt követően beöltöztünk a munkásmilí­cia akkori egyenruhájába és fegyverrel a vállunkon éj­jel-nappal védelmeztük a gyárat. Polomskí elvtárs megemlíti Ján Breuer, Pavol Potee­ns, Ondrej Kovác, Ján Németh, Ondrej Stefanko, Ondrej Hanáőík, Ján Tomasík nevét, akik kezdettől fogva a gyári milícia tagjai. « — Ján TomaSík már csaknem negyedszázada parancs­noka egységünknek — jegyzi meg Polomsky elvtárs, majd mosolyogva folytatja. — Az üzemi szakszervezeti bizottság elnöki tisztségét pedig Tomasík elvtárs fele­sége, Magduska látja el. Jól választottunk, mindketten becsülettel ápolják velünk együtt a forradalmi harcok és a Győzelmes Február örökét. ★ Közel harminc esztendő telt el az emlékezetes feb­ruári események óta, az üzemi szakszervezeti bizottság akkori elnöke, Ondrej Polomsky elvtárs még ma is gyakran ellátogat a gyárba, elbeszélget a munkásokkal, a jelenlegi tisztségviselőkkel. Általában elégedett mo­sollyal az arcán távozik volt munkahelyéről. Mert tud­ja, a gyárban ma is jó kezekben van a dolgozók ügye. KULIK GELLÉRT MIELŐTT A GYŐZELEM MEGSZÜLETETT Sokan éjfélig is tanulnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom