Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-12 / 7. szám
1S78. It It N egyvenhat fénykép, negyvenhat arc. Harmincöt diák és tizenegy tanár arca, ezüstös keretben, nagymegyeri pedagógus barátom, Molnár János szobájának falán. Az arcok, a magas homlokok fölött ez olvasható: A Komárnoi Magyar Gymnázium 1950—51-ben érettségizett növendékei. Zömükben azok, akik magyarországi iskolákból jöttek vissza, és itthon akartak érettségizni, amikor hírét vették, hogy Komáromban, elsőként az országban, megnyílik a magyar tanítási nyelvű gimnázium. Negyvenhat arc. Vajon mi volt mögöttük akkor, amikor ezek a fényképek készültek? Van-e emlékezet, amely úgy tudna visszanyúlni, hogy árnyaltan idézné föl a nagy tervek, álmok, szándékok, rendíthetetlen hitek, a lélek kitágulásának, az anyanyelv fölszabadulásának idejét? Emlékek buknak elő, János barátom emlékezik, ahogy nézzük az arcokat. Tetszés szerint emelek ki neveket a sorból: Bóna László elektromérnök a fővárosban, Paksi Zoltán orvos Zselí- zen, Lengyelfalusi Miklós, az osztály elnöke, tanár Párkányban, Rigó Mária Tallóson, Cigány Iván állatorvos Bodrogszerdahelyen, Kurucz András gépészmérnök a komáromi hajógyárban. Keresni . kell, ki nem végzett egyetemet, főiskolát. Micsoda erő, milyen szép erő hajthatta friss szelekben ébredő, nyiladozó tájegységeinkből ezeket a fiatalokat Komáromba, Komáromban és a felsőbb iskolákban! Tudtunk-e, tudunk-e mi, akik a háború után születtünk, úgy tanulni, úgy akarni, ahogy ők, az elsők? Olyan magasra fölfutni és mégis a földön maradni, embernek, építőnek, hűnek akkor is, ha messzire mentünk, a szülőföldhöz? Más fog, másnak kell majd válaszolni ezekre a kérdésekre, aki ma még talán mesét hallgat a legkisebbik fiúról. Telik a szoba meleg emlékekkel. Jólesik a hideg Szilváni. Szállnak a pohárban, mélyből a gyöngyök. János barátom a tanárokról beszél, akik ma is a gimnáziumban tanítanak, aztán azokról, akik másutt dolgoznak, vagy nyugdíjba mentek, vagy már csak az emlékekben élnek szép életet. Idézném őt és hosszabban, akikkel találkoztam e riport ügyében, ha nem szorítana a hely. Félek, a temérdek anyagból így is sok minden kimarad, amit el szerettem volna, el kellett volna mondani erről a nagy múltú iskoláról, az egykori bencés gimnáziumról, amelyet 1649-ben alapítottak, amelynek termeiből annyi tehetséges, tudós ember indult az elmúlt századokban. Amely a nép Februári Győzelme után, 1950-ben nyílt meg újra. ötéves szünet ért véget, s megkezdődött, illetve folytatódott az oktatás, magyar nyelven, immár egy új típusú, szerkezetében és szellemében szocialista iskolában. XXX Dr. Miklós Elemér igazgatóhelyettes Csiliznyárádon született, huszonöt éves volt, amikor tanítani kezdett. Budapesten végzett jogot, később több tantárgyból szerzett tanári képesítést. —' Amikor hazajöttünk, szinte betaszítottak az osztályba. Nem számított, hogy nem vagyunk pedagógusok. Az volt a fontos, egyúttal feltétel: legyen főiskolai végzettségünk. Tanerőkre volt szükség, hogy megindulhasson a gimnázium. Atéreztük a helyzetet, tudtuk, sok múlik rajtunk. Csupán két szakképzett tanár volt, Horváth József és Horváthné Gódány Júlia. Maradtam én is, mert vonzott a pálya, emberekkel kell majd dolgoznom itt is. Kezdetben földrajzot, pszichológiát, németet tanítottam, a mai napig összesen tizennyolc tantárgyat. Hozzánőttem ehhez az iskolához, az épülethez. Itt váltam hivatásos pedagógussá. Nem bántam meg. — Hogyan emlékezik vissza ez első diákokra? — Dél-Szlovákia minden részéből jöttek, és nagyon akartak tanulni. Egyik-másik idősebb volt, mint mi tanárok: Megtörtént, hogy összetévesztettek bennünket, megkérdezték, te is ide jársz. Saját zenekara volt az iskolának, együtt szórakoztunk, táncoltunk. Baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, ugyanakkor tisztelettudók voltak ezek a diákok. Együtt voltunk a munkában is, szinte maguktól mentek a dolgok, pedig eleinte sok nehézséggel kellett megküzdeni, hiszen mi is kezdők voltunk. £n mindig csodáltam a keleti tanulókat, hogy olyan messziről eljöttek és beilleszkedtek a környezetbe, aztán visszamentek a szülőföldiükre. Legszebb emlékeim: a 15—20—25 éves érettségi találkozók. Öröm látni, volt Atéreztük a helyzetet diákjaink mennyire ragaszkodnak az iskolához. Hallgatom Miklós Elemért, közben eszembe jutnak a tablók, amelyeket a folyosókon láttam. Arcok, arcok, arcok. Hány nemzedék érkezett s — emberré érlelő esztendők után — hullámzott tova, kietlen partokon is életet teremteni. A jubileumi évkönyvben olvasom, amelyet az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából adtak ki, hogy az addig végzett 2012 tanuló közül „1822 tanulónk sorsáról sikerült többé-kevésbé pontos adatot szereznünk. Ebből 914 tanuló szerzett főiskolai végzettséget“, nem számítva azokat, akik munkájuk mellett, levelező tagozaton tanultak tovább. De nemcsak a diplomásokról beszél az évkönyv, hanem mindazokról, „akik egyetemi végzettség nélkül felelősségteljes munkát végeznek, vagy állást töltenek be". A mostani harminctagú tantestületben tizenkét- * ten vannak, akik egykor itt érettségiztek. Egyikük Dobai János magyar —történelem szakos tanár, a komáromi amatőr színjátszó együttes lelkes tagja; van egy csoportja az iskolában, de most „megálltak“, mert nincs darab, amit előadhatnának. — ötvenkettőben végeztem itt. Nem tudom kifejezni, milyen érzés tanítani ebben az iskolában, amelyben tanultam. Annyira felemelő. Amit ettől az iskolától kaptunk, kötelez: jő munkára, hogy nemes magvakat hintsünk el. Ezért az, hogy valami közös ügy, nem blöff nálunk. Van az évkönyvben egy fejezet, Visszaemlékezések a címe. Tőzsér Árpád írásából idézek: „ ... minket akkoriban nemcsak az »alma mater« táplált (s hogy táplált, tisztelet és köszönet érte egykori s mai neves tanárainak, Turczel Lajosnak, Horváth Józsefnek, Czókoly Bélának és Jó emlékeket őrzök másoknak), de tápláltuk mi magunkat is ... Alma materünk engem nem romantikus múltba nézésre, hanem az irodalomból következő felelősség- vállalásra, a kortárs irodalom elkötelező eszméire tanított meg... a komáromi magyar gimnázium egy időben műhely is volt, a szlovákiai magyar irodalom műhelye.“ Dr. Horváth István 1960-ig volt a gimnázium tanára, most a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson tanít, az idegen nyelvek tanszékének vezetője. Húsz évig volt törvényszéki tolmács, öt nyelven beszél. A nagymihályi járásban született, felesége a dunaszer- dahelyiben. A gimnázium kötötte egybe sorsukat. — Mindketten Komáromban kezdtünk tanítani, én előbb a szlovák gimnáziumban. A magyarban, amelynek igazgatóhelyettese lettem, szlovákot és oroszt tanítottam. Jó emlékeket őrzök a komáromi évekből. A diákok szorgalmasak voltak, akartak tanulni. Mondhatom, életem legboldogabb pillanata, amikor odakerültem. ? Horváth József igazgató élete, akárcsak a Miklós Eleméré, egybeforrott az iskolával. — Nem tudok elfogulatlanul emlékezni, mert annak idején itt jártam gimnáziumba, és amikor az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen elvégeztem a magyar—latin szakot, akaratlanul is eljöttem ide, pedig már volt állásom, Győrben. 1950 nyarán beszéltem Kocsis László igazgatóval, ő mondta, hogy megnyílik a magyar gimnázium is, maradjak. Szeptember 7-én táviratot kaptam, 8-án Komáromban voltam. Ezen a napon kezdődött pályafutásom. Az első éveket hőskornak szoktam nevezni, mert csak tanár volt és tanuló, se tankönyv, se tanterv. Meg aztán azért is, mert a vegyes összetételű közösIzgultunk értük ségben egy volt közös: a nagy akarás. Célunk az volt, s az ma is, hogy megszerettessük az iskolát a diákokkal. Emlékszem, mi, tanárok, hogy izgultunk értük az első érettségi vizsgán, hogy megfeleljenek. Senki sem bukott meg. Hát így kezdődött. Itt telt el életem nagy része, s ez meghatározza az embert. Dunaszer- dahely után Komárom az a város, amely az enyém, ötvenkettőben kineveztek igazgatónak. Soha nem volt mindegy, hogy működik az iskola. Köteleztek a hagyományok is. Öröm számomra, mindnyájunk számára, hogy a diákok több mint ötven százaléka bejut a főiskolákra, egyetemekre; hogy kiemelkedő eredményeket érnek el a különböző szintű tanulmányi versenyekben, matematikai olimpiákon, kulturális seregszemléken. Iskolánknak több eredményes versenyzője volt egy-egy olimpián, mint az utánuk következő két iskolának együtt, beleértve a szlovák iskolákat is. Szakítsam itt meg beszélgetésünket, újabb idézet az évkönyvéből. Kántor Tibor, a Moszkvai Energetikai Intézet Atomerőművek Tanszékének hallgatója egyebek között ezeket írta a jubiláló iskola tanári karához: „ ... itt, alkalmam volt alaposan felmérni mindannak értékét, amit a gimnáziumban kaptam. Egyetemünkön a szovjet diákokon kívül a világ több mini' hatvan országának diákjai tanulnak, a színvonal érthetően magas. Ennek ellenére, mint a gimnázium végzettje, kezdettől fogva tartani tudtam a legmagasabb szintet e sok nemzetiségű seregben is.“ — Ön írta le az évkönyvben, hogy az iskola és neveltjei közti köteléknek soha nem szabad elszakadni. — E célt szolgálják az érettségi találkozók is, amelyeket dísztermünkben rendezünk. Ott szoktam beszélni a mély és erős gyökerekről, hogy erőt kapjanak tőlük az új hajtások. A tudás és a tanulás iránti szeretetre nevelünk. Állóképes tanulókat akarunk nevelni, megdolgoztatva őket, hogy ne maradjon lusta, tunya a gondolkodásuk. Az sem mindegy számunkra, hogy a gyerek hogyan tud magyarul, hogyan beszéli anyanyelvét. Nemcsak a magyar szakos tanároknak kell szépen beszélni, hanem minden tanárnak. Szerencsére, nálunk ez nem gond. Ntend- jam még el, hogy az iskola törtésne- tében, életében jelentős változásokat hozott a műszaki forradalom. A régi, klasszikus humán gimnáznnakál nagyon erős reál irányzatú iskola tett. Kísérleti iskola is vágyónk, vállaljuk az újat, kezdeményezünk, mart tő célunk, hogy mind többet tudjanak a tanulók. Nem véletlenül örült Török Katalin búcsi kislány, a harmadik A kitüntetett tanulója. — Amikor megtodt«, hogy tetettek, csuda büszke voltam. Sokat hallottam arról, kik végeztek itt, költők, írók, tudőenk. Úgy igyekszem tanulni, hogy az iskola jó lumenét öregbítsem, és nemesek én, a teltei tamilé is. Ha arra gondotok, hogy már csak egy év«g járhatok tot,» indítottuk újra iskolánk lapfát, Diák- tükör eteméi. — Tudod-e már, hova mégy, mit fogsz csinálni, ha leérettségizel? — Tanulni akarok. A közgazdaságtudományi egyetemre szeretnék menni. imnkiin nrm a Termeiből annyi tehetséges, tudós ember indult (Gyökeres György felvételei) 9 MOH , HU i . . ___,__. -r TX L , i ' 1, ,
